Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-04-26 / 49. szám
193®. április 26, Ksm&romi Lapok 7. «kW. a szerencsétlen fiatalember reggel nyolc órakor a nagy vérvesztesség következtében meghall. Megállapították, hogy Kovács Lajosnak hívták, huszonhárom éves Ipolyszalkai legény volt, aki tegnap éjszaka Ipolyszalkán összeveszett Magyar Gyula és Magyar Lajos otlaní legényekkel, akik rajta a késelést elkövették A csendőrség megindította a nyomozást a halálos késelés ügyében. EIRE K, A szomorúság pojácáinak nevezte a De profundisban Oscar Wilde a jegyenceket, amikor o'romba darócruhában ő is a szomorúság pojácáinak sorsára jutott. Oscar Wildet, aki azelőtt szerette magát az Élet Királyának nevezni, egyszer valaki arculköpte egy vasútállomáson: és Oscar Wilde, aki azelőtt a legelőkelőbb Imdoni tár saságokban megfordult, most durva darócruhájával letörülte azt a bélyeget, amit ez az arculköpis jelentett neki s ami a dirócruhás fegyencnek volt ad resszálva. Daróckabdtjával letörülte arcáról a köpést, de a köpés nyomát egész életében ott érezte égni arcán, akkor is, amikor elhagyta a szomorú ság pojácáinak kaszárnyáját, a readingi fegyházat, súlyos büntetésének kitöltése után, Mindez csak azért jutott most eszembe, mert olvasom, hogy a leégett columbusi jegyház romjai alól több mint háromszáz fegyenc elégett holttestét húzták elő és a többi fegyenc is mind életveszélyes állapotban fekszik a kórházban, mert a fegyenceket nem engedték ki az égő cellák alól. hanem várták, hogy rájuk omoljanak a tüzes ínyelvek. Ha az istálló teteje ég, az emberek nek első dolguk, hogy az állatokat ki hajtsák az istállóból a szabadba A columbusi fegyház igazgatóságának nem ez volt a felfogása s a fegyencekról rosszabb véleménnyel gon dolkozott, mint az emberek vélekednek az állatokról, ha arról van szó, hogy az égő istállóból meg kell menteni őket. így is történhetett tehát, mini a columbusi fegy ház égésénél. A civilizáció földjén nem engedték meghallani a bűnösök bocsánatáról szóló elméletet akkor, amikor a fegyencek fejei fölött összecsapkodtak már a lángok. Inkább a tűzben tisztuljanak meg, semhogy valaha is az emberi társadalomban, amely a szomorúság pojácáinak sorsára száműzte őket, ha vétkeztek az emberi társadalom ellen. KÖRNYEZ ELEK. — Palkouich piktor temetése. Gúla község feledhetetlen emlékű volt esperes-plébánosának kihűlt porré szeit tegnap, pénteken délután szentelték be Győrött és holnap, vasárnap délután 5 órakor helyezik Esztergom Szenlgyörgymezön örök nyugalomra. A temetésen a gútai róm ka;h. egyház testületileg s a komá romi kalh. egyház Majer Imre dr. apátplébános és Alapy Gyula dr hitközségi elnök vezetésével kül döttségileg fog megjelenni. — fl Komáromi Didkmenza részére a következő újabb adományok érkeztek: Horváth József Bős 50 drb. tojás, N. N. 5 kg cukor, Szemes Lajos Dercsika 133 drb. tojás, Fuchs Samu nagybérlő Komárom 100 K. Az adományokért mély és hálás köszönetét mond Gödör Kap. János. — Eljegyzés. Reindl Antal (Komárom) és Lutovszky Vilma (Léva), jegyesek (Minden külön értesílés helyett.) 355 — Emlékoszlopot állítottak Hunyady Cászló oroszlánoadásznak. Gróf Khevenhüller Ferenc osztrák mágnás, ki maga is híres Afrika-vadász, em- , _______ lékoszicprj állított Szudánban azon " máromi piacon. a helyen, ahol Hunyady László örményi földbirtokost kb 2 évvel ezelőtt egy oroszlán megtámadta és halálosan megsebesítette. — Oruosi hírek Mr. Ph et M U- dr. Neumann Jenő szülész- és nőorvos specialista. Bralislava-Pozsony, Védcölöp u 62. sz. (Slefánia kávéházzal szemben) Rendel délelőtt 9 — 12 óráig és délután 2—4 óráig. Liecebny fond Tel 28-88. — eljegyzés. Ifj. Végh Mihály városi műszaki tisztviselő, eljegyezte Fehér János tekintélyes vendéglős kedves leányát, Annuskát. — R Ref. Ifjúsági egyesület folyó hó 22 én Filssy Kálmán szenátor, egyesületi elnök vezetése mellett látogatóit választmányi ülést tartót!, amelyen Ko Ltr Lajos másodelnök telt jelentést legutóbb tartó t ülés óta történt egyesületi eseményekről és a tagok működéséről. A választmány örömmel vette tudomásul az egyesület téli évadban tartott esté lyeinek sikerét és a farsangi műsoros estélyen közreműködőn szereplőknek jegyzőkönyvileg is köszönetét szavazott — H jeruzsdlemi pogrom és a szim boliku* kártérítések. Jeruzsálemből irják: A kormány most fizette a kártérítésekéi azoknak a zsidó közsé geknek és magánosoknak, amelyek, illetve akik az augusztusi zavargások idején súlyos károkat szenvedtek. A kárféritési büntetések zsidó körökben óriási felháborodást keltetlek. A hebroni zsidó község 6500 font kártérítést követelt a kormány tói, mert a zavargások során elpusztítottak 3 zsinagógát és egy kórházat. Ezzel szemben a kormány mind ; össze szimbolikus kártérítést adott, i 3 shillinget és 6 pennyt A hebroni rabbi nővére, kinek jobbkarját levágták az arabok, 2 font kártérítést kapott. — Schmidthauer Cojos hangoersenye Myitrán, Schmidthauer Lajos orgonaművész földink, mint értesű lünk, május 3-án d u. 5 órakor orgonahangversenyt rendez a nyilrai apácák templomában a templom orgonája javára Műsorán több, már Komáromban is játszott száma szerepel, köztük a fele theletlen Bach: Toccata és Fuga D mollban. Csak irigyelhetjük a nyitraiakat! — Budapesti nemzetközi Vásár Az évről évre egymást követő e vásárok sorozatában ez a vásár már a huszonötödik, tehát ünnepi jubiláris számot tevő. Tartalmassága, jelentősége, értéke az esztendők számával nőtt. A látogató megtalál benne minden cikket, árut, amit a magyar és a külföld fejlett ipara termel s nemcsak a szakember szemével szemlélődve fedezi fel benne mindazt, amire szüksége van, de az egész vásár elhelyezése, berendezése s a művészi kivitelű tárgyak Ízléses felhalmozása folytán az egész kiállítás az abszolút szép benyomását teszi a magasabb igényeket támasztó vásárlátogatóra is. A vásár iránt érdeklődő nagyközönségnek már módjában van a különféle kedvezményeket biztositó vásárigazolványok megszerzése is. Az ipartársulat Nádor utcai irodahelyiségében 24 Ké-ért kaphatók. A vásár május hó 3—12 napjain lesz. megtartva. — Ma szombaton és holnap i vasárnap szinrekerülő „Nem igaz, ‘ hogy könny az élet. .“ c. Pataki- Mlhola daljáték szereplői: Kenderhegyi Ákos földesúr Puhr Tivadar, Malvin, leánya Windeisen Manci, Alajos, fia Túry Béla, Szabóki Béla Vázsonyi István, Erzsiké leánya Szily Manci, Muki fia Novák Imre, Idb. Sághi Gábor Kispetlk Sándor. Rózsika, leánya Ivanics Manci, Gábor, fia Fritz Rezső, Lidi szobalány, Matyi, szolgalegény Blahó Lajos. Blitzblau Ignác, szatócs Balogh Kálmán, Gáspár, főerdész Weleba Antal. Rendező Pataky József, Ügyelő Langschádl János, Súgó Gá lé A. — Tavaszi országos oásár Ko mdramban. A Fülöp Jakab hetébe eső országos vásári április 28 án, hétfőn tartják meg Komáromban. Ez a tavaszi országos vásár rendszerint igen forgalmas szokott lenni és remélhető, hogy ezúttal is sokan fogják áruikkal fölkeresni a ko — Síorihlrdetés, Tisztelettel ér- j tesjtem a t. sportkedvelő közönséget, j hogy az 1930-as évi tennisz idényre j raktáron tartom a legjobban bevált » és kipróbált kül- és belfö di gyárt- j mányu tezmlsütőket. Saját érdé- I kében cselekszik a sportoló közön- j ség, ha — mielőtt szükségletét fedezi, — nagy raktáramat megtekinti ügy j árak, mint minőség tekintetében bármely nagy sportáruházzal felveszem a versenyt. Kiváló tisztelettel Lőwingasr Samu Klapkatér 9. Tennislabdák, prések, ütővédők, homlok- és szemvédők, bokavédők és egyéb kötött-szövött sportcikkekben nagy választék. — R pápa egy festőnőnek ült ma delit. Nagyjelentőségű kultúrtörténeti esemény történt: XI. Pius pápa képét egy női művész festi. A pápa ezzel a női munka nagy elismerésé nek adta tanujeiét. A fiatal művésznő dr. jur. Keimer-Dünkelsbühler berlini hölgy, római időzése alatt nemcsak a pápa, hanem több biboros képét is megfestette. Ezek a képek Berlinbe kerülnek nemsokára kiállításra — Hir Síiden gyógyfürdőről. Értesülésünk szerint a közkedvelt BrístoI-Tátra szállók üzeme az uj tejivócsarnokkal és dletikus konyhával május elsejével megnyílik Elsőrangú étlapból választott élelmezés szép lakással együtt előidényben 46, fő idényben 60 Kc-ér kapható Tekin tettel az idényi különösen nagy lakáskeresletre, tanácsos szobameg rendeléseket már most eszközölni. Részletes árajánlatok és prospektust küld Bristol-Tatra üzemvezetőséve Sliaé fürdő- (Ügyeljünk a pontos címre) Állami és közhivatalnokok nagy engedményt kapnak 339 — Bőséges gyermekáldás. Nagy Sándor debreceni állványozósegédnek e napokban született a huszonötödik gyermeke. A „boldog“ apa már másodszor nős. Első feleségétől 22, a most 50 éves másodiktól pedig három gyermeke van — Rz élelmes királyi unoka Viktória angol királynőtől az egyik kis unokája egyszer egy font sterlinget kért. Á pénz helyett azonban a ta karékos nagymama levelet küldött az unokának, amelyben óvta a fe lesleges pénzkiadástól A kis unoka Írásban válaszolt: Kedves nagymama, megkaptam a leveledet Ne gondold, hogy kiábrándultam, amiért nem küldtél pénzt. Naeyon kedves volt tőled, hogy olyan jó tanácsokkal láttál el. Eladtam a leveledet 4 font sterlingért. Drága válaszodat várja szerető unokád — Szegény emberek esküvője. Ír országból jelentik a következő esetet: Vőlegény és menyasszony elpanaszolta a lelkésznek, aki elölt állottak, hogy nincsen pénzük, eskesse őket ingyen össze. A lelkész azt felelte, hogy ö is szegény és nem teljesítheti kérésüket. A menyaszszony ekkor megkérte, hogy várjon kissé, majd elhozza a pénzt. Negyedóra múlva vissza is ért és lefizette a dijat. Az esketés után a boldog fiatalasszony megkérdezte a lelkészt: „Most már visszavonhaflanul összevagyunk esketve ?„ „Igen“ felelte a lelkész. „Hát akkor Isten áldja tiszlelendőséged“, mondotta az asszonyka túláradó hálával. „Tessék tisztelendő ur, itt a zálog jegy a kabátjáról, amely a sekrestyében lógott.“ MOZI. Az éjféli taxa. Harry Viel. Hatalmas kalandordráma kerül szombat és vasárnap a Modern mozi műsorára. Az éjjeli taxa Harry Pielltl a főszerepben úgy hat, mint a legizgalmasabb Wallace regény. Tiz felvonáson keresztül csupa fe szükség és a rohanó történés elragadja a nézőt, aki Harry Pielt szé dületes kalandokba lélekzeifojtva követi A nagyszerű, alrakciós kalandordrámának könnyű zajos sikert jósolni. A szerelem pokla. Kaland Baden-Badeaben. Brigitta Helm. A Metropolis és Nina Petrovna szomorú szerelme alapozta meg Brigitta Helm fényes karrierjét, melynek új eredője a nagy Ufa film: A szerelem pokla (Kaland Baden Badenben). A rendkívül tehetséges német művésznő hétfőn és kedden szerepel a Modern moziban. Gabonapiac. — április 25. A tengerentúli jegyzések nyomás a külföldi kés árupiacok irányzata lanyhu ó volt, A malmok gyenge felvevőképessége következtébe» 2—3 fillérrel olcsóbb árak mellett vol némi érdeklődés külföldi búza iránt. Tengeriben és a többi cikkekben csak kisarányu üzlet volt. A budapesti határidő tőzsde szintén lanyhuló. Búza 1, 15, 27, rozs 42, 26, 31 tengeri 36, 70, 17 ponttal zárult alacsonyabban. lőport, Az első és utolsó helyezett ele bajnoki küzdelme adja városunk nak a sporteseményt. Az immáron bajnokjelöltnek előrukkolt KFC-nek látszólag könnyű mérkőzésre van kilátása vasárnap. De csak ismétel jük látszólagosan könnyű a mérkőzés, a papírforma szerint biztos RFC nek újabb két pontja, de azért egy pillanatra sem keit lebecsülni az ellenfél erejét, mert éppen a kieséssel küzdő csapatok hódítottak több ízben pontokat, s ezeknek a mérkőzéseik a legnehezebbek. Mi mindazonáltal a hazai pálya előnyét figyelembe véve több gólos KFC győzelmet jósolunk, ha a csapat kifutja a BEAC ellen mutatott nagyszerű formáját. Vasárnap d. e 10 órakor a Kultwrpalolában tartja a csehszlovákiai Ma gyár Testnevelő Szövetség igazgató sági üléséi, amelyre városunk sportbarátait ezúton is meghívjuk. (o) R KfC tenijzezői a helybeli Tiszti Tenisz Club meghívására f hó 27.-én játsszák első clubközi mérkőzésüket. A verseny a tiszti pályán d. e 10 órakor kezdődik. A azarknsztésért a főszerkesztő a (field*. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nynuatott típiizer öáiuior könyvnyomdájában ________________Komárom._______________ Kereskedelmit végzett irodista no szlovák-német nyelvtudással felvétetik! Netter Egyesült Szeszárugyár r. t. Komárno. u* Apró hirdetések* K fh ó ?eá»y, ki a magyar nyelven Sárii a szinték nyelvet is bírja, röföj kereskedésbe felrétetik. Cím a kiadóban. 3M Citrom-u. 7. sz. ház szabad kézből «Iádé. Uj huban laaáit kap. Ma megírja, mennyire! járul építkezési költséghez z milyao Jakárra van szüksége »Telektulajdonos« jeligére a kiadóhivatalba. 564 Egy szoba-konyhks lakna bútorra! agyit', azonnal átvehető. Nádor-utca 60. 864