Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)

1928-12-15 / 150. szám

1928. december 15. Komáromi Lapok, 3. oldal. /fi Szenzációt keltenek ELBERT etivatáruliáza KARÁCSONYI V HA I. Zephir ing 2 gallérral . .27- Dupla kemény gallér . . 4 50 Zöld munkás ing ... 15 — Férfi v. női bélelt keztyü . 6 50 Selyem magánkötő . . . 6’— 45 Cím Vulkán börönd . . 40 — Bőr keztyü bélelt női . . 38.— Leányka téli alsónadrág. . 6' Bemberg mosós&y. harisnya 22‘ Jäger alsó ing v, nadrág . 22' Férfi hálóing la ... , 35' Férfi sveiter gyapjas. . . 33 Férfi zsebkendő . . 1 50—3’ Legszebb választékban íérfi poupplin selyem ing', Pyjamas, Szőrmével bélelt keztyü) Szőrme boa, fr. Batiszt zsebkendő, Selyem nadrágtartó, Selyemsálok, Pulóver, Kötött kosztüm, Alpacca evőkészlet, Manikűr, Bőr Kaselta é3 Pénztárcát, Baba játezókocsi, Selyem ernyő, Sport gyapjú harisnya s Wimpassingi hócipő. Egyleteknek téli alsó ruházat és h »risayából 10% engedmény. A perbeíei uj kántoríanitó, Vajda Gyula csendőrségi karhatalommal foglalta el állását, mert a nép erő­szakkal akarta megakadályozni bevonulását. kell a jó karácsonyi süteménybe! az u'on a tömeghez fgyre többen csatlakoztak. Ezalatt az idő alatt Vajda Gyula bú­torai is megérkeztek lsét fiiig megra­kott Ulier autón. Az autók a kántor­iak előtti u cai hidra mtn'ek s amint a hidra ér*, az egyik autó félig felborult a bu­­íorállománnj al együtt. A nép egyre továbbment a bútorok közelibe, az eső nagyon eseti és mikor a tömeg mindjobban a bútorok közelébe men*, a csendőrök megint hozzálátlak a tömeg széjjelcsziatárához a puská­itokká, úgy hogy sokan súlyos fáj dalamakai szenvedek. A csendőrök verése csaknem másfél óráig tartott, mig az íuiőról nem volt, aki a bútort leszedje. Közben besüíéíeddí és az éjsza­kán át tovább őrizte a csendőrség a bútorokat, — amelyek az autón marad ab. Késő este le í már, mikor az eső.ői elázott és a jogában sérelmei érző nép könnyes szemekkel ment hrza. Mivel Vajda G, u;a a nagyszombati adminiszira jóváhagyásával es nem a nép á tál óhajtól! akarattal foglata e! a perbelei kántoriamtól állást és a nép jóformán semmit sem tudott arról, hogy Vajda Gyulát mikor vüaszbtlás meg Perbe­­tére, ennélfogva Vcjda Gyula állása mögött mindenféle gyanú itást képzel el. Ami a fő a kántori teendőkben, az éneklésben nagyon gyenge. A nép mindezekkel a gyárukkal áll Vajda Gyulával szemben, de azért sem ismeri el a nép Vajda Gyulát kántorfanitőnak, mert az iskolaszéki tagokat, akik talán megválasztollák őt, már a nagy­szombati adminiszlratura a római katolikus hitközségi képviselettől megfosztotta. Amint értesülünk, a perbeiei katolikus lakosság semmikép sem akar belenyu godni a nagyszombati apostoli admi­­niszlratuia elöntésébe, amellyel Vajda Gyulát erősítette meg állásában és min­dem el fog követni, hogy az ő jelölt­jüket, Hencz Páll, eddigi nagymegyeri íiántorlanitóí jutassák az állásba. A perbetei káníortanilóváíasztás ügye igy még mirdig nem zárult les újabb fej lemények vátha'ók ebben az elmérge­sedett ügyben, amely már többizben foglalkoztatta a ssj’ót. — Elítélték PnliippeL Philipp Ru­dolfot, a Bafa ellen irányuló „Der unbekannte Diktator“ cimű ismert séríő pamflet szerzőjét, a berlini törvényszék a per első fázisában elitéile. A törvényszék a két fél ál­tal rendelkezésre bocsátolt anyag lelkiismeretes megvizsgálása után Ítéletébe,! kimondja, hd'gy a könyvet Németországban és az egész kül­földön végleg el kell kobozni, Philip­pe! pedig az összes perköltség vi­selésére kötelezte — Veszek tengeri csigákat és kagy­lókat dr. Baranyay József Komárom (Kultúrpalota). A perbeiei kántortanifó választás ügye már többször foglalkózta ta a sajtéi ós most újabb fejleményei vannak ennek az elmérgesedett ügynek, amely úgy látszik nem tud nyugalmas stádiumba kerülni. December 12 én délelőtt 11 óra láj ban a Komárom felőli útról étkezett meg bérautón Vajda Gyula az uj kán­­lortaniíó Pei beiére. A kÖ2Scg római katolikus lakosságának min egy kilenc­venöt százaléka már kora reggeli hit órától az iskola előtti téren foglalt he lyet, várva az uj kántortanitót, Vajda Gyulát, aki azonban, mihelyt megér­kezett, nem az iskola elé ment, de a plébánia előtt szállt ki az autóból csa­ládjával. A plébániától a sok csendőr által felsorakozott kordon között indult az iskola felé, ahol a nagv tömeg nép, mintegy kétezeröiszázan, leg­inkább család'pák és anyák, gyűlt egybe azért, hogy a lakóság által felépített népiskolát és az újonnan épült kánforilakot Vajda Gyula aka­ratos elfoglalásától megakadályozzák. A nagyszombati adminisztrátura azon ban a legszigorúbb eljárást indította a kéniorválasztás ügy ban, hogy Vajda Gyulát feltétlenül behelyezzék a kán­toriamtól állásba. A tömeg már messziről kifakadt kiásásaival az uj kántortanifó eliten, akinek „ne jöjj, nem kei), le vele“ és hasonló közbeszó ásókkal ad’ák tudtára, hogy nem szívesen fo-És ha már szakadni kell tőle, hát legyen meg az Úr akarata, hanem im’, még ebben is megtetőződik a bánat s élesre fent kés módjára hasogat a Bodóné szivében a tudat, hogy még ez e föld is Kása Péter kezére jutott. Nem volt elég az erdő, amit ármá­­nyosan elpörölt (mert Isten a tanúm, emberek, hogy nem jól Ítélt a törvény I), hanem még ez is!? Mivelhogy csakugyan Kása Péter vette meg a földet az árverésen. Nem lehet ugyan rámondani, hogy nagyon olcsón, mert soknak fájt rá a foga, hanem Kása Péter kitartóan verte az árát, mig végre magára maradt. De igy sem panaszkodott magában sem. A jó földért nem szabad sajnálni a pénzt. Bizony szánalom volt nézni a siró­­szemü özvegyet és a három gyermeket, akik csöndesen szipogtak az anyjuk mellett. Feléjük lebbent a részvét, ami némi részben a Kása Péter rovására ment, úgyhogy ez illendőnek is tar­totta az árverés végeztével odamenni a kesergő özvegyhez. Ennyit mégis megkívánt a becsület. Csöndes, szinte félénk hangon szólt hozzá, csak a két apró, szürke szeme pislogott élénken: — Ne keseregjen s ne tartson rám haragot, Bodóné asszonyom. Ami meg­történt, megtörtént. .. Nem akartam én rosszat, nem akarok most se . , . Az asszony fölemelte a fejét, magá­hoz vonta a szepegő gyermekeket és igy szólt, inkább az ég felé nézve, mint Kása Péterre .’ — Hallgasson meg engem az Isten és billentse fel azt a földet, amit ma elvett tőlünk kigyelmed! Ha itt a föl­dön nem volt, lesz cdafönt igazság! Ezzel megfordult és otthagyta Kása Pétert, aki a válla közé húzva a fejét, gadják Perbe^re. A nép jogosnak érezte magát és nem tágított, de anélkül, hogy a tömeg ré­­íz ről valaki sértőleg viselk d:if volna, a csendőrség mégis kíméletlenül hozzá­látott a tömeg széijeloszlafásához, mi­közben puskájuk u át használták, úgy­hogy a családos nagyrésze statárium­nak tekintve a dolgot sikító feleségeik­hez kspdosiak és úgy a csendőrök számos apát és anyát súlyosan meg­vertek. Vfjjda Gyula igy a csendőrök se­gítségévei bejutott az iskolába de azért a nép mégsem hagyta el a • helysz'nt. Ekkor már dél felé j árt az idő és az uj kántoríanitó elindult ni iskolából a község alsó részén lévő vendéglőbe Pctrezsély János k‘plánnal és Váczy József (anitóval, most h csendőr kor­don 1 ötéit A tömeg a vendéglőig kí­sérte őket, miközben állandóan megint annak idolt kifejezést kiáltásaivá’, hogy nem nyugosznak bele ebbe a helyzetbe. Az ebéden Vajda Gyu'án és a már megnevezett két funkcionáriuson kívül részt vett még három ember, akikből a pártja áll. Az ebéd alatt a tömeg kint várt a vendéglő előtt, úgyszintén a csend­őrök is, akik vigyázták az ebédlőkre. Ebéd után a vendéglőből megint vis­szatértek csendőri kordon kGzOtl és a nép követésével sz iskolába, valami ilyesformát düenyögött egy­kedvűen: — No bizony, van is Ő szent felsé­gének ideje rá, hogy minden asszonyi sopánkodási számon tartson... Már ptdig úgy kell annak lennie, hogy kivételesen ezt az asszonyi sopán kodást mégis csak számon tartotta Őszent felsége Mert lám csak, mi történt nemsokára. Azt a szép darab földet az ac>ai dűlőben elverte a jég, még pedig úgy elverte, hogy szecskának is hitvány lesz a* a sok drága kövér zöld búza­szár, Szomorú ott minder. Pászmában fekszik összetörve, megrorcsolva a búza a nevelő pipacsok levelei ázottan senyvednek itt-ott a törmelék között, s úgy piroslanak, mint valami vércsep­­pek a hullán. Sirni lehetne ezen, ha ilyenkor nem jönne nehezebb valami a sirásnál: a panasztalan szomorúság. .. Ámde ezen felül még valami más is meghúzódott a Kása Péter szivében. Nem akarta elismerni, hogy lehet biz az lelkiösméretfurdalás is Hát ugyan miért? Lopta ő ezt a földet ? Rabolta, vagy erőszakkal vette el? Törvénnyel jutott hozzá annak rendje-módja szerint, ki tagadná? Hogy pedig elverte a jég? Hát, ha igaz, hogy az Isten adja, amit ad, az is igaz, hogy elveheti. Nem lehet ez ellen tusakodni. A faluban hogy híre ment a jégve­résnek, nyomban kész volt a kádencia: hm, mégis csak mintha fogni kezdene a Bodóné átka.. Bodóné pedig egye­nesen raegizente Kása Péternek, hogy nem örvend ő senki kárán, de van ott fönn igazság.. Kása Péter azonban azzal vigasztalta magát, hogy jó, jó, várjuk meg csak a jövő esztendőt. Hát hiszen nem mindig papsajt Bodóné assvonyomnak sem... Elérkezett a másik esztendő is. A föld az acsai dűlőben újólag kilett magáért. Mint valami mámoros lepke, úgy rés ketett át a Kása Péter tekintete a gyönyörű kalásztengeren Hej, mégis csak áldott föld ez, akárhogy is átko­­zódik Bodóné.. Hanem mi ez atyafiak ? Vísszaugrott az eszíecdő, vagy valami varázslat van ebben a dologban? Mikor már arany­sárga színbe öltözött a kalász, s drága terhétől meghajtotta fejét, akkor egy délután, amonnan délfelől felbukkant egy tenyérnyi haragos fekete felhő, amely nőtt, nőtt, s amint nőtt, szőri­képpen közeledett a község felé Itt aztán megállott. S kiontván haragját a megnövekedett fekete felhő, újólag jéggel verte végig a gyönyörű bú »a táblát. A kövér kalászok bezzeg földig lealázkodának, s megszennyesedett az aranysárga szín, kiszórcdott a drága gabonaszem, egyszóval nem lesz ezen a termésen az idén se áldás egy mák szemnyi se, Á falubeliek most már tisztában voltak a Kása Péter dolgával. De bizony, — mondották, — jó helyre hullott annak az átoknak a magja, amit Bodóné asszonyom síró szemmel elhin­tett az árveréskor. Nem lehet ez igaz­ságos szerzeménye Kása Péternek, vagyis hogy inkább nem igazán van az az erdőper megnyerve .. Mert ez a másodszori jégverés ugyancsak kézzel­fogható intelem arra, hogy cdafónt nincs minden sáfárkodása rendben Kása uramnak... Bodóné azonban nem üzent most semmit, hanem hálás piiianíást vetett az ég felé s belsejében amolyan meg­nyugvásfélét érzett, hogy mégis csak van odafent igazság. Kár ugyan azért a sok búzáért, de megéri az azt, hogy mégis csak van odafönt igazság... Kása Péter pedig meghökkent és gondolkozóba esett. Biz’ennek fe’e se tréfa. Ugyancsak becfentes perszóna lehet az a Bodóné od< fönt, hogy ekkora foganatja van a szavának. Meg aztán a községben sem hagyták meg­­jegyrés né kül ezt a különös esetet. Dejszen Kása Péter uram, mondogatták, ez már sz Isten ujja! S aki az ujját meg nem látja, annak előbb-utóbb az öklét fogja megmutatni 1 De hát ki várná be azt a rettenetes ökjöt? így történt, hogy egy napon felcihe­­lődölt Kása Péter uram s nagy aláza­tosan beállított Bodónéhoz. Megfogta az asszony kezét s igy szólt hozza lassan, engesztelő hangon: — Meggondoltam a dolgot stom szédasszony. Nem tudok én boldogulni azzal a földdel az acsai dűlőben. A tavaly is jég, az idén is jég, hát én már a harmadik verset be nem várom. Higyje kegyelmed, hogy az átka fogant meg rajta, mindegy, visszaadom azt a földet kegyelmednek. Visszaválthatja, sokkal olcsóbbann visszaadom. Szent a béke? Bodóné assrony minden egyebet várt ettői az embertől, de erre a leghalvá­nyabb gondolatával sem gondolt.Nemis tudott hát mit szólni a nagylelkű aján­latra, hanem e helyett megtelt mind a két szeme könnyel. De többet ért ez Kása Péternek minden ékes beszédnél, mert olt bugyogott ebben a meleg könnyben számára a kész bocsánat. Pedig csak egyedül az tudja útját állani az Isten ujjának, meg az öklének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom