Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-10-04 / 118. szám
2. oldal. «KOMÁROMI LAPOK» 1930. október 4. Állandó raktdr Komárom és környéke részére fakereskedő és építkezési "vállalkozó cégnél, Komárom, Ríikóo*i utca 40. Állandó raktár Kart ős környéke részére »sLi&Bi fakereskedő cégnél, 709 Kiirt. I minisztérium hivatalnokaiból s másokból kinevezett egy rendkívüli bizottságot, melynek az a feladata, hogy előkészítse a népiskolák és a polgári iskolák oktatásügyi reformját. Az ezen iskolák részére az 1905 évben, kiadott tanügyi szabályzatot ez a bizottság novelláini fogja, mert ez a szabályzat már nem felel meg a modern tanügy igényeinek. A bizottság elnökéül Buzek miniszteri tanácsost nevezték ki, tagjai között vannak a csehszlovákiai tanitószervek képviselői is. Kisebbségi jogvédő bizottságot alakított a ruszinszkói pártok szövetsége. A ruszinszkói magyar ellenzéki pártok szövetségének elnöki tanácsa ülést tartott Beregszászon Egry Ferenc volt szenátor, szövetségi elnök vezetésével. Az elnöki tanácson Korláth Endre dr. szenátor hatalmas beszédben tárta fel a ruszinszkói magyarság gazdasági, kulturális és politikai sebeit és beszéde végén a következő javaslatot terjesztette elő: Mondja ki az elnöki tanács, hogy a pártok minden konkrét politikai, gazdasági, kulturális, társadalmi vagy egyéni panaszaikkal forduljanak a pártszövetség vezetőségéhez, amely alakítson egy jogvédő bizottságot és ez a bizottság legyen hivatva a panaszokat feldolgozva, delegátusok utján a népszövetség dé terjeszteni. Keresse meg a pártszövetség hasonló célból a szlovenszkói ellenzéki pártokat is és a prágai magyar törvényhozók közös klubját. A javaslatot a pártszövetség elnöki tanácsa egyhangú lelkesedéssel tette magáévá, majd a jogvédő (bizottság megalakításának módozatait beszélte meg. A bízott ság tagjai az erre vállalkozó jogászokon kívül a törvényhozók lesznek, előadóvá pedig Rauch Károly dr. ungvári ügyvédet választották meg. Csehszlovákia területi követelései a magyarországi határ kiigazítás esetén A köztársaság elnökének a határrevizió kérdését érintő nyilatkozata nagy izgalomban tartja a csehszlovák sajtót, amelynek orgánumaiban viharos megnyilatkozások látnak napvilágot. A szlovák néppárt lapja, a Slovák föiháborodással tárgyalja a határrevizió kérdését és tiltakozik mindennemű kiigazítás ellen, amely Szlovenszkó rovására történne. A Beneshez közelálló Slovensky Veöer□ík pedig feltűnő magyarázatát adja Masaryk köztársasági elnök nyilat kozata azon részének, amely a két érdekelt ország közötti területi rekompenzációkat érinti. A lap a kővetkezőket úja: „Az elnök nyilatkozatának hiteles szövege számunkra egészen világos. Abban a pillanatban mikor a köztársaság Magyarország felé eső határai módositásának lehetősége megfontolás tárgyát képezné, ez csak úgy történhetnék, ha elsősorban a csehszlovák köztársaság területi követelései nyernének végkielégítést, vagyis, ha Szlovenszkó területe jelentékeny kibővítést nyerne dél felé. Első sorban Pozsonytól délre eső területnek kibővítéséről, az Ipoly vidéki terület kiterjesztéséről és a Sátor, aijaujhely vidékének déli irányban való jelentékeny kiszélesbitéséről volna szó. Tehát minden esetben elsősorban saját területünk kiszélesbitésérelkell gondolnunk és csak másodsorban lehetne gondolni arra is, hogy némely Wol kabátok, kötöttáruk szenzációs olcsó árban Af S TERN ENDRÉNÉL Városház-utca 3. szerezhetők he. A íök. Irta: Baba? József. 1. Kicsiny gyerek voltam még akkor, ma sem vagyok sokkal nagyobb, körülbelül a magam fele lehettem, fél olyan hosszú a karom, felényi a lábam, csak a fejem volt kétszer akkora. Mert hiszitek vagy sem, kis ember nagy fejjel jár. Hát bizony ez volt az én szerencsétlenségem. Mikor tanítás után végigguruitam az Iskola-utcán, — gurultam, bizony gurultam, mert a turósgombóc vagy a bőrből való labda épp úgy hasonlított rám, mint a léggömb a szappanbuborékhoz — a Kremsier Sáli kiszaladt a kapu elé és olyan erővel, hogy a nyakán ágakként nőttek ki az erek, csúfolkodott: — Nagyfejű! Nagyfejű! — Ejnye-ejnye Sáli — fordultam én ilyenkor szelíden hátra, mert nem haragudtam és mézből való volt a szivem, amelynek mindenegy cseppjét az édesanyám csepegtette belém, — nem szégyelled magad? Kigúnyolod rajtam, hogy nagy a fejem s ugyanakkor nem veszed észre, hogy a te fejed csak akkora, Sáli, amire még a Polgár bácsi sem ud elég kicsiny kalapot szabni. Sálit az én szelid, kövérkés hangom nem hatotta meg. Nem,. Tovább ármánykodott az ebadta. És olyan vékony hangon, amit még a borotva sem tudott volna elvágni, mert még a borotva éle is vastagabo vodkáján képpel nyelvet öltve igy folytatta: — Nagyfejű ! Nagyfejű ! Tökfejű ! Tőkfejű! — Éjnye-ejnye Sáli, hogy a ménkű törje le a derekadat, hagyd abba, vagy úgy hozzád verem a fejem, hogy kiiukad a kupád! Kremsier Sáli megdöbbent. Ilyen hang! Engem még nem hallott így beszélni! Engem csúfolhattak, dobálhattak, én legfeljebb a vajaskifiimef hajítottam vissza, mert örökké a fülembe csengett anyám intelme : aki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel ... (\ nyeret is, a kiflit is Novacsek pék sütötte, Isten fehér gyógyporábó , a földön termett lisztből.) Talán nem is vetemedtem volna olyan erős intelemre, ha azon a napon történetesen nem tököt ebédelünk, amiről én már az iskola előtt értesültem. Mert szégyen ide, szégyen oda, szégyen az odúba — a tökfőzeléket jobban gyűlöltem a spenótnál, holott ma már bölcsen tudom, hogy a vásárcsarnoki ranglistán a tök magasabb fokon zöldéi, mint a fináncfőzelék. Mi? Engem tökfejűnek nevezel ? Hogy az apád akasszon fel — Kremsier Sali papája nyúlbőrkereskedő volt — nekem ne kiabálj többet ilyen pimasz nevet, mert úgy megverlek Sáli, hogy a baboskendőt is nyulbőrnek nézed! Adta csúcsos fejű jikircéje, fogjad be a halovány szájad, ha nem akarod, hogy ököllel húzzam ki a fogaidat! Huh f Sáli eltűnt a kőkerítés mögött s én gurultam tovább. Hangulatom bánatos volt. Hát hogyne. Minden délben kiáll a kapuba és azzal a szeplős, rekedtes hangjával egyremásra kiabálja: — Tökfejü ! Tökfejü ! Már a Hoffman székesék előtt jártam, amikor keserű merengésemből szilaj kilátás vert fel — Vigyázz hé! Leestek a fülek arról a tökíejedről ? Megtorpantam. Az öreg Hoífman a vásároskocsival hajtatott haza, a vásároskocsi lőcséig megrakva tökkel, A földjéről jött, hordta haza a termést. Gyorsan kanyarodtak a lovacs* kák a nyitott kapu elé, bizony csaknem rámpatáztak. Az öreg még korholt pár szóval, engem is, a lovakat is, de én csak a halomnyi tököt láttam Nagy, súlyos zöld tökök, letört indáik panaszosan fúródtak az ég felé- Alaktalan, vigyori gömbök, a hizók öröme, mert rendes embernép nem eszi az ilyen tököt. Még sülve sem És a Sáli, a Sáli — no várj csak te nyulbőrivadék! — ehhez a sertéspecsenyéhez hasonlitotta az én fejemet! Azt a fejet, amit, ha nagyobb is volt a kelleténél, naponként két puha, fehér kéz simogatott, fésült s az ölébe vonta estente Valaki . • . Valaki, az édesanyám, Isten ajándékozottja; mert hisz a napbalátőBerkesné mesélte, hogy anyám az égből kapta ajándékba a szivét, az első bérmáláskor, aranyból, jóságselyembe burkolva s két angyal küldte le csodák-csodájára Otthon besurrantam az ebédlőbe. A nagytükör elé. Megnéztem a fejem. Jobbra-balra forgattam. És minden elfogultság nélkül megtudtam állapítani, hogy egy cseppet sem hasonlít a tökhöz. Az arcom piros, a a szemem kék, a hajam „mint a selyemkalász “ A tök pedig zöld, fényes és alul épp oly gömbölyű, mint felül No megállj Sáli! II — Nem játszom veled! Érted? — kiáltottam Seü felé. — Miért? — kérdezte Szinetár Bandi, aki a legjobb gom'bozó volt és reszketett a vágytól, hogy elnyerje Sálitól a „vajda gombokat." Sáli apjához néha a szobi cigányvajda is vitt eladni nyulbőrt s ilyenkor pár fényes dolmánygomb kijárt a kis Kremsiernek. Hát hogy az üzlet biztosabb legyen . ■ Mert a gombok láttára Sáli addig udvarolt a papájának, addig könyörgött s ha keiíett addig sikoltozott, hogy a fáradt, cérnavékony Kremsier előkorászta bornadrágjábóí az ezüstpénzt rejtő nyulerszényt és megvette a nyulbőrt. — Nem játszom Saüval — folytattam erélyesen, — mert folyton csufolkodik. Állandóan azt kiabálja utánam: Tökfejü! Tökfejü! Erre a panaszra előlépett a csőportból Gudy Ferkó. Még kisebb volt mint én és sehogy sem szívelhette Sálit. A kis térségen, a sétatéri fenyőfák (között megfagyott a csend, meghalkult a napfény, mert ha Gundy Ferkó igy, kis egérszemét villogtatva áldozatára előreoson, ott valami borzalmas esemény készül! Ökölbe szorított kezét hátra tette és rengve, alsó ajkát a felsőre szorítva — mint May Károly irta az indián Wínetouról — egyenesen Sáli felé tartott. Sáli hátrált, de Gundy- Winetou két ugrással elérte. Megfogta a nyakát. —, Gyere ide! — parancsolt rám. — Ülj le! Leültem. Sáli sikoltozott. Hiába, A Szinetár, a Pejtsik, a vörös Radeczky Jóska lefogták, Gundy Ferkó pedig belemarkolt a hajába.
