Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)

1929-03-19 / 34. szám

19$9 március 19. Komáromi Lapok 5. oldal. Választmányi ölás a Oslsgyssfl­­lelben. A Komáromi Dalegyesület vá­lasztmánya március 17-én, vasárnap délelőtt Kathona Sándor elnöklete mel­lett látogatott ülést tartott. Nípirend előtt Fülöp Zsigmond ügyvezető elnök a választmány nevében meleg szavak­ban üdvözölte Kathona Sándor elnököt és őrömét fejezte ki a fölött, hogy sú­lyos betegségéből főiépük és ismét át­vehette az egyesüket vezetését, A köz­­tiszteletnek és osztatlan szeretetnek ör vendő elnöknek további működésére Isten áldását kérve, biztosította őt a tisztikar és választmány ragaszkodásá­ról és törhetetlen bizalmáról. A vá laszrmány tagjai spontán megnyilatkozó szere eltel ünnepelték az érdemes elnö­köt, aki meghatva köszönte meg a szeretetnek e váratlan megnyivánulasáí. Majd áttérve a tárgysorozatra, az elnök jelentést leit a müködőkar által decem­­bér 16-án rendezett nagysikerű Schubert estélyről, a Komáromi Jótékony Nóegy­­let 60 éves jubileumának ünnepin tar­­loiott hangversenyen való közreműködé­séről és a téli hónapok alatt folyt lük­tető egyesületi életről. Elismerései emlékezett meg az egyesületi össze­tartás fokozására és a testvéries érzés kiméiyiésére szolgáló társasvacsorák­­ról, amelyeknek sikeres rendezése kö­rül Hercegh István, sz egyesület ínad- 1 hatatlan házragya fejt ki nagy tevé­kenységet. Majd a Jótékony Nőegyiet tel köíösen rendezett szilveszteri mu­latságról emlékezett meg sz elnök, aki nek javaslatára a választmány a külön­böző estélyeken közreműködött összes j előadóknak külön-külön és együttesen ] hálás köszönetét szavazott. Á'irsiban | fej 3zi ki köszönetét a választmány a í Komáromi Jótékony Nőegyidnek, amely- I nek tiszteletreméltó vezetőségével nagy \ odaadással és igaz egyetértéssel mun « kálkodoit együtt a Diíegyesület. Fülöp ] Zsigmond ügyvezető elnöknek a Dri- [ egyesület kerti helyiségének a Zsák ulet felőli oldalán elvégeztetett kerítés javításról, a villany bevezetéséről és a j téli tekepályának palával történt befe- \ désétői szóló jelentásá! egyhangúan ; tudomásul vette a választmány, amely a tett intézkedéseket jőváh gy a. Javas­latára elhatározta a választmány, hogy a Szlovenszkői Magyar Közművelődési egyesületbe a Dälegyeeüiet alapító tagul belép. Vörös Béla pénztáros jelenteti ezután az egyesület műit évi pénztári állásáról. Az 1928 évi zárszámadások és mérleg átvizsgálására Czike Zsig­mond,, Patkó Flóris ellenőrök mellett ifj. Nagy János és Vaskó Imre vál. tagokból álló számvizsgáló bizo tságot küldötte ki a választmány, amely az 1929 évre szóló költségvetésre nézve javaslatot állapított meg. Az-1929 évre a tagdíjat ismét 20 K-ban javasolja a vá­lasztmány a közgyűlésnek megállípitani. Az évi rendes közgyűlés határnapját 1929 április 14 éré, d, e. 10V2 órára tűzte ki a választmány. Uj tagok föl­vétele és kisebb jelentőségű ügvek el­intézése után az ülés véget éri, amely­nek végén a választmány tagjai szere­tette! ünnepelték a közbecsülésben álló érdemes elnököt. — Orvosi SHrBk. Mr. Ph el M U. tír. Neumann Jenő szülész- és nőorvos, specialista, Bratislava-Pozsony, Védcö­­iöp.