Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-09-01 / 105. szám
1928. szeptember í. KomÄromi Lapok 3. oldal. tObbi hatalmaké, amelyek állig fölfegyverkezve tetszelegnek a világ előtt mint a béke barátai. Németország jelenléte nélkül a háború-ellenes paktum aláírása csak újabb színészi póz maradt volna, amelyet még Kellogg megjelenése sem lett volna képes értékessé tenni. Maga Briand is kifejezésre juttatta annak az eseménynek nagy horderejét, hogy Stresemann aláirta a paktumot, de a német gyűlölet sivitó füttyeit 0 sem volt képes megakadályozni, holott a vendéglátó házigazdának gondoskodni kellett volna arról, hogy a ritka és ez esetben felette becses vendéget bántó inzullusok ne érjék. Németország külügyminisztere messze felülemelkedve a napi politika horizontján, a legbecsületesebb emberi gondolkozástól vezéreltetve, az egész világ érdekét kívánta szolgálni, amikor megjelent Párizsban, a müveit francia nép pedig ugyanakkor lelki alacsonyságárói áiíitoit ki bizonyítványt mert fékezhetetlen gvülöletének füttyökben adott kifejezést Stresemann nem kívánta, hogy ünnepeljék, de legkevésbé érdemelte ki az inzultust, ami az egész párizsi parádét a kellő értékére száiiiiotta le. Hogyan Írták alá a békegmktumot Történelmi pillanatok a francia külügyminisztérium Óratermében. Délután kettőkor a tömeg elözönlötte a Szajna partját, a külügyminisztérium környékét s feszült izgalommal várta a delegátusok érkezését, akiknek aiáirása a paktum szerint azt jelenti, hogy nemzeteik kötelezik magukat „a háborúról, mint a nemzeti politika eszközéiről való lemondásra ... Pont félhárom Kellogg kü'ügyminiszter érkezik elsőnek, Herrich amerikai nagykövet kíséretében. Mindketten finnt pélyes fekeie redengóban s mindkettőjüket diszruhás, láncos ajtónáilók azonnal Briand külügyminiszter dolgozószobájába vezetik. Azután szinte ötpercenként érkeznek a különböző delegátusok párizsi követeik kíséretében. Utoljára érkezik — 3 óra előtt 10 perccel — Stresemann német külügyminiszter, faradt és lesoványodott arccal, Hoesch nagykövet és orvosa Zondek heidelbergi professzor kíséretében ... Benes közvetlenül Stresemann előtt érkezik és Osusky párizsi csehszlovák követ kíséretében vidám arccal, szinte feltűnően mosolyogva halad fel a külügyminisztérium széles lépcsőfeijáratán. arról, hogy milyen erősnek kell lenni a nőnek, ha erkölcsös és tiszta akar maradni. És elbúcsúznak. Az éjjel a sziifid alakról álmodik a férfi és még mielőtt másnap elmondhatná álmát, — a nő fejfájásról panaszkodik neki és kéri, hogy máskor ne gondoljon rá olyan erősen, mert nem tudott aludni egész éjjel és ő járt folyton az eszében. És mikor másnap a pálmasoros Promenade-des Anglais- n sétálnak, zene mellett, díszes, nyüzsgő emberáradat között, — már azt sem tudja hogyan — rátévedtek arra a nagy női témára, a sok keserűségre, amivel az élet őt megkinozta. Sohasem szerette senki, sohasem becézte. Ö maga pedig férfit még sohasem szeretett és egyedül, tanácsadó nélkül folytak le szürke egyforma évei. De saját férjéről, az elválásról egyetlen egy szó sem esett. A férfi szivét meleg szánalom járta át, az egyedül maradt, leánynak vélt nő iránt. A virágvásáron, hol a virág minden fajtája bóditó illatot terjeszt, egy csomó halvány rózsaszín szegfűt nyújt a férfi a nő felé és mikor az köszönetét rebeg, — félve nyúl az idegen kis kéz után és alázatos csókot nyom rá. Az asszony nem palástolja megrezdülését, de mégis másnap meglepetésben részesiti barátját. A szülők háromnapi kirándulást terveztek a szomszéd fürdőhelyekre, de Ella nem engedte, hogy a férfii őket elkísérje. Mikor este elváltak, bevallotta neki, hogy szerencse, hogy csak néhány nap óta ismerik egymást, különben borzasztóan hiányozna neki. Es távol tőle, vágyódna utána. Mielőtt még a férfi könyörgött volna, a nő kérte meg hogy ne felejtse el és gondoljon rá. A szerződés jól indult. Kinos, üres három nap telt el. Végre megtörtént a viszontlátás. A férfi sugárzó arccal fogadta. A nő halaványabb volt a szokottnál. — augusztus 30 Három óra előtt öt perccel már minden delegátás együtt van Briand dolgozószobájában, számszerint tizennégyen, tizennégyfále, összesen 500 millió leiket számláló nemzetet képviselve. Közben a meghívott közönség s mintegy kétszáz hírlapíró már összegyülekezett az aláírás szertartásának ünnepi termeiben, amelyek a francia külügyminisztérium épületcsopor jának abban a szárnyában vannak elhelyezve, ahol a külföldi uralkodó család tagjai szoktak hivatalos útjaik alkalmából Párizsban megszállni. Ez az épületszárny a Szajnára nézs fo lyosók utján van összekötve a hivatalos helyiségekkel s így Briand dolgozószobájával is... Az óraterem hires és hatalmas órája hármat üt, felpattan a nagy szárnyas ajtó s belép rajta egy diszruhás, atabárdos u. n. suisse (svájci), aki harsány hangon 3 jelenti a delegátusok érkezését. Alig, hogy a svájci elfoglalja helyét 1 az ajtó mellett, megjelenik Briand külügyminiszter I Kelloggal, Másnap kirándulást iettek a Monte- Karló felett lévő La-Turbie hegycsúcsra. Gyönyörű kilátás nyílik onnan a tengerre és Monte-Karióra. A sok nagy szálló úgy fest, mintha valami játékos kéz csupa dominót és kockát szórt volna a sziklaoldalra. Mélyen lent pedig Monakó niniaiür öblén a hercegi yacht jövendőbeli utazásokról álmodozik és az apró motorcsónakok mellette alázatosan köszöntgetnek neki, amint a hullám ide-oda ringatja őket. — Miért olyan haiavány ? . . .* Mi baja ? Csak nem érzi magát rosszul, mióta visszajött ? ,. . Ella! — Szenvedtem maga miatt. Azt hittem . . . hogy időközben megismerkedett azzal a leánnyal, akit keresett. A vékonytermetü, sötétszemü, szőkehajuval, kibe szerelmes tudna lenni és akit... A férfi fölegyenesedik. Megtántorodik, vagy talán csak megdöbben. Gyengéden, tán kissé reszketve, ráteszi kezét a terrasz korlátján pihenő, leányosan finom kézre. — Én magára gondoltam, Ella, Mindig. Reggel és este. Nappal és éjjel. És magát hívtam és magával beszéltem. És minden szürke és üres és rettenetes volt. Csak ma megint.. . nézze, hogy izzik a nap, hogy csókolja vörös szikrákkal selyemszálu szép haját, hogy illatoz lelkendezve minden rügyboritotta ág, hogy les felénk a tenger százszorzöld ruhájában. Ella én azt hiszem, hogy én... A nő szájára tapasztja kezét. — Ne mondjál Ne tegye! Nem igaz játékot űztünk. Maga serkentett, hogy tegyem meg, hogy igyekezzem magát... Mind a kettő elhallgat. Saját gondolatait gondolja végig mindegyik. Odaértek a Notre* Dame de Laghet kolostor csodásán csöndes, világfeledte árnyékába, hol gyenge szirmú Márialegendák tündérszálat fonnak a balzsamos levegőbe. Egy kis vártatva megszólal a férfi, egészen közel: — Engedje meg . . . engedje, hogy megcsókoljam. Olyan boldogok. Mind a ketten. Rádión Társ. k. f., Schreckcnsicin. utána pedig a többi delegátusok, mind | feketében, a meghatottság s megillető- j dés letagadhatatlan jeleivel... A delegátusok után tódulnak közvetlen munkatársaik, akik a delegátusok számára elkészített patkóalaku asztalnál, delegátusaik mögött ülnek le. A középen Briand külügyminiszter foglal helyei, aki elnöke az ünnepi ülésnek, mellette jobbra Stresemann, balra Kellogg... Mellettük aztán jobbrabalra a többi deiegáiusok. Benes a jobbszárny utolsó helyére került s a látszat szerint, derűs kedvéből semmit sem vesztett. Slresemann láthatóan fáradt s mö- J götte ül orvosa, dr. Zondek, aki aggodalommal figyelj betegét. Egyszerre csönd lesz. Elhallgat a közönség s a paikóalaku asztallal szemben felállított széksorokban, az előkelő meghívott közönség — élén Poincaréval, aki felesége és Kelioggné között foglal helyet az első sorban — felfigyel Briandra, aki lassan feláll, kéziratot vesz elő zsebéből s lassú, kissé elfogadott hangon olvasni kezd... E pillanaiban kigyulnak az u. n. „sunlight-“ek, villamos fényszórók, az Órateremben felállított 12 felvevőgép egyszerre működni kezd s a Briand hátamögött levő kandalló — Szeretem magát. Igazán szeretem Nem mondom meg, mennyire, mert hátha eibizza magát. Nem lesz más a feleségem, csak maga, Ella ijedten körülnéz. — Olyan hangosan mondta, — lobhantja a szemére. — Tiszta dolgot teszünk... Hát nem szabad?... — veti vissza a férfi. 1 — Nem szabad, — feleli halkan. — Hiszen én nem vagyok .. , De nem mondja ki. Mégis boldogan mennek haza, mintha semmi sem történt volna. Most igazán könnyedén beszélnek távoífekvő dolgokról, akárcsak valami akadályt, valami súlyt gördítettek volna el útjukból. De még mielőtt elválnak, ujjongva súgja a férfi: — Ilyen feleséget kivántam mindig. Szeplőtlen, tiszta lányt. Eayém most az egész világ. Túláradó boldogsággal búcsúznak el egymástól. Ella este diné alkalmával nem tud enni. Fejfájásról panaszkodik és észrevétlen kisuhan az Edwards-hotelből. Sötét utcákon keresztül siet, mintha űznék. A Masséna-tér parkjában keres menedéket Leül egy csendes padra és úgy érzi, hogy a szive is megszakad. Ezermillió gondolat gomolyg a fejében. Boldog és szerencsétlen, ragyogó és óiomnehéz. minden eltompul körülötte, sejtelmes lesz a park mélye és a fák koronái sötét nagy szellemekké változnak át. Távolról, fákon, házakon keresztül, mint aki nem engedi, hogy megfeledkezzenek róla, zug a tenger egyforma dübörgő morajlással. A szegény asszony tekintete mindjobban kitágul és vaspántok fogják körül lüktető halántékát. A felsodort szallag bomlik, fut és messze a múltba visszatérve, feltárja mindazt, ami a jövőben nem lehet. Számok ugranak ki Kegyetlen, rideg számok. A nőé néggyel magasabb, mint a férfiúé, ezé a férfiúé, ki őt lánynak véli. Hát kell-e még bővebb kommentár ehhez a könyörtelen, megmásíthatatlan tényhez I Az elvált férj, az elkoptatott, elporosodott élet, az elnyűtt ideálok, a lányság, a tisztaság délibábja! A szürke szallag bomlik tovább és kegyetlen, keserves foszlányokban még egy rettenetes tényállást vág a szeme közé. Két-három év múlva már, — ő, aki vőlegényének hiszi magát, — saját kislányát is elvehetné már! Képtelenség! Képtelenség! Kell, hogy a szemét kinyissa, kell, hogy felvilágosítsa mindenfelől, amit elhallgatott előtte. Kell, hogy szemébe kiáltsa: — En becsaptalak, én nem vagyok lány, akinek gondolsz, én nem . . . Ujjongva elgondolja, hogy agyontiport, elsatnyult asszonyi énjével sikerült neki a férfit szerelmessé tenni és ijedten konstatálja, hogy maga is megégette magát mellette. Büszkeséggel ágaskodik egész bensője, hogy feleségül akarja őt venni, életkedvet, szeretetet, meleget ajándékoz neki és vágyódó ujjakkal görcsösen kapaszkodik az elérhetetlen gyönyörű nemálom valóságba. Mosolyogva néz bele a magasan fent úszkáló szelíd holdba, ragyogó szeme visszaveri ezüstös sugarát, szive beledobban a nagy illatos esti csöndbe. Felhők szaladnak át az égbolton és ahogy mindjobban tömörülnek, kísértetiessé válnak a koratavaszi utak. Halkan Torkát mintha kés vágná, fejét mintha kalapács verné, szeme csillagokat lát és mig agya minden rábeszélő képességét érvényesíti, ajka tudatlan és folyton ismétli: — Nem leheti Ha mindent megtudna, ő nem is akarna! A boldog ara, siváran és leplezetlenül, három sorban megírja neki: „Szerződésünk érvénytelenné vált, tehát felbontom. A játékot én nyertem meg. Bocsásson meg.M Ott, Nizza nyüzsgő életének, muzsikás virágillatának kellős közepében, az éjjeli park elhagyott padján. Másnap elutazott.
