Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-06-22 / 75. szám
2. oidiíl. Komáromi Lapos !9k9. június 22. POLIP szappan POLIP szappan POLIO maaa& SESäässmgza szappan iilikában céljául, az az illető párt dolga és azt a külügyminiszter respektálja, ő csak az államnak a külfölddel, a nemzetközi ellenőrzéssel és a népszövetséggel szemben fennálló jogait és kötelezettségeit állapítja meg. Benes nem kételkedik abban, hogy el fog következni egyszer az a nap, amikor a hágai nemzetközi bíróság magyarázni fogja a kisebbségi szerződéseket. Akkor aztán nyilvánvaló lesz, hogy a csehszlovák köztársaság nagyon jól jár ennél az értelmezésnél, (esintve azt, amit kisebbségeinek máris nyújtott. Ebből a nyilatkozatból mindenekelőtt az látszik, hogy Benesnek nincsen ked vére az, hogy a kisebbségi kérdést a népszövetség előtt tárgyalják. Veszélyesnek találja a módot és bizonyára azt szerelné, hogyha ezt a negyvenmiiiónyi embert létében érintő kérdést rábíznak az egyes államokra. Majd ezek aztán elintéznék a saját hatáskörükben a nemzeti kisebbségeket, amint azt eddig is fájdalmasan tapasztaltuk. Csakhogy Benes dr. álláspontja már meghaladott álláspont, mert a hatalmak kezdik belátni, hogy nem lehet az eddigi elzárkózó politikát folytatni, hanem szembe kell nézni a súlyos problémával. Ha a madridi megegyezés a legminimumra értékelhető is, mégis megtörtént az első kísérlet arra, hogy a nagyhatalmak foglalkozzanak a kisebbségek ügyével. A jég megtörött, akik az ügyet kezükbe vették, nem fogják eredmény nélkül félre tenni az aktákat. A nemzeti kisebbségek ügye nagyon is megérett arra, hogy komoly elhafá rozással folytassák a hatalmak a megkezdett lépést, és minden ellentétes felfogás dacára is el kell készülnie mindenkinek arra, hogy a kisebbségek sorsában rövid időn belül erőteljes fordulatnak kell bekövetkeznie. Illuzórikussá vált a város vadászati joga. — Saját tudósítónktól. — Mint hirdetés utján ismeretes, a város június 27-én délelőtt bérbeadja a vadászati jogot, amely a városnak mintegy 3600 katasztrális hold terjedelmű vadászterületére vonatkozik. A város e jog bérbeadásával véleményünk szerint most súlyos veszteséget fog szenvedni, mert a kikötő kiépítésével és az Örsujfaluba vezető országutnak áthe lyezésével a vágányoktól északra a vadászterület legértékesebb része vált értéktelenné és igy magától értetődik, hogy ezáltal az egész vadászterület vészit értékéből. Véleményünk szerint a városnak ezt a veszteséget ellensúlyozni kell a kikötővel kapcsolatos tárgyalások során a közmunkaügyi minisztérium nál, mert különben a város bevételi forrása Komárom, — június 21. megint egy jelentékeny résszel fog csökkenni, éppen a kikötő kiépítésével kapcsolatban és az országutnak áthelyezésével, amely mint említettük, a vadászterületnek legértékesebb részén fog keresztül haladni a vágányok északi oldalán a lőporraktár irányában. Értesülésünk szerint a lőporraktárt a megmaradt terű et kellős közepébe, a jelenlegi trigométer helyébe fogják áthelyezni, ahol ismét ut fogja átszelni a területet, miáltal a vadászterület utolsó értékes részét is értéktelenné teszik. Köztudomású, hogy a köziegelőkön nincsen semmiféle vadállomány, a szántókra kiépült a Füssy-major, ezenkivü! odaépült a lőporraktár, az áthelyezendő ut menién házak fognak épülni és igy a város vadászati joga teljesen illuzórikussá válik. A városnak tehát mindenképen azon kell lennie, hogy ezt a veszteséget ellensúlyozza a közmunkaügyi minisztériumnál akkor, amiaor vele a kikötőépitésre vonatkozóan tárgyalásokat folytat. De út jegyezzük meg, hogy értéktelenné válik ez a városi vadászterület a sok orvvadász miatt is, akik úgy hurkokkal, mint pedig hold világos éjszakákon vadászfegyverrel, összec ukható tizennégyes fiauberiekkel puszilják a vadállományt azzal az ürüggyel, hogy hódpatkányokra vadász, nak. Nagyon sok ilyen orvvadásznak még fegyverviselési engedélye is van és ezért előnyös lenne, ha a rendőrségen szigorúbb megítélés alá vennék a fegyverviselési engedélyek kiadását. ___________________________(It. e.) Olvassa és terjessze a legjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat Minden igénynek megfelel Gyári árban és részletre is beszerezhető Schönfeld Zsigmondi íiselrajvíi, ttÉyj-B. 2. (Conlegner ház ) Minden vevő a vasúti költséget az árából lefoghatja oda és vissza. Szombaton zárva. Szigorúan szabott árak. <? Hasznára válik-e a tudomány az emberiségnek? Irta: Beke Manó egyetemi tanár. Minden nagyobbszerü találmány, a tudomány minden hatalmasabb előretörése nyomán szinte automatikusan felvetődik a kérdés, vájjon hasznára, vagy karára van e a tudomány az embernek, vájjon az ember belső fejlődése, erkölcsi élete lépést tart-e a tudásának fejlődésével? Msnnyire mehetnénk vissza a tudomány történetében e kérdés nyomait kutatva, sőt biztosra vehetjük, hogy Sokrates máregpoharábsn is benne volt azok mérge, akik az emberek erkölcsi haladását a tudomány elterjedésétől féltették. Leghatározottabban talán a dijoni akadémia 1749 ik évi pilyakérdésében látjuk ez ősrégi, a tudomány minden egyes nagyobb ütemét nyomon kisérő kétely fogalma zását. Ez a páiyakérdés igy hangzott: „Vájjon a tudományok és művészetek haladása az erkölcsök megrontásához, vagy javításához járultak-e hozzá?“ Erre a kérdésre a választ 1750 ben a Diícours sur les arts et les sciences cimü munkájában Rousseau adta meg, aki bizony egész egyenesen megmondta, hogy a civilizáció az emberiség megroníója és szerencsétlenségének oka és mindgvárt orvosságul a természethez való visszatérést ajánlja. Azóta sok idő telt el, az emberiség szerencsére nem követte mindenben Rousseau tanácsát; a tudományok, főként a természettudományok, óriási lépésekben haladtak előre, a haladás üteme hihetetlenül meggyorsult. A kérdés újra meg újra felvetődött a legkülönbözőbb helyeken és a legkülönbözőbb formákban: a komoly tudományos világ komoly, mélyreható tárgyalásaiban épugy, mint a világ gúnykacaja között a tennessei tárgyalóteremben. Lugutóbb egy angol tudományos folyóiratban G. R. Stirling Taylor „A tudomány kora“ cimü értekezésében foglalkozik vele. Fölveti a kérdést, hogy az utolsó 100—150 esztendő, melyben a tudomány uralkodik és amely nagyon megzabolázta a természetet, vájjon képes volí-e megzabolázni magát az embert is? A felelet tagadó. A gőzmozdony — mondja Taylor — az egyént alárendelte a gépnek, a falusi életet az ő napfényével és friss levegőjével nagy ipari középpontok váltot-A mosóné. Irta Czájllk K. Hanna. Vera figyelmesen végignézte a re mekbe ápolt arcát a kerek toilette tükörben. Hosszú, ideges újakkal simított a haján, aztán ezer sejtelmes doboz és tégely illatos mélyéből merítve hó dolt a legújabb divatőrület törvényeinek. Aztán nevetett kurtán, kissé fanyarul, cigarettára gyújtott, keresztbevetette a testszinü selyemharisnyás karcsú lábát és sanda lapos oldalpillantást küldött ki az óra felé. Fél hét — a gyerek rögtön itt lesz. Tulajdonképen szörnyűség egy ilyen nagy kamaszt a nyakába varrni. Dehát szegény András mindig tekintet nélkül volt. Először, mikor be akarta szorítani az ő szabadrőptü lelkét egy kicsinyes polgári élet konyha és gyerekszoba keretei közé, — később is, mikor elváltak, — akkor is, mikor előzetes értesítés nélkül, egyszerűen és tulajdonképpen magyarázat nélkül meghalt. Szép és szerencsés, hogy fele vagyonát Verára hagyta, — igaz, hogy nagyon apróra összezsugorodott vagyon maradt csak — és különös, hogy a fiát is Verára hagyta — pedig az jóétkü kölyök, mondta volt Sipos, a Vera ügyvédje és András régi barátja. Különös. A jóétvágyu kölyök, Vera édes fia, akinek a gyerekszobája egykor rettenetes szűk és unalmas volt az anya szemében, most a gőzparipa teljes sebességével közeleg a főváros felé, abból a kis vidéki fészekből, ahonnan Vera egykor szintén teljes gőzzel menekült az élet színes délibábjai felé. Vájjon milyen lett, — gondolta Vera, mikor végignyult a kereveten, — András szép szái legény volt, azt meg kell hagyni, — ha ügyes, csinos gyerek, egész jó! fog festeni mellettem a korzón .. . Egyébként pedig teljes távlat, — kap egy nevelőt és télre interná tusba adom. Egyszer elég volt a gyerekszobából egy életre . ., Egyelőre a kis szalonban ágyaztatott a fíu számára. A kékmezős szőnyeges biedermaycr hangulatú