űt 62. sz. (Stefánia kávéházza! szem­ben). Rendel délelőtt 9-12 óráig és délután 2—4 óráig. Lieőebny fond. Tel. 28-88. — Msrlügjiiviiá» és hilslasiíés. Az állami mértékhitelesítő hivataltól veit értesítés alapján tudomására hozzuk iparos és kereskedő tagjainknak, hogy a mériegjavilásra a mértékhitelesítő hivatal megbízást egy iparosnak sem adott s így egyes ily javítások vállalása érdekében feljogosításra hivatkozás mel­lett — nem ritkán házaló vidéki — cégek a mérkgjavitásra szoruló iparosokat és kereskedőket csak megtévesztik. Min den kereskedő és iparos jogosult tehát mérlegét azon iparosnál javíttatni, bit arra megfelelőig képesnek tart. Figyel­meztetjük azonban saját érdekében a megrendelő közönséget, hogy a mérleg Javítását végző iparos a mérleget hiíe­­lesitjve tartozik a megrendelőnek visz­­szaadnia, mert különben annak a ká­rosodásnak teszi ki magát, hogy a hi­­telesités nélkül visszakapott s a hiva­talhoz saját maga által bemutatott mér­lege a javítási munka hiányossága miatt nem hitelesíttetik s a javítási munkát vállalt cégnek fizetett munkedij a megrendelő számára legtöbb esetben elveszett. Célszerű tehál az ily mérleg javítást azon feltétel kikötése mellett munkába adni, hogy a vállalkozó a javított mérleget hitelesítve tartozik a megrendelőnek visszaszállítani. Ipar­­társulati Elnökség. — Elmentek a színészek. Mosf va­sárnap este tartotta búcsú előadását a Földes-féle színtársulat Komáromban. A bucsuelőadást a Daigyesületben tartották meg, mert a Legényegylet helyisége vasárnap nem volt szabad A bucsuelőadást közepes közönség nézte végig és nagyon jól mulatott, sokat tapso t. Kálmán hatásos operett­jét A csikágói hercegnőt adták. A tár­sulat hétfőn és Kedden Ogyallán tart előadásokat, ahol a Mesék az- írógép • rői és az U olsó Verebályi lány cimü operettek be'tilnek színre. Holnap, szerdán, Érsekújvárra megy vissza a társulat, aho! megkezdik előadásaikat. Legközelebb Simonyi Mária vendég szerepei náluk, A Buzskalászban Móricz | Zsigmondnak, a művésznő férjének a jj darabjában lép fel. Érsekújvárról LA vára megy a társukat. A1 érsekujvári műsoruk: Szerdán és csü’öriökön El­törölt a hegedűm, pénteken a Buza­­kaláss Simonyi Máriával, szombaton és vasárnap k csikágói hercegnő. — Halálozás. Mint réssvé tel értesü­lünk, Bajcsy Zsigmond főicibir okos, életinek 74-itc, özvegységének 8 ik évé­ben, március 17-én elhunyt. Ki hűd por­­részeit ma, kedden délután 3 órakor fogjak a komáromi református temető­ben örök nyugalomra helyezni.A meg­boldogultban ÖíV. D:chy Sándornéédss­­atyjit, B jcry Ferenc földbirtokos test­vérét gyászolja. — Adományok a Vőföskaraszí Anya j és Gysrmakgoidazó iatáieténak. A komáromi Csehszl, Vöröskereszt Egye­­; sülét .hálás köszönettel nyugtázza az Anya és O/ermekgondozó Intézetének ; junatotí alábbi adományokat: Komárom ; város 10 méiermázsa koksz és 2 mé* [ termázsa tüzelőfa, 8?v. Woisz Lajasné fakereskedő cég 1 fuvar forgácsfa, I Markovié? asztalos 1 drb. zászlórúd, Zamhoty gyógyszerész 30 doboz gyer­mek hintőpor 18 d b gyermakszappw, Kov'ch gyógyszerész Í0 doboz hintő por, Nádasdy gyógyszerész 10 doboz ; hintőpor, Soós gyógyszerész 10 doboz hintőpor, dó Rohonyi Chzkárné 10 drb i gyersnekkeiengye, 2 pár gyermekcipő, Lichy csendőrőrmester neje 3 drb csecsemőkelengye, N3gel őrmester neje 17 drb. csecsemőkelengye, Moravecz őrmester neje 6 drb gysrmekruhs. A ! szives adakozóknak ismételten mond ; köszönetét a Komáromi Csehszl. Vö­röskereszt Egyesület Elnöksége. — A városi képmelőtestfllsí p§nz- 5 ügyi bizottságának március 18 ra ki­tűzött ülése, mivel n tagok nem jelen­j tek meg kellő számban, megtartható ■ nem volt, Fiíöp Zsigmond a bizottság j elnöke az ülést március 21 éré. csü ör­­l tök délután 5 órára tűzte ki, amely al- i kálómmal a megjelentek számára való I tekintet nélkül határozni fognak a ki- I tűzött ügyekben. j — ízsap-pusztai és ssámbokréti I tsavaj. Sajtkülőnlegasségek, California! \ friss és szárított gyümölcsök. Dessert l bonbonok. Torta és ostyalapok. Olajos I és konzerv halak, rák, kaviár, francia j szardíniák, valamint a legfinomabb fran­­' cia Olíva olaj. Horniman aagoi és orosz I teák. Bel és külföldi rum, iikőrkülön- I legességek Asztali, Palugyay és des- J sert borok. Muastn és Pommery francia I pezsgők. Naponta frissen pörkölt leg- I finomabb fajkávák és Graham-kenyér " Berger F. Vilmos csemegeüzletében I Komárom, Városház u 793 § I — Hamis őiknronísak. A n/itrame- 1 gyei AlsőpM községben himis ötkoro- I nások jöttek forgalomba. A jólsikerült !j hamisítványokat elküldték a Körmöc­bányái pénzverdébe, egybsn megindí­tották a nyomozást a hamis pénzt ter­jesztők kilétének megállapítása iránt. — A kéburcigányok pénzt loptak. Heizer Antal bősi kereskedő üzletébe a határban tartózkodó cigányok egy őrizetlen pillanatban besurrantak és a pénztárfiókból nagyobb összegű pénzt loptak el. A bősi csendőrség a tettese­ket elfogta, akiknél a lopott összeget hiánytalanul megtalálták és tulajdono-I sánsk visszaadják. A cigányokat őri­­• zetben iarljá!?. — Uj Siudsbaksr isiodelek a ntw-1 yorki kiállításon. A nemrég lefolyt new­­yor&i autókiállitáson mutatta be a Stu­­debaker gyár két uj modeljét: a nyolc­hengeres Presidenfet és az uj nyolc­­hengeres Commander!, amelyeknek a kiállítás látogatói körében óriási sike­rük volt. A legnagy bb feltűnést a ki­­áfliiáson a Commander Convertible Cabriolet és a President és Commander uj ötüléses Broughsmjai keltették. A Commander Cabriolet ízléses kanári­sárga szine, dfőtküliős kerekei ás ra­gyogó ch'omfínyezése olyan harmoni­kus szépséget alkottak, hogy komoly kritikusok szerint ez volt az idei kiállí­táson a legszebb kocsi Az újítások egész sora emeli a kényelmet, könnyű kereHie-ősége! és bufonságot az uj ko­csikon. Sokan az igazítható eiső ülé­sektől, mások a széles há só ülésektől voltak elragadtatva és mgy tetszést aratott a könnyen kezelhető kormány, kup'ung és fékprdálok és a soffőrülés. Nagyon praktikusak az uj modeleken alkalmazott eUörheietlen szélvédő üve­gek és s kettős íromatiHus szélvédő tiszli'ók, amelyik zivataros időben is tiszta kilátást biztosítanak a vezetőnek ás az utasoknak. Az uj modelek nép­szerűségére jellemző, hogy a Siudeba­­ker már a kiál itás folyamán bejelentette termelésének oly szenzációs méretű ki­terjesztését, amilyenre eddig a gyár történetében nem volt példa. — k takarmányrépák közölt száraz­anyag és cukortartalom dolgában első helyen áll a Kirsche fá:e „Ideái“ takar­mányrépa. Magját Berghoffer J ínos insg­; kereskedő cégnél rendelhetjük meg. Pozsony, Köztársaság fér 13 I I — Focis tábornagy életéért aggódnak : ksisiőiirvosai. Párisi jelentés szerint j Foch msrsaü állapota rosszabbra for­­j dúlt és érverése 98 ra emelkedett. A ! kezelőorvosok megmondták a környe­­\ zemek, hogy a tábornagy betegsége ; válságos. — SziVernsk %i angol városok a Is-ttoohe afgguf épltéss födött. Lon­doni jelentés szerint a La Manchecsa­j torna alatt építendő alagút parlamenti l bizottsága körlevelet intézett a nagy > angol városok fanácssihoz és arra j kérte, hogy foglaljanak állást az alagut­­l építés kérdésében. A beérkezett vála­­\ szókból kiderüli, hogy az gSagutépilés ; meiieií 205 város nyilatkozott, eilens \ pedig c?aR 6, 67 város pedig semleges \ álláspontra helyezkedett. j — Bsrzslfias tsialre hukküsssfak az olvadó hfi alatt. Csaiióköznádasd kö­zelében az országúton haladók rémül­­; fen vették ésrre, hogy az ut mentén \ lévő nagy tömeg hóból emberi lábak 5 állnak ki A havat hamarosan eltakari­­: tolták és alatta egy megfagyott férfi i holttestére bukkantak. Csakhamar meg­­f állapitoíták, hogy a megfagyott ember Almássy Ferenc nádasdi munkás sze­mélyével azonos, aki körülbelül 3 héttel ezelőtt éjszaka gyalog indult el Mac házára. U körben valószínűleg leült \ megpihenni és elaludt. Álmában fagyott j meg és a később beállott nagy hava­zás betakarta úgy, hogy hetekig nem l tudtak nyomára akadni. Most az olva­­j dás következtében került csak elő holt- I teste. ! MOZI, irányzata szilárd volt, de az üzleti for. galom az összes cikkekben szűk kere­tek között mozgott. Elkelt belföldi búza 190 ab felsdóáücmás, illetőleg 193 194 malomállomás, májusi szállításra 195 franko malom, jugotiszai búza áprilisi elhajózásra 161.5 ex Komárom, árpa kisebb tételekben 172 franko Nagy­szombat, takarmányárpa 148 ab Nagy­szombat, korpa román 121 ex Pozsony, uj tengeri julius-szeptember 153-152 ab Trieszt. A budapesti határidőtőzsdén a má­jusi búza 13, októberi 11, a májusi rozs 18, tengeri pedig 19 illetőleg II fillérrel zárult alacsonyabban. A »*ítf&8**WséTt s (5fxerkeaxt5 a ísícld*. Lapkiadó: Bpitsex Béla. Sfgwstoii SJ>\te«r Bind or k6*ayvnyoi»dijil*S* Koasiro» ,Szine-Java‘-—-= könyvek: =— Andai Ernő: Álmok asszonya Bedet: Jsroome szerelme északon Benett A.: Fehér és piros — Lord Rringo —■ Mister Prohsck Dahl A.: Utazás egy házmesferiffilke körül Dekobra M.: Leányszöktetés Dominik H : Az égő piramis — Atlantis feltámadása Duse: Dr. Smirnó naplója Dupay-Mazuell: Sikkjátékos Drault Jean: Polgármester ur, mint turista o Erskine: Síép Haláne msgánéleíe De la Fouchardiere\ Ha nagyjaink vise­­szatérnek — Mikor őnagysága vezet Frondaie: A fejedelem! autó Galopin: A vörös szandál ; Hull E M,: A sejk ; Level: A tolvajok városa : Mandelstamm-. Hollywood í Magre M: A tigris titka Michaelis Karin; Rache! — A gyöngynyekék Maugham: A mágu? Rosny: Grönyörü Paris Színi Gyula: Homo doktor kísérlete Schnitzler: Casanova hazatérése — Hajnali mérkőzés ! Toudouze: Aki ellopta a goífáramot — Vulkánok ébresztője. Wallace: London sötét szemei — Az elveszett millió Wodehouse: Psmhh, az újságíró Egy kötet ára IO K. Kaphatók a SPITZER - féle köny eaboitban. Water maian „Ideal* nstgy választékban kapbatőfe SPITZER SÁNDOR Is öny v kereskedésében Orvos, aki ölt Conrad Veidt Conrad Vddf a legnagyobb német f filmszínész Amerikában filmez. Új vi- | lágfiimje már az amerikai Universal­­gyárnak d srére válik. A bűnös orvos szerepében kibontakozik Conrad Veidt minden színészi gemaliíása, több mint művészet, amit nyújt: véres valóság, | veszélyes kaland hihető eleven élet. A kiváló film hé fő, kedd ás szerdán kerül a Modern Mozi vásznára, ahol a megigézett nézők csillogó tekintete könnycseppeken át fon glóriát Conrad Veidt faltxHgasztosui! alakjára. Kö^£g£&!25€!lm&&3g Gabonapiac. A héizáriafi tartolt amerikai és bu­dapesti jegyzések nyomán a mai tőzsde Könyvujdonságok: Markovits: Szibériai garnizon 28-80 Komáromi: Régi ház az or­szágúinál 28‘80 Benőit: Szerelmes ellenségek 28-80 Balzac: A Kurtizánok tiindök­lése és nyomora (2 köt.) 57*60 Carco: A hurok 15 — Cocteau: A párisi fiú 15*— Hesse: Sziddhárta 15*— Kistemaeckers: Váltott előfo l­gattal 15-— SpUnda: A halottbűvölő 15 — Wells: A tengeri tündér 15*— Kaphatók a Spitzer~féle könyvesboltban Komárom,Nádor-utca 29,

Next

/
Oldalképek
Tartalom