Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)

1929-02-05 / 16. szám

2. oLútki Komáromi Lapot 1939. február 5 Nem ok nélkül tartják legjobbnak a „POLIO“ m mosószappant! Győződjék meg róla! Negyven éven felüli emberek, menjetek orvoshoz! Az általános vizsgálat tízezreket menthet meg az életnek. — Meg­hosszabbodik az emberi életkor, de a rákos megbetegedések szapo­rodásának oka a korhatár kitolódása — Két feltűnő előadás a berlini Vilmos császár-intézetben a rák okairól és gyógyításáról Bnlin, január. Egy tudományos előadás, amelyen legalább háromezer ember szerelek volna helyet kapni, de körülbelül csak ezren jutottunk be a berlini egyetem auditórium maximum-ába, ahol a Kaiser Wihelm Institut kiváló vendége, a ko­­penhágai dr. Albert Fischer fartolta meg előadását a rákkutatás legújabb eredménye'ről. A rákprobléma megoldását csak fizio­lógiai o'dalről lehet megközelíteni - mondotta Fisch jr — és ezen a téren az utolsó időben hatalmas tépésekkel haladtak előre. Ma már a fejlett tudo­mányos technika segítségévei a rák­sejttel dolgoih itnak a rákkutatás úttörői. Mostanáig csak a rákos daganatot, de legfeljebb a daganat egyes részeit vizs­gálhatták a tudósok és természetesen egészen uj perspektívákat tár fei a legutóbb nyert lehetőség, mely magát a ráksejtet teszi a kutatás tárgyává. A legújabb módszerek alapján épugy tud­nak ráksejteket tenyészteni, mint bak tóriumokat és az így mesterségesen előállított rák3ejtku’turák módol nyújta­nak 8rra, hogyalehitő legalaposabban tanulmányozzák a betegség kórokozói­nak biológiáját. A dahlemi Kaiser Wilhelm Insíiíut nak vannak úgynevezett rák törzsei, melyek már tizennégy esztendősek és még mindig sikerült ezeket továbbfej­­leszteri, E réven siker ült megállapítani, hogy az úgynevezett rosszakaratú daganatO' kát egy bizonyosfajt áju ráksejt okozza, melynek a többi ráksejttől eltérő voltát is meg lehet állapítani Ezek a ráksej­tek veszedelmes voltukat egészen a kipusztulásukig megőrzik és mig a többi ráksejtekkel való beoitás nem jár súlyosabb következményekkel, ezek a ráksejtek egészséges állatokba oltva halált okozó rákos daganatokat idéz­nek elő. így feleletet találtak a rákkutatás egyik legnagyobb kérdésére. Mi okozza a rákos megbetegedést? Megállapították, hogy meddő keresni a speciális rák­­bacilust,,a különleges kórokozót, ilyen nincs; a betegség előidézője a ráksejt maga. füzeket a sejteket élettani berendezé­sükre vonatkozólag a iegkü önbötőbb szempontból megvizsgálták és konsta­tálták, hogy nem rendelkeznek valami nsgy ellenállóerővel és a többi sej'től elterő különleges vegyi anyagcsere jel­lemzi őket. Táplálkozási igényük a lehető legminimálisabb, ellenben a többi sejteknél sokkal intenzivebb mértékben szaporodnak és csakhamar tulburjánoz­­zik azokat. Ebben rejlik a rákbetegség tragikus lefolyásának oka. Mig a kopenhágai tudós a kérdést elméleti oldaláréi világította meg telje­sen ismeretlen és eddig uj oldaláról a berlini dr. Paul Lazarus a rák terjedé­sének okairól és a védekezés módjairól beszélt. Gyakorlati javaslata Ipoly új­szerű volt, mint dán kollégájának elmé­leti megállapításai. — Teljesen hibás rákepidémiáról beszélni, — mondotta — a megbete­gedések nagy számának egyszerűen az emberi korhatár kitolódása az oka. Minél több öreg ember él a földön’ | annál több ráVos megbelegedás lesz. jj A tudomány hPadosának kövatkezmá- : nyekép az emberi éleikor további meg - | hosszabbítása várit Hő, úgyhogy míg f ma Németországban hárommillió hatvan- f ötesziendősnél idősebb ember é), port- * tos számítások szerint 1975-ben «tárt nyolcmillió hiivanöteszUndősnéi id3 - í sebb polgára lesz a német biroda'om- \ nsk. lg/ értheíő a iikossHg rokkantsági f százalékának nagymértékű emelkedése, f Ma Németországnak kéíszer annyi rok- j kantja van, ni nt 1913 bar. volt. A rák \ elleni küzdelem nem folytatható le ei- j szigeteden, hanem csak egyik része \ lehet az aggkori büegsigek elleni of- í fenzi váriak. Mt már az orvostudomány • egyáltalában nem áll tehetetlenül a rék- j kai szemben, Az operatív, rOnigeaes és rádiumos módszerek kellő időben való . felhasználása módot nyújt a teljes gyó- ! gyiíásra. A rák gyógyítása ijy ma már nem j is annyira tudományos, mint inkább1 organizációs kérdés. A rák az idős kor iömegbetegsége és igy ennél is, mint minden más betegségnél a profttakszis játssza a vezető szerepe?. Arra kell tö­rekedni, hogy minden negyven éven , felüli ember szervezetét ál.alános vizs- \ gáláinak vesse alá. Az orvosok ne egy j speciális betegségre vonatkozólag vizs- j gáiják meg betegeiket, hanem igyekez- \ zenek tiszta képet nyerni a negyven I éven felüli paciens teljes konstiiució­­ró!. Németországban a kórházak évente ötmillió betegei kezelnek, köiüíbeiüí ugyanennyi kerül magánorvos été. így j tehát az alapos általános vizsgalat tíz- ! ezreket menthetne meg. Ha ezt jól ; megszervezve megvalósítják, nem ke- j rülne évente száznegyvenezer beteg j rák miatt a kórházba es nem halnának í meg közülük egy esztendőben hetven- ! egyezren, vagyis nem volna húszezer- I re! több a rák áldozatainak száma, mint a tuberku’ózisé. Egyetlenegy oka van ennek a szörnyű halálozási arányszám­nak: a betegség túl későn való kon­­statálása. A mellrák kezelése például az orvos­­tudomány mai állása szerint már nem támaszt nagy nehézségeket és mégis tízezrekre megy a mellrák áldozatainak száma. Miért? A statisztika felel rá. Alig egy százalék kerül kellő időben az orvos elé. Ha az egész világon megvalósítják a negyven éven felülieknek általános pro­­filaktikus vizsgálatát, a rák nem lesz leküzdhetetlen rém. Ez a két előadás nagyszerűen bizo­nyította, hogy hogyan fog össze elmé­let és gyakorlat es hogyan hódítanak el napról:napra újabb területeket az embert romboló szörnyű kór elől. r. I. M O Z L Moszkva kancsukája alatt a Volga hajósok testvérfilmje a Metropolis főszereplőivel. Eredeti orosz kórus. — Bemutató hétfőtől-péntekig. Világszenzáció! Az adókivetéseket a pénzügyi hatóságoknak megkell indokolni A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság elvi döntése Nagyon érdekes s elvi jelentőségű döntést hozott a Legfelsőbb K5?ig3z­­gatási Bíróság egy adókivetési Ügyben Ugyanis egyes pénzügyigazgatások terü­letén a legutóbbi esztendőkben az a szokás alaku't ki, hogy az adókiveté­seket, me'yek néht egészen fíntasztikus számokat tartalmaztak, egyáltalában nem indokolták meg s csak a kivetést migára nézve sérelmesnek találó fél feiebbezése folytán áslaprotik meg a helye* adóslapot, melyben a panaszos­nak kelleü a bizonyítékokat szolgáltatni. A Legfelsőbb Ködgazgatási Bíróság most egy elvi jelentőségű határozatot hozott egy konkrét ügyből kifVyólag, mely kimondja, hogy minden egyes adókivetést a kivetést foganatosító ható­ságoknak kell indokolniok s ki kell mu­­tatniok ezt a jogalapot, me!/ az összeg­szerű kivetést p'auHbilissá teszi. Ez a döntvény nagyban fog hozzá­járulni ahhoz, hogy a kivetések közei járjanak a valósághoz és nagyon sok felebbazést fog fe'esiegessé tenni, mé­lyek eddig csak megnehaziteífák a pénz­ügyi adminisztrációt s késleltettek az adók behajtását. Trockij kiutasítása után Némstorsz ágban akar letelepedni — február 3 Kovnoi jelentés szerint Trockijt, az ellenzék vezérét a szovjet végrehajtó­bizottsága kiu adtatta Oroszország terü­letéről A szovjeíkormány Trockij kül­földi trnózkodvsának minden költségét fedezni fogja Megengedték Trockijaak azt is, hogy falesegéi és két gyerekét magával vigye azzal a feltétellel, hogy soha többé Moszkvába nem térnek vissza. Trocsij Kijelentette, hogy Német­országban szerelne letelepedni. Német poétikai körökben hire járt. hogy a kormány nem gördít akadályokat Troc­kij németországi tartózkodása elé. Válasz a „Csszl. Vörös­­kereszt bál védnökei köré­ből ..című közleményre. Komárom, —február 3. Kaptuk a következő levelet: A Komáromi Lapok február 2-iki számában, közvetlenül a bal előestéjén „A Csszl. Vöröskereszt bál védnökéi köréből . . cim alatt közlemény je­lent meg, mely egy (vagy több?) baí­­védnők „méltatlankodasáról számol be, amiért Ch mtgíérdszése nélkül a véd­nökök sorába felvették, noha a „mozga­lomból teljesen íávol állanak.“ Tekintv:, hogy a Vóröskereszt-bál teljes erkölcsi és anyagi sikerrel már lezajlott, helytelen volna ezt a kis inter­­mezzót agyonhallgatnunk. Egyesületünk kif jezetten jótékony céllal rendezte bálját, még pedig az Anya és Csecsemő­­gondozó Intézet jávora, mely intézet majdnem kizárólag komáromi őslakos anyák és gyermekek egészségének istá­­polasával foglalkozik. Szüsseges volt tehát a cél érdedében a bált úgy erkölcsileg, mint anyagilag is kellően megalapozni. A Vigalmi Bizottság, melyben Ko­márom minden társadalmi, nemzetiségi és felekezeti osztálya arra alkalmas egyénekkel volt képviselve, ügy hatá­rozott, hogy a fővédnökséget a varos, a politikai hatóság és a hilyőség ve­zetőire ruh izzák, mig a bál védnökeivé a társadalmi egyesületek, hivatalok, egyházak, iskolák és a közélet jótékony és vezető egyéniségeit teszik meg. Ez­­irányban „a bálrendezés technikai mun­kájába“ sem fordult elő „tévedés" mert felvetődött az a kérdés is, hogy a Vi­galmi Bizottság ezen határozatáról az igy kisregeit bálvédnökőket egyenként is értesítsük. Egyöntetű felszólalásokból azonban az a vélemény alakult ki, hogy hasonló megtiszteltetést még soha senki vissza nem utasított, minélfogva az egyenként való kiértesítés felesleges formaságképen mellőztetett. A védnökök személye egyébként is alapos megvitatás tárgyát képezte és mindennél érdekesebb dolog volna, ha hisüine, hogy a panaszos levél Írója hozzá nagyon is közel álló vigalmi bizottsági tag által lett beajánlva erre a megtifz'elletásre, persze abban a reményben, hogy ezzel hivatalbeli főnö­kének, munkatársának vagy jóbarátjá­nak a kijáró