szobában már egész sor indiánkönyv várakozott csatarendben és a széles krinoiinu lámpa halk sárgás fényt permetezett egy nagy csokor piros rózsára . .. Vera felvetette a fejét, — vájjon mit szólnának most mind, — újságírók, direktorok, közönség — Verához anyaszerepben ? . . . Aztán autó tülkölt, csengő szisszent és aztán bekalauzolták Lacikát. Az egész lakás megtelt mozgással. A cselédség falusiasképü, ormótlan koffereket és rosszul összeszijjazott kosarakat rakott halomba, valaki egy rettenetes szinü kockás utisapkát tett a zongorára és sok nyüzsgés és sietés közepében ők ketten szomorú csodálkozással nézték, méregették egymást. Vera, meg a fia. A gyerek szólalt meg először — nehéz, idegenzeagésü, tájszólásos hangon. — Idesanyám I Nem tárta ki a két karját, nem ragyogott az arca hozzá Egyforma sötét, mély lobogás feküdt a szemében. Inkább úgy hangzott, mintha rápróbálná a szót arra, amit látott. Az anya fogalmát Verára. — Lacikám, — édesem, — viszonozta Vera a megszólítást és csodálkozva figyelte a saját hangját. íme, ez az anya hangja. Megint az ő viládára gondolt, a színháziakra ... Most már belejött . . . — Gyere kisfiam, — csókold meg édesmamát. A gyerek odalépett. Lassan, tempósan. Odanyujtotta a barnapiros, vasutkormos arcát. Tömzsi növésű, nagykezű, lábú, jelentéktelen kopott fíu volt. A haja fénytelen, rövidre nyírt, a kezén ezer karmolás, — a ruhája, a kravátlija, a cipője förtelmes. Mucsa — állapította meg Vera kétségbeesve, — tűrhetetlen Akkor a szemébe nézett. A szeme szép volt. Sötét és okos. Vera maga sem tudta, hogy szokták más anyák, hirtelen szemencsókolta. Lacika vörös lett. Elkapta a fejét. — Mi baj, — kérdezte Vera. — Olyan erős jószagod van, — mentegetőzött Lacika és hátralépett. Szerencsére előkerült Sipos. Pár szó val referált, aztán asztalhoz ültek Vera időközben elkeseredve hallgatta, hogy Lacika szüntelenül huzza az orrát és ugv eszik, mint egy kis malac. Bizony elég mafla gyerek, — állapította meg — de a fiú váratlanul felvidult. Látszólag nagyon szerette Sípost, egy lélekzetre mesélt aprócseprő újságokat, szüntelenül valami Sanyi hőstetteire és véleményére hivatkozott. Sanyi igen sokoldalú és igen művelt egyén lehetett. Lacika követendő ideálként állította oda a maga és a mások számára. Sanyi döntőbíró és szaktekintély volt az ő életében. A másik láthatatlan szaktekintély Keanyám volt. így nevezte el kiskorában a keresztanyját, apja legidősebb nővérét. Kiderült, hogy a förtelmes, ízléstelen ruhát Keanyám varrta sok zsebbel, a rémes kravátlit Keanyám kötötte csokorba, Keanyám felejtett el zsebkendőt adni a zsebébe és az a borzalmas torta, amely vacsora végivel a kis kalapdobozból előkerült, szintén a Keanyám teljesítménye volt. Vera nem nyúlt hozzá — a torta tényleg megsínylette az utazást, — a fiú, aki a második mignonra azt mondta, hogy tulédes, — lelkesen bevágott három nagy szeletet. — Jó, — csámcsogta boldogan, — ezt csak akkor sütik, ha utazás van. Sipos őszintén, Vera kínosan mosolygott. Csak úgy árad a közönséges levegő az ő fiából. A kis párizsi fészek megtelt Sanyi tökéletes nézeteivel és Keanyám tortasütő szellemévé!, — Vagy belebutulok, vagy le kell törnöm őket — határozta Vera és rágyújtott. Lacika nagy riadt bociszemmel nézett az anyjára, — No mi az, Buksi, tán te is szeretnél egy cigit, — kérdezte Vera. Lacika rémülten lóbálta a fejét. — Nálunk csak a rossz lányok színak piros szipkából — mondta nagy titokzatosan. — Sanyi látta I Síposnak torkára szaladt a füst. Vera a csengő után nyúlt. — Manci, vigye a Lacikát aludni. Lacika készségesen engedelmeskedett. — Kezét csókolom, édesanyám, kezét csókolom Sipos bácsi, — énekelte elnyújtva az ajtóban. Aztán eltűnt. Végre valahára. Vera föllélegzett. Akkor megint nyílt az az ajtó, A gyerek volt. Cipő, harisnya nélkül, hálóingben. — Idesanyám, — kezdte — Keanyám nincs itt, Manci mosogat, ki fog itt velem imádkozni? így történt, hogy Vera leült a fia ágyához és Lacika elkezdte darálni az imáját, mint egy álmos kis gép. Sanyi és Keanyám neve itt is sűrűn előfordult a szövegben. A végén szokásszerüen azt mondta : — Áld meg apámat és bocsáss meg
