Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)

1929-10-17 / 125. szám

135, szám. Csütörtök, 10SS9. október 17 Ötvenedik évfolyam. KOMÁROMI SlStlseiési fa esahniOTtk értékbe»: iSsijfe** éa vidéfae postai zxétküláéi*si l fgíss én* 80 K, félév** 40 K, negyaáévís 90 E. - Süllöldön ISO Xí. gjca nin Era t 80 fillér. POLITIKAI LAP. ALAPÍTOTTA * TUBA JANOS, Felelői ffeserfcaxtö: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő; BÁRÁNYAY JÓZSEF dr. Bserkeutfigég tt kiadóhivatal} Kádoi-a, 191, Meljelenik hstenkint hfaoauson kedden, csütörtökön és szombatos!. m i i síiül. Komárom, — okt. 16. Az ellenzéki pártok esztendők óta hangoztatják az agrárpártnak visszaéléseit, amelynek agitációs eszköze: a föld, elszéditette a jó­hiszemű tömegeket. Az erkölcste­lenség, amelyej a jóhiszeműséggel miveitek, egyszer végre is megbo­­szulta magát, mert az agrárpárt szlo­­venszkói szárnyában két politikus versengett a hatalomért: Srobár és Hodzsa. Ebben a versenyben Sro­bár maradt alul, de Hodzsa is súlyos sebeket szenvedett. Most jelentkezett a koronatanú, nem is épen kis személyiség: Okányik La­jos pozsonyi kanonok, államfordu­lat előtti szlovák, Pozsony város polgármestere és az agrárpárt egy- j kori szenátora, aki most leteszi 1 minden hivatalát, melyhez az ag­rárpárt révén jutott. Okányik nem akarja támogatni tovább azt a politikai rendszert, amelyet Hodzsa honosított meg Szlovenszkón, a pártkorrupciónak azt az intézményes rendszerét, mely befészkelte magát a közélet min­den terén. Okányik nyíltan reá­mutat a korrupciós akciók egész sorozatára, a földreformra, az erdő­reformra, az iparvállalatok és a pénz­intézek nacionalizálására, amely tiz esztendeje folyik szemeink előtt. Aki meg fogja írni ennek a kor­szaknak a történetét, annak lesz mit írnia, bizonyítékokban válogat­hat az agrárpárt jóvoltából. Okányik hivatkozik magára a köztársaság elnökére is levelében, aki ez év február havában tett nyilatkozatában a szlovenszkői po­litikai élet erkölcsi megtisztulását akarta elérni. Ezek Okányik saját szavai és nem lehet okunk kétel­kedni egy papi ember kijelentései­ben, aki erkölcsi integritását látta veszélyeztetve azzal, ha ennek a pártnak tovább is tagja marad. A koronatanú jelentkezett és hiába akarják nyilatkozatát azzal meg­­erőtleniteni, hogy azért történik mindez, mert nem jelölték szená­tornak, Okányik megél szenátorság nélkül is, a Hodzsa-féle uralom támogatására nincsen tovább szük­sége. Tiz évig reménykedett, hogy a dolgok javulnak és a párt is reátalál céljaira. Ezek a célok azonban csak a legridegebb párt-A Zeppelin szerdán este tizenegy órakor átrepült Komárom fölött A hatalmas léghajó alig száz méter magasságban lassan haladt tovább Felsjlhetlen látványban volt része azoknak, akik szerdán este fenn voltak és megláthatták a világhisű Zeppelint, mely tegnap Budapesten ái Magyar­­országon és Románián kérésziül végzett körrepülést. A nagy bugás már messziről jelezte a léghajó érkezését és sokan várták is a hajóóriást, mely meghódi'otta a leve­gőt. Végre Komárom, — október 17. 11 órakor látható lett a gyönyörűen kivilágított gondola és a hajónak óriási ezüstszürke teste. Felejthetetlen látványt nyújtott a szemlélőknek, akik ez egyszer nem bánhatták meg, hogy fennmaradtak, mert láthatták a világhírű léghajót, amely kétszer átrepülte az Óceánt és legutóbb háromszáz óra alatt a Földet repülte át. A választások tisztasága. Irta: Dr. Törköly József a Magyar Nemzeti Párt országos elnöke. A szociáldemokrata vezér, Dérer Iván a minap azzal dicsekedett egy vezér­cikkben, hogy a Csehszlovák Köztársa­ságban a választások abszolút tiszták. Nincs — úgymond — megvesztegetés, választási terror, zsandár! bt titkos és tiszta választások vannak. Ennek az áiíitésnak az igazságára érdemes a tények erejével reávüágilani. Talán az 1928 ik évben folyt egy büntető per, ha jól tudom Ungváron, amelyben bitói ihletben lett tényként megállapitve, hogy egy zsidópárti ala­kulat érdekében a kormánytól százezer és egyéni önzésben jelentkeztek és mindegyik vezető tag csak az egyéni kielégülés utait taposta. így lett az agrárpárt politikai érdek­szövetkezetté, amelynek mostani jelöltjeiről is megállapítható, hogy valamennyien maradékbirtokosok. Kétségtelen, hogy Okányik le­leplezésének és visszavonulásának meglesznek a politikai következ­ményei. Hodzsa menesztése, amely a leggyorsabban történt, a politi­kától való látszólagos visszavonu­lása, mostani felépülése, mind olyan körülmények, amelyek a legnagyobb figyelmet érdemlik meg. Hodzsa ellen nemcsak Srobár emelt váda­kat, hanem újabban más oldalról is kikezdték az ő nacionalizmu­sának alkotó részeit. Okányik nem kíván Hodzsa vezérlete alatt tagja lenni az agrárpártnak, már pedig tudott dolog, hogy Hodzsa és al­komnál kapott egy ügyes zsidó férfiúi Azért kapta, hogy ő maga is jó irány­ban s a többi zsidó testvérek szave­­zata is úgy hulljon az urnába, ahogy azt a kormány akarja! Ez az eset csak úgy ordít a tisztaságtól 1 Az akarat megfertőzésének a tipikus esete. Egyedi és tömegakarat mérgezés I Egy falunak megígéri a kormány egyik pártja, a nagy Hodzsa miniszter nevével az ajkán, de nevezett nyilván­való hallgatólagos hozzájárulásával, hogy a szomszéd lefoglalt nagybirtok­ból a föld mind nekik osztódik ki, ha vezérei nem engednek mást szóhoz jutni a szlovák politikai életben. A párt egyre jobban izolálódik és ha leválnak róla azok az elemek, amelyek ott nem érezhetik magu­kat jól, mert az a kör és annak szelleme számukra idegen, akkor tisztulni fog a helyzet képe is. Egyelőre azonban erkölcsi szem­pontból elegendő a koronatanú nyilatkozata ahhoz, hogy a közön­ség tisztán lásson, ami főleg ilyen­kor, választások előtt szükséges. Okányik levele azok szemein is felnyitja a hályogot, akik eddig arról voltak meggyőződve, hogy az agrárpárt gyűlölködő pártsovi­nizmusa hasznos az államra, most kiderül, hogy ez a sovinizmus a korrupciók takarója, kölcsönös po­litikai viszontbiztosító intézet, az uj ezerholdasok érdekszövetkezete. otthagyják a magyarok pártjait és a republikánus (cseh agrár) partra sza­vaznak 1 Ha ezt a tényt elemezzük, ak­kor ez annyit jelent, hogy egyeseknek, illetve többeknek pénzértékét, anyagi előnyt ígértek a szavazatukért! Egy lélekvásáriási ajániaíról van szó, ame­lyet ha elfogad az eladó, peifekt az ügyleti Meg lett veve a szavazat és amikor a c.;eh agiár párt szavazó­céduláját az eladó urnába dobta, a vé­tel tárgyának a vevő javára szóló át­adása meg is történt 1 Tehát a népaka­rat egy törtrésze megvásárolt akaraitá sülyedt! A népfenség ellen erkölcstelen me­rénylet történt,! Hasonló eset az, mikor Balog köz­ségben azt az állami vörös* erdőt Ígérik meg a szavazóknak, amelyre a jó fa­lusiaknak éppen a legnagyobb szük­ségük lenne! Az adás vétel tárgya megint a szavazat I A vevő megint egy csehszlovák párt I És pedig kormány­párt. Most, hogy a beigérés értéke nullon alól van, mert a tartományi választásokkor történt beigérés óta a falu, illetve magyar pártokhoz hűtlenné vált szavazók' az erdői a mai napig sem kapták meg s kopogtatásukra megkaptak a feleletet, amely szerint az erdőt nem kapják meg, azt mondják az Ígéret értékének visszaállítása cél­jából, hogy most nem kapják meg, de 2 év múlva biztosan! Határidőüzlet! Melynél a hiszékeny vevő előre teljesít. Hodzsa volt miniszter úr a Szepes­­ségen a vételi ajánlatának, illetve a cseh agrár párt vételi ajánlatának a reciamiiozásara lapot alapított 1 A címe: „Tatra presse *. Itt az anyagi előny, amelyben az a német vagy magyar szavazó részesül, aki belép a cseh-szlovák pártba és természetesen Hodzsáéknak adja a sza­vazatát, nyíltan fel van sorolva 1 Tehát egy nyilvános ajánlat történik! Ez az erkölcsi magaslaton nyugvó ajánlat 27 pontba van foglalva! Kínál olcsóbb kölcsönpénzt, elemi kármegtéritést, szubvenciókat burgonya termeléshez, ingyen műtrágyát, pénztámogatást, szubvenciót, állami támogatást, ingye­nes kurzust, ingyenes intervenciót a képviselők részéről. Persze azt nem mondják meg, hogy az a véterár, amit a szavazatért akar­nak adni, nem a vevőé. Hogy az kijár a mezőgazdaság felkarolása cél­jából, meg az Alkotmányban biztosí­tott közsegélyezési jog révén is min­denkinek. Hogy az az államkincstárból fizetődik ki, amelybe pedig az összes, köztük a magyar és német adófizető állampolgárok adófilléreiből tevődik össze. Tehát annak a magyarnak vagy németnek az adófillérje is benne van e vételárban, akinek a szavazata vásár tárgyát képezi. Tehát ha a kisértés sikerül, még az önfertőzés esete is fennforog I Azt pedig, hogy honnan veszik a bátorságot Hodzsáék a más portékáját a maguké gyanánt árulni, mi jogon sajátítják ki magukénak az állami (u. lajdont, hogy jutottuk ahhoz, hogy az HOFBAUER ANDOR bútoráruháza Jókai Mór utca 16 sz. Romárat). Óriási választék: háló-, ebédlő-, uriszoba- és szalonberea élezésekben. PG*" Sóját műhelyek Díjtalan csomagolás. Kedvező fizetési feltételei*. Értesíteni a t. közönséget, hogy üzletemet meg­nagyobbítottam mintatermekkel, ahol állandl. kiállítást rendezek a modern bútoripar remekeibőó Megtekintés vételkényszer nélkül 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom