Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-04-19 / 46. szám
1930. április 19. Kondor«! LftipüB 11. Pldal. Krisztus és a tavasz. Irta Balásházy Péter. A kereszténység az ébredő életerő, a dermedt, álmából lassan ocsúdó természet fölé odatüzte a keresztnek fáját. Mintha a szomorúság és halál a halálos szomorúságok árnyékát borítaná ezzel a tavaszra. A pogányok tavasszal zajos és vidám ünnepeket ültek. A berkek visszhangzottak a Pán ünnepének dudaszavától. A keresztény templomokban pedig éppen a rügyek bontakozásának idején felzendülnek a böjti énekek, majd Nagypénteken a lamentációk az emberi léleknek legsötétebb regiszterére Írott énekei a fájdalomnak. Két héttel Husvét előtt Feketevasárnap még mélyebb gyászba borulnak a templomok. A feszületeken Krisztus testét gyászlepellel takarják le. És ha eljön a Nagypéntek, virágok egész tengerét áldozzák a Krisztus koporsójára. Mintha letarolnák a tavaszt, hogy a sírra tegyék minden virágát. A kereszténység tavasza, hogy elzarándokoljon a Golgotára és leroskadjon a sziklasir előtt. Ezért mindig voltak és mindig lesznek lelkek, akik visszasírják a pogány vidámságot, a pogány tavaszt és keserűséggel szivükben mondják Julián császárral együtt: „Galilei, te győztél.“ És azt hiszik, hogy ha az emberek feledni tudnák Krisztust, a ságadt galileit, többet mosolyognának és vidámabb tavaszokat ünnepelnének. Sokan úgy vélik, Krisztus azzal, hogy gyászba borította a tavaszt, halálával megtagadta az életörömet. Hová lettetek pogány szépségek és pogány örömök! Mondják a szomjasok és nyugtalan lelkiiek. Nagyszerű pogány tavaszok, mikor még nem azért tarolták le a tavasz virágait, hogy Krisztus ravatalát díszítsék vele, hanem koszorút fontak a vidám mulatozó homlokára. Krisztus megölte a nagy Pánt. A nagy Pánt, a tavaszi vidámság és életöröm istenét. Krisztus reátette átlyukgatott kezét az emberiség homlokára és a vidámság koszorúi elhervadtak és lehulltak. A keresztény vallás reáütötte a gyönyörűségre a szégyen bélyegét és akik Krisztust hirdetik, mind a mai napig a lemondás sötét színeibe öltöznek. Azok, akik a pogány vidámságot és annak magyarázatát csupán a pogány vallásban látják, túlságosan egyoldalúan Ítélik meg a dolgokat. A görögök és rómaiak, az antik népek eme példaképei azért voltak vidámak, mert az élet terhét, a munkát és nélkülözést helyettük a leigázott népek rabszolgada viselte vállán. Így az ő vidámságuk forrása nem a pogány vallás szelleméből fakadt. Ellenkezőleg, életük derűs gondatlanságában alkottak meg vidám isteneiket, akikben nem volt semmi isteni vonás, kivéve testi szépségük harmóniáját. Ezek az istenek,'akik éltek, szerettek, ettek és ittak, sőt szerelemben és italban nem egyszer mértéktelenek is voltak, akik könnyeket le nem töröltek, étetutakat nem mutattak, nem is voltak egyebek, mint a természeti erők és életörömök találó, szellemes megszemélyesítői. Krisztus ezzel a pogány, gondtalan és másokkal nem törődő életörömmel szemben felébresztette a könyörületet, a részvétet, szóval rámutatott a fény árnyékára. A fény és pompa árnyékában meghúzódó feláldozottak ezreire. A kiválasztottak életöröme nem feledtette vele a feláldoztatás melanchóliáját. Nem Krisztus borította árnyékba a világot. Csak figyelmeztette az emberiséget arra, hogy az árnyék van. Mivel nem tudta letörölni a könynyeket az emberiség arcáról, tehát megszentelte azokat. A görögök és rómaiak vallása a kiváltságosak, szerencsések és boldogok életfilozófiája volt. A kereszténység pegig a maga megszentelt bánatával az emberiség egyetemes vallása lett. De a kereszténység a szenvedést, a bánat elviselését és a lemondást nem mint élettagadást, hanem mint alkotó, eleven erőt állította bele az életbe. Ne azért légy vágytalan, hogy elkerüld a szenvedést, hanem azért állj ellen ösztöneidnek, mert a kifinomult lelkiség tele van titokzatos szépségekkel és titokzatos örömökkel, amelyek az élet érzéki gyönyörűségét felülhaladják. A Szent Ambrus himnusza, a Te Deum a csodálkozó, elragadtatott az örökkévalóság méreteihez szabott örömnek olyan kifejezése, amely megrendíti azokat is, akik a keresztény világnézettől távolállónak érzik magukat. Ez nem a Pán ünnepének nyugtalan, érzéki dudaszója, hanem valami megtisztult, salaktalan királyi öröm, amely az idők változása fölött áll. Olyan öröm, amelyben mindenkinek része lehet. Nyomoréknak és betegnek, fejletlen gyereknek és a letört életnek romján ülő szerencsétlennek. De a híd, amelyen át eljutni lehet a titokzatos örömhöz, a bánat és az áldozat. Krisztus nemcsak a saját halálával váltotta meg az emberiséget. Beleállitotta az életbe azt a gondolatot, hogy önmagunkat és másokat is a szenvedés megszentelése által válthatjuk meg. Nemcsak szenvedőleges türelemmel, hanem erős, aktiv szeretettel és annak cselekedeteivel. A kői házak és szeretetházak, a szállások és a gyermekeket nevelő intézetek, amelyekben évszázadok óta annyi életet ápoltak és életet mentettek meg, vagyis a kolostoroknak eszméje azoknak a lelkében született, akik alter Christusként az evangélium tökéletes átértésére törekedtek. Nem a halálnak házai voltak ezek a szentek által elgondolt és alapított házak, menedékhelyek, bár a keresztnek, a halálnak a jelével voltak megjelölve. Hanem óriási kertészetek, ahol összegyűjtötték a hervadó életet, az utszélre hajított palántákat és a lelkükön át megmentették, legtöbbször testüket is. De oly jő volt ezeknek a Krisztus kertészeinek a keze, hogy az előkelők, akik gyermekeiknek a legjobbat nemcsak óhajtották, hanem meg is adhatták, szintén rájuk bízták családjuk reményeit. Hercegi sarjak nevelésére épp oly alkalmasaknak bizonyultak a Krisztus kertészei, mint a leprások gondozására. Egy sötétruhás szerzetes lemondásban eltelt élete sokkal nagyobb életvirulást jelent, mint a szőlőfürtökkel koszoruzott bachhansnő tobzódó vidámsága. Krisztus nem az élet ellensége és halála nem öli meg a tavasz örök derűjét, csak kimélyiti értelmét. Krisztus halála nem halált jelent, hanem életet. Es ha a harangok Nagycsütörtökön a gyász jeléül el is hallgatnak, de Nagyszombaton az őröm ujjongásával szólalnak meg újra és a Nagypéntek gyásza nem homályositja el a Feltámadás örömét, de sötét hátterével még élénkebbé teszi annak ragyogását Mint ahogy a böjt nem rontja el vidám lakomák örömét, hanem fokozza azoknak élvezését. Az igazi vidámság forrása nem a kéj, hanem az életnek mélyebb átértése. Azért a legderüsebb lelket nem a görög bölcsek között kell keresni. Lakomák mellett, poharazás közben könnyű az életet napsugaras oldaláról tekinteni. De aki halálos ágyán is énekelt úgy, hogy vidámsága szinte botránkoztatta a cellája ablaka alá gyűlt tömeget, az Szent Ferenc volt, aki elhagyta atyja házának gazdagságát és örömét lelte a legmélyebb megaláztatásban, a koldulásban. A kereszténység azóta zarándokol a Golgotára és azért áldozza a tavasz virágait Krisztus sírjára, mert Jézusnak sírba tett teste számára az örök élet aranybuzája. A titokzatos kenyér, amely feltámad és naponkint ki fog osztatni az örök élet zálogául. A búza, amely az egyiptomi sírokban talált búzához hasonlóan kétezer év múlva is csiraképes és ha elvetik, uj élet fakad belőle. m iéiéipé Bim, BÉa 14. Elsőrendű beszerzési forrás halliszt - vérpótló halliszt ■ élesztős csonttápanyeg - foszforos takarmany mész - szénsavas só * csontdara - eblepény • baromfiültető erő e eség-ben. Kerber-féle eleségpótlék saját készuményü különlegesség. j44 Számos elárusítóhely. EMMA. Irta CSATHÖ KÄLMÄN. Emma gyerekkori barátnéja a feleségemnek. Megható, valóságos testvéri szeretettel ragaszkodik hozzá s a feleségem is nagyon szereti Emmát, nekem pedig első pillanattól kezdve kötelességem őt tisztelni és nagyrabecsülr.i. A dolog néha fárasztó, mert Emma meg az ura egészen másfajta emberek, mint ini, más körben is forognak s úgyszólván alig van valami közös érdeklődési pont az életünkben, ennélfogva meglehetősen unom őket, ezt azonban nem szabad mondanom, mert ha csak egy kicsit savanyu képet vágok is arra a hírre, hogy Emmához lesz szerencsénk uzsonnára, a feleségem tüstént elkedvetlenedik és keserűen a szememre veti: — Nem szabad szegény Emmával szemben ilyen szivtelennek lenni! Van neki elég baja úgyis! Emma ugyanis nem él valami kitünően az urával. Sőt mondhatnám úgy is, hogy nagyon rosszul él vele. Majdnem úgy élnek, mint a kutya meg a macska. Mikor mi a feleségemmel összeházasodtunk, Emma már két éve férjnél volt. Nagyon korán, gyerekfejjel, hozzáment egy feketeképü, hallgatag, zord tekintetű emberhez, — az első elfogadható kérőjéhez, mint a feleségemtől tudom, — nem mintha szerelmes lett volna bele, hanem mert szabadulni akart a mostohájától, aki ugyan nem bánt rosszul vele, de mégis csak mostohaanyja volt. A feleségem már menyasszony korában is sok részvéttel beszélt Emmáról s emlékszem, nagyon el volt szomorodva, mikor kisült, hogy Emma nem lehet ott az esküvőnkön. Majdnem azt indítványozta, hogy halasszuk el az esküvőt, mert szinte elképzelhetetlennek vélte, hogy életének ezen az örömünnepén Emma ne legyen ott. Emmát tudniillik váratlanul előbb látogatta meg a gólya a második kis fiával, mint ahogy várták s ez volt az oka, hogy az esküvőnket nála nélkül kellett megtartanunk. — Szegény! — sóhajtotta a feleségem. — Most még egy gyerek! Éppen csak ez hiányzott még! Mihez fog ez most már kezdeni két gyerekkel a nyakában, egyedül? — Egyedül? — hökkentem meg.— Miért egyedül? Hiszen tudtommal él az ura és teljesen jő egészségnek örvend. A fejesé^em legyintettl — Él! Élni él!... De együtt élni lehetetlen azzal az emberrel! Nem fognak ezek együtt maradni. Emma megmondta, hogy otthagyja az urát, amint lehet! — De hát miért? — kérdeztem. — Azért, mert komisz ember! Durva, brutális és kártyás! Amellett.. .Jobb róla nem is beszélni! Az esküvőnk után elutaztunk, de a feleségem még tudott magának annyi időt szakítani vonatindulásig, hogy Emmához felszaladjon búcsúzni. Kisirt szemmel jött le tőle és fájdalmas sóhajjal borult a vállamra a kocsiban. — Hát ilyen az élet! — szipogta. — Án milyen boldog vagyok, szegény Emma pedig... Borzasztó! Éppen most mondta, hogy csak azt várja, hogy felkelhessen a gyerekágyból, tüstént elköltözik az urától és megindítja ellene a válópert. Szegény Emma! Megvallom, nem vettem túlságosan szivemre a dolgot, hiszen még jóformán nem is ismertem Emmát s éppen csak annyit tudtam róla, amennyit feleségemtől hallottam. Találkozni mindössze egyszer találkoztam vele addig s akkor megállapítottam, hogy szegény Emma nem valami tündöklő szépség s ráadásul még el is hanyagolja kissé a külsejét. Ezt akkor, emlékezem, szóvá is tettem, a feleségem azonban azt felelte rá: — Ugyan miből öltözködhetnék szegény? Hiszen az a gazember nem ád neki egy fillért sem. — Hát az már szemtelenség, — feleltem, — mert úgy tudom, nem is szegény ember! — Persze, hogy nem! — mondta a feleségem. — Sőt! De a pénzét a szeretőire költi! — Mi az ördög? Hát az is van neki ? Es nem is eo;y? — Egy? őt! Húsz! Száz! Minden 13*I9|H|27 ARGENTINJA BRAZ '.ÍA, URUGUAY, PARAGUAY, BOLIVIA, CHILE, PERU és CUBA A két hatalmas motoroshajó AtCANTAR* és ASTURIAS (32 000 tonna tartalom, 22.000 reg. tonna) Elismerten kitűnő konyha. — Kényelmes elszállásolás Mindenn mű felvilágosítást ad ROYAL MAIL LINE Praha II., Hybetncká 24/3, szoknyának utánaszalad! Hjsz ez a főbaja szegény Emmának! És emellett vele még goromba is! Most nem is beszélnek egymással. Mikor arra került a sor, hogy pár hónapos házas korunkban viziteljünk az ismerősöknél, a feleségem bediktálta a listába Emmáékat is. — Minek menjünk hozzájuk ? — kérdeztem. — Hiszen válófélben vannak. Azt mondtad. A feleségem sóhajtott. — Egyelőre megint elodázódott a dolog. Nem válnak. — Kibékültek! — Hát mit tehetett szegény asszony? Kénytelen volt kibékülni, mikor . . . mikor , . . — Mikor? Mi? — Mikor megint a gólyát várja! De ahogy túl lesz rajta, otthagyta tüstént Nem marad tovább egy percig sem. Az az ember most már iszik is. És olyankor tűrhetetlen. Szegény Emudnak valóságos pokol az élete. Mikor náluk voltunk, a férj nem volt otthon, mikor visszaadták a látó gatást, alig voltak ott tiz percig De azalatt is elég kínos volt a házaspárt együtt látni, mert Emma is mondott egy-két keserűt az urának és az ura Ír egypár lesujtót Emmának. — Na, — mondtam — ez a házasság csakugyan nem látszik valami rózsásnak. Es igaza is lesz Emmának, ha otthagyja ezt az embert, mert szó, ami szó, utálatos egy durva fráter lehet. Nem azért mondtam ezt, hogy Emma értesüljön róla, a feleségem azonban nem állta meg, hogy tudtára ne adja, hogy én is teljes szívvel az ő pártján állok és neki adok igazat. Emma aztán legközelebb, mikor a két kis gyerekével nálunk volt, könnyek közt hálálkodott, hogy milyen jól esett neki, hogy én megértéssel vagyok iránta szerencsétlen helyzetében. — Tudja, ez nagy erkölcsi bátorságot ad az embernek, a tisztességes embereknek ez a rokonszenve és igazságos Ítélete. És, amint ezt a szegény kis harmadikat világrahozom, nem is várok tovább egy pillanatig sem, hanem otthagyom azt a gonosztevőt. Nem tudom, mi jött közbe, hogy Emma a harmadik gyereke után sem valósíthatta meg azonnal az eihatá’-c zását, de valami bizonyosan közbejött, mert emlékszem, nemsokára kitolódott a válás időpontja arra az időre, amikor majd túl lesz a negyedik gyerek születésén. Akkor azonban az jött közbe, hogy az egyik gyerek beteg lett. Az ura akkor is nagyon komiszul viselkedett., napokig felé se nézett se a gyereknek, se az asszonynak, aki éjjel-nappal ápolta aztán meg mikor már jól volt a gyerek, valami haszontalanság miatt olyan durván viselkedett a feleségével, hogy az télviz idején éjjel menekült át hozzánk a szopós kis leányával. Erre már magam is azt mondtam, hogy elég volt. Maradjon Emma egyelőre nálunk, amig gondoskodunk az elhelyezéséről, de többet be se tegye a lábát annak a brutális fráternek a lakásába. Alig bírtam megakadályozni, hog; meg ne csókolja a kezemet szegény asszony, olyan hálás volt, amiért pártját fogtam. — Bizony, — mondta — kedvet barátom, nem is tudja, milyen jót tesz velem. Mert én oda többet, nincs az
