Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-05-03 / 52. szám
2. o'dal. Komáromi Lapok 1930. május 3. >9 Iifl. 1 olcsósági divatcsarnoka. (Nádor-o. 10. KoronabanUkal szemben) | „Meglepő uj olcsó árak.“ | I „Elsőrendű gyártmányú áruk.“ § ^ Alkalmi vételek férfi ing, Harisnya, Nyakkendőkben. Gyér- §; I mek fior trikó, Felharisnya, játszóruha. Ü s Sport- és szekrény gyermekkori, nyugágy gyári raktár, el | Pouplin selye férfi mg, Pyjamas, Zsebkendők. §E “ Tetra baba kelengye. ^ való bíráskodásról. A munkabiróságok helyeífesiíenék a jövőben az ipari bíróságokat, amelyek általában nem jól váltak be, különösen azért nem, mivel már közel húsz év óta nem neveztek ki uj elnököket A kormányt felhatalmazza a törvényjavaslat, hogy munkabiróságokat létesítsen minden helységben, amelynek több mint tizezer lakosa van. Azon kisebb helységekben, amelyekben járásbi róság van, alosztály! lehet létesíteni, amely azután elintézné a munkaszolgálati és bérviszonyból eredő differenciákat. A munkabiróságok létesítésével kapcsolatos kiadásokat az állam viselné. A munkásbiróságokhoz intézett beadványok, a tárgyalási jegyzőkönyvek stb. tehát bélyegmeniesek volnának, mint most az ipari bíróságoknál. Bizonyos utasításokat foglal azonban magában a törvényjavaslat az ügyvédeknek a munkabiróságoknál való szereplésére vonatkozóiig. Az ipari bíróságok elölt tudvalévőén egyáltalán nem volt szabad a feleknek ügyvédek által képviseltetniük magukat. A munkabiróságoknál a felek bármely olyan személlyel képviselhetik magukat, akinek joga van a bíróság előli tárgyalni Ügyvédek azonban csak abban az esetben szerepelhetnek, ha a per tárgyát képező összeg ötszáz ko rónánál magasabb A munkabiróságok kompetenciája az ipari bíróságokénál nagyobb volna és kiterjedne bérviszályokra, provízió kérdésből eredő viszályokra, egyéb illeíményi perekre, továbbá a munkaviszony megkezdezésénél, folytatásánál és befejezésé-Nagy jubileuma van a rég holttányilvánítót! és mégis mindig újra feltámadó operettnek: 60 ik szüle tése napját ünnepli egy zenész, egy zenész, aki az uj operettet szivéből szülte újra és vezette be a jelenbe. A muzsikus a komponistái nem csak művei után ítéli meg és értékeli, hanem aszerint is. hogy az illető szerző hogyan hangszereli zenekari kompozícióit. Itt látszik meg hogy mit tud valaki! Tény, ho^y a legfőbb mai. u. n. modern opereílkomponis ának a hangszere léshez, instrumentáláshoz a leghalványabb fogalma sincsen, sőt néhány hazai, nem éppen operett szerzőnk még a kólát sem ismeri úgy, mint egy közepes zenész. EJzek a komponisták másokkal hangazerelteíik müveiket. De ez már nem az igazi t A zenei mü nagyon sokat vészit értékéből, ha nem a szerző hangszereli, Lehár tudja ezt és maga hangszereli müveit Ennek bélyege rajta is van szerzeményein, nél esedékes illeíményekre, bérlevonásokra, pönálékra, szabadság kérdésekre, a szociális biztosító intézetekhez való fartozóságbói eredő igényekre, felmondásokra és természetbeni lakások kiürítésére stb. A munkabiróságok keretében, épugy mint eddig az ipari birósá goknál, három személyes szenátusok Ítélkeznének. Az elnök hivatásos biró volna, akit a kerületi bíróság elnöke az alája rendelt bírák közül választana ki. A két ülnök közül az egyik a munkaadók, a másik az alkalmazottak sorából kerülne ki. Az ülnököknek csehszlovák áilam polgároknak s legalább harmincéveseknek kell lenniök. A központi szakszervezeti szövetségek javaslatára neveznék ki őket. Hivataloskodásuk időtartama négy évre van tervezve. A törvényjavaslat értelmében a munkabiróságok fellebezési fóruma a kerületi bíróság volna. Komárom, — május 2. mert lehetetlen, hogy más úgy eltalálna a hangszineket, mint Lehár. 5 Lehár tolla a zenekar és a hang-~(Ü szer az, amivel ö a zenéi szerzi, jí Ilyen opereltszerzö Leháron kivül csak egy volt, a korán elhunyt Fali ‘ Leó. Lehár szereti a zenekart és ezt a \ szeretetet valószínűleg apjától örö | kölle. Lehár apja kaíonakarmes’er j volt és 1855 körül vándorolt be í Becsbe Fia Ferenc elvégezte a prá- I gai konzervatóriumot, majd elfog I lalía a barmen elberfeldi egyesült l színházaknál a hangversenymesteri \ állást Ezt az állást aztán otthagyta jj és végleg katonának menl. Étsö állomása a losonci 50 gyalogezred apja vezetése alatt álló zenekara ■ voit lit nyitóit a jubilánsnak először alkalma kisebb müveinek zenekari hatását tanulmányozni. Nemsokára ezután Lehár Poiába került mint a k. u. k tengerészet karmestere és itt lelt belőle operaszerző. „Kukuschka“ ennek az első nagyobb müvének a ; cime. Szövegét egy kapitány irta. Lehár Ferenc és a zenekar. — Még néhány szó a mester 60-ik születésnapjára. — Elfogy a mécs is. Irta Kállay János. 1. Lilázó csikók sávozták a hamuszin eget. Viszlainé kiült a padra. Keze imára simult. Aszott ajkával lecsókolta a port az ócska imakönyvről. Mindig itt kalandozott az ájtaíos szavak betűtengerében. Mindig ide lökte vissza a rémlátó kétségbeesés. De az ereszkedő félhomálytól nem tudott már belemerülni a vigaszos igékbe. Fátyol takarta a betűket. Csak forgatta a sárgult lapokat s a rajta sorjázó, fekete figurákon bolyongott révedező tekinteté. . . . Minden nap hamarább köszönt be az este. Mindennap hosszabbak lesznek az álmatlanság átvergődött éjszakái. Nem érkezik megnyugvás, nem virrad öröm, amelyet vig szavakba pergetve, deríthetné fel övéi napjait. Inkább egyre nő a szükség s az, akit vár harmatos hajnalok pirkadásától késő éjszaka leborultáig: nem jő. Mikor már tavaszba hajolt a télutó, nagy bizakodások közt vándorolt ki a faluból Viszlai Márton. Vitte a vágy, hogy az itthon kolduskenyerét felcserélje Brazília csengő ércet termő csodavilágával. Ígérte, hogy mihelyt sora engedi, maga után hozatja a családját is. Jöttek a levelek, színesek voltak reménytől, hittől. Aztán meggyérült a számuk, utolsó levelében pedig azt írta, hogy átkozza a percet, amikor hitt a hazugsággal megkent nyelvek hímes szavának s elindult a tengerentúlra. „De azér ne sírjatok, lelkeim — irta ekkor — megelégöltem ezt a kínlódást, megláttok egyhamarra. Egy hónaphoz ilyentájt nem lát má engem ez a hely... Pizt most nem küdhetek, kedves, mer magamnak is alig akad. Aki keveske van, azt kell tartogatni, kuporgatni, amég kitelik az útra. De azér ne legyen aggságtok. Vannak még a mi falunkba jó emberek. Iharosék meg Csökiék kisegélnek addig benneteket, oszt én megfizetem, ha Isten hazavezérel innen...“ Azóta három hónap hömpölygőit le renyhén az idő vizein, de Viszlai Márton nem jött, jelt sem adott magáról. Az asszonyában mindinkább összecsukott a várás repeső öröme, egyre több helyet adott a szorongó sejtéseknek. Napszám sem igen akadt. Végső szükség idején — ez pedig az utóbbi időben már gyakori vendégnek tolakodott közéjük, — megalázkodva kopogott be a szomszédokhoz. Azok kénytelen-kelletlen jószívűségén tengette napjait három apró gyermekével együtt. De a keserű szégyen megszorongatta a torkát s kezében a kapott ételrevalóval, még az ajtóbúi is erősitgette az adakozóknak, hogy Márton hálával lesz irántuk s meg fog fizetni. ... Egyre sűrűsödött a házakon elömlő sötét. A pilledő világot körülzsongta a csönd. — Hát édesanyám, nem eszünk még most se? Viszlainé fölrezzent. Marci állt előtte szétvetett lábbal. Mögötte félősködtek a testvérkéi. Viszlainé mosolyogni próbált, de csak görcsös fintortól vonaglott meg az arca. — Mingyár, kicsi fiam... — Ne mingyár, hanem röttön, mer ehes vagyok má! Lázadóan dobbant a gyerek lába. Az anyjában megcsuklott a rendreutasitó szigor. Felállt, betétovázott a házba, céltalanul motozott a sötétben, végül azonban mégis rá kellett magát szánni a nehéz útra. 2. A konyhát megülő félhomályt átvibrálta a gyertya pisla fénye. Szerteszórtan vacsoráit a család. Az asztalnál j Csöki csámcsogott egymaga. Felvágott j a szeme, aztán vissza sem bólintva j görbedt újra tányérja fölé. Viszlainé rebbedező szemmel nézett végig az elutasító közönyü embereken, j Nehezen türemlett ki belőle a sző, j amit azok már mondatlan is tudtak. A férfi lapos pillantása rásütött újból. Csökiné förgetegeset sóhajtott a falmenti lócán s megbillent húsos ajka a lánya felé. — Ergye, Lidi, lottyints e’ kis tejet i abb’a fazékba. Viszlainéban lábraemelkedett a pa- 1 nasz. Szava alázatos legörnyedéssel i hajlott a gazda felé, hogy kierőszakolja j belőle a jószív elsimító szavait, de az { füleólmozottan hőrpölte az ételt. Helyette az asszonyából csobbant ki a j magasra poicozott jószívűség: — Ne sirongálj a mi fülünkbe, lelkem! Mi se vagyunk kűbül, csak kisegélünk valamelyest, aki nem okoz nehésséget. Szaporán pillogott a szeme. Beszéde kenetesen zengett. — De hallod, Terám, nemhogy térbenire vóna, őrizzenek attul a mennybéli szentek, de mégse való ám, hogy folyvást a mi vérünkön élődtök. Adni költ ma má a tisztességre is. Mér nem keresői napszámot? Viszlainé megingott a záporos szavak ostroma alatt. — Dejszen, ha... — Jóvan no, — hajított közbe két kézzel Csökiné, — tudom má; ha vóna, de nincs. Dehonnem, csak keresni kéne! Kődis vagy, hogy igy kikunyergálod más szájábul az ételt? Nahát! Nékünk se ingyér hullott, aki a magunké... Ugyan ne emlegesd azt a híres uradat, itthagyott tikteket a szomorú veszkődésbe. Ki tunná mikor gyün az meg? Összeakadt ammá valami cifrával, oszt inkább azzal tőtö-De Lehárnak mint operaszerzönt nem nagy sikere volt. Operáját n hány városban előadták, de nai port nem vert fel. Lehár Polátói nemsokára elbúcsúzik, Triestb majd Pesbe megy és véglegese leielepszlk olt, ahol apja kezdi Bégben. Mint kalonakarmestercsal hamar nagy hírre tesz szert, ő azot ban a katonazenéről már nem ige akar hallani, mert a szolgálat meg erölfelő és minden idejét leköti. Ekkor irják ki a „Wiener Konzert verein“ nél a másodkarnagyi állásr a pályázatot Lehár beadja ajánla tát, de elbukik. Érdekes kritikát mond Lehárró Prof. Heuberger, az akkori idők di valós komponistája; „Ez a karmes tér jó klasszikus dirigens lehet — de a kér ngöhöz semmit sem éri!“.. Lehár 1902-ben vé leg búcsú mond a kalonazenének és csal műveinek él. Eleinte küzködik, mic végre első operettjével a „Bécs asszonyokkal“ befut. („Nechledil' Marsch “) Egymásután jönnek az uj operettek: A drótos, Mulató istenek, Prób házasság így közeledik Lehár lassan a v lágsikerhez. Megkomponálja a „Vig özvegyet", melyet hosszú utánjárással és nehéz harc után fogad el Karczag igazgató. Az összes színházi benfenlesek bukási jósolnak, mégis o'yan sikere lett, mint eddig egy operettnek sem Bécsben. A Vig özveggyel Lehár neve fogalom lelt. Az opere tét a világ minden színpada műsorára lűzte. Körülbelül 22 000 előadást ért meg és 20 nyelvre fordították le. Játszó ták úgy Japánban, min Észak- és Délamerikában és gyönyörű zenéje ép úgy magával ragadja az angolt vagy a franciát, mint a németet. Lehár zenéje szívből fakadó, 'egyözi a határokat és époly gyönyört fakaszt a néger szivében, mint az amerikaiéban. A Vig özvegy zenéjével Lehár önmagát találta meg Az ezután jövő müvek csak cs szólják stílusát, mely mindjobban közeledik a klaszszikus operelt felé Kisebb müvek után egymásután jönnek ki hatalmas müvei, egy-egy tündöklő csokra Lehár virágos kertjének: Az erdészlány Luxemburg grófja, Cigányszerelem, Éva, Az eszményi feleség, Végre egyedül, A csiilagász, A pacsirta, A kék mazur, A tangókirályzik most a világba... Na mámeg a po^ kóba szalacc? Viszlainé már az ajtóból fordult vissza. — Dehogy veszem el a tietek;!/ Kifordulna a gyerekim szájából, ha más maradna ehes miattuk. Elképedve tágítottak utána. — Ez a szegény is meghibbant má.., 3. A két kisebbet ágyba lehetett valahogy dugni, de Marci dacra szegte a nyakát. Az anyja sirt. Keservé^"--’ »»**' kotorászott a kenvé<- •gyümölcsöt^/ gáttá álo — Bi ^ hon vó!<£ «j meggyü -í*. V hónap b > v belefröcc \ % <S> c> w a méleg, % * szavak. in1^ ^ <ö ^ Á'Z> ^ egy ujonn. 5, " ;A'S * \ \ oS> zent, elretti. <A Még zakL * 2». ^ napok sodrában. 11^ ^ ö .. nem is mert gondolni. Ai'“. .tnapi mosás a jegyzőéknél, babramunka a konyhakertben, rövidke, párnapos dolog, amely átmenti a megéhezett embert a holnapba. Aztán megint semmi. Örökös győzködésben teltek napjai, azonban lassan, észrevétlen belefáradt a harcba, ereje, gyengült, fokonkint roppant korán öregedő, bus fiatalsága. Es jött egy nap. Délbe forduló időben Viszlainét kereste a kisbiró. Marci ujjonva rohant az udvarról a házba. — Gyüjjön, édes! Hivati a biró ur! Hir gyütt apánkrul! Röbbent az asszony. Az örömtől elfúlt a torka. Kendőt cserélt. Reszkető kézzel kötötte a csomóra az álla alatt, Ment. Szive szorult.
