Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-06-21 / 73. szám
«KOMÁROMI LAPOK» 3. oldal. ►„TEG EB El B olcsósági divatcsal (Nádar-utca 19. - Koronabankkal szemben ) Hihetetlen ©lesó új árak! Strand-dress, cipő és sapka Gyapjú tenis férfi ing Poupplin és selyem férfi ing Panama és „apach“ férfi ing Fehér mankaköppeny Selyem magánkötök 6'— K-tól Frozia batiszt zsebkendő Erco „Gold“ gallér Gyermekkocsi újdonság olcsó gyári árban ! Női ingnadrág batiszt és selyem la. Mosóselyem harisnya 15, 19, 23 K Csipke gallérujdonságok Utazó bőrönd és kosár Divat rítikül 10 K-tól Flor trikó és félharisnya Börvászon és linoleom stb. Őril „TETRA“ baba kelengye! forradalmosilolia a kézműves kis lábbeli késziíő ipari. Helytelen lenne azt állilani, hogy kézműves kisiparos érdekellenes már maga az, hogy a halódó cipészipar legnagyobb „ellenségéinek gyárába vezeíik a legfeljebb ugyancsak egy kis cipészműhely berendezéséig {erjedő ambíciókkal bíró cipész lanoncokat. Hiszen az nem lenne okos dolog, strucc módjára bedugni a fejünket, s nem venni észre „csakazértsem“, hogy van Bafa, nemcsak van, de napról napra szinte fejleszti üzemét síeijeszliki üzleti összeköiíetéseit még Afrika néger államai felé is. Igenis meg kellene nézni ezl az ipari üzemet minden kézműves kisiparosnak, meri többet tudni, újat látni és tanulni még senkinek sem ártott s a mai rohanó technika világában a kézműves kismarosnak is csak az lehet a megmentője, ha halad s nem elégszik meg az öregapók munkatempójával, s kínai falial körülvett műhelyeikből kijönnek a haladás ragyogó napsugara alá, kinyújtják kezüket a sok, technikai s tudás ajándék felé, melyet mindenki megszeret he!, aki nem lcrpanija meg a lábát, hegy naivul megakassza a rohanó időt, emeíy sokkal nagyobb akadályokat is fel borított már, mint az az elerőtíenedeit társadalmi réteg, amely ma a gyáripar s nagy tőke fojtó karjai közök agonizál. Mi csak elismeréssel emlékez hallja: — Nagyságos asszony, valakire vár? A hízelgő hangra öntudatlanul felnéz, messziről jöit tekintetet emel egy idegen arcra s csak a belső hangra figyel: Kálmán... bent... egy nővel... De a tekintetre az idegen már közelebb húzódik s bizalmas suttogással folyialja már: — Ilyen szép asszonynak kár egyedül várni. — Azt mondta, gyűlés van, — gondolja át Vera lázas sietséggel a délután folyását és közben szerakozoitan felpillant a hangra, de nem hallja, hogy mit s hogy hozzá suttog, csak a megfogott szálat gombolyítja tovább. — Milyen jól elbeszélgettünk, mig eszébe nem jutott az órát megnézni... s milyen ideges lett,, hogy sietett egyszerre . alig is csókolt meg, csak sebtiben a homlokomra lehelt. Most már ne tartson föl — mondta — úgyis megkéstem.. Persze, talál kozni kellett.,, cukrászdába menni. Ezt érezte hál ő egész délután. Most már tudja, mi ült a lelkére, mitől volt ideges. Megérezte, hogy Kálmán hazudott, hogy nem gyűlésre ment, hogy megcsalni készül, hogy most bent. , egy növel... — Nem vélek itt állni? Jöjjön be szép asszony, megfázik idekint, jöjjön be.. Vera rém hall, nem lát, mellén a felidézed délután zavara ül, nyo masztó súllyal, csak ez ez egy sző: be — hatol tudatáig Felnéz T igen, mondja önluda lan és csak erre gondol: be. Igen, bemerni. Bent Kálmán és a nő... Hogy meg fog döbbenni,, kinos percelut fog rájuk zúdítani De úgy kell Kálmánnak, csak jöjjön zavarba, csak szégyedje magát Igen, be kell menni... Máris neki indul, elszántan, biztos kézzel fogja a kilincset, már hetünk meg a Szlovenszkó szerte kitűnőnek elismert komáromi iparos s kereskedő tanonciskolái vezetőségnek fáradhatatlan buzgalmáról, amely erre a tar ulmányuíra is közel 10.000 koronát tudott jórészt maguknak a tanoncoknak összerejéből (6000 koronán feiiil jövedelmezett több színdarab előadásuk) s Ko marom város 2000 koronás, az Ipartársulat 1000 koronás s több kisebb adományból összegyűjteni. Egy egy <anonc a személyenkint cca 200 koronát kitevő költségekre csak 30- 40 loronát fizet, oly kedvezmény ez, hogy kihasználatlanul hagyni mcgindckolhaiallan lenne. A tanorcok 7eins Mihály igazgató vezetésével vasárnap indulnak s szerdán térnek vissza városunkba. Hetven nap az ázsiai réteken. — Hadifogoly emlékek — Irta: Kőrös Imre. 'A sáskairtás után 2 hetet töltöttünk a szomorú emlékű 4-fS Pó kban- 1917 május 14-én egy szúrd földbirtokos jött a lágerbe, 25 elszánt murkás embert keresett, ki, a messze fekvő birtokéra, nyári szezon munkára. Mi azonnal hajlandók lettünk kimenni Komáromi Lajos őrmesterünk, hadifogoly társunk vezetése alatt. Ö össze is szedett 25 emberi; voltak közöttünk ianitók, tárul az ajtó, már körül is folyja az édeskés meleg, enyhe dohányillaf, pára, zaj, füst gomolyog a feje körül és kutató szemmei futva végig a hosszú, keskeny termen, csak Kálmánt keresi Már látja is a hátát, hogy előre hajolva egy szőke hí jú archoz, erősen udvarol Egyenesen arrafelé indul, szemben üres aszlal, cda fog leülni Már fogja a széket, zajt üt, ahogy kihúzza helyéről, Káin án is meghallja s arrafelé fordul. Vera minden vére leful a lábába: — Hiszen ez nem Kálmán!... A szivét szorongaló abroncs egyszerre lepattan, messzire röpülnek a kinos érzések: hiszen ez nem Kálmán! Nem is értheti már, mit is keres itt a cukrászdában? Leülni? Rendelni? Mikor nem is Kálmán?.. Ujjongani kéne, felszabadult szívvel, vidámat nevetni a bolondos órán, a nyugtalanságon, a féltékenységen, — de már előtte áll a diadalmas idegen, a büszke hódfló.az önlelt fiala), már fogja a széket, már leülni készül s magahitt mosollyal hizlalja a szeme őt is leülésre. Ó, hogy kell nevelni!... Mindjárt megfullad, ha lenyeli jókedvét s ki nem lobbanhat a kecagás belőle. Futva, miniha ezer vidám ördögfióka hajtfné, szalad az ajlónak. Hogy közben szék borul, hogy ámu’va nézik, hogy a felrebbenő szemek ulána tágulnak — bánja is már Vera. Csak ki az utcára, csak innen kint lenni. Szinte lihegve fut, fordul be a sarkon, végig á Dorottya utcán, át a Vörösmarihy-téren, be a lapun, föl az emeletre, beesik Magdához. Csak iít törhet ki teli jókedve s belchulJva egy kényelmes székbe, nevetéstől rázva, kapkodó szavakkal kezdi elmesélni: — Te, hogy én hogy járíam!.. kereskedők és igazi munkások is. A falunkból is volt kettő; jó szentpéteri kérges tenyerű, igazi munkások. A gazdánk mindössze 25 kopeket ígért egy napra és kosztot. Csak azért is elmentünk, hogy a láger fojtó levegőjétől megszabaduljunk. Azt sem kérdeztük, hogy mit kell dolgozni; készek voltunk minden munkára. Két kocsi jött a batyuinkért és még azon nap délután indul tunk ki a városból az ismeretlen rétek világába. Ide már egy fegyveres orosz őr is jött velünk, aki a munka idején és munka után való idején is vigyázott reánk, nehogy valamelyikünk kereket oldjon,, Afganisztán vagy Perzsia felé. Őt is a gazda tartozott ellátni megfelelő élelemmel és napidíjjal. Ismét dél felé mentünk, a sáskák tanyája felé; de az első falut amidőn elhagytuk, a döcögős országúiról lekanysrodtunk jobbra, délnyugati irányban. Gyönyörűen megmunkált földeken, dülőutskon mentünk, mintegy 30 verstnyi utón. Este későn érkeztünk meg a tanyánkra, ahol csobogó, kristálytiszta patak vize folyt, 3 méter széles mederben és 1—2 mély lehetett. Szélcsendes, hddvilágos, csillagos éjszakában állottunk meg jövő munkaterünk színhelyén Este 10 óra után volt az idő, a levegő kezdett hatalmasan lehűlni. Csak annyit láttunk, hogy egy gyönyörűséges, buja réten vagyunk. A hosszú ut után a vizparton kibontottuk nyoszolyánkat és az Isten szabad ege alatt csendesen elpihentünk a puha pázsiton, jól betakarózva a szúnyog rajok elől, napfeljöitig fel sem ébredtünk. Reggel körüljártunk a műnk alanyát. Mindjárt láttuk, hogy ősi nádasok között vagyunk, amelyet a hadifoglyaink keze csapolt le a háború foiyan, tehát három év úts; cseh mérnökök keze alatt doh óztak itt a mi embereink az ősi nádasok lecsapolásával. Ezer, meg ezer hold jó földet szabadhatott igy fel az orosz kormány a háború alatt hadifoglyokkal Turkesztánban. Sokszor láttuk mi a Poiknál, hogy messze körülöttünk hatalmas, terjedelmes tüzek lobognak este és éjjelenként a látóhatár szélén; ezek voltak a lecsapolt rétterület megszáradt nádtengerei, amit a hadi fog yok felgyújtottak. A leégett nádasok helyén buja mezők hajtottak ki a következő évben, a vadvizeket a lecsapolt terület közepén nyíl egyenest rohanó csatorna vezette le a főcsatornába. Csak imiit- amott maradtak egy egy jó darab nádas területek a mélyebben fekvő lapályokon, hogy hírmondója legyenek az ősi dzsungel viiágnak. A rétek buja, térdig és övig érő füvében ezrével lármáztak a fácánok; cyuiak, foglyok, sőt vaddisznók tanyáztak a réteken, a megmaradt nádasokban, A tanya, a birtok közepén volt, egy kis fűzfa erdccskéből állott az egész, mésr csak egy kunyhó sem volt ott. Reggel jelentkeztünk gazdánk gazdatisztjénél, aki nem volt más, mint egy régen beköltözött német-orosz ember, aki már a bennszülöttek nyelvét is jól beszélte. O azután rámutatott az előttünk buja rétre, hogy ezt fogja 5 maga feltörni 2 ekével és amit ő feltör, azt bevetjük mi mind, valamennyit ricinussal. A ricinust nálunk csak mint dísznövényt lehet kertekben látni« Melegvidéki növény. Magva egészen a barnás-szürke szinü,tarka babhoz hasonlít. Olajos a ma* tartalma Ebből sajtolják a ricinus olajat, amit hashajtószerül a világ minden államában használnak. De azt mondták nekünk, hogy az igazi finomított ricinus olaj egyike a legdrágább olajoknak, melyet valami rendkívül finom gépek kenésére használnak. Szára 1 — 1 Va méter magasra nő, elágazó. Szép kék virágai vannak. Termése tok. Bőven termi az olajos magvakat Egyszer kell megkapálni, egyszer pedig feltölteni, mint a kukoricát. Rendesen jól sikerült; azon a vidéken bő hasznot nyújtott a gazdának. A német orosz ember neki látott a szántásnak, a szűz rét feltörésének A szántás elején már láttuk, hogy a német orosz gazda nem igen ért a szántáshoz, mert csak 2 lovat fogott egy ekébe, és azzal a két lóval akart gyepet töretni és pedig úgy, hogy a lovak éjjel és etetés idején ki lettek bocsátva a rétre legelni és igy a lovak a nehéz munkától kifáradva, inkább pihentek, mint ettek volna. Nem is birla már a harmadik nap sem a két ló az ekét, nem akartak az eke előtt menni. A gazdatiszt erre megharagudott és elkezdte irgalmatlanul csépelni, ütni, verni szegény állatokat nem ostorral, mert azt csakhamar széjjel verte rajtuk, hanem hatalmas, hosszú fűzfa doronggal. A mi embereink megsajnálták a lovakat és mondták az öreg németorosz gazdatisztnek, hogy nálunk 3—4 lovat ionnak gyeptöréshez az eke elé vagy 4 ökröt és akkor reggel, délben és este abrakot vagy jó tápláló takarmányt kapnak az állatok; mert nem b rnak szegények a fáradságtól táplálékot is keresni és nehéz munkát is végezni. De az öreg nem hajlott a mi szavunkra, hogy ő jobban tudja azt, mint mi; csak annyit tett meg, hogy egy eke elé fogta a 4 lovat és úgy hajszolta őket kegyetlen kínzással a barázdába. Késő' b tudtuk meg, hogy az öreg ur bádogos mester, annyit ért az állatokhoz, általában a gazdálkodáshoz, mint hajdú a harangöntéshez. Nekünk más volt a munkánk, az öreg urnák úgy is hiába beszéltünk, mert a tekintélyt, a felügyeletet ő iátta el, hallgatás volt a dolgunk« Ott hatyfuk a szántást és szervez kediünk, készültünk a mi munkánkhoz. Először is szakácsokat választottunk magunknak saját kebelünkből. Mert a gazda az élelemhez hez csak a nyers anyagot adta. A nyers anyagok a következők valának: hús, olaj a főzéshez, krumpli és tea, néha-néha kevés rizsa. (Foiyt. köv ) Egy szó Komárom város községi húsüzeméhez. Az általános rossz gazdasági viszonyok és a nagy munkanélküliség közepeit egyet gondolt városunk vezetősége és elhatározta, hogy ha már pang az ipar, kereskedelem és nincs munka, majd csinál ö egy üzemet, ha az mindjárt húsüzem is lesz és egyszer és mindenkorra megszünteti a sok bajt és panaszt, föilendül az ipar, kereskedelem és lesz munka is eléír. Igazán mondhatjuk, hogy ez mindidáig nagyon szépen hangzanék, csakhogy a városunk bölcs tanácsa elfelejtette hogy az ilyen kis üzleti kezdeményezésekhez nekünk mint városi „visszr menőleg" fizető adózóknak is volna némi szavunk. Mert a csekély 200ü/o pótadó és 40° o városi járulék esetleg 1 évre egy kis „visszamenőleggel“ gondolkozóba ejt, hogy tulajdonképen ki is fogja az üzemhez a pénzt adni, hiszen városunknak nem csak hogy erre megtakarított pénze nincsen, hanem tetemes adóssága is van, kölcsönpénz után pedig kamat jár, azonkívül üzemi költségek is vannak, mert kötve hisszük, hogy valami tiszteletbeli tagok dolgoznának ott ingyen, u y mint vágó és kiszolgáló személyzet, pénztárnok, ellenőrök (fontos állás!), bevásárlók, kocsis, ló, oly horribilis kiadással jár, hogy nemcsak a haszon, de rövid idő múlva a tőke is elúszhatna. Ezek után már igazán nem tudjuk hogy milyen cimen és milyen „visszamenőlegesen“ lehetne azt már rajtunk jámbor adózókon behajtani. Ilyen üzemekről van már előttünk bőven példa: 1. Dobytkárske druzstvo komáromi lerakata; 2. néhai Stván helyettes polgármesternek
