Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)

1930-03-22 / 34. szám

2. oldal-Komaromi Lapot 1990, március 2i. it>en) m IVádor-u, 19. (Koronabankkal szemben) olcsósági divatcsarnoka. Elsőrendű gyártmányú áruk, olcsó leszállított árak, nagy választék, figyelmes kiszolgálás. Nagy áresés selyemharisnyákban: ezelölf 33 mosl 26, ezelőtt 28 most 24, ezelőtt 25 most 20, ezelőtt 20 most 15 Kő. 930 Model gyermekkocsik már megérkeztek. „Tetra“ babakelengye. Férti és női fehérnemű — Böröndök — Ritlkülök — Nyakkendők stb. — A kereskedelmi minisztérium 1930. évi (i, g.) Érdemes megnézni a ke- Feskedelmi minisztérium 1930. évi költségelőirányzatát, igazán bagatell összegről lehet itt csak beszélni, mert nem tűnhetik még a legelfo­­gul'abb ember szemében sem sok­nak a 10 milliárdos költségvetési végösszeg mellett az a pár ezer korona hijján 46 millió koronácska, amellyel a kereskedelmi miniszté­rium az ez évi életét eltengődni kénytelen. Azt sem mondhatná senki, hogy valami túlságosan túl­lépte derék pémügyminis terünk a takarékosság demarkációs vonalát, mert — igazán azt kell mondanunk, — hogy volt szive levonni egy mil­­liőeskát a múlt évi budget tétellel szemben. Végeredményül is nekünk, akik a józan polgári takarékosság elvén állunk, jól esik látnunk ezt a „spár­­zámkeit“-ot Csak egyet nehéz meg­érteni: miért éppen az ipar és a kereskedelem az a mostohagyerek, akin a gondos szülők az úgyneve­zett első százezret akarják meg­spórolni, hogy milliomosok lehes­senek. Számadatokkal is tudunk szol­gálni. Az 1929, évben 15 mii ió és 600 ezer korona volt iparfejlesz­tésre előirányozva, 1930-ra lement ez a tétel majdnem negyedfélszáz­­ezerrel. A kereskedelmi miniszté­rium gyönyörű patinás Waldstein palotája felett igen mosolygós eget budgetje Komárom, —március 21, láthatott a pénzügyminiszter s aligha lehetett tájékoztatva arról, ho?y az egész világon keresztülfutó, de most már állandó bennlakásra be­rendezkedni akaró világvá ság ho­gyan szedegeti a maga áldozatait a kereskedelem <?s ipar békés mun­káért verekedő harci mezőin. Mert hiszen a kereskedelmi mi­nisztériumnak mégis csak az az ügyosztálya érdekelheti az ipart és kereskedelmet, amely az ipar és kereskedelem fejlesztésével foglal­kozik- Nem veheti rossz néven senki, hogy a szegény kereskedelmi minisztérium a maga 46 mii lójából központi igazga ásra, személyi ki adások címén 13 milliónál többet fordít, de azt igazán már nehez­ményezni kell, hogy maga az ipar fejlesztés csak a másfélszeresét teszi ennek az összegnek s általá­ban pedig megállapítható, hogy az ipar és kereskedelem hivatalos igazgatása majdnem akkora sze mélyi kiadást igényel, mint amekkora a reszort do'ogi kiadásainak ösz­­szegszerü szükséglete. Mi már nem tehetünk róla, de mindig és minden kérdésnél Szlo­­venszkóra, a mi szükebb pátriánkra gondolunk s bizony mindig úgy is cselekszünk, mint a két kis test­vér, akik ha a szüleik egyiknek­­egyiknek valamit adnak, összehason­lítják: melyikük kapott nagyobbat. Igen, Een hozzászoktunk hogy mi üt a kárpátokat országrészben mindig a kisebb ajándékot kapjisk, sőt a mindennapi gazdasági életünk asztalán a reggeli, déli, vacsora porciónk ás kisebb. No és most a kereskedelmi mi­nisztérium atyáskodó 3 igazságos ajándékozó kedve mellett is mi fog jutni nekünk? A hadügyi költség­­vetés az állami költségvetés 15 százazaléka, ugyanakkor az állam egész kereskedelmi és ipari gazda­ságát irányítani hivatott kereske­delmi minisztérium budgetje az egész állami költségvetés 12 szá­zaléka. A kereskedelem és iparra jut tehát a 46 millióból 32 millió, egy bagatell összeg, amelynél többet költhet például, hogy mást ne is említsünk: a minisztertanács elnök­sége, mert az is majdnem ekkora összeggel van a költségvetésben dotálva! Megállapíthatjuk a csak nagyon vázlatosan előadottakból tehát, hogy az ipar és kereskedelem önmagára van utalva, a maga erejével kell sorsát alaki ania — ha tudja, ha nem tudja, gondoskodik a népjóléti minisztérium esetleg róla, mert hiszen ez a minisztérium — bizo­nyára nagyon egészséges gazdasági | viszonyok igazolásául — majdnem ! 18-szorosát, tehát 800 ezer koronát l kénytelen az állami budgetből szociális segítségekre fordítani. Már csak MacDonald bízik a leszerelési konferencia sikerében — március 21. A tengerésze!!' leszerelést konferen­cián uralkodó pesszimizmus még na­gyobb lett, mert megtudták, hogy Bri­­and vissza akar térni Párizsba. Mikor MacDonald erről éltesül!, fölkereste a francia külügyminisztert és nála ma­radt vacsorán Mint Rriand később kijelentette, behitósn megtárgyalták az értekezlet egész anyagé',, hogy siettes­sék annak befejezését. Megjegyezte még, hogy va ósdnüieg legközelebb Tardíeu • va! együt fog visszatérni Párizsba, addig pedig a szakértők folytatják munkájukat. MscDmasd a tanácskozás után a következőket mondotta: „Bi om a kon­ferencia sikerében és erős elhatározá­som, hogy a feiadúot minden nehézség ellenére kielégítően végezzük ei.“ Briand külügyminiszter esie fogadta az újságírókat es közötte velük, hogy s csak rövid időre utazik haza és válto­zatlanul optimista. Szinnyei József centennúriuma 1830. március 18. —1930 Száz esztendővel ezelőtt egy élet­­mécses gyűlt ki Komáromban, id. Szinnyei Józsefé, aki nem csak a ma­gyarság, de elmondhatjuk, hogy az egész világ legnagyobb adatgyűjtői­nek egyike volt. Vannak csodálatos emberek, akik részlvesznek a társadalmi életben, szorgalmasan elvégzik a hivatalos teendőiket, szórakozásra is jut nékik és a még megmaradt idejüket adat­gyűjtésre, munkák megírására lud­­| ják fordítani. Ezeknél az embereknél csodálkozva kérdjük, hogy mikor is volt idejük azt a sok sok munkát megírni Id. Szinnyei József ezek közé a csodás emberek közé tarlozotí. Mikor már más ember pihenni akar és leleszi a kalapácsot, a vésőt, az ecsetet, a tollat Szinnyei József nem gondol akkor még a pihenésre és 60 éves korában 1890 ben indítja meg nagyszabású írodalomtörténeli Komárom, —március 21. és bibliográfiái szempontból az egész világon páratlanul álló müvéf, „Ma­gyar írók élete és munkái“ címűt, 13 kötet a magyar írók sok-sok tízezreinek az életrajzát és megje­lent munkáinak a felsorolását fog­lalja magában. Elképzelhetetlen, va­lóságos gigászi munka volt ennek a hatalmas műnek a milliókra menő adatait összeszedni. Jellemző a munka nagyságára, hogy a munkában használt rövidí­tések után tett pontokat a munkát kiadó nyomda külön rendelte meg és ezek a pontok maguk egy va­gont töltöttek meg, amikor a betű­öntődéből Budapestre szállították. E korszakalkotó munkáján klviil repertóriumi munkái is csodálatra méltók. Félszázad magyar és kitlr földi folyóiratát böngészte át és azoknak megcsinálta tudományos repertóriumát, amelyek vaskos kö­teteket töltenek meg. Ä királyi balettmester Irta Somlay Károly járomé császári herceg művésze volt a pazarlásnak. — A szép nő és a bőséggel terített asztal többet ér, mint a világ legfénye­sebb köröné ja, — mondta sokszor környezetének a Tuileriákban. Bizalmasai közül leginkább talán Pigault-Lebrun regényírót kedvelte. Ez közvetítette a gyönyörű Joeline baleri­nával való liaisonját is. Mikor Napóleontól megludta, hogy a westfáliai trónt neki fogja adomá­nyozni, Pigault-Lebrun volt az első, akivel az örömhírt közölte. — Lehetetlen, — kacagott az iró. — Isten és bátyám számára nincs tehetetlen. Holnap a Moniteurban olvas­hatod a pubücaliont. — Apropos, emlékszik-e, mit ígért a múltkor? Ha ön esetleg király lesz, engem államtitkárnak nevez ki. Ma foy, ezt ígérte. — Fájdalom, a császárnak erre az állásra már van kiszemeltje. Hanem kinevezlek könyvtárnoknak. Húszezer frank évi fizetést fogsz kapni. A királyi palotában lesz lakásod és ellátásod. Annyi, mintha államtitkárom volnál. — Ah, mon eher ami... Azaz, bo­csánat ... Sieur, engedje meg, hogy Mámat tiszteletteljes öleléssel fejez­zem ki. — Tré bien, édes Pigault... De most egy sürgős megbízatást kell tel­jesítened. Elmégy Joefinehex és meg­mondod neki, hogy holnapután szék­városomba, Casselbe utazom. El aka­rok tőle búcsúzni. Legalább egyelőre. — Hol kívánja Felséged a találkát? — A Pare de Monceaux közelében van egy kis vendégfogadó, O.t nem ismernek engem, tehát zavartalanul tár­saloghatunk. — Tudom. A ballonhasu Bínoit a gazdája. — ügy van. Egy intim helyecske, néhány szépáréval. Amint beesteledik, várjatok ott rám. D: jókor ott legyelek, mert ma éjjel a Louvreban kell meg­jelennem, ahol tiszteletemre táncmulat­ságot rendelt a császár. — Felséged engedelmes könyvlárno­­kának egyetlen ambíciója, hogy paran­csa szerint történjék minden, — mondta Pigault, aztán távozott. Rohant a tündér lakására. Egy órácska múltán a köpeny és a csipktcapuchon már Joeline testén volt. Bérkocsin ügettek Bínoit apó berkeibe. — Hogyan jutott eszébe a császár­nak, hogy Jeromost Caselbe küldje? Unalmas iesz számára az élet a poro­szok között, — mondja a hölgy. — Alig lesz unalmas. Biztos forrás­ból tudom, hogy a közel jövőben nő­sülni fog. Síép felesége lesz. A wlrt­­tembergi király leányát, Catherinet veszi feleségül. — Megüt a guta ... Meg kell bo­londulnom ... Azt hittem, hogy barát­ságunk örökéletü lesz. — Nem lehetetlen, hogy az ön ked­véért Jeromos balletszinházat fog épít­tetni Casselben. A fogat eközben a Pare de Monce­aux tölgyerdős labirinljébe ért, hogy megálljon a vendégfogadó előtt. — Mivel lehetek szerencsés szolgá­latukra lenni ? — kérdezte patron Bánóit. — Mindenekelőtt különszobát adjon polgártárs, aztán vacsorát három sze­mélyre. Tálaljon fel mindent, ami jó enni* és innivalója van. Osztriga, fogoly, strassburgi pástétom, soufflé, indiai madárfészek, rajnai nektár, pezsgő ... — Entrez, s’il vous platt. Tüstént intézkedem a konyhában. Öreg szaká­csom, a Pierre valaha a király kony­hájában főzött — mormolt udvarias vigyorgással a mailre és a legparádá- 8abb szobácskát tárta fel vendégei előtt. Az étlappal és a sévresi porcelánok­kal Epikur is meg leheteft volna elé­gedve. Jeromos éppen akkor toppant a szo­bácskába, mikor a pincérek elkészültek az asztal díszítésével. Semmi akadálya sem volt tehát, hogy a soup er kez­dődjék. — Johannesbergivel vagy pezsgővel kezdjük? — kérdezi a herceg. — Francia hölgy csak pezsgőt iszik, — kacsintott rája a szőke Joeline. — Mily dicső hazaszeretet lángol a szivecskédben, mennyei angyal 1 — bö­kött Pigault, a casseli királyi könyviár várományos igazgatója. A lakoma kezdetét vette. Pazsgősüteg sorakozott az asztalon. A regényíró sikamlós élcei között a császári herceg átnyújtotta kedvesének a bucsuvétet könnyítésére szolgáló bril­­liánsékszereket. A patron néhányszor benyitott a szeparéba, hogy körülnézzen: kifogás­talanul működnek-e a garconok. — Ezek tán quinternót nyertek a lottón, esetleg csalók vagy banktolva­jok. Jó lesz reájuk őrködni, — gon­dolta, mikor látta a nagy fogyasztást. Tíz óra után a hölgy nyugtalankodni kezdett, — Most már mehetnénk, hercegein. A férjem nemsokára otthon lesz. Csak tízig szokott iszogatni a restaurantban. Esetleg meggyanúsít, ha nem talál ott­hon, — mond'a. _ —■ Az öreg E ietől ne félj. cicácskám, Ő úgy be szokott durrantani, hogy se tat, se hül. Egyébként mehetünk, — szolt a herceg, aztán hivatta Benőit apót, hogy rendezze a számlát. — A vacsora, könyörgöm, a vacsorát háromszáz franc ... Könyörgöm, éppöl háromszáz franc és hát centime. Rémé* lem, kielégítette a magas uraságok íz­lését a menü, — hajlongott a gazda. — Ah igen, kitűnő volt minden — válaszolt az ifjú herceg és tárcsáért a zsebébe nyúlt. De nem lelte a tárcát. — Mille diablés! — kiáltania. —. Olthon feledtem a pénzt. — Nem baj, — hebegte a mámor©* regényíró. — Westfália királya meg­engedhet magának ilyen kis tréfát* Joeline jónak látta, hogy ő lépjen közbe. Jeromosra mutatva, a vmdég­­lőshöz fordult: — Ismeri ön ezt az urat? — Nem ismerem ezt az urat, —• mormolja Bánóit. — Westfália királya. — Kitálya? Tu-hu dóm. — Hát engem ismer-e? £n a felség könyvtárának a direktora vagyok, — mormolja gőgösen monsieur Pigault. — Direktora? Tu-hu-dom. Hát ez a hölgy kicsoda? — Ez a madame? Ő az én nagy­anyám, — felelte princ Járomé. Óriási hahota követte a tréfát. A társaság azuián isméi helyet foglalt az asztalnál, hogy folytassák a pezsgőzést. A herceg a bájos hölgy mellett egé­szen elfelejtkezett a Louvreról, el a táncmulatságról is. Mög arról is, hogy holnap mint király fog ébredni. Kissé mégis meglepődött, mikor egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom