Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-05-14 / 58. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1929. májas 14. lü! — mikor, mint mondotta, lavoir- I számra köpte a vért. Életének utolsó éveiben ágybanfekvő beteg nem volt 1 soha, kivéve halálos betegségét. Csodálatos, hogy Jókai, aki annyi szellemi munkát végzett, mint talán kortársai közül senki más, akinek szellemi tevékenysége a világirodalomban is párját rilkitja — soha nem szenvedett fejfájásban. Az utolsó betegség A teljesség kedvéért még néhány szót szeretnék szólni Jókai Mór utolsó betegségéről. Jókai betegsége mindössze 11 napig tartott és úgy báró Korányi professzor, mint én a legnagyobb csodálattal láttuk, milyen angyali türelemmel tűrte betegségét. Ezt a betegségét egy influenza folytán kapta. Nyolc napi influenza után tüdőgyulladásba esett és ámbár a tüdőgyulladás első napján szivgyöngeség lépett fel, a krizist mégis túlélte és csak egy mellhártyagyulladás folytán fellépett újabb komplikáció idézte elő halálát. Közérzete a betegség alatt csak keveset változott és érdekes megemlíteni, hogy maga kívánta, hogy megbetegedéséről a sajtót értesítjük és az erre vonatkozó első bulletint ő maga szerkesztette. Boldog volt, mikor látta, hagy barátai, az egész ország, sőt a külföld is érdeklődnek betegsége lefolyása iránt. A király is naponta tudakozódott utána. Egész betegsége alatt csodáltam élénk gondolatmenetét és csak szívműködéséből észlelhettem bajának súlyos voltát. Halálának napján is annyira megtévesztett gondolatainak és észjárásának frissesége, hogy nem is sejthettük a halál közeledését. E szomorú nap délelőttjén, amikor tüdőgyulladása már lefolyt és ennek következtében közérzete javult, felkelésének ideje iránt érdeklődött, mert mint mondá: „Nagy koncepciók járnak a fejemben és szeretnék már dolgozni.“ A Lőcsei fehét asszony cimü regényét akarta dramatizálni, ennek a tervei jártak a fejében, Jókai Mór utolsó betegségének napjait is bearanyozta az a szeretet, amelyet felesége iránt érzett és az az önfeláldozó, szeretetteljes ápolás, amelyben felesége részesítette. Jókainé a betegség egész tartama alatt nem mozdult el a beteg ágya mellől. Két arckép Jókai halálos ágyán, betegségének első órájától halála pillanatáig ott volt mellette a falhoz támasztva édesanyjának és feleségének arcképe és midőn Jókai a falhoz fordult, hogy pihenjen, órákon át ezt a két arcképet nézte. Élete utolsó napjaiban orvosságot nem igen szeretett bevenni és az általam nyújtott táplálékot is gyakran visszautasította, azonban, ha neje akármilyen keserű orvosságot és akármennyi ételt is kinált neki, azt örömmel fogadta és utána feleségét mindig megcsókolta, mondván, hogy ez a csók kiegyenliti az orvosság keserűségét. Midőn a haláláról szóló utolsó bulletin a halál folytán beállott általános megrendülés érthető okokból egy kissé késett, a király türelmetlenül várta az értesítést és gyakrabban kérdezősködött utána. Nagyon sokat járt a kormány megbizásásól Jókai betegágyához Berzeviczy Albert, az akkori kultuszminiszter, akit régi barátság fűzte Jókaihoz, állandóan ott volt Vészi József, aki rajongó tisztelője volt a nagy költőnek és aki különösen Jókai utolsó éveiben, amikor csak a nagy költő kívánta, a legnagyobb készséggel mindig rendelkezésére állott. A szomszéd lakásban állandóan 10—15 újságíró tartózkodott, akiket Vészi és én informáltunk a beteg állapotáról, állandóan a lakás közelében tartózkodtak a folyosón és a lépcsőkön, egészen le a kapuig a Petőfi Társaság tagjai, szemükben könnyekkel és a magyar irodalmi, tudományos és politikai világ számos előkelősége. Beöthy Zsolt kezet csókol Jókainak Gyakran tartózkodott a beteg ágya mellett Beöthy Zsolt is, aki egy testvér megható szeretetével és odaadásával figyelte a betegség minden egyes mozzanatát. Beöihyt kivételképpen engedtük a beteg ágyához, mert őt nagyon kedvelte Jókai. Mikor az utolsó nap an Beöthy távozott Jókaitól, a búcsúzó kézfogásnál hosszan kezébe tartotta Jókai kezét és egy ösztön8zerfi mozdulattal ajkához emelte, megcsókolta a kezet, amely több, mint egy féiszázadon keresztül irta a ragyogóbbnál ragyogóbb meséket a magyar nemzetnek. A magyar irodalomtörténet, az egész magyar nép kézcsókja volt ez a kézcsók és a nagy ut előtt álló költőkirály hosszú és meghatott pillantással nézett a lassú léptekkel távozó barát után. Mikor Beöthy kiért az eiső szobába, nem tudott uralkodni érzelmein, keservesen zokogni kezdett. Az ő finom lelke úgy látszik megérezte a halál közeledését és zokogva siratta Jókaiban a magyar irodalom lefutó csillagát. Pedig akkor még mi sem tudtuk, hogy a katasztrófa olyan közel leskelődik és legkevésbbé tudta ezt Jókai. A halál Néhány perccel halála előtt még jókedvűen diskurált és midőn tejjel kínáltam, elpusztíthatatlan humorral mondotta: „írjon a receptjére inkább bablevest disznókörömmel.“ Majd a feleségének arra a kérdésére, ne nyissa é ki az ablakot, nem szeretne-e egy kis friss levegőt, igy válaszolt: „Nem szeretek én senkit és semmit, csak téged.“ Ezek voltak utolsó szavai, Az ezután következett vizsgálat alatt, amelyet Korányi professzorral együtt végeztem, mikor újonnan fellépett mellhártyagyulladását állapítottuk meg, hirtelen sápadozni kezdett és néhány pillanat múlva az emberiség egyik legnagyobb ideáljainak álmodója megkezdte örök álmát. Rossz üzlet a háború. — május 13. A párisi jóvátételi tárgyalásokról szóló hírekkel és az ottani események kommentálásával tele van a világsajtó. Az amerikai lapok meglehetősen hidegen nézik az egymással szemben álló érdekek harcát és egy-egy közleményük olyan hatást tesz az olvasóra, mintha Amerikát nem is nagyon érdekelné a jóvátételi kérdés. Mindenkor kiütközik az az álláspontjuk, hogy rossz üzlet a háború. Az utolsó jó üzlet az 1870-es német-francia háború volt. Nem tartott sokáig és a németek valóban kerestek rajta. A franciák eredetileg arra gondoltak, hogy az antant győzélmét hasonlóan fogják majd fruktifikdlni. Azóta rájöttek arra, hogy ez lehetetlen. Ha a római császárok háborús üzleti politikáját akarták volna érvényesíteni és az egész Németország lakosságát elhurcolva, rabszolgának adták volna el fejenként 100 dollárjával, még igy sem kaplak volna olyan nagy összeget, amilyent jóvátétel címen igényelnek. Nem ok nélkül tartják legjobbnak a „POLIO“ 804 mosószappant! Győződjék meg róla! A hires oroszlánvadá.sz hazatért Afrikából. Katona Sin dór ny. komára mi táblabír 5 fi társ íit enbe Kálmán a rettenhet ellen oroszlánvad ász hátaiért lag« újabb afrikai vadászatáról. — Halálos veszedelmek. — ISOO elefánt egy csomóban. — Az angol hatóságok előzékenysége nem ismert határt a magyar vadászok iránt. Saját tudósítónktól. Komárom, — május 13. Nemcsak könyve, cikkei és vadászkalandjai révén Ismerik a komáromiak a világhírű afrikai oroszlánvadászt, Kiftenberger Kálmánt, hanem személyesen is, hiszen fivére, Katona Sándor ny. komáromi itélőtáblabiró meglátogatására gyakran eljött Komáromba is, sőt két ízben is tartott előadást a kultúrpalotában orosziánvadászatairól vetített képekkel. Az előadást nagy érdeklődéssel kisérte Komárom közönsége és értékes és érdekes könyvéből is nagyon sok elkelt Komáromban, ahol bizonyára szintén nagy érdeklődéssel fogják olvasni előbbi tudósításunkat is a báior oroszlán vadászról. Mi is megírtuk októberben, hogy Kittenberger Kálmán a hires afrikautazó egy kiváló vadászexpediclóval ismét kiment Afrikába. Az expedíció tagjai: Horthy Jenő, ismert magyar sportman, továbbá Horthy István, a magyar kormányzó fia, gróf Károlyi István és végül Kittenberger Kálmán. A vadás-expedíció nyolc havi afrikai tartózkodás után e héten téri vissza Budapestre csodálatos és hatalmas vadászzsákmánnyal. Kittcnbergerákkel bőven foglalkozik most a magyar főváros sajtója és megállapítja, hogy Kittenberger Kálmán zsákmánya megfelelt mindenben annak az eu'ópai névnek, amelyet ez a régi Afrika-vadász szerzett magának. Az expedíció Uganda angol gyarmatról indult ki és először Uganda elhagyott részeiben található óriási vadászterületeket járta be. Főleg Kunyoro környékén maradt sokáig az expedíció és itt közel két hónapig vadásztak nagy vadra. Innen azután tovább folytatták útjukat Afrika belseje felé és teljesen egy hónapot töltöttek a Bugoma őserdőben, ahol bizony ezer veszéllyel és még több természeti akadállyal kellett megküsdeniök. A bugomia őserdőből az Aibert-Nyansa felé vették utjokat a vadászok és ennek az óriási tónak partján szintén hosszasan időztek. Miután az Albert-Nyansán átkeltek, a még mindig angol területen Bar el Jebelt választották vadászterületül, majd még tovább haladtak és Közép Afrika legeltiagyottabb részén, a belga Kongó nyugati határán fekvő, szinte áthatoíhatatlannak tetsző őserdőkben vadásztak elefántra, bivalyra, orrszarvúra és oroszlánra. Mintegy 1500 elefántot láttatta vadásztársaság tagjai, de ennek ellenére is csak elképzelhetetlenül nagy elővigyázatta! tudtak ezeknek a rendkívül jóhallásu szemfüles állatoknak közelébe jutni. Az elefántot jóformán csak cserkészve lehet elejteni és elképzelhető, hogy milyen nehéz lehet a C3erké3zés Afrika igazán legsötétebb centrumában, amikor vagy áthatolhatatlan őserdő állja útját a vadászoknak, vagy pedig 5-6 méter magas, metszőén élesszélü „etefántfü“ terül el végeláthatatlan messzeségben. Kisebb vaddal nem is igen törődött a társaság, ami különben természetes is, mert az elefántvadászok puskalövései az apró vadat amúgy is elriasztják. Nincs olyan vadja Afrikának, amelylyel ne találkozott volna az expedíció, azonban zsiráfra például nem is lőttek, mert ezeknek a szelíd, ormótlan állatoknak az elejtése nem okoz igazi örömet a vadásznak. A vadászszenvedély, — legalább is Afrikában, — szinte megköveteli, hogy az ember az életét tegye kockára, éppen ezért tulajdonképpen az elefánt, bivaly, orrszarvú és oroszlán azok a vadak, amelyek minden vadásznak szivavágya. Bár az expedíció tagjai nem beszélnek arról, hogy milyen veszedelmeken mentek keresztül, annyit mégis megtudunk, hogy az egyik vadász például háromszor forgott halálos veszedelemben és igazán csak csodán múlt, hogy nem az „elefántfű“ hat méter magas szálai között fehérlenek most a csontjai. Az angolok hihetetlen vendégszeretettel fogadták a magyar vadásztársaság tagjait és olyan szerctetreméltósággal siettek mindenben segítségükre, hogy a végén már szinte restelkedni kezdtek, mert az angol hatóságok még a gondolataikat is ellesték. Ahol lehetett, teli jrau tóval jártak a vadászok és mint mondják, ma már Afrika kellős közepén sem ismeretlen csoda többé az automobil, sőt majdnem mindenütt bérelni is tudtak teherautókat az expedíció céljaira. A vadászok szerint néhány éven belül már egész Afrikát be fogják hálózni a teherautó járatok, sőt nincs messze már az az idő sem, amikor rendes autóbuszközlekedést fognak lebonyolítani. Az őserdőkben természetesen azért mégis csak egyetlen közlekedési eszközük maradt Kittenbergeréknek és ez a saját két lábuk volt, mig a csomagokat természetesen egész karaván szállította. A vadászokat legalább 30 teherhordó kisérte mindenütt, de volt olyan idő is, amikor 100 benszülött vitte a fején a csomagokat. Érdekes, hogy a benszülöttek ott, ahol fehér embert nem láttak és ahová még a miszszionáriuBok sem jutottak el, sokkal barátságosabbak és szoigáiatkészeLblk voltak, mint a tengerparthoz közel, az európaiak által mégis csak sűrűbben lakott területeken. Az angolok magukkal vitték hazájukból Afrikába is szabadságszerető világfelfogásukat és bizony a négerek nagyon is egyenrangúaknak tekintik magukat a fehérekkel ott, ahol a misszionáriusok érintkezésbe vannak velük. Horthy Jenő, a fiatal Horthy István és Kittenberger Kálmán valóban meg lehetnek elégedve afrikai vadászkirándulásukkal, nemcsak a du3 vadászzsákmány miatt, hanem amiatt is, mert olyan területeket jártak be, ahol fehér ember még nem igen járt. A szűz őserdő, a magas „elefántfüvei“ borított gyönyörű síkságok, a páratlan flóra és a csodálatosan szép fauna olyan nyomokat hagytak lelkűnkben, amiket soha sem lehet elfelejteni. Izgalmakban, halálos veszedelmekben is volt persze bőven részük és ezeknek a szenzációs epizódoknak az elbeszélése külön cikkre való anyagot tartalmazna, de az elefántvadászok csendesek és szerények, amikor ezekre az epizódokra fordul a szó, holott bizonyára volna mit mondaniok ezekről is. Szeretnők hinni, hogy Kittenberger Kálmán érdekes afrikai élményeit nyilvános előadásra tartogatja, melyet szives örömmel hallgatnánk meg Komáromban is, ahol még ma is melegen emlékeznek vissza érdekes előadására. Magyarországon egy hét alatt több mint egy pengővel esett a búza ára. — május 13. Budapesti jelentés szerint a tengerentúli és ennek következtében az itteni gabonaárak nagy esése természetesen az eddig érvényben levő lisztárak olcsóbbodását is maga után vonta. A malmok eleinte megkísérelték a gabonaárakhoz viszonyított magas árakat megtartani, de később belátták, hogy ily alapon sem belföldön, sem külföldön jelentős lisztmennyiségeket elhelyezni nem lehet. Az osztrák piac is, amely
