Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-01-31 / 14. szám
4, oldal. Komáromi Lapok 19». január >í. Mezítelenül disznóólba z&rtiili T£S> éves A st, peteri csendőrparancsnokság néhány nappal ezelőtt bizalmas értesítést kapott, hogy a községben halálra kínoznak egy hetvenötéves, magával tehetetlen aggastyánt. Pugl Jánost, akit Pál nevű veje és Juliánná nevű leánya hetek óta a disznóólban bezárva tartanak. A csendőrök elmentek Puglék házába s a disznóólban tényleg megtalálták a csontvázzá aszott öreg embert, aki minden ruha nélkül, mezítelenül feküdt a földrehintett avas szalmán. apjukat. Grác, — január 29. Az öreg ember már napok óta eszméletlenül hevert a földön s több testrésze lefagyott. Kórházba vitték, ahol sikerült magához téríteni. Elmondotta, hogy másfél hónap óta fekszik az ólban. Enni csak minden mésodnap kapott egyegy tányér krumplilevest Kenyeret vagy vizet másfél hónap óta nem látott. Leánya é.s veje azért zárták be az ólba, mert „vezekelni“ kellett. A csendőrség úgy a lányt, mint a férjét letartóztatta. Farsangi naptár 1 Február 2, A Vöröskereszt-bál a tisztikaszinóban. A Komáromi Vas- és Fémmunkások Jelmezestélye a V gsdóban. Február 3. A Katolikus Legényegylet Szobacica bálja. Február 3. Az autőfexi iulJdonosokés soffőiök bálja a Vigadóban. Február 9. Az Iparoskör műsoros táncestélye a kutturpakttában. Este 8 óra. Február 12. A KFC. jelmez estélye a Vígadóban. Febiu'r 17. Zenész bál a Dózsa.féle Vigsdóban, es‘e 8 órakor. CSÜTÖRTÖK. Erdélyi Béla védője Gál Jenő dr. kedden belekezdett a védöbeszédbe, amelyet csütörtökön fog folytatni. Erdélyi védője szerint Forgács Anna halálát zsirembóüa okozta, amit csak azért nem mutathat ki, mert a boncjegyzőkönyv hiányos, * József Ferdindnd főherceg a IV. hadtest egykori parancsnoka, akit a lutzki áttörés után visszahívtak a frontról, fe’jesen titokban feleségül vette Tomanek volt közös hadseregbeli ezredes leányát. * Fedák Sári a kiváló magyar operefiszinésznö, kolozsvári jelentés szerint, engedélyt kapott a bukaresti kultuszminisztériumtól Románia egész területén való fellépésre. Fedák fellépése elé, amely tmsszsl leszv máris rendkívüli érdeklődéssel tekint sz erdélyi közönség, mert Fedák már tiz év óta nem szerepelt Erdélyben. * Tizenháromezerrel csökkent egy év alatt Bt'cs lakossága sz 1928 december 31-én tartott népszámlálás szerint. Bécsnek jelenleg 1,855.251 lakósa van, míg 1927 december 31 én megtartóit népszámláláskor még tizenháromezerrel több lakosa volt Nemek szerint a lakósság így oszlik meg: 856,221 férfi és 999.030 r.ő * . A harmonika idén ünnepli meg százéves jubileumát. 1829 ben találta fel ezt a népieB hangszert egy Damian nevű osztrák zenész. A jubileum alkalmából megjegyzik, a zenei szaklapok, hogy ez a régóta levifézleít hangszer most más formában újjáéledt és egyes amerikai jazz zenekarok fontos alkotórész?. r-A-d-i-ó iw-ű-s-q-r Péntek, február 1. Budapest, 9.15: Kurina Simi és ci gányzenekarársak hangversenye. 9.30: Hírek. 945: A hangveiseny folytatása. 12: Déli haragszó az Egyetemi lem plomból, idfljárásjelentés. hírek. 12.20: Gramofónhargverseny. 13: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 14 30: Hirek, élelmiszerárak. 16: Dr. SzalayjJLászló „Szuhai“ c könyvéből novellák. Felolvassa: Biróthy józsef, az Uj szinház lagja, 16 45: Portos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. ÍTIO: Paláslhy László novellái. 17 40: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Vezényel: Berg Oitő karnagy. 18 50: Francia nyelvoktatás (Dr, Garzó M) 19,30: A Zeneművészeti Főiskola opensj nö vendékeinek zenekari hangversenye a főiskola nagytermében. Vezényel Únger Ernő karnagy,» Zeneművészeti Főiskola tanára. 21 10: Vencel! Béla, a m. kir. Operaház örökös ragjának Schuberídales je. Zongorán kísér Barg O: ó, 21.55: Pon 03 időjelzés, hírek, időjá rásjelenlés és a jéghockey Európibejnokságok eredményei. U:ána: Fmas Jenő és cigányzenekarénak hangversenye a Spolarích kávéházból. Bécs, 11; Délelőtti zene. 16: Délu’áni hangverseny. 17:30: Szonáták. 19,30: A „Wiener Männergesangsverein“ hangversenye. — Utána a régi bécsi karnevál. Brünn, 12:30: Déli hangverseny. 19: Zongorahangverseny. Műsoron spanyol zene. Kassa, 12.15: Déli hangverseny. 17: Délutáni hangverseny 20.10: Hangverseny énekkel. 20 55: Zenekari hangverseny. Pozsony, 16,30: Kamarazene. 22,20: Éttermi zene közvetít l-se Prágából. Prága, 12 30: Déli hangverseny. 1630: Szórakoztató zene. 22.20. Ét termi zene közvetítése. Szombat, febraár 2 Budapest, 9: Hírek. 10: Egyházi zene a Budavári koronázó főtemplom ból. A koronázó főtemplom ének- és zenekara Liszt Feiere Észiergomi mi. séjét adja e!ő, 12: Dé.i harangszó az Egyetemi templomból, pontos időjelzés, idő(árásie!en!és. 12 10: Am kir. Opiraház tagjukét alakúit zenek?r hingvergenye. 15: Gyermekdéíu'án. 16.15: Bo dán Margit magyaros dí’u-ánja Magyári Imre é- cigányzenekar kisérerévei. Szünetben a. 17.45: Spott íred* mények. 18: Három v dámegyfdvonásos. Rendeli: Hsgedüs Tibor, 1. Menedek híz. Kis vlgjtíék. Írté Zrgon István. 2 Bergengócia. Kis operett egy Kivonásban irta Nagy ELdre. Zenéjé! szerzetté Lányi Viktor. 20, Hangverseny. Közremü ödik Jeanne Marie Dirié zongoraművésznő, KalHwoda Olga op raénekesnő. Zongorán kísér: Polgár Tibor. 21,30 Pontos időjelzés, i porteredmények és a Jéghockey Európa bajnokságok, valamint a írűkorcsolvázó világbajnokság eredményei 22 45: Rigó Jancsi és cigányzenekarénak hangver senye az Emke-kávéházbó’. Becs, II: Délelőtti z^ne 16: Délutáni hangverseny 18 10: Zeneakadémia. 21 10: J. Strauss: „Eine N cht ín Venedig“ cin ü operájának előadása. U-ána Jazz zene. Brünn, 19 15: Kálmán: „Die Zirkus Prinzessin* c. operenjének közveliiése a brünni Nemzeti Színházból. Pozsony, 16.30: Zenekari hangverseny. 19.10: Kálmán: „Zirkusprttuessin“ cimü operettjének közvetítése a brünni Nemzett Színházból. Prága 12.30: Déli hangverseny. 1630: Népszerű hangverseny 19 IC: „No, no Nmette“ cimü Operette > özvetttése a brünni Nemzett Színházból. a KOMÁROMI LAPOK kiadóhivatalában' jutányos árban eladó. triíiiiiaffftiriiiiw'iSMiiiriiBBMHMBBaBaaBK HIRE k. — Gombos Kálmán temetése. Bitó társainak, íz ügyvédi karnak, a református egyház elöljáróságának, tisztelőinek és barátainak őszinte részvéte mel lett folyt le Gombos Kálmán ny. ítélőtáblái bírónak, a komáromi járásbíróság volt vezetőjének temetése január 30-án, szerdán délután. A váratlarui elhunyt kiváló táblabirónak lemeiésén a nagyszámú végíisztességfcvők megjelenése által impozáns módon ju ott kifejezésre az a tisztelet és nagyrabecsülés, smely a megbo dogulíai életében Komárom iárssdaírna részéről körülvette A hirteleien történt elmúlás mély fájdalm t okozott Magyarországon élő szerető testvérei és a kiterjedt rokonság szivében, akik közül Gombos István öccse és négy unokaöccse jelent meg a feledhetetlen, jószivü testvér és rokon temetésén. A református temető halottas háziból kisértek utolsó u jára a meg boldogullak akinek végtiszlesrégén a komáromi törvényszék, járásbíróság, álamügvészség. az ügyvédi kar és a református egyház presbitériuma testű ieíiieg jeleni meg. A gyászoló közönség soraiban ott voltak Jánossy Lajos ev. esperes, Gidró Bonifác fögirnn. igazgaló, G fferih Elek dr Soós Imre dr. táblabi.’ák, Moesz G-za állami főügyész, Msrkovics Béla jbiró, a járásbíróság vezetője, P.p Elemér, Gil Homoki László nyug, táblabirák, Talcsik Károly borszéki Néme h Ödön járásbiró, Füssy Kálmán netnzgy, képviselő, Gaál Gyula dr, nyug. polgármester, Tóihkárotyi Lajos ny, törvényszéki bíró, az ügyvédi karból Csepy DánieV Aranyossv László dr., Kamrás József dr., Peredi Gíza dr., Wiiausek Károly dr., Soós Károly, Mihola Fererc dr., Weisz Miksa dr,, Aranyossy Endre dr, Barla Lajos dr, továbbá Fülöp Zttgmond népbanki Ezgató, a rcf. egyház főgondnoka, Basilidesz Barna dr. közjegyző, Keb-ERDOS RENEE legújabb érdekíe ARA Ifi 36 Ke (6 Pengő) postai elküldéssel. pitzer-féle könyvesboltban, Komárom, Nádor-utca Kapható lusek János dr„ Bátyai Mihály ny. árvaszéki h. elnök, Konkoly Thege Kálmán, Igó Endre, Szendi Pál, Németh Dezső ny. főbíró, id. Wsszelovgzky János, Polony Lajos, Vásárhelyi Károly, Geőbel Károly dr., Igó Aladár dr., Kícz Jenő és mások. A megboldogult koporsója felett, amelyre a gyászoló család és a törvényszék, államügyészség és járásbíróság hatalmas koszorúi borultak, Galambos Zoltán ref. lelkész mondott méíyenjáró gyáazbeszédet, megragadó szavakban méltatva az elhunytat, mint az igazság apostolát. A sírnál Kossár István s lelkész mondott megindító búcsúztatót, mely uián Csepy Dinié', ügyvédi hatunk e tiszteletreméltó Nesztora, buc-űzött el meleg, közvetlen hangú beszédben a komáromi ügyvédi kar nevébarr, a közbe csillésben állt érdemes iáblsbirótól. A rtf. gazdák egyházi karának bűi | gyászdala után oszlott szél a gyásziisz] íességet tévő közönség az emlékében ■ is áldott Gombos KünPn frissen hanj lóit sifjá ó!. A gyiszoió család a fcőj ve kező gyábzjeíen'ést adta ki: Mélységes fájd ttomtól lesújtva, de a mindenható Isten