Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-08-28 / 103. szám
1938 augUMlus 28. Komáromi Lapok 5. oldal. — Beiraiisok az Állami polgári leányiskolában. Az iskola igazgatósága közli az érdekelt szülőkkel és tanulókkal, hogy az 1928—29. tanévre a beiratások augusztus hó 30. és 31. napjain lesznek (csütörtökön és pénteken), délelőtt 9—12 és délután 3—5 óráig, Ez a terminus mind a rendes polgári leányiskolái tanulókra, mind pedig az egyéves tanfolyam hallgatóira vonatkozik, Az első osztályba felvétetnek helybeli és vidéki öt elemi osztályt sikeresen végzett tanulók. A 2Ö6/22. sz. törvény értelmében a helybeli ötödik elemi osztályt V' jzett leánynövendékek kötelesek a polg. leányiskola első osztályába beiratkozni, a hatodik elemi osztályok már nem fognak megnyílni. Az el ' polgáriskolai osztályba beiratko ók a beiratásra magukkal hozzák iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatukat, ujraoltási bizonyítványukat és igazolják községi illetőségüket. A felsőbb osztályokba iratkozók, amennyiben itt jártak az előző tanévben, csak iskolai bizonyítványukat kötelesek magukkal hozni. A tanfolyamra előjegyzett tanulók a fenti két napon szintén jelentkezzenek végleges beírásra. Beiratási dij 20 korona, melynek fizetése alól szegénységi bizonyitvány átadása mellett a valóban szegény tanulók felmenthetők. Szept. 1-én felvételi vizsgálatok, 3-án évmeqnyitó istentisztelet, törvények felolvasása és osztályrendezés, 4-én reggel 8 órakor rendes tanítás lesz. Igazgatóság. — Adomány a szegíny iparosnak. Lapunkban- leközöltük azt megható levelet, amelyet egy betegsége miatt nyomorgó iparos küldött be hozzánk. A jószivü emberektől szórványosan érkeztek adományok a szerencsétlen házaspár részére. Újabban Goldschmidt Vilmos ur küldött szerkesztőségünk utján 10 K-t a szegény nyomorgóknak. Ezúton nyugtázzuk. Adja Isten, hogy az adakozók száma megszaporodjék. — Hogyan robbanhatott volna föl a komáromi Dunapart? Most nem az 1919-es zűrzavaros időkről lészen itt szó, amikor a srapnel lövések ugyancsak iveitek a levegőben. Most a legutóbbi napokban megtörtént dologról írunk. Egy olvasónk megbotránkozva mesélte el, hogy a déli órákban végig ment a Dunaparton a házak melletti gyalogjárón. A kánikulai nap borzalmasan sütött. A rettenetes meleget csak növelte az áttüzesedett kövezet és a házfalaktól kisugárzó hőség is. A levegő is izzó volt, amikor a gyufa és a szalmaszál valósággal magától megyulladtak. És ebben a rettenetes hőségben az egyik füszerüzlet előtt 4—6 petróleumos hordó volt kitéve tele petróleummal. A hordók nyitva voltak és ott a nyílt utcán öntögették a petróleumot az egyik hordóból a másikba. Szinte rossz volt nézni ezt a tűzzel való játszást. A bádog petróleumos hordók szintén át voltak melegedve, a petróleum erősen párolgott, szóval petróleum gáz szállt a levegőben. A járókelők szivarja, cigarettája elégséges arra, hogy a levegőbe illanó petróleumgáz fölrobbanjon és ettől fölrobbanjon a 4 6 petróleumos hordó is. Hát ez alkalommal nem Írjuk ki az üzlettulajdonos nevét, de felhívjuk a rendőrség figyelmét, hogy petróleumot, benzint, olajat és hasonló gyúlékony, robbanó anyagokat áruló vagy raktáron tartó üzletek tulajdonosait, alkalmazottjait oktassa ki és szigorúan ellenőrizze, mert ha ilyen könnyelműség, minő a fenti eset is, előfordulhat fényes nappal, milyen lelkiismeretlenség ^történhetik néhol {bent a raktárban, vagy az üzletben. így aztán sohse tudjuk, hogy hol és mikor robban fel Komárom valamelyik része. Mégegyszer kérjük a rendőrséget a szigorú ellenőrzésre. — Nem halt meg Dolores M Rio a hiros filnaOvíezat. Több lap jelentette azt a szenzációs hirt, hogy Dolores del Rio, a világhirű amerikai fimsztár utón Európa felé, a hajón hirtelenül vakbélgyuladást kapott és az operáció következtében a hajón meghalt. Később kiderült, hogy a hir valótlan és tévedés következménye. Dolores del Rio, aki második férje társaságában a de Paris nevű hajón indult útnak Európa felé, szerencsésen megérkezett és makkegészségesen Londonban van, ahol az angol filmeknek és London kikötő negyedének az életét akarja tanulmányozni. Halálának álhire, amelyről 6 maga is hallott, úgy keletkezhetett, hogy De Soler táncosnő, aki a Homeric angol gőzösön jött New Yorkból Európába, útközben meghalt és bizonyára ezzel a táncosnővel tévesztették őt össze. — Éjszakai betörés a komáromi vasútállomás pénztárába. Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka ismeretlen tettes behatolt a nyitvahagyott ablakon keresztül az itteni vasútállomás teheráru osztályának pénztárába és ott egy vasruddal, amelyet egyik vaggonon lévő cséplőgépből lopott el, felfeszitette a kasszát, amelyből össszesen 300 korona készpénzt lopott el, aprópénzben, leginkább 5 koronásokban. A betörés után otthagyta a szerszámot és megint a nyitott ablakon keresztül távozott. A rendőrség nyomoz az ismeretlen tettes ellen. — A pozsonyi YMCA iskolai bizottságinak egyéves kereskedelmi tanfolyama. A pozsonyi YMCA egyéves kereskedelmi tanfolyama szept. 10-e körül nyílik meg az YMCA sáncuti épületében, A tanfolyamon mindazok a fiuk és lányok iratkozhatnak be, akik 3 középiskolát vagy polgárit végeztek és 14-ik életévüket betöltötték, Akiknek ez a végzettségük nincs, felvételi vizsgát tehetnek. A beiratkozás már megkezdődött és szept. 10-ig tart minden nap a tájékoztató irodájában. A beiratkozáshoz szükséges a keresztlevél és az utolsó iskolai bizonyitvány. Tanácsos minél előbb beiratkozni, mivel a tanulók csak a korlátolt számban vétetnek fel. Kívánatra szívesen küld prospektust az YMCA iskolai bizottsága. Közgazdaság X A fogyászték kamarai szsrvszsts Csehszlovákiában. A Prágai jelentés szerint a kormány törvényes alapon készül életre hívni a fogyasztó közönség kamaráját. E kamara az élelmiszerpiac megfigyelésével, az alkalmazottak egzisztenciális lehetőségével, a lakáskérdéssel és a fogyasztás körébe vágó minden egyéb kérdéssel foglalkozna és éppúgy véleményező szerve lenne a hatóságoknak és a kormánynak, mint a többi összes kamarák. X£A háború Ata húsz százalékkal osökksnt a magyar sertésállomány. Budapesti jelentés szerint a Központi Statisztikai Hivatal most állította össze a magyar állatállomány statisztikáját. Az 1911, évi áilatlétszámnak a mai területre átszámított eredményét figyelembe véve, a szarvasmarha létszám 15‘7 százalékkal, a sertéslétszám pedig 199 százalékkal, a juhállomány pedig 349 százalékkal kisebb, mint 1911-ben volt. Gabonapiac. Búza 78—80 kg 186—188, 76—77 kg 182—183, magyar augusztbsra tranzit Oroszvár 162—163, Bácska-bánáti 78 kg ex uszály Bratislava augusztusszeptemberre 160—161, jugoszláviai ex uszály Bratislava 78—79 kg augusztusszeptemberre 161—162, rozs 70—72 kg 181—183, magyar tranzit Oroszvár 70—71 kg 151—155, árpa kiváló 185— 190, príma 173—178, merkantil 167— 169, ipari és takarmártyi 161—163, zab uj szeptemberre 165—170, tengeri durvamagu ex uszály Komárom 167—168, ex uszály bratislava 167—168, magyar tranzit Szob december-januárra 145— 146, Laplata prompt Terst tranzit vagon 151—153, szeptember- október-novemberre 146—148, román-bolgár köles ex uszály Bratislava 155—160 K. Szerkesztői üzenetek. Falast. A karlsbádi Üdvözletét nagyon^ köszönjük. Aztán használt-e a Kertiszutcal. Nagyon örülünk, hogy hogy örömet szereztünk vele. Kéziratot máskor is szívesen veszünk. i Párizs. A ránk gondolása nagyon jól esett. A szives meghívást köszönjük, dehát talán sose juthatunk el oda. R. Mi újság? 643. Várjuk a kéziratot. Titokban. Nagyon helyest Szeresse őnagyságát titokban, de ezt terjessze ki ránk is és szerelmes verseivel ne okozzon nekünk rossz órákat. k iserkeiitéaért i f5»zerke»*tö * telnlőa. Lapkiadó: Spitsei Béla. Kfonatott Spitie* Sándor kőnyvnyoMdájákaa _____________Konáron. Gyümölcsfákat legjobb minőségben, minden fajtában és formában, évelő növényeket és díszcserjéket szállít: „GLORIA“ 687 faiskola és kertészeti üzem, tulajdonos Csöbör Béla, Sarlnsky-Kajsa, ppa. Zbehy, zupa Nitra. Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve. ::: Pályázat. A keszegfalvai közs. iskolánál nyugdíjazás folytán megüresedett TIT, sz. tanítói állásra az iskolaszék pályázatot hirdet. Javalom : községtől évi 1200 kor. fizetés, 240 kor. lakbér és 20 kor. kertpótlék. Többi államsegély. Kellően felszerelt kérvények 1928 «ept. 15-ig Füssy Sándor izkolaszéki elnök címére küldendők. Posta, vasút, távirda, telefon helyben. Állás a választást követő 15 nap után foglalandó el. Iskolaszék. Aki keres jövedelmező mellékfoglalkozást férfi- és női szövetekben flanellek, barchetek magánosok részére való eladásával. Dús vá- 4n|Á| lasztéku mintagyüjteiuiüi ményt adok. Ügyes képviselők küldjék részletes ajánlataikat: Schmidt Ferenc szövetáruház, Jágerndorf 51. szám. "T o\ VO az iREsLLI Pneumatik- is Tömöromni abroncs friss és legjobb minőségben az összes méretekben kapható: Rausnitz Testvérek cégnél 649 Komárom, Kossuth-tér 12. Telefon 116. Telefon 116. Apró hirdetéseke Veszek kisebb, nagyobb tengeri csigákat, kagylókat, szoba apuárium részére. Baranyay József dr., Komárom, Kultúrpalota. Úri Caoládnál 1—2 diák felvétetik. A szlovák nyelv tanítását ingyen vállalom; Cim a kiadóban. 699 a nap bevásárlásra Ö8» a. bratislavai zeiRozi 1928. augusztus 28tól szeptember 2-ig 33 °/. o utazási kedvezmény. Kérjen még ma vásárigazolványt 1 t (Minden külön értesítés helyett.) Styx János és családja, valamint az összes hozzátartozói fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a legjobb feleség, anya, testvér STYX JÁNOSNÉ életének 53-ík évében, hosszú szenvedések után folyó hó 23-án jobblétre szenderült. Megboldogult hült tetemét f. hó 25-én d. u. 4 órakor helyeztük örök nyugalomra a dunaalmási róm. kát. temetőben. Emléke őrökké élni fog szivünkben. Kereskedő és iparos körökben régóta érzetf'hiányt pótol Ivánfy Géza ipartársulati titkár szerkesztésében*most megjelent betüsoros forgalmi adó-táblázat, amely kivétel nélkül minden kereskedőt, — minden iparost legközelebbről érintő forgalmi adóra vonatkozólag nyújt könnyen áttekinthető tájékozást. A könyv a gyakorlati kereskedő, iparos számára ismerteti a forgalmi adóval összefüggő rendelkezéseket és a forgalmi adókérdés egész komplexumához szolgál gyakorlati irányú utbaigaziiásokkal, tanácsokkal. 1 Különösen nagy szolgálatot tesz a könyvnek több mint 500 különböző kereskedelmi cikket felsoroló betüsoros jegyzéke, amely e sokféle cikkre kirótt különböző adötéleleket sorolja fel külön-külön. A könyv tartalmaz ezenkívül példa mintát a forgalmi adó helyes bevallására, időrendben hozza a forgalmi és luxusadóra vonatkozó eddig megjelent törvények, rendeletek és hirdetmények keltét, számát s négy különböző kiszámítási táblázattal, ezekhez csatolt példákkal könnyíti meg a helyes adóvallomás, adóösszegek helyes és gyors kiszámítását. A könyv Arca 7 korona. Spitzer Sándor könyvnyomda és könykiadó vállalata, Komárom, Nádor- atca 29. sz.