Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-05-06 / 53. szám
1930. májas 6. Komáromi Lapok 5 oldal: — flmig a hal eljut odáig. A napokban a párkányi halászok nagyon jó fogást csináltak. A halbőségböl jutott még a vidéknek is. A párkányi halászok közül ketten Érsekújvárra is vittek halat a bő zsákmányból. Érsekújváron is igen ment a halvásár amikor a csendőrség észrevette, hogy a hal állományban ponty is van, amelyet most nem is szabad halászni. A pontyok 70 kilogramot tellek ki, lefoglalta a csendörség és nyomban el is adta a szegényalap javára. Potom 6 K ért vehettek a pontynak is kilóját a jó érsekuj riak. így lett a párkányi halász szerencse szerencséje az érsekujvári háziasszonyoknak. — Olcsóbb lesz a telefon. A póstaügyi minisztérium jutius 1 i hatállyá! az interurbán telefon beszélgetések diját leszállította. — Baleset nagy öngyilkosság ? Kiskeszi község határában a Nyitra folyóból egy 60 év körüli férfi hulláját fogták ki. A hullán küleröszak nyomait nem lehetett fölfedezni igy bajos eldönteni, hogy baleset vagy öngyilkosság esete forog-e fönn. — élelmiszert loptak. Eddig még ismeretlen tettesek Bényi Mihály kélyi lakos házába betörtek és onnan több ezer korona értékű élelmiszert loplak el. — Amikor disznótorra készülnek. A bélai Ulmann-féle uradalomban éppen disznótorra készültek, mert a hizlalásra betett négy sertés pom pásan meghizott már az ólban. A családi ünnepély tervét valami imposztor azonban keresztül húzta, mert másnap reggelre mind a négy sertést ellopta. Mire a disznóölők bementek az ólba a halálraítélt sertésekért, úgy a tolvajnak, mint a négy serlésnek hült helye volt. Az aznapra vacsorára meghívott vendégek igy elmaradtak a lakomától. — A komáromiak Kouácspatakon igen gyakran megfordulnak, igy bizonyára Igen sok komáromit érdekel az a híradásunk, hogy ez a kedves kirándulóhely május elsején nyílt meg egy pompásan sikerült nyári mulatsággal. — megszökött a fogságból. Medvik András 28 éves helembai lakost lopás és rablás gyanúja miatt letartóztatták és az ipolysági fogházba szállították, ahonnét sikerült neki , egy örizetlen pillanatban megszök- I nie. Körözését elrendelték. — Tüzek a Didiken. Ismeretlen okból 1 kigyult Szögyénben Sipos Illés és KoíiCz Gyula háza A tűz 30 ezer K kárt okozott. — Farnadon Varga Lajos csűre és Hegedűs József gazdasági épületei égtek le. A kár 35 ezer K. Ugyancsak Farnadon Valach Lajos házában is pusztított a tűz és 10 ezer K kárt okozott — Libádon Radics Árpád és Pulyák Gyula portáján pusztított a tűz és a kár 22 ezer korona. — mennyi liszt jön be a köztársa t ságba? A molnárok szövetségének j kimutatása szerint a köztársaságban • minden emberre 16 97 kg. külföldi liszt esik. A kimutatás megjegyzi, hogy ez a szám igen nagy, mert pl. Angliában is csak 10.95 kg. külföldi lis't jut egy emberre, pedig Anglia majdnem kizárólag külföldi lisztre van utalva. Európa többi országait tekintve Németországban 3 kg, Franciaországban 018 kg. és Olaszországban csak 0.11 kg. lisztet hoznak be emberenként. — Akinek nem elég egy feleség. Legtöbb házas ember nagyon is sokalja még azt az egy feleséget is, akivel nem tud békében megélni. J Jozsefik Ferenc azonban más véle- ? ményen van, mert neki nem volt . elég az egy hites feleség és kettő- j nek esküdöd örök hűséget A haló- : ságok eljárást indítottak Jozsefik Ferenc muzslai illetőségű, dunasze - dahelyi dohánymunkás ellen, mert kiderült róla, hogy bigámiába esett. Ugyanis 1919 ben Esztergomban törvényes feleségül vette Schindler Erzsébetet. Azután hamarosan csehszlovák területre jött át és az Esztergomban elmondott „hollomiglanl“ hamarosan elfeledte és Dunaszerdahelyen újra megnősült és megint örök hűséget esküdött egy másik hajadonnak. Ez a másik örök szerelem se tartott azonban örökké, mert az első örök szerelem áldozata, az első feleség leleplezte a bigámiát. — R szobaleány és a diplomata. Most, hogy a londoni konferencia véget ért, a londoni lapok kedves eseteket írnak meg az egyes delegátusokról. A legkedvesebb talán az egyik japán úr esete egy szoba j leánnyal. A japán ur Okimoto volt, : Vakacsuki fődelegátus titkára. Vakacsuki egy napon elküldte titkárát az egyik nagy amerikai lap londoni tudósítójához igen fontos üzenettel. Az amerikai hírlapíró éppen akkor vett i fel uj szobaleányt, akinek szigorú utasításokat adott arrauézve, hogy kiket engedjen be a lakásába. Mikor a kistermetű, egyszerűen öltö< zött japán, aktatáskával a kezében becsöngetett a szerkesztő lakásába, a szobaleány csak az előszobaablakon dugta ki a fejét. Vakacsuki titkár ekkor japán szokás szerint többször hangosan bejelentette a nevét: j — Okimoto! Okimoto! Okimoto! I A szobaleány nem tudta, hogy mit jelent ez a rejtélyes szó Végignézett az aktatáskás kis emberkén és dühösen kikiáltott: — Házalókat nem fogadunk! i És becsapta a japán diplomata orra előtt az ajtót. — növekszik a vallásos tárgyú könyvek népszerűsége 1929-ben, az amerikai könyvkiadók 10187 uj köny vet adlak ki. Ezekből a könyvekből 2142 regény volt. Ez a vezető műfaj. Utána következnek a képeskönyvek és meséskőnyvek (9 4) és a vallásos tárgyú könyvek (806). Negyedik helyen vannak az életrajzok (738.) Érdekes, hogy a vallásos tárgyú könyvek népszerűsége egyre emelkedik. Az ulolsó öt évben 4316 vallásos tárgyú munkát adtak ki Amerikában és a vallásos irodalom népszerűség dolgában mindig a második vagy harmadik helyen van. 1900 ban j még a népszerűség halódik sorá- j ban voltak ezek a könyvek, 1919 ben és 1920 ban már a negyedik helyre ) avanzsáltak. Természetesen a leg- \ népszerűbb könyv még mindig a ‘j biblia. 1929 ben 14 millió kötet bib- j liát adlak el az Egyesült Államok- 1 ban. A világ egyévi bibliafogyasztása ( körülbelül 36 és félmillió példány. \ MOZI. Orlov Iván Petrovits. A világhírű filmoperett hétfő és kedden közkívánatra pereg a Mo dern moziban. A címszerepben Iván Petrovits megdobogtatja a nőszive- í kei, partnerei: Vivian Gibson, Bans i /unkewiann és Georj Alexander. Az Orlov nótáit mindenki örömmel fogja hallgatni Svec ezredes Búdul/ Medek drámája. A csehszlovák légiók' hősi útja ; Szibérián keresztül, az élmény fé- > nyeben ihlette meg Rudolf Medeket, j amikor avatott tollal megírta nagy- ; szerű drámáját. Ebből készült sok milliós költséggel a filmeposz, mely felöleli a hős ezredes tragikus sorsát, amint a szovjet hadsereg és a légiók harcaiban feláldozza önmagát. A monumentális kép két és fél órás előadásokban 1 %7 és 9 óra kezdettel, szerda, csütörtök és pénteken ? erőteljes tömeglálást fog kiváltani. \ Gabonapiac. — május 5. A mai jól látogatott tőzsdén az alapirányzat nyugodt volt. Az összes gabonanemüekben a kínálat felülmúlta a keresletet. Egyes malmok szlovenszkói búza iránt jobb érdeklődést mutattak és elkelt néhány tétel 160 Nagyszombat, 156 Dunaszerdahely és junius elejei szállításra 159 Bazin. Magyar búza 126 Komárom, 130 Pozsony volt ajánlva. Egy uszály jugo uj búza 77 kq augusztusi elhajózásra 115 Komárom nyert elhelyezést. Rozs vevő nélkül volt ajánlva. Néhány vágón la árpát 135 Nyitra helyeztek el; e cikkben az irányzat nyugodtabbnak ítélendő. Prompt tengeri 71 Szob, 72 Komárom lett forgalmazva. A budapesti határidőtőzsdén a nyugodtabb hétzárlati amerikai je?yzések nyomán búza 18, 19, 23, októberi rozs 5, tengeri 17, 10, 43, 35 ponttal zárult alacsonyabban. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárom. írógép állandó raktára SPITZER-féle könyvkereskedés Komárom, Nádor-utca 29 Dr. BERN AT polgári (végrehatási peres, perenklvttll) büntető és közigazgatási ügyekben a bélyegek, illetékek és ügyvédi költségek (bírósági ügyekben) kiszámításához — Szíovenszkón és Podkarpatszká Ruszban. Külön szlovák nyelven és külön magyar nyelven ( Kézimunkázó I hölgyek! kelim« filet füzetek érkeztek Spitzer könyvesbolt Komárom. fládor-utca 29. Cf«, jed B: 868P9/I. V^tah licitaéného oznamu. T exekuónej veci exekventky obce Hetin protl exekvovanému Éigmundovi Dózsu okresay súd nariadil exekuCnú licitáciu o vymoíenie 890.50 K poiiadavky istmy a jej prfsluánosti na nemovitost', ktorá je vedená na üzemi starod'alanského okr. súd« obsazené v pozkn. vl. obee Hetin é vl. 6M, pod r. 2. A. I. 1—9, p. 2. 39-6|la. 3926|lb vo yykriínej sens 4000 K pisané na mens exekvoraného v 1(2 éiastke. Licitacia bude o 15 hód. odpoludúajsej dna 26. júna 1930. v obttnom dome obce Hetfn. Pod licitáciu spadajuce nemovitosti netnoiu sa odpredat* niie poiovice vykr. ceny. T f, ktorf chcú licitovaf, povinnl sú slot it' ako odstupné 10°/e-ov vyriénej ceny v hotovosti alebo v cennych papieroch, ku kaueii sposobüych, a to slotit1 osobe, okr. tüdőm vyilanej, alebo tejto odovzdat1 poistenku o predbeZuom uloíeni odstupného do súdneho deposits. Taktieí ti isti povinnl sú licitaeionálne podmienky podpfaat'. (§§ 147, 150, 170. iák. 21. LX. 1881. g 91 zák. Cl. XL. z r. 1908.) Ten, kto za nemovitost’ viacej sl'ubii néz vykriínú cenu, jestli nikto viacej nesl’ubaje, povinny je podl’a procenta vykriCnej ceny urCené odstupné po vyáku práva takého proeenta nfm «1 úbenej ceny hned’ doplnit’. Okresny súd v Starej D’ale, odd. II. dna 3. kpríla 1930. 376 Ua. |ed. K. bo6|SU|l. Vyt’ah licitaőného oznamu V exekuénej veci exekventky Jozefovej Jezsórej a spol. proti exekvovanej Helene Peketovej rod. Szabóvej okr. «úd nariadil exekuCnú licitáciu o vymoíenie 196 60 K poiiadavky istiuy a jej prisluinosti na nemovitosti, ktoró sú vedeaé na üzemi starod'alanského okr. súda, obsaáené v póz. ka. vlotke obce Norá D ala C. vl. 249, pod r. 2. A f 1, p. 2 1812, pisané v ljd éiastke na m> ne exekvovanej vo vykriCnej cene 340 K. — D'alej na pod menőm exekvovanej veaenú 1|2 éiastku vo vl C. 716 ooce Nová D‘ala pod r. 2 A. I. 1—2, p. 2. 5l2 613 obsaíenej nennutel'nusli vo vykriénej cene 1200 A. — D'alej na pod menőm tejze pisané 1(9 éiastku v tej istej vlotke pad r 2. A. 11. 1, p. 2, lOoO obiaíenej nehnutel nosti vo vykr. cene 13c0 K., a kon Cne na pod menőm tejte písanú 1(2 éiastku v tej istej vl. pod r. C. A. ill. pare. C- 1495 obsotenej nehnutel'nosti vo v/kriőnej cene 1200 K. Poznamenáva sa, te vo vl. 71ó pod C Iv pros^ech vd. Kláre Szabóvej rod. Habaraovej vtele&é vdovské právo úiitku ostane toutou draibou nedotknuté. Licitácia bude o 15. hód. odpoludúajsej dúa 25 júna 1930. na obecnom dome obce Nová D'ala. Pod licitáciu spadajúc« nemovitosti nemoiu sa odpredst niie dvoch tretfn vykriCnej ceny, TI, ktori chcú heitovaf, povinnl sú sloZit ako odstupné lOtyo-ov vykr. ceny v notovosti alebo v cennych papieroch, ku kaueii spdsobiiych, poCftanych podl’a kurzu urCeného v g 42. sák. LX. ib81, a to sloiit osobe, okresiym súdom vyslanej, odovzdat poistenku opredbetnom uloitní odstupného do súdneho depositu. Taktieí ti isti povinnl sú licitaeionálne podmienky podpisat. (tg 147, .50, 170 zak. él. LX. 1881 g 21 zák. Cl. XL. z r. 1908.) Ten, kto za nemovitost viacej sl’ubii net vyk. cenu, jestli nikto viacej neslubuje, povinny je podl’a procenta vyk. ceny urCené odstupné po vfiku práve takého procenta nim at’úbenej eery hned* doplnit’. Okresny súd v Starej D'ale, odd. II., 36. marcs 1980 37^ CIs. jed. t£. 673|'<9|1. Vftah licitacného oznamu. V exekuénej veci exekveuta Adolfa Wollnera proti exekvovanému Ondrejovi Páenákovi okr. súd nariadil exekuCnú licitáciu o vymoienie I. 585 K, II. 1800 K potiadavky istiny a jej prisluinosti na nemovitosti, ktoré sú vedené na územi starod'alanského okr. súdu obsatené v póz. kn. vl. obce Bxgota 2. 29 na mene exekvovaniho v lö|7á 2iaslke pod r. 6. A. 1. 1—9 vo vykriCnej cene 3000 K. — D'alej na pod menőm exekvovaného vedeuú 18(73 éiastku vo vl. é. 80 obce Bagota pod r. C. A. I 1—19 vo vyk iénej cene 6000 K. V horeuvedenych vloikách pod C. 6, poi’aZne C. 3 v prosprech vd. Máris Páenákovej rod. Kaszásor j vtelené vdovské právo útltku ostane toutou draZbou nedotknuté. Licitacia bude o 14 hód. odpoludúajsej dúa 30. júna 1930. na obecnom dome obce Bagota. Pod licitáciu spadajúca nemovitost' nemöte sa odpredat’, niie dvoch tretln vykr. ceuy. Ti, ktori chcú licitovat’ povinnl sú slotit’ ako odstupné I0°/o-ov vykriCnej ceny v botovosti, alebo ▼ cennych papieroch, ku kaueii sp&sobiiych, poéltanych podl'a kurzu, uréenéhfc v g 49. zák. LX. 1881, a to slotit’ osobe, póz. kn. vrchuost'ou vyslanej, alebo tejto odovzdat' po stenku o predbetnom uloíeni odstupného do súdnébo depozilu. Taktieí ti isti povinnl sú licitaeionálne podmienky podpisat’ (gg 147., 160., 170 sák. 21. LX. 1881. g 21. sák. Cl. XL. z. r. 1908). ... Ten kto za nemovitost’ viacej sl’úbil, néz vykriCná cena, jestli nikto viacej nesl’ubuje, povinnf je podl’a procenta vykriCnej ceny urCené odstupné po vyékw práve tského procenta nlm sl’úbenej ceny hned’ doplnit’. Okresny súd v Starej D’ale, odd. IL dna 15. aprlla 1930. ti'