megtiszteltetést szerzi meg. Legyünk egyébként őszinték. Min­denkinek jogában áP, hogy bármely egyesülettől elvi vagy más okokból kifolyólag magát távol tarig». De az Anya és Crecsemővídő mozgalomtól, amely különösen a háború u’án a kul­­lurfársaddo^riak közegészségügyi téren való öntudatra ébredését jelen i távol­tartani magát legalább is nem fcul'ur­­emberhez méltó dolog. De még ke­­vésbbé Pdomos dolog ezt fennen han­goztatni. Krrinthynsk vtn egy igen ötletes krokija, melyben a szőrszálh^sogatóan pontos hábo'us német típust figurázza ki. Ez a német reggeltől es'ig egyebet sem csinál, mint pontos horszéssuly mérő szerszámokkal ellenőrzi, vájjon nem csapjak e b? az élelmiszert vásárló barátját es túlbuzgóságával sikerül is megakadályoznia, hogy szegíny éhes barátja egy falat élelmiszerhez ju'has­­son. A sok „mérlegeléstől* végül is szegény éhen fordul fel. Az elvi kér­déseket és a kü!ső=;é?ekct szőrszá ht­­soga<óan mérlegelő bií védaök'ői a szegény anyák és csecsemők is ... nem, ezt azért mégsem hisszük. Oa önkéntelenül is ez jut az ember e3?.ébe, A Vigalmi Bizottság egyik tagja. Az útlevelek kiadása és az állampolgársági bizonyítvány A kereskedsimr kamarák ürLős akciója A kereskedelmi kamarók központja beadvánnyal fordu t az illetékes minisz­­tériu nokboz és kési, szüntesse meg azon lehetetlen állapotokat és nehéz­ségeket, amiket az u levelek kiáilitásá­­nat? uj rendszere teremtett. Kérik, hogy a minisztérium ne kívánja, hogy udeveiek meghosszabbiiasa csak ailampotgársági bizonyítvány felmuta­tása mezeit történhessek meg, Aíonki­­vöi kéri a minisztériumot, vezesse be az 5 évre szóló utleve eket es csak ki­vételes esetekben adasson rövidebb lejáratú uileveteket. r iirin niiiiimBHiiirnTUTíwwiiíiiMiiini Az 1929-beri épülő házak adómentessége. Prágái jelentés szerint az 1929 Den épülő házaimig a törvény bizonyos mértékig adómentességet biztosi». Ez az adómentesség az tpiikezéaett fajai szerint változik. Az egyik csoportba tartoznak az uj épületes, a toldalék épüie.ek, a teljesen vagy részben &e­­resziülvitt átepiibezéaek, a másik cso­portba a kistakásepitkezések. Az uj epii&ezések, a toldalék epüie es, az átépít nézések adomentesseget elvezni a) 15 évig a házbér és bázosztaiy adó aid; b) 15 évig a községi, járást és orszdgus pótadok alói; c) 10 évig a laabeifado aiol. A kisiakasok adómen­tességei elveznek: a) 15 évig a hjzöér és a hazosztály adó aioi; bj 25 évig a ! községi, járási es or&zágos pűutdó alól, 20 évig a lakbéradó aiOl. ! A szlovenszkói országos közigazgatás 250 millió koronás költsegvetossel dolgozik. Komárom, —febr. 4. A Národni Dsnnik értesülése szerint a szlovenszkói országos hivatal már elkészítette az 1929. évi köusegvetési javaslatot. A napokban szétküldik az országos választmány tagjainak a ja­vaslatot, akiket egyu.tal az első ülésre is összehívlak. A N. D. szériái az etsó üiéB három napig fog tartani, miután a költségvetés igen nagy terjedelmű. Általában arra számítanak, hogy már­ciustól kezdve az uj költségvetés alap­ján fognak dolgozni. A Költségvetés egyébkent közel 250 millió koronáról szól, amelynek fedezésére egy 160 szá­zalékos országos pótlékot komé,, piál­nak, amelyből az országos közigazga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom