Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-10-05 / 120. szám
Komáromi Lapok 3. oldal. 1929. október 5. csakis Pocsátko szappannal érhet el. külügyminiszter halála nem érte váratlanul sem a német, sem a külföldi külügyi politikát. Hónapok óta tudták róla, hogy súlyos beteg. A halála mégis, a részvéten kívül, megdöbbenést is fog kelteni — annyira össze volt nőve ennek a német államférfinek a személye az újjászületett Németország politika utjával. Stresemann a nagy politika elöiskoláját a gazdasági életben járta végig. A csokoládégyárosok egyesületében volt fogalmazó, miután elvégezte a jogot. Aztán a szászországi iparosok egyletébe került. Csak innen tépett a választók elé, akik 29 éves korában képviselővé választották. Határozottan konzervatív gondolkozásu ember volt s ez a gondolkozása a német köztársaság kikiáltása után még jobban megerősödött. Mint a német néppárt elnöke — ő maga alakította ezt a pártot a konzervativekből s a nacionalistákból — 1919 január 27 én üdvözlő táviratot küldöd a száműzetésben élő német császárnak. Ebben a táviratban törhetetlen hűségéről biztosította úgy a császár*, mint a monarchista eszmét. Ez a hátrafelé való nézés azonban nem sokáig maradt meg benne. Amikor 1923 augusztus havában miniszterelnökké nevezték ki, még erősen hitte, hogy mindent „vissza lehet csinálni“, csak az alkalmas pillanatot kell kivárni. A változás úgy látszik akkor kezdett a lelkében nyiladozni, amikor ugyanennek az évnek november havában átaz asszony hangjában volt valami rendreutasítás. — Most hi* találkoznak {pap, orvos, hát elmehet u'jára, — csörlölt tovább Koppin. — Hát a posta még most se jött? Vagy az újság is elázott? — Az nem, de — a mészáros nem jött meg, nagy a sár... A ménkűt, — csapott Kopán az asz tatra, — már az ebédet is elviszi a viz. — Gondoltam, csinálok egy kis paprikás csirkét, — békitete az asszony. — Paprikás csirkét I Mert olyan gazdagok vagyunk, nsgy a mód, — pattogott Tamás. — Lesz min nevelni/ Terem majd kukorica! — dohogott tovább. Szél kerekedett, forgatta a fákat, de az eső csak nem szűnt, nagy, lomha fe hők kergetőztek, az égen. A falu felől kocsizörgés hallatszott, azután lassan befordult az udvarra az imént arra hajtott kocsi. A doktor cihelődzködött le róla, nehezére esett lesrállni, a sárhányóba görcsösen belekapaszkodott, hogy meg ne csússzon a vizes hágcsón. — Isten hozta, doktor úr,—fogadta Tamás, — talán bizony a podagra bántja, hogy ilyen — nem mondta tovább, hogy ilyen nyavalyásán száll le. — Bizony az! — volt a felelet — már öreg legények vagyunk ! — Csak egyes számban beszéljen, doktorkám — biztatta Koppán. Az asszony bement a szilvóriumérf, Tamás addig leültette, kikérdezte, dohánnyal kínálta. A doktor nem fogadta el, de a szilvóriumot nem utasította vissza, — Hát már ennyire vagyunk — szörnyüködött Koppán. — még a do hány sem kell 1 E’ má’ baj I — Bizony ennyire, — sóhajtott a doktor — abba is hagyom már a prakszist, csak valami jó utódot találjak s vette a külügyi tárcát, amelyet azután életének utolsó pillanatáig a kefében is tartott. fHMint külügyminiszternek, módjában volt a realitásokkal megismerkednie. Lassanként észrevette, hogy Németország nem térhet többé vissza a háború előtti időkbe. Németországnak uj útra kell lépnie s ez az ut nem lehet más, mint az úgynevezett Erfülluncspoliiik követése. Abban az időben Németország közvéleményének egy része — a soviniszta nacionalistáktól korbácsoltatva — komolyan hitte, hogy szembe lehet szállani az antanttal, meg lehet tagadni a jóvátételt s akár egy uj háborút is lehet inditani. S'resemann természetesen nem törődött ezzel. Tovább folytatta a békülé kenyság politikáját és lassan-Iassan elfogadta a köztársasági helyzetet is. Ezzel elérte, hogy a német gazdaság magához tért s páratlan erőfeszítéssel ismét, ha nem is a régi, de mégis elég magas színvonalon van. Az egész világ bizalma visszatért Németország iránt. Ennek a politikának tulajdonítható, hogy a Young-lervezet létrejött s ennek nyomán a rajnai tartományokat kiürítik a megszálló csapatok. Ez a kiürítés, amelyet az egész német nép örömmel fogadott, a Stresemann-politika koronája volt. A gondviselés megengedte neki, hogy ezt még megérje. A nacionalisták féktelen kampányt indítottak a „francia ismét ivott egy kupicái a pálinkából. Aj asszony szeme fe’ciillsnt. H; a Sándor gyerek letenné a vizsgát és a doktor komolyan mondja és talán... talán, ha a helyére,., talán még hiza is jöhetne és itt lakhatna náluk. Szólni nem szólt, csak egyszerre kiegye nesedett, mintha megfiatalodott volna. A szél megfordu l és szétüzte a felhőket, az eső elállt, crak még az eszlerhajról csepegett és és a fákról hullottak nagy cseppek. — De sietek, — szólt a doktor — csak gondoltam, betérek egy kicsit eb ben az esőben és lassan, kinosan ment le a kitöredezeli, nedvességtől Csúszós lépcsőn. — Jobb egészséget, doklorkám, — búcsúzott tőle Koppán, de nem sértette meg azzal, hogy a kocsiba segítse, csak a lépcsőről integetett ned, mig a kocsi kidöcögőít. Még a kocsi ott áll*, amint egyszerre egy szélrohamra szétváltak a felhők s a kacagó, kék égen szélesen, fényesen kirsgyogott a nap. Az öregúr mintegy villanyülésre kiegyenesedett. — Kisütött a nsp — kiáltotta. — Anyjuk! Kisütött a napi — Majd h.rsányan odakiáltott az istálló felé: — Puli fogj be, kimegyünk a határba, Anna — fordult a feleségéhez — készíthetsz már p prikás csirkét, lesz már kukorica. Az asszony szótlanul állt. A postásfm Koppán hála megeit egy táviratot adott neki, nehogy az ur meglássa, mert ilyenkor mindig összeszidta, azt tartotta, távirat csak b'iji h a, jót soha. — Anna, mi bajod, kisütött a nap! — szólt rá feleségére az öregúr. Az asszony szeméből n?gy cseppek hullottak, mig áhitatosan szólt: — A gyerek letette a doktori vizsgát. zsoldos“ ellen. Mindennek elmondották, csak tisztességes embernek nem. Amikor leghevesebben tombolt ellene a rágalomhadjárat, a véletlen úgy akarta, hogy kipattanjon a nacionalista botrány. Á nacionalisták ugyanis évek óta titkos tárgyalásokat folytattak a francia államférfiakkal arra az esetre, ha ők átveszik a kormányt. Olyan konczsszi ókat helyeztek kilátásba a franciáknak, amilyenekbe S’resemann semmi körül mények között sem egyezett volna bele. A nscionalisták mindenre hajlandók voltak, csak azt kívánták a francia kor- 1 mánytói. hogy az ő hatalomra jutásuk elé akadályokat ne gördítsenek Ezt ugyanazok tették, akik S resemannt francia zsoldosnak nevezgették. Stresemann tudott erről a gálád játékról, de fölényesen elment mellette. A fölény — ez volt az egyik jellemvonása A másik, amely a fölénnyel igen | szerencsésen párosult — tudott tárgyalni, alkudni, a kellő pillanatban engedékeny volt s ugyancsak a kellő pil- i lanatbsn kiegyenesítette a derekát. Ez j tette őt oly kedveitté a nemzetközi konferenciákon. Briand a barátjának tekintette, Chamberlain szintén. Alig lehet kétség afelől, hogy halála komoly veszteséget jelent Németország számára. Különösen most, amikor a politikái r még nincsen befejezve. Igaz, a Young-tervezet elfogadáséval bizonyos nyugvópontra ju'ott a külügyi politika, de csak Franciaország felé. t Stresemann kor capciója szerint most a keleii határok felé ; kelteit volna fordulni... Akad-e m8jd valaki a német potisífeusok között, aki ezt ugyanolyan eréllyel és hajlékonysággal folytatni fogja tudni? ! Bizonyára fog akadni. A német de I mokrácia sok erős tehetséget vetett felszínre — közöttük SLesemannt is. a mosódeszkán való dörzsöléssel, mikor RADION-nal olyan egyszerű és kényelmes a mosás! 1. Éjszakára a szokásos módon beáztatni. 2. A RAD10N-t hideg vízben feloldani és benne 20 percig főzni a ruhái. 3. Először meleg-, majd hidegvízben jól öblögetni. Próbálja ki egyszer. Látni fogja, hogy nincs szebb a Radionnal mosott ruhánál. Mennyit gúnyolták a polgári származású, kővéres, mészároskülsejü S*resemannt! Mit fog ez tudni annak a külügyminisztériumnak az élén, ahol eddig hercegek, grófok és tábornokok tettek vettek I ? Most a legképzettebb diplomaták is bámulják a képességeit. Igen valószínű, hogy ez a demokrácia meg fogja találni majd Slresemann utódját is. Az októberi gyásznap nyolcvanadik évfordulójára. Ismeretlen részletek az aradi tizenhárom vértanú kivégzéséről. Emlékezés 1849. október 6ra. — Egy szemtanú emlékirata t.Tarcsafalvi Sylvester L<jjs 1849 ben mint osztrák szolgálatban álló tényleges élelmezési őrmester volt az aradi várba beosztva. R gi székely kurtanemes családból származóit, az 1848-49 iki eseményeket az olasz fronton’ szolgálta végig éc Haynauval került Magyarországra még a szabadságharc alatt. Egyszerű kis ember volt az őrmester, de hogy jó ember lehetett, bizonyítja az a mód, ahogy párifogója, Makray László kezelte később. Makray Lászlót, a tizenkét községre terjedő uradalom birlokosa még abból az időből ismerte az öreg katona, amikor az mint fiatalember a császári és királyi Wasa gyalogezred főhadnagyaként szolgált Velencében, Sylvester ugyanakkor káplár volt. Mint továbbszolgáló őrmester az aradi várban találkozott Makray Lászlóval, ski a szabadságharc alatt Bem hadsegéd]a és N gyszeben várparancsnoka volt és szintén halálra ítéltetett. Az őrme8íer sok jót tett a foglyokkal. Közülük gróf Teleki Sándor és Mal»ny László fölkérték az őrmestert, h >gy ejtse módját: nézze végig a kivégzést és tartsa emlékezetében, hogy idővel esetleg nyilvánosságra hoihissa a látottakat. Az őrmester csatlakozott sz úgynevezett „kivégzési négytzög“ katonáihoz és igy végignézhette a kei részletben végrehajtót! borzaimat. Mi vei parancs ellenére tette ezt és a halálraítélteket parancs e: len íré kincstári ágyneművel látta el, sőt Makray Lászlót, gróf Tdeki Sándort, Asbóth Lajost rg Vermes Ignácot saját szobájában helyezte el, h tdi őrvény széki ítélet Jhp ján lefokozták. Rövid bSriőnbünteu se után a kegyeimet nyert Makray Lás ló birtokán nyert egy kényelmes auomíst az öregedő őrmester, aki késői vánságében halt meg a család iái. a kite; c venes években. Emlékezéseit ő mtmdotla tollba Mrkray Saroltának. Lázár, Kiss, Dessewffy, Schweidel kivégzése golyó által. Haynau — mint „császári személyes* — ahogy őt az öreg őrmester nevezi, — vagyis mint teljes meghatalmazott október ötödikén irta alá a tizenhárom halálos ítéletet, A várban a kivégzéseket titokban tartották, illetve azt a hirt terjesztették, hogy a halálraítélteket h rom napig fogják a siraiomh ízban tartani. Ezzel az izguló közfigyelmet akarták elterelni a dologtól. Október hatodikén reggel félhatkor a foglyok őrizetére rendelt foglárok egyik sánc alaiti téglapadlós, bombamentes a sáncudvarra s onnan az egyik Capponiére elé vezették Schweidel, Kiss, Dessewífy és Lázár tábornokokat. Négyen elöl mentek, mögöttük és körülö'.fük néhány lépésre zárt négyszögben egy század gyalogság lépdeli. Polgári ruhában voltak lánc nélkü'. A szokásos kivégzési bizottság sem volt jelen. A vértanuk egymás között beszélgettek. Tichy cseh őrnagy lóháton, a foglárlörzsörmester gyalog követte őket. A négy tábornokot őt hat lépésnyire a téglával falazott sánc elé vezették. Nem egyenes vonalban, hanem min’egy eln,uj ott ívben, ugyhigy középen, tehát a sánchoz legközelebb D.-sstwffy éa Kiss Ernő állottak, a jobbvégen Schweidel, akitől tehát a fal jobbra esett. Vele szemben állott Lázár, ettől tehát balra esett a fal illetve Desscwífy. M nden tábornok elé három három gyalogos állott fel, fő ük két lépésnyire. a profósz ősi szokás, illetve előírás szerint, kezében vékony fekete pálcát tartva előírásosan, háromszor keite a „PardonM, külön-külön mind a négy tábornok fejére. Hangja vontatottan es éneklő módon hangzót!, mindegyik kérés magasabban, mint az előbbi: „kegyelmet kérek I kegyelmet kérek 1 kegyelmet kérek 1“ A kérést először Wjchrr ezredéhez, majd Tchy őrnagyhoz intézte. A válasz négyszer egymásután színtelenül hangzóit: Istennél a kegyelem I Az utolsónál egy hadnagy vezényszava hangzott: „Rieht Etchl“ Mire Tichy tüzel vezényelt, Schw idei nem engedte, hogy a profósz szemeit bekösse. A törzsőrmester kétszer megkísérelte ezt, de a tábornok mind!’é:szer lerántotta a nyakáig a piszkos, sárgás-barna kockás zsebken-
