Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)

1930-11-04 / 131. szám

4. oldal. «KOMAROMI LAPOK» I960, november 4. Csehszlovákia autótérképei kaphatók a Sjpitzer-féle könyvesboltban Komárom Majer Imre apátplébánosnak és Broczky István temetőgondnokcak, akik fáradhatatlanul dolgoztak a ravatalozó elkészítése érdekében, Mindenszentek ünnepén délután fél öt órakor dr, Műjét Imre apát­­plébános igen nagyszámú közönség jelenlétében szentelte fel az uj ravatalozót — Az egyházközséget Alapy Gyula dr. világi elnök és Dosztdl Jakab templomgondnok kép­viselték a felszentelés aktusánál, Saját tudósítónktól. Annak idején megírtuk, bo>y a komáromi kereskedő társadalom körében a járási hivatal által meg­állapított láróra rendelet élénk sé­relmet okozott és ezért a Kereske­dők Testületének választmánya megjelent a járási főnöknél, akitől kérte a záróra rendeletnek helyi körülményekhez igazódó módosítá­sát, ané kül, hogy a záióí&rer.delet­­nek szociális tendenciáját, az alkal­mazottak nyolc órai munkaidejének jogosságát kétségbevonnék Frud Jenő nagykereskedő, a testület el­nöke a kereskedők memoranduma ban kérte a járási főnöktől, hogy a hetivásáros napokon, hétfőn és csü­törtökön a kereskedők délben is nyitva tarthassák üzleteiket, mert ezeken a napokon remélhetnek és éppen a déli érákban jelentősebb forgelmat, aminek segítségével ké Lehár Ferenc kihallga­táson jelent meg Horthy kormányzónál. — november 3 Budapesti jelenlés szerint a kor­mányzó pénfeken egy órai or hosz­­szabb kihallgatáson fogadta Lehár Ferencet, a komáromi születésű világhírű zeneszerzőt. A kormányzó különösen azokról az időkről beszél­­getett el a zeneszerzőve', amikor Lehár Ferenc még mint tengeiészeli karmester működök Az államfő mindvégig a legszivélyesebben be­­szélgeielt el Lehár Ferenccel, akinek kihallgatása alatt személyesen nyúj­totta át a magyar érdemkereszt második osztályál. Pénfeken délután Lehár Ferencet Ripka főpolgármes­ter kereste fel és Budapest nevében fejezte ki üdvözletéi a jubiláló zene­szerző elölt. Vigyázzunk a petróleum­mal való fűtésnél 1 — november 3. Tóth Ferenc 28 éves matróz a napokban a hajón be akart fűteni a kályhába és a fűféshez pelróleu­­moí használt. Amin! a petróleumot amelynek végeztével a hatalmas közönség megtekintette a négy rész­ből álló keresztalaprajzu épületet, ahol egyszerre négy halottat lehet felravatalozni. Az egyes részeket drapériával lehet elválasztani. A ra­vatalozóval kapcsolatos a boncoló helyiség is. Komárom ezzel az épü lettel ismét a fejlődés útjára lépett, mert ez semmivel sem áll a nagy­városok ilyen intézményei mögött. — november 3-án, pesek erek rutyos adózási kőíele­­zeitségejkrek eleget térni. Ugyan­csak kérte, hogy az esti zárórát hat helyett fél hét érában áilapítság meg az üzletek részére, viszont déli fél egy óra helyett tizenkét órakor zár­iénak ez üzletek. A'ivolny Richárd járási főnök, közigazgalásí főtaná­csos ekker meg is Ígérte a deputá­­ciónak, hegy a záróra rendeletét kérésüknek megfele'ően fogja mó­dosítani, s ezt felterjeszti az orszá­gos hivatalhoz jóváhagyás végett Mihelyt a jóváhagyás megtörténik, a közeli napokban már meg is jelennek a hirdetmény plakátjai az uj módosítóit záréra rendeletről, amit a kereskedők bizenyára öröm­mel vesznek tudomásul, mert most már nem csak az alkalmazottakhoz, de az ő érdekeikhez is méltányos. az égő kályhába öntölíe, a láng felcsapott és Tóth Ferenc jobb ol­dalán súlyos égési sebeket szen­vedett. Beszállították a komáromi kóiházba, ahol kezelés alá vélték. Családi okok miatt lúgkö­vet ivott egy kőmívessegéd — november 3. Hotváih József 32 éves kőmíves- / segéd, aki Citrom uíca 18 szám alatt lakik, vasárnap délelőtt 10 óra tájban öngyilkos szándékkal lúg­követ ivott. A mentők beszállították a kórházba, ahol gyomotmosáíi al­kalmazlak. Állapota súlyos. Horváth József nős és öngyilkosságát csa­ládi okok miatt akarta elkövetni. Magyarország után Románia is rátér a boletta rendszerre. — november 3. Bukaresti jelentés szerint a román kormány gazdasági miniszterei a napokban értekezletet iaríoltak, ame­lyen a gabona áresés megszünteté­sének problémájával foglalkoztak. A kereskedelmi miniszer azt javasolta, hogy Romániának is rá kell térniefa boielta rendszerre, amely Magyaror­szágon nagyban csökkenlelte a gaz­dasági krízist. Természetesen Ro­mániában az ország egyéni körül­ményeihez módosilják a boletta ja­vaslatot. híre k Az Aranyember sirjára is jutott pár szál virág Ha az a sok-sok szerelmes kis lány, akiknek férfi ideálja Tímár Mihály és az a sok-sok szerelmes fiatalember, akik minden nőben Noémit keresnek, egy-egy virágszálat tett volna a komáromi görögkeleli temetőben pihenő Arany­ember sirjára, akkor egész Komá­romot a virághegyek csimborasszói borüotfák volna el és Komárom a legszebb halálnemei kapta volna a sorstól: a rózsa, a virághalálf, ami­kor a virág illata és a virágtömegek súlya fojtott volna meg bennünket Sajnos, ettől a nagyszerű haláltói nem kell nagyon tartanunk. Timér Mihály, az Aranyember rajongói nem gondollak a nagyszerű regényhős sírjára halottak napján és csak pár virágszál jutott Domonkos János sirboiijának mohás fedőlapjaira. A virágerdő helyett pár szál virág. Amikor azt a pár szál virágot megláttam ott a síron, föitámadt lel­kemben egy sötét, nyomasztó, súlyos kérdés: — Talán már nem is az Arany­­ember a női szivekben a férfi ideál és a szerelmes fiatalember nem Noémiben látja az eszményi minta­képet, amikor egy egész életre ideált keres magának? A léhaság felé rohanó s az idea­lizmust lábbal a sárba iipró világ­nak már nem ideáljai az Aranyem­­bertk, a Senki-szigetek Nofmiai. És ha akadna egy egy ábrándos kis leány, aki aranyembereket keresne a mai világban, vájjon találna-e sokat ? És vannak-e még nagy szám­mal Noémi után kutató, sóhajtozó fiatalemberek? A komáromi kakukfüves (emelő­ben levő Aranyember sirja hangta­lan szóval, nesztelen sóhajtással azt feleli erre a kérdésre, hogy nincse­nek, Mert ha volnának, virágerdő borilaná be Domonkos János sírját.­Csak első pillanatban okozott fáj-; dalmas érzést az a szomorú lény, hogy virágerdő helyett csak pár j szál virág hervadozott a síron, mert szent meggyőződéssel hiszem, hogy a 1 egyeletes kezek, amelyek virágot lelkk az Arznumber sirjára, meg fognak szaporodni. A lúlhajloll s a léhaság fertőjébe jutott modern vi­­tag egyszer csak magundorodik ön­magától és szomjazni fog a lelki megtisztulás után és a ma elfele­dett Timar Mihályok és Noémik újra ideálok lesznek és az Aranyembe f rek sirjára mind több virág fog jutni. Faun. >: — Városi képoiselőtestületi közgyű­lés. Komárom város községi kép­viselőtestületének október 30 ára kitűzött közgyűlése határozatképte­lenség folytánTmegtartható nem lé­vén, a közgyűlést a városbiró novem­ber 4-ére, kedd d. u. 5 órára tűzte ki azzal, hogy a város e közgyűlését a törvény rendelkezésef szerinti tekin­tet nélkül a megjelenő tagok szá­mára, okvetlenüLmegfogják tartani. — Köszönetnyiludnitds. A és. Hadi­károsult Szövetség Mindenszentek napi gyűjtése 1.020 55 Ké-t eredményezett. Mindazok, akik^segélyalapunkat szives adományaikkal gyarapítani szívesek voltak, fogadják a hadirokkantak, öz­vegyek és árvák legbensőbb köszöne­tét. A gyűjtési akció sikeres lebonyo­lításában oroszlánrész jutott főtiszte­lendő Bíró Lucián főgimnáziumi tanár urnák és a derék cserkészeknek, akik­nek ezúton is hálás köszönetemet nyil­vánítom. Loránd István, a és. Hadiká­rosult Szövetség elnöke. — fflelyifc gydgytdr oan nyitna ? A komáromi belvárosi három gyógy­szertár közül november hóban Soós Ödön Szerecsen gyógyszertára tart va­sár- és ünnepnap délután és éjjeli inspekciót. — Tilos a Hddor ufcdn minden nemű teherautó közlekedése. A komá­romi rendőrség a napokban plaká tokon ismerteti azt a rendelkezését, amely szerint a Nádor utcán megtilt mindennemű teherautó, és általában leheráru szállítmányok forgalmát, tekintettel az utca aszfaltos állapo­tára. Kivételt csak azok a teherautók és általában teherszállítmányok ké­pezhetek, amelyek áruit a Nádor utcán rakják le és más utcáról meg nem közelíthetik A rendőrség figyel mezleli az illetékeseket, hogy ezt a rendeletet a legszigorúbban tartsák be, mert ellenkező esetben súlyos büntetés kiróvása mellett kénytelen gondoskodni arról, hogy e rendel­kezésnek eleget legyenek. — fl városi zeneiskola uj tanerői. A községi iskolaszék a zongora­tanszakon Weisz Emma zeneakadé­miát végzett tanárnőt bizla meg november 1 töl az iyazgtó ianiiónői leendők elvégzésivel s a zongora­tanszakos növendékek egy részé­nek az oktatásával. Weisz Emmát ugyan az iskolaszék még a nyár folyamán megválasztotta, de állását nem foglalhatta el minthogy állam­polgársági ügye elintézés alalt áll Az iskolaügyi referálus most azon­ban a ianiiási engedélyt részére megadta s igy semmi akadálya, hogy ideiglenesen ne működhessék. A másik jeles erő, akit az iskolaszék az óraadással a hegedűtanszakon február l lól kezdődóleg megbízóit, Schmidt Viklor községi iskolai tanitó, a kiváló zenész, akinek már több saját zenei szerzeménye is meg­jelent s akit a Komáromi Dalegye­sület legutóbbi választmányi ülésén megbízott ideiglenesen a kar veze­tésével Mindkét lanerő működése elé a legszebb reményekkel nézhet városuní< ezen régóta működő inté­zete, amelynek felvirágzásához bizo­nyára eredményesen fog a két uj tanerő hozzájárulni — R komáromi gimnáziumi cser. készek 1930. nov. 8-án este 8 órakor és nov. 9-én délután 5 órakor a Kalh Legényegylet Eötvös utcai- színháztermében vidám estet tartanak , a cserkészifjuság sajtó- és láboro­­: zási alap': javát a. Műsorszámok. 1. Cserkészinduló. Énekli a cserkész­­vegyeskar.Ikiséri a gimnáziumi szim­fonikus zenekar. 2. Prológ. Irta Dr. Borka Géza. Előadják: Basilides Abris és Tuba Ferenc. 3. Tábortűz­nél. (Jelenetek) a) Tűzgyújtó éne­kek. b) Olivér, a mintacserkész c) Éjiszakai őrség. A kaland hősei: Náci: Halász Pál. Ferkó: Csukás Andor. Medve és borjú:*.* 4. Tré­fás népdalegyveleg. Előadja a cser­­kész-vegyeskar. 5 János bácsi csör­­kész lölt. Magánjelenet Irta: Konler atya. Előadja: Balogh Kálmán. 6. A basa meg a borjú. Pantomim. Jáisszák: Jókay Miklós, Horváth Imre, Basilides Zoltán, Pethö Ince, Burián Géza, Hollósy Pál. Zene: Perzsa vásár. 7. Ullralelehor Tragí. komédia. Irta: Dr. Borka Géza. Sze­replők: Dénesy Mihály, VIII. o, fizi-A járási hivatal a kereskedők intencióinak megfelelően módosítja a záróra rendeletet. Helivásáros napokon nem lesz délben záróra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom