Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)

1930-11-20 / 138. szám

4. oldal. szolgálatában: szegény iskolás­­gyermekeket lát el meleg ruhával és lábbelivel. Ez a szociális gon­doskodása lehetővé teszi a sze­gény gyermekeknek, hogy télen át is látogathatják az iskolát és ré­szesülhetnek a tanítás-nevelés áldá­saiban. Az idén 80 gyermek része­sült segélyben. A Majláth-iskola növendékei közül 40 gyermeket ru­hával, a Simor-leányiskola növen­dékei közül 40 leánygyermeket ci­pővel láttak el. Az adományok ki­osztása folyó hó 19-én. szt. Erzsé­bet napján délután 4 órakor tör­tént a Majláth-iskola dísztermében, ahol özv. Gu o eh Lajosné elnök­­nő és özv. Kiss Endréné pénztá­rosnő, valamint az egyesület meg­jelent női tagjai osztották ki az adományokat. A növendékek közül egv-egy fiú- és leánytanuló köszön­te meg a jótéteményt. — Meg nem oldható problémák. Minden korban voltak oly felada­tok és problémák, melyeket meg­oldhatatlannak tartottak s később mégis megoldottak. A XVIII. szá­zadban még vakmerő bolondnak tartották volna azt, aki megjöven­dölte volna azt, hogy az erőt, mely az égi villámban cikkázik, valamikor még gépek hajtására fogják felhasználni. Lehetetlen képzelgőnek tartották volna azt is, ki el akarta volna hitetni az embe­rekkel, hogy a huszadik század ele­jén a legrettentőbb járványok: a kolera és a pestis betegségokozóit palackban fogják tenyészteni és szekrényben fogják őrizni. Hanem azért most is van elég oly problé­ma, melyet nemcsak, hogy nem ol­dottak íneg, hanem a tudomány megoldhatatlannak is tart Ilyen például a kör négyszögüsítése, mely a középkor tudományosságát oly behatóan foglalkoztatta. A szám­tani kérdéseknek ebben a csoport­jában említik az úgynevezett Fer­­mat-féle problémát, melyről azt mondják, hogy Fermat, a fracia matematikus már megoldotta, de a felfedezésen való örömében csak a kézelőjére jegyezte fel. Másnap a mosónője elvitte a kézelőt, ki is mosta a leggondosabban és Fer­mat azontúl hiába fáradozott, hogy a megoldás módját visszaidézze emlékezetébe. Más kategóriába tar­tozik a bölcsek kövének nagy rej­télye. Ezzel a kővel, a középkor hite szerint a leghihetetlenebb fel­adatokat lehetett volna megoldani, például nem nemes ércet arannyá változtatni át s egyetemes szerként leheteti volna felhasználni. Közeli rokona ennek a perpetuum mobile, az a híres gép, mely erő hozzá­adása nélkül örök időre műkö­désben maradhatna. ' — Állást Ígérgetett és a meg nem irt kéményekért pénzt csa t ki áldo­zataitól. Stégmár Ferenc könyvkötő, parlosujfelepi lakos, feljelentést tett d rendőrségen Rejlek Alajos volt Őrmester ellen, meri ől azzal hite­gette, hogy Pozsonyban állást sze­rez részére és ezért tőle pénz! csali ki azzal az ürüggyel, hogy a pénz a kérvényekhez szükséges Rejlek Alajos ellen hasonló ügyben még több feljelentés érkezeit a na­pokban a rendőrségre és mindegyik áldozatától azzal az ürüggyel csalta ki a pénzt, hogy részükre állási szerez. A rendőrség a volt őrmes­ter ellen migindllotla az eljárási. — Újabb 8t éoes gazdasági progra mát teroez a szoojer. Moszkvai je­lentés szerint Szovjeloroszország legfelső közigazgatási bizotlsága most tanulmányozza az öt éves gazdasági program első két évéről beérkezett jelenléseket, s egyben a harmadik év kilátásaival foglalkozik. Tekintettel arra^ hogy az eredeti öt éves programm sok hiányosságot és. fogyatékosságot mutál, ezért a gazdasági tanács újabb öt éves programm összeállításának (érvével foglalkozik. — Gróf Hpponyi fllbert lánya hala posmesterséget tanul. A Színházi Élet uj számának szenzációja az a riport, amely arról számol be, hogy gróf Ap­­ponyi Albert leánya gróf Apponyi Julia egy belvárosi kalapszalonban a masa­­módmesterséget tanulja, hicze Sándor cKOMAROMI LAPOK» hetilapjának uj számában Bethlen Mar­git grófnő legújabb színdarabjáról szá­mol be. Harsányi Zsolt Sebestyén Gé­záról ir cikket, Szép Ernő az őszi le­velekről. Rengeteg cikk,, riport, érde­kesség van a Színházi Élet uj számá­ban. A „Miss Magyarország“ választás jelöltjeinek egész sereg képét közli az uj szám,amely bejelenti azt.hogyMagyar­­országot egy férfi és egy nő fogja kép­viselni a nizzai „legszebb hang“ pályá­zaton. Háromfelvonásos színdarabon és kottán kívül e héten is ad kézimunka ivet a Színházi Élet, melynek egyes példányai 7 Ké-be kerülnek, negyedévi előfizetési dij 80 Kő. Kapható Komá­romban a Spitzer-féle könyvesboltban, Nádor-utca 29. — Szomorú sors. Egyik előző szá­munkban megirtuk, hogy Sztankovics Ferenc volt r. k. káplánt a komáromi ügyészségre szállították, mert Garam­­kövesden négyszer az édesapjára lőtt. Mivel azonban az ügyészségen látták, hogy az elmezavar jelei mutatkoznak rajta, a komáromi Emberszeretet köz­kórház megfigyelő osztályába szállítot­ták. Az esetnek szomorú előzményei vannak. Sztankovicsot édesapja papnak nevelte. Jó tanuló volt, szép eredmény­nyel végezte el a teológiát, pappá is szentelték. Közben kijutott a harctérre, ahonnét buskomorsággal jött vissza. Felettes hatósága káplánnak nevezte ki, de mivel búskomorsága mind feltűnőbb lett, sehol se lehetett hosszabb ideig. Ide-oda helyezték. Csallóközben is volt több helyen, Szerdahelyen és Komá­romban is. Mindenütt szeretettel fogad­ták, de viselkedését nem lehetett so­káig kibirni és megint máshová kellett helyezni. Végre is a szerencsétlen em­ber búcsút mondott a papi pályának és visszavonult Garamkövesdre édes­apjához, aki szeretettel gondozta, ápolta, de még ő se igen birta ki fia viselke­dését. A végzetes este későn akart az ifjú Sztankovics sétára menni, apja kérte, hogy ne menjen el hazulról, ké­sőn is van, az idő is rossz. A szelíd figyelmeztetésre a fiú revolvert rántott, négyszer az apjára lőtt. Az egyik golyó az apa mellébe, a szive fölött hatolt a testébe és az egyik tüdőszárnyat meg­sértette. A 64 éves apa még most is élet-halál között lebeg az esztergomi kórházban. — fl komáromi Hath. Cegényegylet hulturprogramja. A komáromi Kalh Legényegylet kedden este lartoiía meg váfaszlmányi üléséi, amelyen egybeáliilotla léd kuiturprogjamját. A Legényegylet ifjúsága részi vesz az inségakcióban és ebből a célból külön küllurrendezése lesz Ezen­kívül meglartja a szokásos karácsony ünnepek alafli rendezéseit, majd később a farsangi mulatságát,amely­nek bizonyos százalékát szinlén az inségakció javára fordiija. Január­ban és februárban ezeken a rende­zéseken kivül még több helybeli és vidéki előadó közreműködésével fognak kulluresléket tartani a Le­gényegyletben, ahol tehát élénk kul iurmunka indul meg a léíi hóna­pokban. — BETEG FOGAK fájdalommen­tes meggyógyílását vagy kihúzá­sát, valamint első fogakra arany koronák helyeit a legújabb fehér zománc koronákat, továbbá min­dennemű műfogakal a legmoder­nebb amerikai rendszerek alkal­mazásával készítem. Miután kül­földről nagyobb mennyiségű fogá­szati anyagot jutányos áron sze­reztem be, módomban áll fogá­szati munkálataimat mérsékeltebb áron, előnyös fizetési feltételek mellett, több évi jótállással készí­teni. Balogh G. Komárno, Klapka tér 7. — Coiooj cigányok. Dercsíka, csal­lóközi községben több gazda: Fekete Vendel, Csiba Imre, Csikmák Flórián panaszt tettek a csendőrségen, hogy igen sok fehérneműt, készpénzt, ágy- és ruhaneműt loplak el tőlük. A kár meghaladta a 10 ezer koronát. A csend­őrség megállapította, hogy a lopásokat, betöréseket szökésben levő cigányka­raván követte el. A lopott holmik egy­­részét Csütörtök község határában egy szalmakazalban elrejtve találták meg. Később a féli csendőrségnek sikerült elfogni a tolvaj cigánybanda fejét, La­katos Pált, aki 9 tagú bandájával ve­szélyeztette egész Csallóköz közbizton­ságát. Lakatos Pál csak két éve sza­badult ki a komáromi fogházból. La­katos eddig 30 betörést és lopást val­lott be és elárulta azt is, hogy kik tartoztak a bandájába. A csallóközi csendőrök most a banda tagjait keresik. — Berger F. Vilmos csemegeüzle­tében Komárom, Városház-u. állandóan friss valódi prágai sonka, ziámbok­­réti íeaoaj Sajtkülönlegességek. Des­sert bonbonok. Torta- és ostyalapok. Rák, kaviár, francia szardíniák, valamint a legfinomabb francia Oliva olaj. Hor­­nimans angol és orosz teák. Bel- és külföldi rum, likőrkülönlegességek. Asz­tali fajborok, Mumm és Pommery fran­cia pezsgők. Graham kenyér és Karls­bad! kétszersült. A legfinomabb fajkávék naponta frissen pörkölve, valamint Haag coffeinnientes kávé kapható. — Hány vallás van Csehszlovákiá­ban ? Csehszlovákiában 20 különféle egyház van A legelső a római kato­likus egyház, 10,384833 lélekkel. Azután következnek a görög kato likusok 535 450 taggal, a csehszlovák egyház 525.450 és az ágostai evan­gélikus 535.382 taggal. Százezer tag­nál több tagja van a kővetkező egy­házaknak: a zsidóknak, akik 452 342- en vannak, a cseh evangélikus testvérek egyháza 233.868 taggal s a reformátusok 207.906 taggal. A görögkeleti egyház 72.945 hivetszám Iái, az ókatolikusok 20 253 en van­nak, a cseh testvérek 5 099-en, a testvérek gyülekezete 3-933, a Chel­­cicky gyülekezet 2107, a methodisták 1455 lélekből állanak. Ezer hívőnél kevesebben vannak az őrménykato­­likusok és több kisebb protestáns egyház. A valiásnélküiiek száma 724 507. .Megjegyezzük, hogy ezek az adatok a tiz evvel ezelőit meg­tartott népszámláláskor jelentkező számadatokból kerültek ki, de tiz év éta változások történtek, ame­lyeket majd a decemberben meg­ejtendő népszámlálás fogja kideríteni. MOZI. Mit susog a fehér akác Lil Dagover. Csütörtök utolsó napon a gyönyörű magyar film. A fehér pokol A legnagyobb Orosz slágerfilm pén­teken következik. Sport, Vasárnap, f. hó 23-án az őszi sze­zonban első Ízben szerepel a KFC Pozsonyban. Ellenfele a jóképességü Vas, amely jelenleg a tabella köze­pén ál 8 pontiak A mérkőzés d. u 2 órai kezdellel kerül eldöntésre a Vas pályán Igen nehéz feladat előli áll a KFC ezen a mérkőzésen, mert a legulóbbi (eljesüményei - dacára győzelmeinek — nem éppen meg­­nyug'alók. Mindeneseire mi bízunk csapatunkban annak harci szelle­mében és győzniakarásaban, hogy ezen a nagyfontosságu mérkőzésen sem fogja balsiker érni a lila-fehér szí neket. Döntetlen eredményi várunk. * Amin! már a mull számunkban is közö lük, a KFC vezeíősége ismét forgalomba hozta a kiubjelvények árusítását darabonként 10 Ke árban Felhívjuk ezen körülményre váró sunk sportszerelő és a KFC t tá­mogató közönségei, hogy a KFC jubileumi jelvényei! szerezze meg, s f-hünö helyen viseljék, meri ezzel a KFC-nek nagy pt opagandaszolgá­­lalot teljesítenek A jelvények Hacker Sándor dívaláruházában kaphatók. * A KFC legutóbb tarlói! váLszlmá­­nyi gyűlésén elhatároz la, hogy a sport népszerűsítése céljáoói a többi sportágnak megszervezéséi is prog­­rammjába veszi. Elsősorban a vivó­­szakoszlály megalakulására van meg a legnagyobb remény A vivás egyike a sport legszebb ágazatainak, Így érlhelő, hogy városunkból máris többen bejelentenék részvéíelüket a tanfolyamon. A szakoszlály megala­1980. november 20. kulása f. hó 21-én, pénteken este 8 órakor történik meg az Olthon kávéház KFC helyiségében, s erre való tekintet el felkérjük városunk mindazon fiatalságai, akik a vivó­­szakoszlályban akiive működni akar nak, hogy vagy jelenjenek meg ezen az alakuló közgyűlésen, vagy pedig jelentkezzenek Kellner László titkár­nál, Baros u. A f hó 21 Jki megala­kuló ülésen részletesen megbeszél­­leiik az egész szakoszlály ügye. Előre is közöljük, hogy a tanfolyam vezetőjéül egy elsőrendű szakembert és nagyszerű vivőt sikerüli megnyer­nie a KFC választmányának. X Kényszeregyezségek Szlovcn­­azkón és Ruszinszkóban. Czicsay Gábor és neje gazdálkodók, Csiliz­­nyárasd, Birnbaum M. divatárus Kassa, Zwerka János eellulos ké­szítő Zsolna, ölach Mihály és fiai gazdasági gépek, Nagybielitz, Perl Emil vegyes- és rövidárúkeresk. Pozsony (moratorium), Grosz Ig­nác és neje Neufeld Berta textil­­keresk. Xagyszöllős, Klein Lipót vegyeskeresk. Bilke Beregszász ni., Klein Zsigmond özvegye vendéglős Bilke Beregszász m., Fetzer István lakatos Losonc (moratorium), Lichtmann. Ignác textiles Bereg­szász, Sirotka János építőmester Losonc, Csalok István szűcs Ta­­polcsán, König Móric divat- és cipőkeresk. Xyitra, Struhárna An­na tejtermékek Zsolna, Szloboda Mihály építőmester Pozsony, Já­vor Paula vegyeskeresk. Mesteckó, Steiner Hermann cipőkereskedő Szenec, Frank Sándor szabó Mun­kács, Eisenberg B. konfekciós üz­let Kassa, Patocsek V. papírüzlet Pozsony, Weisz Salamon és neje ruhakeresk. Nyitra, Reichmann Izidor textiláru Rimaszombat, Stein Lehel divat- és cipőkereskedő Krompach, Gelbné Berger Eszter szállodás neje Vrutka, Lang Ala­dár textil kereskedő Rimaszombat, Friedmann Vilmos (Wolf) vegyes­kereskedő Hanusovce Eperjes m., Grösler Vilmos vegyeskereskedő Poprád, Gólya (áruház) gyermek­­konfekció Pozsony, Friedmann vegyeskereskedő Pöstyén, Bereck Miklós gazda Pódafa, Kvasnica Jó­zsef asztalos Zsolna, Weisz Sámu­el rövidárúkeresk. Munkács, Páty Tamás szabó Zólyom, Brúder Már­kus butorkeresk. Vranov, Berg El­la divatárus Igló, Demeter Tibor gyarmatárukereskedő Beregszász, Pothradsky István vegyeskeresk' Povázska fürdő, Mrafko Leó és Margit bérlők Moskovez. Gabonapiac. • — novemb. 19. Az alacsonyabb' amerikai jegyzé­sek a külföldi készárúpiacok irány­zatára lanyhító hatással voltak. A magyar és jugoszláv buzaajánla­­tokat 1—2 fillérrel mérsékelték, azonban csak beérkezett uszályárú nyert elhelyezést. Szlovenszkói bú­za a brünni tőzsdén 133—135 áron volt forgalmazva. Árpa lanyha és üzletfélén, a tengeri árát 1 fillérrel mérsékelték. A budapesti gabona-határidőár­­folyamok zárlati jegyzései: Búza márciusra 15.09 (15.16), májusra 14.91 (15.06), rozs márciusra 8.80 (8.90), tengeri májusra 11.55 (11.56), tranzitó tengeri májusra 9.36. Guta község tanácsától. 7566 930. sz. Komárno járás. Guta Községben 1931. évben tartandó Országos vásárok jegyzéke. ÄÄS MdB M S2I Antali állat- iiLiiiif ö ín és kirakodó vásár jUtlIUd O'flu. kirakodó vásár és iziMti Hl cÄTasar lltiül Ul Minden szerdán hetivásár. Guta, 1930. október 12. Guta község tanácsa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom