Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-06-30 / 78. szám
1 1928. junuis 30. hogy csupán az országutakon és ehhez hasonló utakon lehet szabadon közlekedniük. Természetes dolog, hogy a megszorítás a tartózkodási helyre nem vonatkozik, mert hiszen az egyenlő volna a vándorlás betiltásával, ami a mai időben egyelőre még keresztülvihetetlen. Egyébként a cigányok összeírása Szlovenszkón 1929. február 11-től Julius 31-ig és Ruszin8zkóban 1929 augusztus 1-től augusztus 15-ig fog tartani. Hatalmas árvíz Japánban. Százezrek lettek hajléktalanok. — június 29. Japán nyugati részén és Kiu-Csiu szigetén az utóbbi hetek nagy esőzései miatt megáradtak a folyók és rceszsze területeken árviz pusztít. Tokióból jelenti a Daily Telegraph tudósítója, hogy eddig 30-nál több halottról érkezett hir, de a halottak száma bizonyosan többszázra tug, mert 7000 épület pusztult el és százezernyi nép lett hajléktalan. Az árviz több hidat elsodort, a vasúti forgalom szünetel. Az Északi Sarkon lejátszódó tragédia. — junius 29. Mióta Nobile tábornok a Citta di Milano fedélzetén van, mindinkább fogyatékosak a jelentések a ltalia katasztrófájáról, amely május 25-én délelőtt fél 11 órakor tör ént. Az olasz aviatikusok nagyon aggódnak Nobile állapotáért. A tábornok a zuhanáskor nemcsak lábtörést szenvedett, de lelki egyensúlya is megrendült és még most is az átélt izgalmak hatása alatt áll. Az olasz hajón meg voltak döbbenve, mikor meglátták Nobilet. Haja egészen megőszült, hosszúra r.őit, fgész testében lesoványodott, arca beesett, szeme bágyadt volt és eleinte összefüggéstelenül beszélt. Hordágyon vitték a fedélzetre. A svéd expedíció három motoros Junkers repülőgépe Kirgsbay i jelentés szerint utrakelt, hegy felkutassa az ltalia roncsát és az expedíció hét tagját. Norvég északsarki utazók már egyáltalán nem bíznak ennek a hét embersikert, hatalmat és szerelmet, a férfi örök játékszereit, azt a háromságot, mely olyan kívánatossá teszi szemében az életet. Nevetségesnek szerették volna látni, gyötörni, megalázni, maguk sem tudták, miért. Sajátságos szolidaritás fejlődött ki bennük ellene és sokszor diadalmaskodtak rajta, mert ők sokan voltak és ő egyedül volt az igazságával. Csak az öreg tanítója állt melléje ilyenkor. De jaj azoknak, kiknek egy öreg taniió az egyedüli pártfogójuk... V. Piros őszi ir.c«elkedés járt a furcsatornyu házakon. Zizegett a tölgyek alatt az aranyszin avar és őszi harmat csillogott a juharfák bíbor levelein. Kelletlenül nyíltak a sárkányfejekkel kifaragott kapuk. Borbála szórakozottan járkált a görcsöságu fák közt. Csufondárosan fecsegtek az öreg kutak. A szilfák aranypénzt potyoghattak, ahogy megrázták magukat. Álmosan ásítottak a vaskosaras ablakok. Éneklő Savoyard tévedt majmával a városka piacára. Uj bor forrt a pártos pinceajtók mögött és kőkockás ivók homályán (éli csatákra készülődtek a piros-zöld kárlyakirályok. És a költő szava untatni kezdte az embereket. Haszontalan mesterség, hazug jósolgatás, gondolták magukban, amiből még egy jó kabátot sem lehdl szerezni. Lám az üvegcsiszoló uj telket vett a nagy piacon a boltos mellett. És az emberek már alig billentették meg kalapjukat. A vadász fülyörészve tért haza az őszi dérben. A faluhoz közeledve pedig dalolni kezdett: Tarló rögén már bíbic énekel Október-hideget lehel s ködöt. A fák bujósdit játszanak a ködben Kis házkacaga ködfüggöny mögött, Kis lány kacag az ablaka mögött. Vidám vadász, siess vadász a lesre, Kis ny ul fülelj, búvóhelyet keress te, Komáromi Lapok 3. oldal. nek a megmentésében és éppen igy végkóp elveszettnek tekintik Malgreen svéd meteorológust is két olasz társával együtt. De éppoly kevés remény van Amudsen megmentésére, aki életét áldozta fel, hogy embertársait megmentse. Snips vasúti szerencsétlenség Angliában. — junius 28. Darlington közelében junius 27-én éjszaka súlyos katasztrófa érte a ntwcastlei személyvonatot, amely zsúfolva volt kirárdulókkal. Szerencsére a sze mélyvonat lassítva haladt, mikor a darlingtoni állomásról szembejött vele egy személyvonat. Mind a két mozdony magasra ágaskodott, a két első személyke esi belefuródott, a többi kisiklott. Az első jelentés 18 halottról és 30 sebesültről szól. Éjfél felé Darlingból két mentővonat ment ki a katasztrófa sziahelyére és nagy tömeg vasúti munkást vittek ki a romok eltakarítására. SANATORIUM Dr. Hugo Selye Komárno, Deák F. utca 3. Sebészeti és nőbetegek részére Romp, Roan. Diinia. Telefon 68. 484 Pszoía Gyula esetéhez. Irta: Alapy Gyula. Környei Elek a Komáromi Lapok legutóbbi számában a hősi halált halt Pszofa Gyuláról ir és annak példáját Roald Amundsenével, az északi sark hősével hasonlítja öss:e, akinek sorsa bizonytalan, valahol a jég világában él, vagy talán már nem is él. Meghal egy eszméért, mint hős, mint férfi, meghal amiért Nobile tábornok segítségére siet, de katasztrófa áldozatává lesz, ha gvorsan meg nem mentik. Szegény kis Pszota Gyula sohasem álmodta, hogy valaha az ő apró kis neve Roald Amundsené mellé kerüljön. A párhuzamban egyébként igen kevés a köszö net, mert abban olyan gondolatok vannak, amelyeket a legerélyesebben kell viszszautasitanunk, mert már az is baj, hogy két napig maradtak cáfolatlanul. Környei Elek zavaros okfejtéssel a biblia és a tételes keresztény vallások legfőbb fantétele, a felebaráti szeretet ellen nyilatkozik. Naiv és buta módon cselekszik, — írja — aki a szeresd felebarátodat, mint tenmagadat parancsnak engedelmeskedik a nagy pillanatokban. Aki pedig cinikusan végignézi társa halálküzdelmét, az okosan cselekszik. Úgy érezzük, hogy az egész erkölcsi világnézetet érték ezek áz ütések, amelyet Környei deihuálni akar, de ebben a pillanatban beleütközik az erkölcsi törvényekbe is, a vallások tanításaiba is, amelyek ma érvényben vannak és szeretjük hinni: érvényben is maradnak. Lehet, hogy ezt nem tudatosan irta, mert ebben az esetben világnézete nemcsak sajnálatos, hanem veszedelmes is, hanem csak a mindent tagadó Bemard Shaw mintájára egy axiómát akar kiforgatni a sarkából azzal, hogy azt képtelenségnek akarja feltüntetni: ...kis barátunk hős lett, mert naiv voll és esztelen volt, mert hite volt. (?!) Hitt saját magában, az Ügyességében a tudásában, de mindenek felett hitt abban, hogy igaz az: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Környei szerint ez tévedés, naivitás és ostobaság. Tehát ostoba, aki megmenti másnak az életét, a tüdővész bacillust kutató professzor, aki ezzel kockáztatja a maga életét is, Roald Amundsen is, aki eléggé nem dicsérhető önzetlenséggel és altruizmussal annak a Nobile-ntk a megmentésére indul, aki valamikor megsértette őt. A hősök, akik életüket kockáztatják, ostobán naivak, mert hitük van a szerétéiről vagy a kötelességekről. Hála Istennek, az életmentők logikája mégis csak másképen működik, m^rt azoknak elméjében az erkölcsi törvény parancsszava hallatszik az emberéletek kockázata idejében: indulj előre gondolkodás és megállás nélkül és mentsd meg a veszendőnek