Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)

1929-05-23 / 62. szám

62. szám. Csütörtök, 1920. május 23 Ötvenedik évfolyam. MÁDflMT | POLITIKÁI LAP. IJISIsitési fest anksdortk értékbe»: | MelffesH és vilik?» portai e^étkSidéstel: { igéss éwe SO I, féléim 40 E, Bejveáéví# j S3 K. — Kfiiíöldőn 150 Ki. Bsám &.ssl i SO fifiév. ALAPÍTOTTA 2 TUBA JANOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. §*erke*rt6*é* és kiadóhivatal: Hidoi-a, S3j, Megjelenik hstenkint háromwoil kedden, csütörtökön és szombatos. Ä nagy betörés Komárom, — május 22. A nagy K'ofács, akiben nemze­tének temperamentuma sűrűsödött össze, még osztrák képviselő ko­rából ismeretes előttünk a techni­kai obstrukciók idejéből, amellyel a régi Ausztriának parlamenti mű­ködését megakadályozni segitett a fütyülök és kerepelők és más par­lamenti segédeszközök igénybevé­telével. Hogy ugyanez a Klofács Pöstyénben a sovén szlovák nacio­nalizmusról beszélt, az ne lepjen meg bennünket. Tempora mutan­­tur, az idők változnak és mi is megváltozunk azokban. Ha ő most kijelenti, hogy meg akar halni Szlovenszkóért, illetve élni és halni, ezt csak politikai érielemben sza­bad értelmezni. Klofácsék élni és halni a husosfazekak mellett akar­nak. Klofács urnák tiz álló eszten­deig nem jutott eszébe Szíovenszkó reneszánsza és most nem tud ettől a gondolattól aludni. Óh, ők nem azért jönnek, — Klofácsék — hogy itt valakinek vagy bárkinek is porba akarnák tiporni vallási meggyőző­dését, ők csak Prágában hangoz­tatják a los von Rom jelszavát, az egyház é3 állam szétválasztá­sát és a vallás magánügy jelszavát. A cseh szocialista párt erkölcsi alapokon nyugszik és politikája is erkölcsös, amire különösen Szlo­­venszkóban van szükség. Sz'oven­­szkóbaa tudvalevőleg eddig az er­kölcstelen politikának volt divatja. Klofács és pártja hozzák az er­kölcsöt Szlovenszkóba vámmente­sen szakszervezeti alapokon. Óh mennyi figyelem ez a prágai na­cionalizmus részéről, szinte sok is. A prágai önzetlenek, élükön a nagy Nélkülözhetetlennel, mindezért sza­vazatokat" kér tőled szlovenszkói őslakos, aki eddig is a legnagyobb kétségben voltál az iránt, melyik is a legerkölcsösebb politikai párt, hogy szavazatoddal megajándékoz­hasd . . . Maga, aki személyében a párt elveinek inkarnációját jelenti Prá­gától Madridig és Moszkváig, a tör­ténelem és a parlamentarizmus specialitása, az ellenzéki miniszter nem volt Pöstyénben jelen, ezúttal a kisantantnak volt kénytelen uj programot adni díjtalanul és bér­­hientve. De izenetében jól elintézte Hodzsa apánkat, mert annak a címére szól az a megállapítása, hogy meg kell szűnnie a véres és gyűlöletes személyi harcnak, mely piszkos árjával elöntötte belpoli­tikai életünket. A politikának sohasem szabad ingerültnek, haragosnak és pisz­kosnak lennie. Milyen kár, hogy ezt korábban nem hangoztatta Benes a saját pártjában, ahol ezek a harcok elkezdődtek. A nemzeti és a szociális ébredést hangoztat­ván az előkelő ébredő, befejezte üzenetét. Köszönjük szépen, hogy kitetszett bennünket oktatni, érteni fogunk belőle. Fel fogunk ébredni és a cseh nemzeti szocialistáknak megmondjuk, hogy iőlük, az elő­kelő idegenektől nem kérünk lec­kéket sem nemzeti, sem szociális téren. Milyen szerencse, hogy Hru­­sovszky ur nem szólalt fel, a ma­gyarok barátja, az örökös külügyér szócsöve! így azután mi, magya­rok szárazon usztuk meg a pös­­íyéni politikai betörést. Zeminné, a temperamentumos honanya, a kormány kabátját cserélte ki, az erkölcstelen koalícióét, amely csak nem akar helyet csinálni a nem­zeti szocialistáknak és nem adja át a vasutügyi minisztériumot szak­­szervezeli célokra Klofács pártjának. Hat párttitkárság és egy szlovák­­nyelvű napilap, ezzel kezdi meg hóditó körútját a harcias Klofács, ez is valami é3 minden kezdet kicsiny. Szíovenszkó eddig kima­radt a nemzeti szocializmus szá­mításaiból Prágában Most beleke­rül, mert a testvérek erővel bol­dogítani akarnak bennünket. Szlo­­venszkón nem boldog a szlovák, mondja Klofács apánk és idetele­­pili a boldogságot, amely pártjá­ból, a politikai erkölcsök jeles edé­nyéből árad elő. POLITIKAI SZEMLE. Romáron?, — május 22. Két ülése lesz a képviselőháznak. Csütörtökön újra összeül a képvi­selőház, hogy néhány törvényjavaslatot letárgyaljon. A képviselöház ülése két napig tart és a napirenden a kény­szermunkatelepek létesítéséről és a büntetőtörvény módosításáról szóló kor­mányjavaslatok szerepelnek. Nincs kizárva, hogy még a nyá­ron választások lesznek. A törvényhozás munkaképtelensége már a múlt évben kikényszeriteite a sajtóban azt a gondolatot, hogy a poli­tikai válságos helyzet rendezése csakis az általános választások u'ján lehetsé­ges. A kormánytöbbség nagy izgatott­sággal gondol a választás eshetőségére, de görcsösen ragaszkodik i hhoz, hogy a választásokat az 1931. évben elkövet­kező esedékesség idejéig kihúzza. Az Express azonban mindezek dacára azt a feltünéstkeltő hirt közli, hogy nincs kizárva annak a lehetősége, hogy még a nyáron és pedig júniusban, az ara­tás előli sor kerül a nemzetgyűlés mindkét házának feloszlatására. A lap állítólag jól informált helyről veszi ezt az értesülést és a parlament munka­­képtelenségével indokolja meg az idő­­előtti választásokat. A cseh nemzeti szocialisták őszre kívánják, az agrár párt pedig még a nyárra akarja a vá­lasztások megtartását, irányadó politi­kai körökben nem tartják lehetségesnek az időelőtti választások kiírását mert nemcsak a miniszterelnök, de maga a köztárság elnöke is több ízben a ko­rai választások ellen nyilatkozott. Ami a junius hibán tartandó esetleges vá­lasztást illeti, ez a teiv komolynak^ azért sem tartható, mert a választás kiírására nézve a törvényes határidő a szükséges intézkedésekre ezidő szerint elegendő nem volna. A zsidópárt tiltakozott a pártnak az országos és járási képviselő­testületi kinevezéseknél történt mellőzése ellen. Mint megírtuk, a zsidőpárt május 18-án Zsolnán országos kongresszust tartott, amelyen s~áznái több kiküldött jelent meg. A kongresszuson politikai beszámolókat!; tarfoUsk, a párt politikai célját és programját ismertették, majd sajtóügy!, Isulíurális és if.uság nevelési kérdésekkel foglalkoztak. Az egész nap tartóit kongreszuson nagy vita után többféle határozatot hozták, amelyek­ben többek között kimondották, hogy a zsidőpárt nemcsak a zsidóság részére a csehszlovák alkotmánytörvényben biz­­fosiíoti jogok alapján áil, hanem köve­teli, hogy a törvényben biztosított egyen­jogúság a gyakorlati élet minden vo­natkozásában, tehát szociális, kulturális, vallási, politikai és gazdasági tekintet­ben is következetesen kereszíülviíessék. Szíovenszkó zsidópártja megdöbbenés­sel konstatálja a zsidóság mellőzését az országos és járási képviseleti tagok kinevezésében, amelyben bizalmatlansá­got látnak, amely körülmény tulajdon­képen megingatja a zsidó lakosságnak a köztársaság, illetve az állami éleinek szolgálatában szándékolt közreműködé­sét szellemi és anyagi tehetségének révén. A képviselöház bizottságai munkában. A képviselőház csütörtöki ülését megelőzően tanácskozni fognak a kü­lönböző képviselőházi bizottságok is, igy a szociálpolitikai, véderő-, költség­­vetési és ipari bizottság tart ülést. A véderőbizottság ülésén a nemzetvédelmi minisztérium képviselője jelentést tesz a múlt évben történt katonai szállítá­sokról, a szociálpolitikai bizottság foly­tatja a csendőrök fegyelmi szabályza­tát tartalmazó törvényjavaslat fölött megindult vitát. Ezenkívül Cerny előadó jelentést tesz a bizottság ama kéidí­­sére, hogy mit hajlandó a kormány tenni a biróválság elhárítása és a bírói fizetések emelése érdekében. A koalíció nyolcas bizottsága már szerdán össze­ült és tárgyalást folytatott a parlamenti munkaprogram Összeállítására vonatko zólag, a lakásbizottság is ülést tartott, hogy a iakvédelmi kérdésben folytas­son újabb eszmecserét, mert a legké­nyesebb kérdésekben még nem sike­rült megállapodásra jutni. Nem lehetett megtartani az egészségügyi bizottság ülését. Hogy a kormánypártok képviselői nem igen viselik szivükön megbízatá­sukat, fényes bizonysága a keddi eset, amely azonban nem egyedüli a cseh­szlovák köztársaság politikai életében. A képviselőház egészségügyi bizottsá­gának kedden délután ülést kellett volna tartania, azonban az ülésen Petr elnökön kívül csak két kormánypárti képviselő jelent meg, mig az ellenzék részéről nyolc képviselő volt jelen. Az elnök két óra hosszat várt az ülés megnyitásával, de nem siker ült több kormánypárti képviselőt felhajszolni. Jellemző az elnök alkotmányos felfogá­sára, hogy az ülést meg sem nyitotta, hanem egyszerűen elhalasztotta pén­tekre. A jelenlevő ellenzék felháboro­dással vette tudomásul Petr elnök in­tézkedését, amely a törvényes forma­ságokat is nélkülözte. Az egészségügyi bizottságnak az orvosi kamarák léte­sítéséről és az orvosi gyakorlatról szóló örvényjavaslatokat kellett volna tár­­fyalnia. Élet a kulisszák mögött Irta: Jaross Andor. Amióta Svehla, a csehszlovák agrár­párt vezére egészségi okokból kényte­len volt búcsút mondani a politikai munkának és eltávozott a miniszterel­nöki palotából, azóta olyan a cseh­szlovák bormánykoalició, mint az a zenekar, mely elvesztve karmesterét, tovább játszik, mert le akarja dolgozni azt az időt, melyre szerződése kötelezi, de az összhangra most már nem figyel s nem törődik azzal, hogy a közönség megunva a műélvezetet, széjjelszéled. Nem változott ez a kép azóta sem, hogy uj miniszterelnök kinevezése révén személyileg betöltötték azt az űrt, me­lyet a nagy taktikus hiánya jelentett. El kell ismerni, hogy nem könnyű feladat a sok pártra széttöredezett par­lamentet egységes, egyetértő munkára megnyerni és megnehezíti a kormány szerepét az, hogy a nemzetiségi államot nemzeti alapon akarja kormányoztatni a csehszlovák közvélemény. Hármas akadály állja útját a merész vállalkozó­nak, ezek a szociális, a nemzeti és a személyi ellentétek. A helyzetet tipikusan jellemzi, hogy bár az előbbeniek, tehát az elvi ellentétek elég mélyek, mégis a személyi kérdések ütközőpontjain akad fenn minden alkotó tevékenység A par­lament féléve úgyszólván munka nélkül van s ha tavaly nem jön a tizéves jubileum — a maga ünnepözönével és manifsztáciőival — úgy a parlament, mint az állam élettevékenységének külső kifejezője, a tehetetlenség, a teljes slagnáció képét nyujtoita volna. Mig kifelé a kormánykoalíció csen­desen hagyja maga felett az idő fel le­geit elvonulni, addig a kulisszák mögött egy erélyes és kipróbáitan ügyes kéz igyekszik megalapozni a jövőt 8 msga részére. Benes külügyminiszter, aki mint egy ellenzéki párt tagja, változat­lanul örökös birtokosa e tárcának, elér­kezettnek látja az időt, hogy kihasz­nálva a koalíció tehetetlenségét és az ennek nyomán megnyilatkozó hangu­latot a szocialista pártok számára ké­szítse elő a talajt, illetőleg a maga osztatlan hatalmának teremtse meg az előfeltételeit. Hodza Milán hirtelen bu­kása volt az első lépés, a pártok közti feszültség előidézése a második, a har­madik uj lapok alapítása mindenfelé, a továbbiak pedig céltudatos propa­ganda a külföldön és itthon, Benes lépten-nyomon megjelenik Szlovenszkón is kis jelentőségű kulturális ős gazdasági összejöveteleken beszél és programot ad. Mindez bennünket csak annyiban érdekelne, amennyire kötelességünk a belpolitika változásait saját érdekünk­ben figyelemmel kísérnünk, hogy önvé­delmünket ehhez mérten irányítsuk. Az eddigi tapasztalatok szerint nekünk eddig minden rendű és pártállásu kor­mánnyal szemben egy feladat jutott: a védekezés. Minden csehszlovák kormány - legyen az polgári, demokrata vagy szocialista — egy ponton valamennyien egyetértettek s ez a szlovenszkói ma­gyarság anyagi és szellemi javainak céltudatos csökkentésében és jelenlété­nek abszolút negligálásában jutott ki­fejezésre. Benes a hatalom elnyerése érdekében való munkája tehát bennünket mértéken felül nem érdekel addig, amíg a propagandája megkíméli a magyar nyelvterületet. A legújabb időben azonban olyan jeleket kellett észlelnünk, melyek arra engednek következtetni, hogy a lélek­­vásár terepe a magyar nyelvterületre is kiterjeszkedik és miként Hodza apánk megtalálta a maga bérenceit, úgy látjuk, hogy a Benes-féle irány is — mely !

Next

/
Oldalképek
Tartalom