Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)

1930-02-08 / 16. szám

Lapunk mai száma a teljes jövő' heti Rádió műsort tartalmazza.

Ötvenegyedig évfolyam. 16. szám. Szombat, 1930. február $.

Eli fizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre póstsi szétküldéssel. Egén évre lOtf K, félévre 50 K, negyedévre 25 K. — Külföldön isO Ki.

Egyes siám ára: 1 korona.

ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS.

Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BÁRÁNY AY JÓZSEF dr.

Szerkesztőség és kiadéhivatal: Nádor-u. 89. Megjelenik hetenkint háromszor:

kedden, csütörtökön és szombaton.

H

agyar kultúra.

Komárom, február 7.

Az állami költségvetés iskola* ügyi tárcájának tárgyalásánál tart a parlament költségvetési bizottsága és képviselőinknek — sajnos elég

mondanivalója akad a tízéves kuiiütr4lii i kisebbségi életnek sebeiről. EzutiaTne fogla'kozzuuk azokkal az ígéretekkel, amelyek ígéretek is maradtak, kulturális autonómiával, országos iskolatanáccsal és a többi mcpvalóiitatlan tervvel, amelyek a magyar kultúrának máig* lan is súlyos tehertételei maradtak Itt az Ígéretekből ritkán lesz valóság és várhatunk, mig egy igé rét eszteodők alatt testet ölt. Nemcsak miniszteri és kormányigéretek nem valósainak meg, de benyújtott törvényjavaslatok is viszszacsinálódnak és a már megalkotott törvények végrehajtása is igen sokszor késik vagy egyszerűen elmarad. Az alkotmánytörvény számos rendelkezése tanúság erre, de tanulság a nyelvtörvény, az állampolgári nevelésről szóló törvény, melyek a mai napiglan sincsenek végrehajtva. Hiszen, ha ezt végrehajtanák, akkor meg kellene valósítani a kisebbségi iskolákat is a vegyes nyelvterületen, amelyekből eddig megvalósították a szlovák iskolákat a magyar vidékeken, de arról még szó sem volt, hogy szlovák nyelvvidéken a kisebbségben levő magyarság jutna kisebbségi iskolákhoz a keleti Svájc igéretmezőin.

Kulturális életünk legnagyobb és legtöbb hézaga mégis a magyar iskola körül észlelhető és pedig a közoktatásügynek egész vonalán. Mert nem az a hiány és a kifogás, hogy az iskolában nem magyarul tanítanak, de az a baj, hogy nem magyar szellemben tatának, hanem csehszlovák szellemben. Mert mi is az a magyar szellem, amelytől annyira félnek? Az, amely a nemzeti élet hagyományaiban gyökerezik, történeti és irodalmi, meg népi hagyományaiban és szokásaiban. És itt kártékony hatást gyakorolnak a magyarul irt, de a magyar szellemtői eltávolodott iskolakenyvek, amelyek Jánosik szegénylegény példájával akarják a magyar fin leikébe csöpögtetni a demokráciát és a magyar jobbágyság borzalmainak kiszínezett helyzetével igyekeznek hatni a gyermeki lélek ig&zságérzetére, de hogy milyen fallációval dolgoznak, annak bizonyítéka az, hogy nem írják le a francia és a német jobbágynak sokkal borzalmasabb helyzetét, hanem csak a magyar jobbágyvilágot sztigmati-i zálják, amely ezerszerte emberségesebb volt a francia és német jobbágy helyzeténél. Ezek a fércelmények nem azt hangsúlyozzák, hogy a magyar nemzet történelmi osztályai önként, minden erkölcsi és hatalmi kényszer nélkül szüntették meg a jobbágyságot és így Európa demokratikus szellemi áramlataiba belekapcsolódtak, hanem az el'enkezőjével hami-itják meg a magyar történelmet. Azután a magyar fia nem is tanul magyar történelmet, csak egyes szemelvényeket lát belőle. Ez a szellem az, amely ellen fel kell vennünk a harcot.

Az iskolai oktatás mellett nem kevésbé fontos az iskolán kívül való oktatás is. A történelmi országokban folyik ez állami támogatás mellett, de magyar vidékeken hírét sem hallja senki, de a magyar egyesületedet megakadályozzák ennek terjesztésében és napirenden van, hogy a közigazgatás hatóságai nem engedélyeznek tanfolyamokat, előadásokat, színdarabok szinrehozását. A magyar tanítóság létszáma csekély, a tanitőhiány állandó és már tanfolyam sem szükséges ahhoz,hogy valaki tanító legyen, elég ha pár középiskolát végzett. Mi ez, ha nem a tanítói szinvonal leszállítása és ezzel a magyar kulturális élet színvonalának is a devalválása! Tíz esztendeig nem állítanak fel tanítóképzőt, azután gyor3 tanfolyamokon képeznek ki tanítókat. Ehhez a magyar kultúra színvonalba még nem elég alacsony.

A középiskolák terén sincsen sokkal jobb helyzet, mert az állami iskolák szerződéses tanárai teljes jogbizonytalanságban élnek, nyugdíjigényük a holdban van é3 a középiskola munkája is sok tekintetben meddő marad abban a nagy egyenruházati törekvésben, mely az iskolaügyi kormányzat osztrák szelleméből árad elő. Soha az iskolai bürokrácia annyira nem uralkodott, mint ma, amikor egy tanító fizetésének utalványozása sok esetben egy évet vesz igénybe, ellenben annak beszüntetését órák alatt elintézik. A magyar egyetem, amely az államfő nyilatkozata szerint a magyarokat számarányuknál fogva nem illeti meg — amit teljes tisztelettel kétségbe kell vonnunk, — a magyar kisebbségnek sarkalatos kulturális programja, amelyről lemondani senkinek kedvéért nem hajlandó.

Hol vannak kulturális intézményeink állami segélyezésének a

bizonyítékai, amely nem kegvadomány, de törvény szerint kötelezettség, amelyet a kormányok eddig nem teljesítettek a magyar nemzeti kisebbséggel szemben, holott ezt a kisebbségi nemzetközi szerződés, amely alaptörvényként van becikkelyezve a csehszlovák törvénytárba, határozottan eiőirja nyolcadik fejezetében ! Hiszen tiz év alatt a magyar színészet csak kétszer kapóit állami és országos segélyt! Vájjon a cseh színészet is kimaradt az állami segélyezésből ez alatt az idő alatt ?

A magyar kulturegyletek alapszabályait hét-nyolc év alatt sikerült jóváhagyatni hosszas küldött— ségezés és utánjárásokkal, még ma is vaunak azonban olyan egyesületek, ame! nek alapszabályai tiz év óta jóváhagyatlaDok maradtak. Még szerencse, hogy ezeket nem fosztották meg jogi személyiségüktől és működni engedik, ami az állami bürokrácia jószivére mutat. Magyar művészek, magyar irók. magyar újságírók a köztársaság fennállása óta nem részesültek támogatásban az állam részéről, akkor, mikor a cseh és szlovák hassonió oélokra súlyos milliókat áldoztak.

Ha mindez nem azt jelenti5 hogy itt egy nemzet kultúrájának a visszaszorítása a cél, akkor beismerjük, hogy helytelenül ítéljük meg a helyzetet és tévedünk. A negativ bizonyítékoknak az egész láncsora azonban a mi igazunk mellett bizonyít. Az asszimilációs törekvések, nyelvi jogaink korlátozása a legmagyarabb vidékeken arra mutat, hogy a magyar kultúra vitális erejének a csökkentése az a cél, amelyre a nacionalizmus ezideig törekedett. Ámde ^gy nemzet életében sok energia rejlik és amint nem sikerült a mindenható orosz cári kormánynak^a lengyelek eloroszositása és a schizma táborába terelése a legerőszakosabb eszközökkel, úgy neküuk is türelemmel kell elviselnünk igazunk tudatában a tüszurások po itikáját, a bürokratikus mindenhatóságot, amely a demokráciának a szöges ellentéte. A mi igazságunk napja is feljön egyszer és akkor diadalmasan fog érvényesü ni a magyar kultúra megtartó és felemelő ereje, amely benne él a magyar nemzet tudatában, irodalmában, művészetében és hagyományaiban, amelyeket formaruházni eredményesen nem lehet.

Komárom, — febr. 7.

A magyarok szerződésbiztositotta jogaikért szállt síkra Szilassy Béla dr. szenátor.

A szenátusban is letárgyalták Benes külügyminiszter hágai expozéját, amelynek vitájában felszólalt Szilassy Béla dr. magyar nemzeti párti szenátor is, aki nagy beszédben vette bírálat alá Benes külügyminiszternek jelentését. Beszédében többek kOzött megállapította, hogy Benes úgy tesz, mintha elfeledte volna, hogy ebben az államban a cseheken kívül más nemzetiségek és olyan országrészek is vannak, amelyeknek történelmi múltja és gazdasági érdekei eltérőek az úgynevezett történelmi országrészektől. Majd rámutatott arra, hogy ha a hágai tárgyalásokon Csehszlovákiának Magyarországgal szemben honorálták a jóvátételi igényét, akkor az csak a déli határon az 1918. oki. 29 ika utáni időkben történt háborús károk kiegyen ütésére lehetett szánva. Jogosan óhaj’ja tehat a deli határon kárt szenvedett lakosság, hogy ezt a jóvátételi összeget az ott elszenvedett károk megtérítésére fordítsák. Idegenszerüen hat a köztársasághoz megkérdezése nélkül csatolt magyar lakosságra Benes dr.-nak ez a kijelentése, hogy a külügyminiszter nemzeti becsületbeli ügyének tekinti a felszabaditási költségek viselésének kötelességét. Idegenül hat reánk főképen

az a gondolat, hogy mi, magyarok, akikről igazán nem lehet elmondani, hogy felszabadultunk, mi is viseljük ezeket a felszabaditási költségeket. Ezen terhek viselésének ellenértéké gyanánt legalább azt juttassák nekünk, amit a béke és az ezzel kapcsolatos nemzetközi szerződések részünkre biztosítanak! A magyarlakta vidékeken a nagybirtokokon alapított légionárius telepek és a csehszlovákok részére kihasított maradékbirtokok létesítése akkor, amikor ott a magyar igénylők igényeit ki nem elégítették, lehet a demokratikus politikai filozófiának megfelelő eljárás, de reális szükségességnek nem mondható. Beszéde végén kijelentette, hogy Benes külügyminiszterrel szemben pártja bizalmatlansággal viseltetik és igy hágai nyilatkozatát nem veszi tudomásul.

A régi osztrák-magyar nyugdíjalapok /elosztása.

Törköly József dr. és Holota János dr. magyar nemzeti párli képviselők fölkeresték Benes Ede dr. külügyminisztert, akihez kérdést intéztek a régi osztrákmagyar nyugdíjalapok felosztására vonatkozólag. A külügyminiszternél aziránt érdeklődjek, hogy a hágai egyezmény miként döntött ezekről az alapokról. A külügyminiszter kijelentette, hogy kétféle alapról van szó, amelyeknek egyikét Hágában letárgyalták, a másik csoportot, amelyhez a nyugijalapok is tar-