indult emberi életeket! Hány feltaláló tette | kockára életét a tudományért, amely csak erkölcsi értéket tud nyújtani. Ha Környei okfejtése megállana, akkor Körösi Csorna Sándor, a Himalája és Tibet első kutatója naivul és ostobán cselekedett, amikor kimozdult otthonából, mert ha például adószedő lesz, akkor életét egész nyugodtan fejezi be a Himaláján szerzett betegsége nélkül. Vagy egyszerűsítsük le egészen a kérdést : naivak és ostobák a kórházi ápolók is, akik például leprás, peslises. vagy kolerás betegeket ápolnak, ahol erős kockázata van a halálnak. Hát egyszerűen nem igaz, hogy ilyen következtetést lehetne levonni az adott esetekből anélkül, hogy lerombolni ne akarnók azokat az elveket, amelyeken a társadalmi rend nyugszik. Igenis, az a hős, aki bátor, sőt ha kell, vakmerő és akinek hite van, erős hite, hogy ezzel jót cselekszik, nemeset művel: mert a legnagyobb jót, az emberi életet menti meg, amit mi nem adhatunk és elpusztulni hagyni a mi erkölcsi felfogásunk és vallási meggyőződésünk szerint is a legnagyobb bűn. Ha az életmentés csak könnyeimüség, ha az önfeláldozás erénye ostobaság, ha csak magunkat kell szeretni felebarátunk helyett is, akkor olyan kifosztottak lennénk erkölcsi tartalmunkból, mint a megrabolt utas, akinek mindenét elszedik a sivatag rablói. Környei Elek cikke tanításánál fogva veszedelmes, mert az önzést és a hedonizmust hirdeti. Ha a magunk élete a legfontosabb és mindent megelőzi akkor az életnek csak a fényoldala, után kellene futnunk egész életünkben, hajszolni a gyönyört, a jólétet és életörömöt, ami a föld anyagához való oktalan tapadás, minden erkölcsi tartalom nélkül. Ha azonban a világ Megváltója tanítását akarjuk követni, akkor a mi egyszerű életünk arra is való, hogy az megossza szeretetét azokkal is, akiknek abból nem jutott, Az elesettekkel, a szegényekkel és az élőhalottakkal. Csak azért élni, hogy én: első személyben jól éljek és utánam jöhet az özönvíz, — igazán nem életcél. De ha kell egy koldusért vagy egy mai terminológia szerint — kapitalistáért — kockára teszem a magamét, hogy azt megmentsen, akkor teljesítettem a legteljesebb mértékben a feíebaráti szeretet parancsát. Aki ezt teljesíti, az tökéletes ember, azért tökéletes, mert hite van, hős azért, mert bátor. És Roald Amundsen esetében, vagy akár a komáromi kis Mert ez az ősz, október ó ... November majd utána jől Hahói Es meglengette a kalapját. Frissen, ruganyosán lépkedett. Arcán a szabadság pírja és az őszi erdő illata a hajában. Borbála káposztatorzsákat harapdált febér fogával és tarkavirágos selyemkendővel kötötte át szoborderekát. Estenden csillogó szemmel figyelt a vadászra, aki vig történeteket mesélt és cukrozott mandulával és narancshéjjal kínálta. Mustot ittak. Árnyékképeket ollóztak, kártyát vetettek és kártyakunsztokkal mulattak. A költőnek dfdergett a lelke és szava mind halkabb és dadogóbb lett. És Borbála visszafojtotta az ásítást. A vadász érezte, hogy nyeregbe került. Már nem félt a költőtől. Jókedvűen tréfált vele. Az kopottabb és véznább volt, mint valaha. De titáni dac és szomjúság tornyosodon a lelkében ... Elmegyek innen, — gondolta — hogy elhozzam magamnak a dicsőséget és le fogtok borulni a ragyogásom előtt. És megkoronázom vele az én királynőmet. Aztán kézenfogom és ő követni fog. Elhatározta, hogy másnap elindul a nagy város felé. Nem búcsúzott el senkitől. Csak a Borbáláék hideg vasrácsos keritéséhez szorította oda forró aicát sokáig. Idegenség hideg lehellete csapott feléje. És akkor egyszerre suttogást hallott a kert mélyéből: — Szerelsz? — Szeretlek ... — Akarsz-e az asszonyom lenni jóban és rosszban? — Akarok ... A költő felismerte Borbála és a vadász hangját s már nem volt többé kedve bemenni a városba és megkeresni a dicsőséget. Úgy érezte, hogy nincs már miér*. E helyett beült a faluvégi kis korcsmába és ivott hajnalig. Rájött, kogy az ital jó vigasztaló. Bufelejtő és szépeket lehet tőle álmodni. £s másnap újra elment és még többet ivott. A hivatalát elhanyagolta. És a rendes emberek elfordították a fejüket, mert rösteltek vele az utcán találkozni. Mikor Borbála és a vadász megesküdtek, akkor is mámoros volt. Úgy hallgatta, hogy szűrődik át a lakodalmi muzsika a csillagos éjszakán. A hivatalból nemsokára kitették és ráköszöntött a nyomor. Borbála és a vadász megsajnálták. Segíteni akartak rajta, de a költő gőgösen visszautasította a jótéteményeiket. Végre mindenki napirendre tért fölötte, hogy haszontalan, könnyelmű ember és mikor nemsokára meghalt, — a költők szokásához híven: mindenkitől elhagyatva és kinzó, örök szomjúsággal a szivében — nemsokára el is felejtették. Történt azonban, hogy a költő halála után sok-sok esztendővel valami írástudó ember telepedett le a városkában, afféle örökké szimatoló, pápaszemes tudós, és beköltözött a költő régi szobácskájába. Egyszer a padláson kutatva, valami régi Írásokat talált. Egy bolondos, mihaszna rímelő élt itt valamikor, annak a hagyatéka, — magyarázták neki. Az írásokat már egy kicsit összerágták az egerek, de a pápaszemes azért eligazodott rajtuk. És minthogy a becsületes megtalálók közé tartozott, nemsokára bejárta az országot egy nagy költőnek a híre, aki elfeiedten halt meg, de halhatatlan szellemi kincseket hagyott nemzetére. Uj irodalmi társaságok alakultak és uj költők, akik abból éltek, hogy ódákat írtak a régiről és összevesztek rajta egymásközt. Egy napon nagy ünnepség keretében márványemléktáblával jelölték meg a házat, ahol egykor a költő lakott. Maga a miniszter is leutazott és az ünnepi lakomán ott voltak a városka előkelőségei, köztük a nagyszakállu főerdész is a feleségével, Borbála asszonynyal, aki szép volt, mint egy ragyogó őszi délután és a menyasszony leányuk, aki szakasztott olyan volt, mint Borbála a költő verseiben. Az ünnepi szónok megemlékezett a költő szerelméről, Borbála asszonyról is, aki illendőnek érezte, hogy battiszt zsebkendőjével megtörölje a szemét és általában érdekesnek és ünnepélyesnek találta az egész helyzetet. A tőerdész pedig 100 forintot adott az ünnepi költségekre, ami akkoriban nagy pénz volt és hirlapilag nyugtázták is. Este, mikor már mindenki aludt, Borbála asszony kilépett az erkélyre és sokáig nézte a csillagos eget. Valami nagyon szépet akart gondolni, ami méltó legyen egy költő eszményképéhez, de csak a leánya kelengyéje jutott az eszébe. Végre megállapodott magában, hogyha a leányának majd fia születik, a költő nevére fogja kereszteltetni. Ez a gondolat viszont valami képzettársítást váltott ki belőle a télire eltett befőttről. Mert azt hiszem felesleges megjegyezni, hogy Borbála kitűnő gazdasszony volt. Úgy érezte, hogy abban a névben, mint egy préselt virágban benne lesz az emlékezés és be lesz biztosítva úgy a költő, mint az ő emlékezete a jövendő generációk számira. Édes érett, bár egy kicsit szomorú asszonyi mosoly ült az ajka köré. Aztán elimádkozott egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet a költő lelki üdvéért. i
