Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-03-29 / 37. szám
6. oldal. Komáromi Lapok 1**30. március 29. verse (Mint a szép híves patakra...) \ 2. Imádkozik Gahmbos Zoltán ko- j tnáromi ref lelkész. 3 Szavalat. ‘ Muraközy Gyula Látomás Előadja: Magyarics Erzsébet. 4. Előadást tart j Bereczky Albert budapesti ref-lelkész, i 5 o) A LXXIX. zsoltár, b) Szerémi \ Gusztáv: Priére. Hegedű szóló- Elő adja Rdcz Elemér, magyarsóki ref. ; lelkész.Orgonán kíséri Rocz Elemérné. 6. Szavalat. Koszorús Istvánná: „Judás". Előadja Göttl Erzsébet. 7. Case: „Főforrása minden kegyelemnek“. Karének. Előadja: a Ref. Ifjúsági Egyesület és a Ref Leánykor vegyeskara, Kelemen Kálmán segéd- jj lelkész vezetésével. 8. Bibliamagyarázatot tart dr. Ro\qsz László buda- | pesti ref püspök. 9. Ima. 10. Közének: | XC. zsoltár 1. verse (Te benned biz- | tunk...). A vallásos estély ponto an s 6 órakor kezdődik Az összes padsza- ? kaszok 6—10 sorára helyszámokat | ad ki a lelkészi hivatal, hasonlóképen i a nagy karzat első sorára is Ezek I bárki által átvehetők a hivatalban Tehát a vallásosestélyen atemplom ezen f [»adsoraioan csakis helyszámokkal : ehet helyet foglalni. A többi pad- \ sorok és helyek teljesen szabadok f s azokat bárki elfoglalhatja. Zárva ; lesz az a karzat, amelyen az orgona vaD; ide csak az énekkar tagjaién- f. gedhetők be. A templom fütve lesz. j — R földműves Kölcsönös Pénztár l közgyűlési napja április 6-án nan. A ' mull szombati számunkban nyomda ■ hiba következtében a Földműves I Köcsönös Pénztár közgyűlési meg- \ hívójában április 16 át jeleztük a ; közgyűlés napjául. Az intézel 5 évi rendes közgyűlése nem e napon, hanem április 6.* ára (vasárnap) d. e. 10 órakor tartatik meg. — R református egyház konoentje Pozsonyban. A rtforma us rgyhaz son- S ventjet epd is 1-ére es 2Kára hívta ! össze a bonven! elnöksége Pozsonyba. Áprjtis elsején délelőtt 9 órakor több bizottsági ülés, délután 3 órakor bíró- í sági ülés, este 6 órakor pedig előérlelte let le z, nl^ a rendes ülesT, másnap szerdán tartják meg. A konvexnek ez elé az üíésezérei elé rerdkivü i várakozással teknt a kálvinista közvélemény, miui'n annak napirendjére az állam es ; egyház közű viszonyt s-.abályozó egy- ' házi kánonok már ti4 év óta húródó jóváhagyásának ügye s a Mormáus s lelkészek ma is hiuialatian 1919 ás 1920 j évi kongrua ügye és még m?.s számos, \ az eg híz betéteiének nagy fontosságú l tétdese kerül. — R Dalegyesületbfll. A Komáromi Daleryesület választmánya március 26-án Kuthona Sándor elnöklete j mellett látogatott ülést tartott, amelyen az elnök jelentést tett a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség március 9-én tartott közgyűléséről, amelyen a Dalegyesület részéről megindított újraszervezés iránti mozgalom teljes eredménnyel végződött, amennyiben a központot Pozsonyba, a nyugati kerület székhelyét pedig Komáromba helyezték át. Az újonnan megválasztott országos vezetőség teljes garanciát nyújt arra, hogy a szövetség az eddigi három évi stagnálás után ujult erővel kezdi meg munkáját. A közgyűlés elhatározta, hogy a szövetség junius 8. és 9-én Losoncon országos dalosünne- j pélyt rendez, ez ünnepélyen a Dalegyesület müködőkara is résztvesz. A választmány az elnöki jelentést örömmel vette tudomásul, majd kimondotta, hogy a Kath Egyházi Énekkarnak negyvenéves fennállása alkalmával május 4-én tartandó jubileumi ünnepségén testületileg vesz részt és a müködőkar azeste 'ártandó dalünnepen közreműködik. A pénztáros jelentése és uj tagok felvétele után folyóügyeket tárgyalt a választmány, amely a Dalegyesüle' közgyűlésének végleges határnapját f. évi április hó 13-ik napjában állapította meg. ___________ P.erzsaszőnyeg, — valódi ' keleti — minden mérelben és minőségben részletre is kapható. Áz előre haladott idény miatt mélyen leszállton árban. A szőnyeget kívánatra költségmentesen és vélelkényszer nélkül a vevőnél is bemufaljuk. Fischer Jenőná Nádor u'ca 55. Nyárig felépítik a városi uszodát Egyéb közügyek a városi tanács csütörtöki ülésén — Saját tudósítónktól — Komárom, mácius 29. A városi tanács csü önökön esse másodszori összehívásra ülést farion, anelyen Csizmazia György városbiró elnökölt. A tanács elhatározta, hogy a Virsor u'ca gydogjárfjU aszfahoztatni fogjak és a felszeded köveseiből a a iü'váro3 ucáir burkolják. A tanács tudomásul vette a villamosművek tervét, hogy a városnak három kü önböző helyén, a Siénaféren, a Tó u'cán és a Damparíon transzformátort fpi. Ezekjei együtt a D ;!szlo*en8?kói Villa mosmüveknek összesen hat transzformátora lesz a varos területén. A városi úszód* építésére két ajánlat érkezett ba a kiirt pályázat eredményeképp. A S <oda gyár és az Ip ívni és Ivánfy cég nyuj'oita be íj tálaiéi, amelyek álsg sza*luívanezer korona körűi mozognak. Az ajánlatott kisdiák számvevői átvizigdás cíijábó!. Vdó szil ű, hoev az uszoda még az idd nyit előtt felépül és így ez a rágósa húzódó kérdés végre megoldást nyer, A tanács ezután ludonasui vette a városbiró jetin ését a pozsonyi, zsolnai és irtnciéni v góhidakat tanulmányozó bizotsig mfi ödésárő! és a pozsonyi Városi Tikáréi1 pénztárnál tör tint közbinjárast a htron milliós kölcsön ügyében. A Z .ák uca kinyitása ismét 8«óbr került a tanácsülésen és a varosbíró jelentette, hogy miután egyezség u ján nem sike'ült.a beiügyminisz'érium jóv h ívásával a város kisajátítja az Ipovitz és legényegyleti telkei az u canyitás cal|aooi. A város küönböző utctin f ü íeést fognak véghezvinni és a Don prrt különösen szép buksz us fákat tsap. A városbirói hivatal bit óraira Kiírjál & pályázatot, amire felhívják a komáromi ipanártutet utján a város valamennyi asztalos iparosát. A népkonyha műiödáséf, tekintette! a nagy f ku muTkanéikü iségre, a város egy hónappal meghosszabbítja ás öprias elseje helyett május elreján zárja bs. r Április hetedikén érdekes kommunista bűnügyet tárgyal a komáromi kerületi biróság A feloszlatott kommunista ifjúsági egyesület titkokban tovább folytatta működését. Saját tudósitónktól. Komárom. — március 28. Április hetedikén a komáromi kerületi bíróság előtt érdekes tárgyalás lesz. Léván 1920-ban alakult „Kommunista Ifjúság“ címen ezy egyesület, amely ifjúmunkások forradalmositását tűzte ki célul. Az ifjumunkásegyesületet később a belügyminisztérium feloszlatta, mert a csehszlovák közUrsasá? ellen fejtett ki működést de később — mint a vádirat megállapítja — az egyesület a feloszlatás után is tovább működött A kerületi biróság és felsőbíróság felmentette, a tábla elitélte a Boldogasszony anyánk ciraü ének éneklése miau. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — márc. 28. Akai Jenő kiskeszi i kántor e^yik Mária ünnepen a templomban elénekelte Boldogasszony anyánk cimü egyházi éneket, amelynek egyes kitételei miatt emelt vádat az ügyészség rendtörvény alapján. A kerületi biróság és a pozsonyi felsőbíróság felmentette a vádlottat a vád köve kezményei alól, azonban felebbezés folytán a legfelső biróság is foglalkozott az ü/gyel, amely a kántortanitót bűnösnek mondotta ki és feltételesen két heti fogházra ítélte el. — R Komáromi Iskolaszék folyó hó 27-én tartotta tanitóvá'asztó ülését Jezo Márton tanfelügyelő elnöklete alatt, A dr. Szijj Ferencné szül Pyber Margit nyugdijbavonulásával, továbbá Alapy Julia halálával megüresedett két tanítónői állásra 11 pályázat érkezett be Az iskolaszék megjelent majdnem valamennyi tagja nyílt szavazással a községi elemi iskolánál már közel négy éve helyettesitő Katona Magda oki. tanítónőt és ugyancsak már több mint féléve helyettesítő C'izmazia Anna képesített tanítónőt választotta meg Az iskolaszék rendes ülését a tanitónőválasztás után Kathona Sándor iskolaszéki elnök vezetése mellett tartotta Az elnök beszámolt a községi elemi isk 60 éves fennállása emlékére rendezett ünnepélyről s beszámolt az iskolaszék határozata alapján ez alkalomból indított önkéntes adakozási akció eredményéről. Sajnálattal állapítja meg, hogy a sze. ény iskolás gyermekek jutalmazására szánandó gyűjtés alig ütötte mez az 500 Kc-t ama 2000 koronán felül, amelyet az iskolaszék köszöneté mellett Komárom város alapitvány-és sportegylet ürüzye alatt tovább folytatta a munkásifjak körében a köztársaság ellenes agitációt. A lévai rendőrség jelentése alapján a vádirat most négy lévai fiatalemberre terjeszkedik ki, akik bűnügyének tárgyalását április hetedikére tűzték ki. Mint értesülünk, hasonló eset miatt még huszonkét ifjúmunkásra terjeszkedik ki az ügyészség egy másik vádirata, amelynek tárgya ását később tartják meg. ként adományozott. A befolyt összeg szegénysorsu tanulóknak kiosztatott. Jcnossy Lajos, Kdtlay Endre iskolaszéki tagok indítványára az iskolaszék elhatározta, hogy a községi iskola volt növendékei közt s az iskola jótevői közt is a jótékonycélt szolgáló gyűjtést folytatni fogja, s felkéri az e célra adakozókat, hogy adományaikat juttassák el Pethő Sándor igazgató kezeihez. Az iskolaszék köszönetét fejezte ki Kathona Sándor elnöknek, Csizmazia György városbirónak, Fned Jenő iskolaszéki tagnak, Aiapy Gyula dr-n k, akik a jubileumi ünnepségek alkalmával magas színvonalon álló beszédekkel az ünnnepély sikeréhez hozzájárultak. Hasonlóan köszönetét mondott Pethő Sándor igazgatónak, aki az ünnepély megrendezésével fáradozott. — Uj plébános Csallóközben, A nemrég elhu iy« Hirbsít J izsef volt szentmihályfdi esperes helyébe az egyhíz hatóság Schnitzer Síndor szentszéfci tanácsos, po sonyi lelaészt ntvezfe ki. Schnitzleri 1991 jut. 25-én szentelték pappi s a p*4«onyi beM ősi plébánia kap'ánja leu. M jd 1918 b3n a pogári ápoló adninisztrátora. Eaesülésüíik szerint uj állomáshelyét juiiu.ban fogja elfogisl ii. — Kinenezés. Ferenc y László tatai járátbirösaj,-i kezelőt irodai segédtisztié nevelés ki. — Kdnioroálasztds. R ihrbschet N ándór, volt dmaszerdíihslyi kántoriamtól Kispestre váliszíoüék meg kántortanítóvá. — Rz yiUCR nyári nagy tábora Broanáralján. Az YviC\ arvavaraljai t bota mar kilencedik éve á'l Lnn. A magyar-náme' periódus az idén Julius 3 tó! ju ius 15 ig lesz. Ezenkívül míg vegyes periódusok is lesznek, ahová szlovák nyelvismeret e!s.jí*itá:a végett is eikü dh : ők a fiú*. A n psugár, levegő viz a tábornak minden di *e! BWebbfeiviiágosüásta pozsonyi Y vtCA ád, vagy pídig a loionci és basziercabányai. 132I9|H|27 ARGENTINJA BRAZ .(A, URUGUAY. PARAGUAY, BOLIVIA. CHILE, PERU és CUBA A két hatalmas motoroshajő At CANT AR A és ASTURIAS (32 000 tonna tartalom, 22.000 reg. tonna) Elismerten kitűnő konyha. — Kényelmes elszállásolás Mindenn mű felvilágosítást ad ROYAL MAIL LINE Pvaha II., Hybernská 24/3. — R ntária-kongregácíó lelkigyakorlatai. Az eímuit v*sarnap végződlek általános szentáldozássai az Á pádhází bo’dog Margitról nevezett Felnőtt Leányok kongregAciójlnak lelitigy^orlalai. A szanibeszídeke? Radó Polikárp dr. teológiai tanár mondotta. A hírneve* szónok nagy érdeklődés melleit fejtegette az öíőIí igazságokat és vonta le azok tanulságait a mindennapi éleire, A kongregani8fák és hozzátartozóik minden egyes a k dómmal clfogl dták az östzes helyeket. A ielkigyaicortatok mély hatrs*al voltak valamennyi részvevőre; kik hálává őrzik a lelkes előadó emlékéi. — Szinieldadds a Kafholikus Legényegyletben. Az Árpádházi boldog Margitról nevezel! Felnőtt Leányok Mária-kongregációja március hó 30-án, vasarnap, d. u. 5 órakor a Katolikus Legényegylet szinháziermében vallásos tárgyú előadást rendez. Műsor: Jézus szava a lélekhez Énekli: Bencsát Ilonka. Sión Rózsája. Dráma 5 felvonásban Szerepelnek: Ráfael Juliska, Lorenz Péter fg. VIII., Cztrja Rózsi, Pfeiffer László fg. Vili.. Bakó Zollán fg. V.. Schwarcz Gizella, Zsidek Margit, Pirslitz Manci, Dobis Ilona. Allia Teréz, Palassy Imre fg. VI, Gillány Tibor fg V., Spirk Ilona, Fekete Mariska Felvonások közben Ambrőzy Irma előadja: G, Verdi: Trobadour, Mihály I.: Cserebogár, Moskovsky: Szerenád, J. Egghárd: La Campanella darabokat. Jegyek előre vállhatók az Irgalmas Nővérek zárdájában: I. hely 5 Ké, II. 3 KÓ, állóhely 2 Ke, karzat 1 Kó. Felűlfizetéseket a kongregáció nemes céljainak támogatására hálásan fogadnak. — Tetőlűz az £ötoös utcában. Csütörlökön éjjel tizenegy órakor az orlodox izraelita hitközség Eölvös utca 34 szám alatti házának tetőzete a maceszsülő kemencehelyiség fölött kigyulladt. A tüzet a ház lakói vették észre, akik telefonon a tűzoltók segítségét kérték. A segélyhívásra a tűzoltók Schleisz Géza tüzfelügyelő vezetésével autómotorfecskendöjűkhel azonnal a tűzhöz vonul ak és egy órai munka után az égő tetőzetet elollotlák. Már a lűz oltásánál megállapították a lüzol ók, hogy a tüzet a tulfű ölt maceszsütö kemence okozla A tűzben a helyiség fölölti menyezet és tetőzet teljesen kiégett. — megtévesztésig utánozzák több oiddró' a dr. 0:tSser „BiCKin“ *ü őpor és dr. O Iker fáié vaaiiiincukor csomagolását. E : egyrészt elismerése dr. O tker gyárimunyaira nézve, mert csak értékeset utánoznák, másrészt azonban veszedelmes a hiziifszonyra nézve, meri könnyen tévedés áidoza ául esketi k. Ezért sjánlatos és fonios, hogy a d . O ríker féle süíőpor és vanillincukor vásárlásánál pon osen a „világos fej* védjegyre ügyejünk, hi mérgGődést és bosszúságot akarunk elkerü ni. — R speciálisan bénáit gyártási módszer menen fes eit „Syenn“ aszbesztcemenipalák különös érdé lődést kellettek, m ly pslák most mir fekete és vörös színeken kívül még kék, zöld és barna színben szMíiihi ók. Amennyiben a „Syrml “ gyár gyártmányainak minő ségáeri írásbeli szavatosságot nyuj>, minden vevő érdekében áll a bevésett „Syenit*-védjegyre figyelni.