Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-03-16 / 33. szám
2 oidxi. Komáromi Luftok l»29. március 16. Nem ok nélkül tartják legjobbnak a „POLIO“ m mosószappant! Győződjék meg róla! küzdő és dolgozó katonái nevelkednek a föisko’áfeon. A fontos magyar célokat szolgáló adományokat a városban és környékén Richter Jáno3 szenátor és Alapy Gyula dr. tartományi képviselő gyűjtik egybe é3 a rendeltetési helyére juttatják, a Komáromi Lapokban nyilvánosan nyugtázzák. A komáromi helyi bizottság és őr, fájdalmas égés, a bőr pitussága, viszketés a legbiztosabban a hűsítő és Ueüemesen üdítő Crem» Lcodor használata által mutik el. A krém egyúttal, kellemes, illatos alap a púdernek is. Egy tubus 8.— és 5.— korona. Kapható mind°n Chlorodo"! etárusitóhe''-en. Próbátubust mindenki kaphat ezen hirdetés bei-r-Mése e'en^ben Chlorodont Laboratórium Leó, Ing. Síipek & Co., Turn Teplitz. ez országos pótadó 160°/0 ami a lakbér 12.8°/0 a járási pőtedó 5G°/o 4 % összesen tehát 808% megy el a nvers hzbírekből különféle köztérhekre Ezekben még mindig nincsen f-lszámi va sz egyházi adó, a TAKÁTS SÁNDOR elmondja félszázados írói múltja kedves emlékeit. Takáts Sándor, Komárom egyik élő büszkesége, a kiváló magyar történetíró, lapunknak is illusztris munkatársa, kedves visszaemlékezéseket mondott el az egyik előkelő budapesti napilap munkalársának az ő irói pályájának ötév'izedes múltjáról. Takaís Sándor annyira j összenőtt Komárommal, az ő szülő- j földjével, hogy örömmel ragadjuk meg i az alkalmat, hogy ezeket a visszaem- i fékezéseket olvasóinkkal megismertess I síik, i * í Nagv termek hosszú sorozata az | Országhíz könyviára. Karzatokon, fo! iyos-ókon, polcokon emeletes sorokban \ könyv hátán könyv sorako?ik. A szögj letekben íádaszám áll a könyv. A fo[ lyos-ókon magas tornyokban csoportosul, j Könyv, könyv, amerre és ameddig a | szem ellát. A nagy terem felső karza- I tárói ajtó nyi'ik egy kicsiny, dunsparti | sarokszobába. A piciny szobában hatat- I más íróasztal előtt, seíyemhajtőkás re- 1 dingólban, finomfejü öreg pípül. Karcsú j kezében tollat tart, amely c-öndesen ; szánt az előtte fekvő hófehér papíron. Szájában hosszú szipkában szivar fősj lötőg. Ez a csöndes, finomszavu, halí kan beszélő, derűs nézésű öreg űr Í! Takáis Sándor, a fent felsorolt könyves teljhatalmú gazdája, az Országház főkönyvtárosa, a Magyar Tudományos i Akadémia tagja és mindezen felül Magyarország egyik legnagyobbélő törté- 1 maga .. . — Én úgy tudom, hogy nem maga vált el... — A válást mindig kettőnek kell akarni. Egyik előbb, a másik később. Csak kezdeni nem szokták egyszerre. De aztán már együtt megy, egy belátásból, egy fölismerésből. A többi oly mindegy. Bírósági doiog... Tehát, hogy ki kezdte?... „A bátrabb... a szabadabb fantáziájú.. Ő, vagy én... Oly mindegy... Boldog? — Nagyon. Igen. Nigyon boldog vagyok. — Ha egyszer mondja is, elhiszem,.. Örülök nesi, — igazán örülök. — Én is elhiszem, ha csak egyszer mondja is... Erzsi eltekintett a hang bántó voltától és úgy folytatta: — Nem is hiszi, milyen megnyugtatólag hat ez rám... így valahogyan megkönnyíti a belátást, hogy tényleg bennem volt a hiba... tűt sok várakozással és igénnyel mentem bele... Olga gúnyosan mosolygott. — Én úgy tudom, hogy a sok várakozást és igényét inkábba házasságán kivül igyekezett érvényesíteni... — Hogy érti ezt? — Hogy inkább a barátai megválogatásában nyilvánította... — Nem gondolja, hogy az erre való adatait kissé elfogult helyről szerezte be? — Nem. Sőt... — Kár. Akkor azt is nehezen hiszi el, hogy az illető nem tartozik a szenvedélyes igazmondók közé. Sőtl... De nem is veszem rossz néven. Akik egyszer sokat jelentettek egymásnak, azok az elszakadás folytán gyülölködőkké és a tények meghamisitóivá válnak. Úgy látszik, szükségünk van erre az önigazolásuk érdekében... Szóval higyje el, nem akartam sérteni az urát. A város rendkívüli eszközökkel emeli bevételeit. A bruttó házbérnek negyven százalékát veszi el: lakásadó, vizdij, csatornadíj, háziszeméifuvarozás