Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-08-03 / 93. szám
1929. augusztus 3. Komáromi Lapok 29 oldal. becsukódott. Visszanézett, de aztán nem bánta. Jött felém s azt mondta: — Hallottam holnap utazik. Eljöttem, hogy elbúcsúzzam. — Zsazsa. Hát hol volt annyi ideig ? Tudja mennyire vártam? — Tudtam. De jobb ez igy. — Miért? Történt valami? Zsazsa? Szóljon. Mi történt, hol volt? Hát nem kapta meg a levelemet? Miért nem irt? A kérdések özönében ott állott Zsazsa előttem, mint a vádlott. Fejét lehajtotta. A két hajfonat előre esett. Mellé mentem. Egyszerre hetek visszafojtott öröme tört ki belőlem. — Drága, édes — súgtam a fülébe. Simogattam az arcát, a haját. Aztán remegő kezekkel öleltem át. Engedelmes volt. Nem védekezett. Mintha az utolsó nap jóvá akarna tenni mindent. A nyitott ablakon beköszönt az este. Egymás mellett ültünk a pamlagon. Belőlem dőlt az elkeseredés. Arról beszéltem neki, hogy mennyire kár, hogy megint csak az utolsó napon találunk egymásra. Holnap elmegyek s újra egy esztendőt kell várnom, amig megint eljöhetek hozzá. Miétt voltál rossz? Kérdeztem százszor, ezerszer. — Jobb ez igy — hajtogatta. Jobb ez igy. Mennie kellett. Alig tudtam elengedni. Szinte eszemet vesztettem, ha arra a sok szomorú napra gondoltam, amelyet Zsazsa nélkül kellett Váralján töltenem. Milyen szomorú napok voltak azok. Mikor tudom majd kiűzni magamból azt a sok gondolatot, amely akkor támadt seregestől bennem? Még egy csók, s Zsazsa ment ki az ajtómon. Nem mentem vele, tudtam mennyire fél az édesanyjától. Ott maradtam egyedül a szobában és visszaidézgettem magam elé ennek a pár percnek minden pillanatát. Reggel csomagoltam be. Friss reggel fogadott, amint bőröndömmel a kezemben megindultam az állomás felé. Már józanabb lettem. Gondolatban sokszor próbáltam megmagyarázni magamnak Zsazsa viselkedését. Egy esztendő sok idő, gondoltam. Talán sok más arc bukkant fel azóta előtte. Vagy félt tőlem. De akkor miért jött el utolsó este? Az utón elég témával rendelkeztem, hogy ne unjam el magam a fullasztó utazásban. Nyaralásról jöttem s mire hazaértem, máris kiszíneztem magam elé az egész esetet. Egy év múlva. Ez lett megint a cél, amelyért másnap reggel az irodában az asztalomhoz ültem. S munka közben, sokszor szállt el a lelkem az idei nyár emlékeihez. Sokszor láttam még magam előtt Zsázsát, amint jön be a szobámba s az óvatosságból nyitva hagyott ajtó csendesen becsukódik utána ... Hálás emlékezés régi munkatársainkra. Komárom, julius végén. A Komáromi Lapok ötvenedik évfordulója kegyeletes emlékezéssel tárja elénk a megfutott félszázados gazdag múltat s a múlandóság távol ködéből fölmerülő régi, tiszteletreméltó munkatársak között sok olyan kedves ismerős arc elevenedik meg, amelyeknek fölidézése a mélységes meghatottság mellett ma is a tisztelet, becsülés és szeretet érzését ébreszti föl szivünkben. A legtöbbje már régen befejezte földi vándorlását, az egyik előbb, a másik később, de van közöttük még néhány, akinek tisztes alakja fel-fei bukkan időnként soraink között, hogy a régi boldog időkre emlékeztessen bennünket. Akik „eltávoztak“ végleg körünkből, külömböző életkorban, külömböző időkben hagytak itt bennünket. Van közöttük olyan is, akinek reményteljes élet biztató tavaszán hullott ki a toll a kezéből, van olyan is, aki a tettekre hivatott férfikor legszebb idejében dőlt ki a sorból, aki köztiszteletben megért pátriárkái korban és aki egy munkás élet alkonyán hajtotta le fejét örök álomra, de akik amig éltek, valamenynyien szorosan egybeforrtak a Komáromi Lapokkal, melynek lelkes és buzgó munkatársai voltak mindvégig. Munkásságuk e lap első három évtizedéhez fűződik, külömböző évfolyamok lapszámai hirdetik nevükkel vagy névtelenül megjelent müveik révén, hogy részesei voltak annak a hatalmas közéleti és kulturális tevékenységnek, amely a Komáromi Lapok félszázadát betöltötte. Meleg szívvel emlékezünk meg azokról, akiket már elszólitott az enyészet angyala az élők közül és őszipte örömmel gondolunk azokra, akik még életben vannak s akikre még tisztelettel tekinthetünk . . . E lapnak a felejthetetlenül drága emlékű alapitó-lapvezéren Tuba Jánoson, valamint Kacz Lajos, dr.Kiss Gyula és Ányos Lajoson kívül sok derék, érdemes és önzetlen dolgozótársa volt, akik valamennyien a Komáromi Lapok szerkesztő-gárdájának voltak munkás tagjai, a vezérek mellett a lelkes közkatonák, akik együtt segítették a fölvetett ideákat Komárom város javára megvalósítani. A K. L. bölcsőjénél állott Pap Gábor ref. püspök, a komáromi református gyülekezetnek költői lelkületű, nagynevű lelkésze, a liberális eszmék országos nevű zászlóhordozója, akinek fényes cikkei, remek költeményei minden alkalommal ünnepi hangulattal sugározták be a lapot. A lap legelső számába nem kisebb újságíró, mint Hegedűs Sándor, a későbbi kereskedelmi miniszter, a kitűnő szabadelvű politikus és egyházának egyik vezéralakja irta a vezetőcikket, id. Szinnyei József, a legnagyobb magyar biografus ezenkívül értékes kortörténelmi naplójegyzeteivel és számos cikkével gazdagította évtizedeken keresztül e lapok hasábjait. De az illusztris munkatársak méltó kortársa Gyulai Rezső, a szent Benedekrendi kisgimnázium tudós tanára, a kiváló történész és a Komáromi Muzeum megalapítója, szintén a Komáromi Lapoknak irta a város és a vármegye történetére vonatkozó nagyértékü történelmi tárcáit, a maga nemében egyik legfáradhatatlanabb munkatársa volt a lapnak. Rend- és tanártársa, a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben e város zenei életének egyik jeles vezető-alakja: Vértesy Leánder szintén lelkes dolgozótársa volt a Komáromi Lapoknak, vele együtt Magyary Sulpic, Reznyák Albert, A/ meth Vilmos bencésrendi tanárok, de úgyszólván az egész érdemes kisgimnázium tanárikara, hűséges munkatársai lettek a lapnak. A munkatársak jeles sorát díszítette Domány János, Komárom legnagyobb polgármestere, aki az elmaradt kis vidéki várost a modern városok sorába emelte és akinek nagy koncepciójú város politikája egy évtized alatt szerencsésen megteremtette mindama közhasznú intézményeket, amelyek ma is a lakosság javára szolgálnak. Városi és közgazdasági cikkei nagyszámban jelentek meg a K. L.-ban, Dr. Nagy Vilmos kir.közjegyző,társadalmi életünk ez egyik néhai vezéralakja, számtalan kedves humoru tárcával és útirajzzal gyönyörködtette az olvasókat. Dr. Farkas Benő, vármegyei tiszti főorvos, egészségügyi cikkeivel és népies orvosi tanácsadásaival évtizedeken keresztül tett hasznos szolgálatot a lap hasábjain a köznek. Legértékesebb munkatársai közé tartozott Soós Lajos a Balaton édesszavu költője, aki a kilencvenes években Komárom város aljegyzője is volt s ebben az időben a lap szerkesztésében is résztvett. Gyönyörű költeményei a K. L.-ban jelentek meg, rendkivül megragadó, hatásos vezetőcikkeket irt ünnepi évfordulókra. Több verses kötet őrzi emlékét, de a Komáromi Lapok hálás kegyelete is megörökítette nevét. Háber Samu (Komáromi Sándor) budapesti szerkesztő, a szülőföld iránt érzett meleg ragaszkodásának megpecsételeseképen egész haláláig kiváló munkatársa volt lapunknak, épen úgy Nemes Soma, a kereskedelmi iskola jeles igazgatója, aki pedagógiai és szakoktalásról szóló, mindenkor nagy tudásról tanúskodó cikkeivel érdemelte ki az elismerést és tiszteletet. Hazai Hugó a katonaéletből vett tárcáival és karcolataival tűnt fel e lapok hasábjain, Havas Károly izr. vallástanár társadalmi cikkeket irt, Szentkuti Kiss Károly ref. lelkész pedig történelmi munkáival reprezentálta lapunkat. Rovdcs Albin ügyvéd és városi főlevél+áros, a kitűnő tollú szerkesztő, értékes várostörténelmi tárcáival tette feledhetetlenné nevét lapunk hasábjain. Nagy tehetségű munkatársa volt a K. L. -nak, Freysíadtl Arthur, aki alapos tudással megirt társadalmi, filozófiai és esztétikai cikkeivel tűnt fel. Fájdalom, reményteljes élete fiatalon tört ketté, még tanulmányai végleges befejezése előtt halt meg váratlanul. Élete tavaszában hunyt el a talentumos Thaly István is, aki etnográfiai és történelmi müveket irt lapunkba. De a jeles munkatársak sorába tartozott Milakovszky Anna (Misuttáné), akinek érzelemgazdag lírája lapunkban bontott szárnyat s aki magának tekintélyes helyet vívott ki a vidéki költők sorában. Ugyancsak a K. L.-nak volt elismert munkatársa dr. Balkay Béla, dr. Berinkay Dénes, dr. Pázmány Zoltán, Marcsa György, Lakatos Károly, Ráskay Ferenc, Leösch József, Klein (Kádár) Győző, Pázmány Vanda Joó István és még sokan mások a névtelenek közül, akikről hálás szívvel emlékezik meg a Komáromi Lapok szerkesztősége ez ünnepélyes pillanatokban, mert az ő hűséges és önzetlen munkálkodásuk is hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy e lap megalapításakor kitűzött nagy céljait a köz )avára megvalósíthatta és félszázados évfordulóját megérhette. Fiilöp Zsigmond. Krix-Krax a K. L. jubileumi plakettjára. Karcolta: Mephisto. Már igen régen mártottam meg az egyébként napi sok munkában elfáradt toliamat a mephistoi csípős téntában. De az lehetetlen, hogy a jubileumi számból én kimaradjak. Az alvilágból sem hiányzik a hiúság. Őszintén szólva kissé félek, hogy meglövöm a megyeri bakot, mert nekem a jubileumok mindig rosszul sikerülnek. Az érettségi 10 éves jubileumom olyan fényesen sikerült, hogy előre betanult nagy beszédemet egy szemfüles társam kicsente a zsebemből és a legnagyobb álmélkodásomra pont előttem mondotta el. Persze, belém fagyott a lélegzet. A házassági jubileumomat b. nőm hirtelen közbejött elutazása miatt az Otthon kávéházban ültem meg, solo egyedül, — de nem — a személyzet is ott volt. Vendég senki. A többi jubileumom is mind váratlan és döbbenetes, fordulatokban gazdag meglepetésekben múlt el a dúsfürtű fejem felett. Nem csoda tehát, ha egy kissé félek, hogy ezzel a krix-krax-szal egy néhány „barátot“ szerzek majd megint magamnak. De úgy kell nekem, mért nem írtam a K. L.-ban azelőtt is mindig — mondjuk — inkább nekrológokat, vagy vezércikkeket (amelyeket legfeljebb a cenzúra törölt volna), most nem kellene Mephistóként az utolsó sorban kullognom. De hát miről is Írhatnék másról, mint komáromi aktualitásokról, elvégre Prágában nem a Wiener Schnitzlire kiváncsiak az emberek. A nagy nyári meleget tekintve, azt hittem, hogy beállt az uborka szezon és messze lévén a Lőrin-'nap, mephistói tintám be fog száradni, de mit tesz Isién, Komáromban megint dúl a nagy egyetértés és termi szinesebbnél-szinesebb, szagosabbnál illatosabb virágait Hol is kezdjem ? No hát az aszfalton. MÉCS LÁSZLÓ: VIGASZTALÓ. Mit búsulsz Kenyeres, mikor semmid sincsen: nálad nem fúr tolvaj kincsér a kilincsen, nincs tele vágyakkal tulipántos ládád, nem fogja betenni bánat hozzád lábát. Nincs telve arannyal szived, piros ládád, csak annyi aranyod, mennyit a hold rád ád, csak annyi gyémántod, mint csillag az égen, csak annyi opálod, mint harmat a réten. Hajítsd el ruhádat s álom lesz köntösöd,hagyd itten a földet, mit könnyed öntözött, kinyílik az aranyzár a Tavasz-kerten: hová két szemünk lát, oda megyünk ketten. Hajítsd el kultúrád cifra-sima botját s a merre favágó nem rótta robotját: régi rengetegben bunkósbotot vágunk s a harcos életnek harccal nekivágunk. Akinek nincs könnye testvére számára, aki kufárlélek s maga hazájára is kész csapni vásárt, hogyha akad ára: bunkósbottal küldjük Halál határára. De aki jó ember, szive van és szenved: fölszántják a szivét, mikor a fagy enged, bevetjük búzával, tiszta öröm-maggal s tovább állunk megint az esti csillaggal. Mint a szabad madár, bokor alatt hálunk. Ahol temetés van, sírva elkántálunk, ahol leányt látunk, a legényhez adjuk, ahol bölcsőt lelünk, lágyan elringatjuk. Mindenik leányka: szerelmes nővérünk, minden kis legényke: féltett kis fivérünk, minden öreg asszony a mi édes anyánk s az emberek szive nyugodalmas tanyánk... ■ ■■■■ f ül 1 ■ Rádió Rádió alkatrészek, villany csillárok nagy választékban. Villanyszereléseket olcsón vállal elektrotechnikai vállalat Komárno, Baross ucca 5. Telefon 119. Költségvetés ingyen. ■ ...... > ■ - ■ i---------—-----------■
