Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-09-14 / 111. szám
Ötvenedik; évfolyam. 111. szám. Szombat, 1929, szeptember 14. KOMAROMI POLITIKAI LAP. £i$Us«téii ist «safeaitovftk éstékbe*: iSsly&s* él viiékre postai asátküíáésiel! .“gfes Sw» SO S. ISíéw» 40 K, »s|y«#é«» SS K. - Ifllfölddn ISO KI. ' - gjjB* ssám ám t SO 2UZ&?» ALAPÍTOTTA: TUBA JANOS. f SiwkeixtSséf ii kiadóhivatal: Hidoí-e. 3S-, FgSeISs fősagíkesztő: GAÁL GYULA dr. Megjelenik h*tenkini hiiomiuni Smkemtő: BÁRÁNY A Y JÓZSEF d». ! kedden, csütörtökön és szombaton. Magyar A politikában örvények forognak. Mi távolabb esünk tőlük, de minket sem hagyhat érintetlen az a látvány, amint a forgatagban szennyet, tajtékot felkavarva, egy egész világnak szörnyű hajótörését látjuk, a szlovák politikai életét, amely ott fuldoklis, ott vergődik a habokban és nincsen, aki tragikus sorsától megóvhatná. Két ellentétes pólus találkozott a most folyó nagy politikai per végnélküli főtárgyalásán: a prágai centralizmus és a nemzeti önállóságát, nemzeti egyéniségét hirdető szlovák nacionalizmus, mely korábban az autonómia zászlajára irta fel programját, mig kormánybalépésével ezt a zászlót letenni nem kényszerült. A centralizmus malmai azonban éjjel-nappal járnak és felőrölték a szlovák néppárt erőtartalékait, a centralizmus elérkezettnek látta az időt, hogy halálos csapást mérjen a szlovák nemzet többségét alkotott Hlinka-pártra és elindult a Tuka-per. Az egyik oldalon a kormánypártok többsége sorakozik fel most már a nyílt színen is a néppárt ellent az agráriusok tábora, kezében a földreform súlyos podgyászá^al, mellette a klerikális páít ellen törő különféle szocialista pártok, nemzeti demokraták. A küzdelem szinte egyenlőtlennek látszik, de a politikai per — legyen az bármilyen kimenetelű és érjék el azzal céljaikat az egyik oldalon — mindenkor kétélű kés marad j és meggyöngiti magát az államot, j alámossa annak tartó pilléreit. Most újból fellobognak a harci tüzek, Hlinka a dualizmus programmját hirdeti, talán nagyobb energiával, mint valaha és ki tadja, hogy ez a harc hol áll meg és milyen politikai eltolódásokat okoz. A magyarságnak tehát lábhoz tett fegyverrel kell állania a politikai harcokban és megőriznie a saját portáját, hogy oda is át ne csapjon a küzdelem. Minket a saját bajaink busitanak most és ezektől talán nem is érünk rá annyit foglalkozni a mellettünk folyó viaskodásokkal, mint azt tennünk kellene. . A magyar nép gazdaságilag van í legjobban legyöngülve, mert leg- 1 több vért ezen a területen veszítette a földreformmal, annak politikai ! kortescélokra való kihasználásával, j hol az agrárius párt az ide menekült kommunista emigránssöpredék segítségét vette igénybe velünk szemben és ezekkel akarta megbontani sorainkat. Ez a kísérlet kudarcot vallott és értelmi szerzőik Prágában rossz psziholó- \ gusoknak bizonyultak: Ígéretekkel • akarták levenni a népet a lábáról gondok. Komárom, — szeptember 13 azzal az erkölcstelen utógondolattal, hogy ezeket betartani nem lesz szükséges. Nekünk gazdaságilag kell megszervezkednünk, mert ezen a téren nélkülözzük leginkább a magyar termelő erőnek mindent átfogó egységét. Nem tudunk fellépni egységesen például az adózási kérdésekben, holott minden gazda érzi és tudja, hogy az adókivetések soha nem közölt kulcsa mennyire igazságtalan és az ezerháromszázkoronás kataszteri holdanként alapul vett tiszta jövedelem mennyire az álmok országába tartozik. Mégis ezzel, mint valósággal kell számolnunk. Ezen a ponton csökkenik a nemzet ereje, amikor teherviselési képessége csökkenik. Most a lefelé törekvő gabonaárak is gondolkodóba ejtik a magyar gazdaközönséget, mert ezzel szemben minden iparcikk ára fölfelé mutat. Nem lett olcsóbb az épitkezés, sőt megdrágult, de nem leltek olcsóbbak az iparcikkek sem, amelyeknek a gabona árának zsinórmértékéhez kellene alkalmazkodniok, hogy a termelés egészséges körforgását elvégezze. Ez az ut, amelyen ma vagyunk, az eladósodáshoz vezet. Lehet, hogy azok, akiknek ezzel törődniük kellene, vállvonogatva térnek e felett napirendre, de minekünk mégis össze kellene vetni vállainkat és együttesen fellépni a közterhek növekedése ellen akkor, amikor a gazdasági élet forrásai egyre vékonyabban csörgedeznek. Egy uj Széchenyi Istvánra volna most szükségünk, aki felrázzon bennünket közönyünkből, amelyet például a mezőgazdasági hitel szervezetlensége mellett sok-sok milliós veszteséggel vagyunk kénytelenek megfizetni. Amig a Morván túl a mezőgazda hitele rendben van, kölcsöneit, különösen a hosszabb lejáratú meliorációs kölcsönöket már hatszázalékos kamatlábtól kezdve folyósítják, addig az itt fiókokat alapított cseh és szlovák bankok tizenkét-tizennégy százalékos kamatlábbal is dolgoznak és ebben el kell véreznie annak a szegény magyar gazdának, aki váltókölcsönökre szorul. Attól eltekintve, hogy ez a legnagvobbfoku üzleti erkölcstelenség is, leplezetlenül mutatja be nekünk a termékeny gyarmat ellen indított üzleti kampány módszereit, amelyekben a modern konkvisztádorok nem épen válogatósak. A magyar gazdának vissza kellene térnie az önsegély gondolatához és a szövetkezeti eszmét felkarolnia, amely egyesegyedül tudná megépíteni a gátakat az önvédelmet a kizsákmányoló törekvésekkel szemben. A másik sajnosán érzett hiány nemzeti művelődésünk terén jelentkezik. Ismerjük a gátlásokat, amelyek ennek az útjába álltak tiz éven keresztül. Kitartó munkával el is hárítottuk annak egy részét, de a nagyobb akadályok csak most merednek elénk, amikor már tisztábban látjuk kulturális munkánk nehéz terepét. Minden akadályon és gátakon keresztül azonban mégis el kel! indulnia ennek a nagy munkának, mely nemzetépitő volta mellett annyira fontosnak látszik. Segítségére kell menni a magyar falunak, amely ma már rádiót hallgat, de a kultúra terén óriási hézagok pótlását várja. Ezek közül egyre mutathatunk reá, a gazdasági ismeretek terjesztésére, amelyre olyan szükség van, mint a mindennapi kenyérre. Hogyan tudjon a versenyben érvényesülni az a gazda, aki nincs tisztában a termelés jobb lehetőségeivel és a I földben rejlő nagy értékek kiak názásának ismereteivel. Lépésről-lépésre haladva, mint a láncszemek, kapcsolódnak egymásba a magyar gondok. Legtöbbje természetesen ma pénz őfelsége körül forog, de az anyagi gondok mellé odaléptek már a kulturális gondok is. Közéletünket eddig a politikai gondok foglalták el és ezek állottak homlokterében a magyar közélet fórumának. Azon az utón vagyunk, hogy ezeket a politikai gondokat leegyszerűsíthetjük, ha nem lesz szükség'a pártkeretek kiépítésére pazarolni energiánkat, amelyek ekképen felszabadulhatnak és a gyakorlati téren kell végezniük átalakító és szervező munkájukat, hogy csökkentsék a magyar gond terhét, mely mindnyájunk homlokára mély barázdákat szánt és beárnyékolja közéletünk napját. A református egyház ünnepe. Szép ünnep virrad holnap reggel a komáromi református egyházközség híveire. Az ősi gyülekezetnek régi vágya megy teljesedésbe: a világháborúban elrekvirált harangjainak helyébe két uj harang kerül az egyház messzire tekintő sudár tornyába, hogy az elárvult régi harangokkal harmonikus egységben hirdessék az Istennek nagy dicsőségét, hívogassák a buzgó híveket a szentegyházba és sirassák el a földi életből boldogabb hazába férőket. A harangoknak régi idő óta nagy szerepük van a keresztyén egyházakban. Régi krónikák feljegyzése szerint már a negyedik század óta teljesítenek hivatást a templomokban és a vallásos szertartások rendjében is megfelelő feladat hárul reájuk. Ma már elképzelhetetlen az, hogy keresztyén templomok harang nélkül álljanak s ha a lezajlott világszerencsétlenség folytán elnémultak is egyes helyeken a harangok, azok helyébe, mihelyt tehették, nagy áldozatkészséggel készíttettek az egyházak újakat, hogy legyenek azok hirdetői a magasabb eszményi világrend lelkeket nemesitő gondolatának és emeljék föl a lelkeket a világ mindenható Urához, aki mindeneknek gondviselő édesatyja és megtartója. Más időkben talán nem is volt olyan jelentőségteljes esemény, ha valamelyik egyház uj harangot öntetett, bár kétségtelen, hogy az ilyen eset hosszú évtizedek után, sokszor csak száz évben egyszer szokott előfordulni az egyházak életében. A világháború utáni időkben azonban minden uj harang beszerzése olyan felejthetetlen emlékeket idéz föl a lelkekben, ame-Komárom, —szeptember IS. iyek korszakos, történelmi időkre emlékeztetnek, mert azok egész nemzeteknek, országoknak és államoknak sorsára váltak döntő jelentőségüekké. A legrettenetesebb világégés pusztításai legszentebb eszményeinket is kikezdték és áldozatul kívántak mindent, aminek valami értéke volt. A templomok tornyaiból elvitték a békességet és szeretetet hirdető harangokat, hogy embergyilkoló gépeket készítsenek belőlük és diszkreditálják az eszményi erkölcsi felfogásba vetett bizalmat és hitet. Komárom templomaiból is elvitték a harangokat, ezek között a református egyháznak két ritka szép hangú középső harangját rekvirálták el, amelyeket pótolniok kellett a híveknek. Es a hívek példás áldozatkészséggel elkészíttették az uj harangokat és holnap vasárnap a református egyház tagjainak igaz örömére, főpásztori áldás után ünnepélyesen helyezik el a toronyba. Amit a háború elpusztított, Isten segedelmével az emberi áldásos munka helyreállította azt. Mert fájdalom, még mindig azokat a romokat kell eltakarítania a sok megpróbáltatáson keresztülment magyar kálvinista egyháznak, amelyeket a pusztító világégés hagyott maga után. A súlyos kötelességek között az egyház híveire hárult az a feladat is, hogy a gazdaságilag megrendült egyház válságos helyzetének megjavítására hozott nagy anyagi áldozatok mellett egyedül a maguk erejéből pótolják a régi harangokat és az egyházi gazda énekkar kezdeményezésére megindult dicséretes mozgalmat teljes erőve! felkarolják és eredményessé tegyék.