elmein. — Saját tudósítónktól. — A Komáromi Lapok egyik régebbi számában hir jeierd meg, amelyet mindenki félreértett a városban. E szerint a város negyvensrázalékot szed a háztulajdonosoktól, holott a dolog nem igy áll, mert a város csupán negyven százalékra egészítette ki a lakbér után kivetett dijakat és adókat. Ezek a következők: lakásadó, a bruttó hizbér 20% a vizdij 10°/0-a csatornadíj 5°/0 a a szemétfuvarozási dij 5%- a összesen 40% Tehát a lakóktól tizeiéit lakbér minden 100 koronája után negyven koro nát vesz le a város különféle címeken. Ez azonban még nem minden. Az u| adótörvény szerint az adókulcs 8®/o'bsn van megállapítva, tehát minden 100 korona lakbér uián nyolc korona. A városi póiadó a maximális 200% lévén ezen a címen a lakbérnek ujsbb 16%-át veszi el a város a lakbérből, tehát a fenii 40% ai együtt összesen 56% megy a lakbérek minden 100 koronájából a város pénztárába, igy tehát a lakbéreknek több mint a feiet a város kapja. Igaz, hogy ezek a terhek a lakókra átháríthatok és igy a háztulajdonos csupán csak szavatossággal tartozik az iránt a városnak, hogy azokat beszedi a lakóitól és beszolgáltatja. De számos olyan Í3kó van, akin ezt megvenni nem lehet. A háztulajdonosok természetesen ezekkel szemben felmondási joggal élhetnek bírói u!on és a renitens lakókat kilakoltathatják. Ha most tovább füzzük az eszmecserét, akkor megállspishatjuk a következőket : A város elvesz a lakbéről száz koronánként 56 % az álíamadó cimén 8 % Találkozás. Irta, -Vitéz Hlldós. Egy közös barátnőjük délutáni teáján találkoztak össze, A véletlen keresztezte igy az uljukat. Senki se tehetett róla, hogy a két asszony összeakadt. Az egyik lemondott, mire meghívták a másikat. Aztán az egyik megtudta, hogy ott lesz a másik, nát eljött ő is. El kellett jönnie, — látni, — beszélni akart vele. Az egyiket Erzsinek hívták, finom arcéit!, megbújó, okosszemű szőke, huszonhatéves asszony volt. A másik feketehajú, nagy kerekszemű kreolbőrü asszony, huszonkéíéves és Olgának hívták, Erzsi attól a férfitól vált el, akinek két éve felesége lett Olga. A találkozásuk első pillanata a háziasszony minden igyekezete mellett feszült volt és kínos. Ahogy összeszegződőtt a tekintetük, — a hirtelen elhúzódásuk, — a nyomasztó eicsendesedesük két ellenségesen telített pólusnak hatott a minden pillanatban bekövetkezhető kisülés izgalmával ás veszedelmével. Megható és ingerlő tapintatossággal akart mindenki elébekerülni az eseményeknek. Az asztalnál messze ültették őket egymástól és ugyanarra az oldalra, hogy ne láthassák egymást. Mindenki azon igyekezett, hogy észre ne vehessék ők ketten, hogy minden szón és minden csinált vidámságon át 82 ö jelenlétük izgalma izzik. Akarva nem akarva, ők is belementek ebbe a játékba. Mind a ketten érezték, hogy valamivel valahogyan élét kell venni a helyzetnek. Erzsi, a szőke elvált asszony, mert szellemes beszédű és fegyelmezettebb lélek volt, bát sokat beszélt és .könnyén brilliro- 20,t- Elfogulatlan és közvetlen akart lenni. De ezzel még jobban kihívta a jelenlévők izgatott kíváncsiságát. Látta ő ezt, de nem tudott mást tenni. Meg jól is állott neki a sok beszéd, idegcsiliapitó levezetésnek. Olga, feljebb ült és hűvösen hallgatott. N igyon kikimért volt és nagyon ráfeküdt a találkozás ténye. Gépies válaszokat adóit a háziasszonynak a teára, az életére, a szendvicsre.Csak azt mondta valamivel hangosabban, hogy az ura nagyon fogja sajnálni, hogy nem jöhetett el, de sürgősen elkellett utaznia a gazdaságba. Ezt egy pillanatnyi csendben mondta, úgy, hogy mindenki hathatta. Hallotta is. Erzsi is. Egy percnyi csend álit be, aztán épp a legjobbkor valaki a zongorához üit és egy táncmuzsikával táncba invitálta a társaságot. Oga a szalon sarkába húzódott és onnan nézte a táncotokat. Erzsi is táncolt. Ahogy O'ga előtt táncolt el, csszeakadi tekimetük. Erzsi váratlanul megköszönte a táncot és hirtelen oda ült Olga mellé. Nem volt semmi kihivó benne. Odaült és mosolygó fesztelenséggel kezdett beszélni: — Nézze, moBí mindenki minket figyel. Ismeri ezeket a tekinteteket? Ketrecbe zárt vadállatokat szokják igy nézni. Tréfáljuk meg őket: Beszéljünk egy kicsit barátságosan, fesztelenül, mintha két idegen volnánk. Olga kissé sértődötten nézett rá, mint aki nem tudja még, mire megy ki ez a váratlan közeledés. Fanyarkásan mondta: — Sajnos nem lehetünk idegenek. — Épp ezért ne is erőltesse. Ne nézzen ilyen gyűlölettel. Megfagy a jó szándék bennem. És nincs is értelme... Miért ? Mert valamikor én viseltem azt nevet, amit most... — Kérem, hagyjuk ezt... — Bántja? Hisz azzal, hogy én elváltam, lett csak lehetséges, hogy íüzkárbiztositás, a tatarozást költségek és befektetett bőkének a kamata. Ha mindezeket felszámolja a ház'u’ajdonos, akkor kiderül, hogy a házbérekből semmije sem marad. A dolog azonban úgy áll, hogy a lakóknak meg kell ezeknek a ki dósoknak egy részét fizelníök, nevezetesen a vizf gyasdás*, a csatornadíja», a szemétfuvarozá8i, mivel ezek mind az ő egyéni kényelmüket szolgáik ts az ő érdekükben történnek. A váró1 ezzel az uj jövedelmi forrásává*, a lakbér u'ánt adóval hafalmas bevételekhez ju . D: visront az agyon, terhelt ház visel megint mindent, ami szintén iem igazságos dolog, A íekóvédelemrek mU alakjában a háHu'sjdo .oiok ingat! naikkal nem is rendetkezhe nek sz: badon, másrészt azok hozadékinak orosztán-észe megy ei adókra és köztér hekre. netiudó??, aki most oh, a csöndes kis sarokszobában, ötvenedik esztendejét ünnepli annak hogy kezébe vette a tolla*, amellyel azóta annyi sikert és dicsőséget szerzett. * — 1860 ban születtem Komáromban. Pontosabban az emliíeft év decemberének végén. így hát némi korrekcióval azt is mondhatnám, hogy csak hatvanhét éves vagyok. D: nem mondom. Minek? — Aztán elvégeztem a gimnáziumot és piarista tanár leltem, Három évig Nyitrán tani ottam, kilenc évig Budapesten Latint és történelmet vertem a a nebulók fejébe. Aztán 1898 ban megváltozott a sorsom Ekkor törtért, hogy az áiiam kiküldött Bécsbe. Adatokat, magyar történelmet tanulmányoztam a bécsi levéltárakban és könyvtárakban. Öt évig voliam Bécsben, Jól ismerem. Szép idők voltak ... * — Bécs. Thallóczy Lajos barátomnál laktam, akinek az Uagargasse 41. szám alatt volt hatalmas lakása. A lakáshoz többholdas kert is tartozott, amely kertet céüövöldözéssel hisznosiíob'uk. így mondom: hasznosiiotluk, mer! akkor, aki neves magyar ember volt, az mind az ungargassei Thaliéczy házban lakolt. Volt úgy, hogy minden sarokban hált egy notabiíitás. (Itt elmosolyodik.) De nehogy azt hidd, hogy — Nem is tűrném ... — Dj viszont azt se vegye rossz néven, ha különös jót se tudok rá mondani. Elvégre, ha én olyan nagyon dicsérhetném öt, magának most egész más lenne a neve. Nem? — De ő hagyta ott magát? — Ő ... azaz a háztói én mentem el. A kisfiámmal. Bizonyíték, hogy ő most is ott lakik ... Különben ez nem fontos ... Ez csak a befejezés... A kezdet nagyon messze van,.. Nagy ut vezetett odáig ... — És sok barát.. .?? — Barát...?? Hat igen ... Kapkodás ... ineniési kísérlet.. . Szalmaszálas a vizbefuló előtt... De meg nem csaííam őt soha... Nem mintha nem leit volna alkalmam, vagy ő nem érdemelte volna meg, hanem mert nem akartam és nem tudtam volna hazugságban és bujkálásban élni. Ennél igazán sokkal többre tartottam magam és őt is... Ugy-e ezt elhiszi ? — Ezt el. — Olga halkan felelt és mintha valami megnyílt volna be Erzsi előtt. Erzsi megérezte és közelebb húzódott hozzá. A szalonban nyugtalan és kiváncsi szemek szegződtek feléjük, de ők halkan beszéltek tovább. — Köszönöm ... Nincs értelme, hogy mi... most... En annyira túl vagyok rajta ... — Lehet az? Mondja, igazán lehet? — Három év alatt sok minden lehet ... Három év mellette ... vele ... három év nélküle... sok idő ... — Azt mondta, hogy maga sose szerette őt igazán ... hogy inkább csak a szülei rábeszélésére ... hogy érdekből... — Ostobaság... Érdekből,,. Egy húszéves, — friss — fiatal leány sohasem képes csak — érdekből.,
