Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-08-05 / 92. szám
i I960, augusztus 5. «KOMÁROMI LAPOK»-6. oldal-Ötven komáromi munkás már elindult Franciaországba. Vasárnap este ötven komáromi munkás, akik a franciaországi útra jelentkeztek, elindultak Pozsonyba, ahonnan hétfőn felülvizsgálat után tovább utaznak Franciaországba Hír szerint a kommunisták le akarták beszélni a kivándorló munkásokat, hogy meghiúsítsák ezt az akciót és he vállalkozzanak sztrájktörőknek, Az elhízás okairól. A kövérség nemcsak kozmefikai szempontból kifogásolható, hanem az egészségre nézve is nagy mértékben alkalmas. Esztétikai érzékünket ép úgy sérti az elhízott nő, mint amennyire nem találjuk szépnek és egészségesnek a túlságosan soványát sem. A mai szépségideál a karcsú, izmos, de gömbölyű, plasztikus idomokkal rendelkező, nőies testalkat. A kövérség az illetőre nézve kényelmetlen, meri mozgásában korlátozza. A nagy testsúlyhoz képest az izomzat gyengének bizonyul. Az öltözködés és a divat előírásai sem kedveznek a kövér nő részére. Az elhízással, mint betegséggel, a belgyógyászát már régóta foglalkozik. Okát többféle körülményben találhatjuk meg. Elsősorban a faj, öröklés, lehát a családi diszpozíció szerepel, mint kiváltó és fenntartó ok. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy kövér szülőknek legtöbbször gyermekeik is kövérek lesznek. Másodszor a lultáplálkozás következtében jön léire a hizás, Ha valaki több táplálékot vesz fel, mint amennyit felhasznál a szervezet, akkor egy plusz áll elő. Ez a többlet zslrréieg formájában raktározódik el, részben a bőr alatt, részben a zsigerek közt. Csontrendszerünk a test kifejlődése után vá tozatian marad, az izmok csak a sport, valamint fizikai munka következtében fejlődnek a normálisnál nagyobbakra, tehát főleg a zsirmennyiség az, mely a testsúly változásánál szerepel Az elraktározott, felesleges zsir növeli a test térfogatát és súlyát is. A bevitt anyagok tápértékét kalóriákban szoktuk kifejezni. Egy felnőtt embernek átlag 2500-3500 kalóriára van szüksége. Nők és ülőfoglalkozást végző férfiak kevesebbet igényelnek, mini a sportolók és a nehéz testi foglalkozást végzők. A kalóriaszükségletet testünk belső és külső munkája szabja meg, de hatással van a szervezet funkcióján és az emberek életmódján kívül a kiima és egyéb körülmény is. A fenti tápértékét bizonyos menynyiségü fehérjével, zsírral és szénhydrüttal visszük a szervezetbe. Voit szerint általában 118 gr fehérjére, 56 gr. zsírra és 500 gr. szénhydrálra van szükségünk. Legmagasabb kalóriiartalma a zsírnak van, de a fölösleges energia fehérje és cukor bevitele folytán is, zsírpárnák kifejlődéséhez vezethet Bizonyos betegségek (cukorb' j, köszvény, vérkép megváltozása, továbbá a zsir- és kötőszövetnek túlburjánzása) is szerepet játszanak a kövérség előidézésében, de főképpen a belső elválasztásu mirigyek zavara okoz rendellenséget az anyagcserében. Ha csökken az anyagcsereforgalom, akkor kevesebb kalória ég el a szervezetben és több lut elraktározás céljára. A pajzsmiazonban a jelentkező munkások nem hallgattak a kommunistákra és bizakodva elmentek. Itt emlitjük me?, hogy ezek a munkások nem mennek ki sztrájktörőknek Franciaországba, mint hirlett, miután azt a munkakört, amelyen elhelyezi őket, a franciaországi sztrájk nem tángálja. rigy és a petefészek, valamint az agyfüggvény és hasnyálmirigy csökkent működése kihatással van az anyagcserére és a testsúly nagyobbodása következik be. Miként ezen belső zavarok kisebbítik a tápanyagok égési folyamalát, épugy csökken az elhasznált kalóriamennyiség a kényelmes életmód következtében is, A sok alvás, ülőfoglalkozás és a sportok hiánya folytán kevesebb energiát fogyaszt és Így főbb marad elhasználatlanul, feleslegben. A vizfelvéfel, mely az erősen sózol! ételek és a sóforgalom zavarának következtében fokozódik, szintén súlytöbblethez vezet, a szövetek folyadéktartalmának meqnövekedése által. Bizonyos esetekben a kövérség nem az egész testen, arányosan mutatkozik, hanem csak egyes helyeken, p). csípőben, mellben, vagy a lábszárakon és a combokon ész lelhetünk rendellenes lérfogatmegnagyobbodást. Ilyenkor belső mirigyek állal okozott anyagcserezavart vagy zsir és kötőszöveti túlburjánzást állapíthat meg az orvos. Mindezekből azt láthatjuk, hogy a íestsulyrendellenesség mindig a tápanyagfelvétel és kiadás körül támadt zavar, azaz a szervezet elégtelen szabályozó képességének a következménye. Rendes körülmények között ugyanis a szervezet Őrködik a bevitt tápanyag, a feldolgozás és kivitel megfelelő arányosságán. Szabad az autós csók Newyorkiion. — augusztus 4. Az önkéntes és önkényes amerikai erköicsőrökeí súlyos csapás érte Hamilton Ward, Newyork állam igazságügyi államiilkára rendelelet adok ki, amely megtiltja, hogy az utak mentén, a parkokban, az utcán, villamoson stb. csókolózó és szerelmeskedő párokat megzavarják, ha — a szerelmesek nem akadályozzák a forgalmat. Párizsban mindenki tapasztalhatta már, hogy fiatal fiuk és lányok milyen hevesen és a nyilvánosság milyen semmibevevésével ölelkeztek és csókolóztak. Ebből a szemponíból Amerika egy nagy Párizs. A strandokon, a newyorky földalattin, az utcán, a parkokban nap nap után látni párokat, akik nyilvánosan csókolóznak. És amikor Amerikára ráborult az éjszaka sötétje, Los Angelesiéi Newyorkig a falvak és városok környékén tízezrével találni az utak mentén álldogáló auíókat és bennük szerelmeskedő párokat. Erkölcsőrök, akikből Amerikában a soknál is több van, hevesen tiltakoztak az erkölcsök ilyen romlása ellen és több államban, Így Kansasban kérésziül is vilték, hogy a törvény vasszígorral üldözze az aulós szerelmeseket. Legújabban Newyork államban akarlak kierőszakolni egy ilyen törvényt. Közben ráijesztettek a newyorkl Bronx park biztosára, aki rendeletben szabta meg, hogy mit szabad és mit nem szabad a parkban, így a szerelmesek foghatják egymás kezét, összebújni is szabad a padokon, de már a csőkolózás iilos, mert ez megbotránkoztatná a park közönségét és a törvény őreit, a rendőröket. Ezt a rendeletet nyomon követték a kisebb városok rendelkezései, amelyek az autókban szerelmeskedő párok ellen irányultak. Egyszerűen klmon dták, hogy az or* szágutak mentén és az elhagyatott utakon esti nyolc órától kezdve tilos leállni, mert ez veszélyezleli a forgalmat. Most mindennek véget vet az igazságügyi államtitkár rendelete. Szabad a csók Newyorkban, akár a parkban, akár az utcán, akár az autóban csattan, mihelyt az autó lelér az országút betonos részéről. A rendeletet az ifjúság nagy örömmel fogadta és mozgalom indult meg, hogy Mr. Hamilton Wardot a „szerelmesek mentorá'-nak válaszszák meg. Nagyszerű karban levő komplett bidermeier nílriuÉís (nyolc darabból) eladó, Megtekinthető Deák Ferenc-u. 7, hol felvilágositást ad a házmester. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárom. WERNER csak elsőrangú zongorák és pianinok lerakata, n. m. August Förster Ant. Ptlrof Bratislava, Pafacky-sady 32. Telefon 104. Telefon 104. Kényelmes részletfizetési fettételek. IN y ilttér. Köszö netnyilvání iá s. Mindazok, kik felejthetetlen jó férjein, illetve édesapánk temetésén megjelentek vagy részvétüknek bármily módon adtak kifejezést, és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, emton mondunk hálás köszönetét. Külön hálás köszönet az önkéntes Tűzoltó Egyesületnek és a bérautó tulajdonos uraknak, akik koilegátis szeretetüknek együttes megjelenésükkel adtak kifejezést és gyászunkban oly megható módon vettek részt. 1930. aug. hó. 1602 Deutsch család. Telefon 177. Telefon 177. Autógaracje, Béríuvarozás. Ford autók és Fordson traktorok autor. képviselete és javító műhelye. Hofherr Schrantz cséplők, Maney Harris traktorok képviselete, m Vacuum Sphynx benzin és Mobiloil eredeti kannákban, hordókban és kimérve. S K. F. golyós csapágyak minden méretben kaphatók Dosztál Gyula autó- gép és mérleg javító műhelyében, Komárom Megye utca 18 szám. # Villanyszerelés, autogén hegesztés, vasszerkezetek készítője M DIVATLAPOK nagy választékban kaphatók Spitzer Sándor könyvesboltjában, Nádor utca 29.