akaratában megnyugodva je e ttjük, sz összí-s rokonoknak, jóbaráíoknak és ióismerősöknek, hogy a forrón szeretett lestvír, nagybácsi ?s rokon Z go:hidai Gombos Kálmán nyug. iiéiőtábiabifó, a komáromi járás j bíróság vo'í vezétöje f hí 28 án dél| elő t 7 órakor éleiének 70 ik évében j víratlanul elhunyt. Drága h .lőttünk l földi maradványait január 30-án dél\ u ári 3 órakor fogjuk a református i vallás szertartása íz rint örök nyuga- I lomra helyezni. Komárom, 1929 ja, nuár-29 Soha el nem múló drága j szeretnünk virraszt drága poraid felei I Gombos István, Gombos I'ona férj Bodi L josné, Grmbr s Gyula ■ testvérei. Bod a L jós, Vargi Mfria férj, Gonbos 1st vinné, Körmendi Kr-i rolíru f uj. Gombos G uláné sógorai és sógor. i. Gambos Izabella, Gombos Fmei c G »mbos Kálmán; Gombos Ifona fmj. D enes Lijosné, Gombos István, Boda M rgií fíij. Gombos , Gyu:áné, B;di Zsigmondéa neje Sziro! kay K^ro ina, Gonsbos Károly, Gotn- i bős Mrrgit, dr. Gombos Jmos, Gombos Erzsébet, Gombos Irén, Gombos (Juliska ?cc<ítt és hugi — Dürer Albert élete és művészete. Ezen a címen tart a Jókai Egyesületben vasárnap, február 3 án déíulén 6 őrikor előadást Limbacher Rezsőd,, a kiváió ludjs és a?l 60 veliteít képpel i’lusrtrá'ja A képek legtöbbje színes i kép lesz, amelyekéi mind sajátkezűig ? kéazitett, Limbachu Rizső a mutt év’ í ben már tartott előadást Rubensről, i amely rendkívül nagy érdeklődés mc! * lett folyt le. Belépő díj nincs. \ — A motoros jirmOvsk bajslentáse \ ét ösezeiráss. Az elsőfokú politikai | halóság hirdetményt bocsátott ki, amely szerint a komáromi járási hivatal felhívj i valamennyi motoros jármű u’ajdo nosáí, »kinek telepe (garázs:) az itteni járás terű elén van, ttngy Lbruár 1 és február 15 ike közöl jeler.íse be motoros jtrrriüveinek szamát és remét. ; még pedig : a tömeges személy és ] anyagszá!li:ó autókat és motorkerékpá | rókát, a háromkerekű gépjármüveké», I traktorokat, különös célra szolgáló autó- É kát és moíorktrékpárokal függő? ocsival j és függőkoett nélkül, valamiül segéd- I kocsival felszerelt kerékpárokat ás min- i den másnemű saját motoros erejükkel i helyvállozásra képes jármüveket, kivéve I azokat a gépeket, amelyek vágányokon, I vízben vagy levegőben mozognak anélt kü1, hogy a földet érintené. A jár- I müvek bejelentéséhez szükséges nyom \ ia ványokat minden I ső fokú közigazf gatási hatóság ingyen adja ki. Aki a ? törvény által előirt bejelentési kötele j zettségének nem tesz eleget, vagy aki az előirt bejelentés b;n helytelen adatokat vezet be, azt a megfelelő iörvéry | szerint a közigazgatási hatóság 10 000 koronáiglerjedhttőpénzbüntetéssel vggy I három hónapig terjedhető fogházzal, avagy mindkét büntetéssel fogja büntetni. — Szepasségben elfogták a madártani állomás által kibocsájtott sólymot. A Szepesi Lapok jelentése szerint a hunfalvi malom pajtájában a 25 fokos hideg időjár.13 mellett, megdermedve ■| egy kis sólymot „Falco Aesalon“ talál- i tak, amelynek ballábán egy aluminiumgyürü van : „35 366 He’goLnd, Zoolo