Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-05-26 / 63. szám
1928. május 26. Komiromi Lapok 9. oldal. Állandó raktál' Küi't és környéke részére Weisz Ncimuiié fakereskedd eégnél, Kürt. I Állandó raktár Komárom és környéke részére fakereskedő és éx>ltkezésl vállalkozó cégnél, Komárom, Rákóczy at 40. 207 Hősök emléke. Hősök emlékszobrának leleplezése Aranyoson. Lélekemelő ünnepély keretében leplezték le f. hó 20 án a hősök emlékszobrát Csailóközaranyoson. A szoborfelavató ünnepélyen résztvett a község apraja-nagyja, felekezeti és osztály külömbség nélkül. Ez a 2000 lelket számláló község 75 hősi halottal adózott a világháború borzalmainak és most iga? kegyelettel áldozott az elesett hősök emlékének. A felavató ünnepélyt az „Oh felséges Isten . . kezdetű négyszólamú ének kel vezette be a ref. énekkar. Az ének utolsó sorainál lehullt a szobrot takaró fekete lepel. Rövid fohász után Földes Lajos ref. lelkész mondta el könnyekig megható felavató bészédét. Utána egy szavalat és Borza Zoltán dunaradványi református lelkész ünnepi beszéde következett. A bibliából vett szent•í?e (.Jöjjetek én hozzám . . .“) alapján az isteni kegyelem mindenható erejéről elmélkedett és a hösök érdemeit méltatta. Ünnepi beszédet az énekkar „Nyugosznak ők, a hős fiák . . .“ kezdetű éneke, egy szavalat és az emlékszobor megkoszorúzása követte. Elsőnek a hadiárvák és özvegyek koszorúját helyezte a szobor talapzatára megható szavak mellett Nagy Klárika hadiárva. A község mint erk. testület koszorúját Biró Ödön főjegyző, a ref. egyház koszorúját Nagy József főgondnok, a r. katb. kath egyházét Mikó Zsigmond, az izraelita hitközségét N:u mann Imre, a tűzoltó századét a főparancsnok kegyeletes szavak kíséretében helyezte el a szobor körül. Számos koszorúval és sok virággal díszítették még a szobor környékét a hő; i halottak családtagjai, a rokonok, ismerősök és jóbarátok. Megkoszorúzás alatt az énekkar gyászdalokat énekelt. Az ünnepélyt a tűzoltó-század fúvós zenekara gyászindulóvai fejezte be. Ünnepély végeztével a koszorúk és virágok tömkelegéből emelkedett ki a díszes ír ár vány oszlop, mely arany betűkkel örökíti meg a hősök neveit. Felirata a következő: „Csalíóközaranyosi és cserhátpusztai hadbavonultak drága neveit őrzi ez a márvány, kik az 1914—1918. évi világháborúban hősi halált haltak a Hazáért. Balogh Lajos, Balogh László, Balogh Mihály, Balogh Vince, Barak József, Baranyai Lajos, Beke Imre, Benedek Ferenc zászlós, Berecz István, Berecz László, Besse János, Búzás István, Csóka Károly hadnagy, Csóka András, Csóka Dénes tds. Csóka Zsigmond, Csonka Rudolf, Dózsa József, Farkas István S’kv., Garay Mihály szkv., Garay Mihály, Győri István, Hegedűs János, Hegedűs Lajos szkv., Horváth Imre, Hubik Lajos. Jankó Mihály, Jákob István tds,. Kathona Ferenc, Károly István, Kelemen Lajos, Kovács István, Kovács Lajos, Nagy Bálint, Nagy József, Nagy László tds., Németh István, Németh János, Olajos József, Oriskó József szkv., Oriskó István, Osvald Kálmán tds, Pauer György, Pavlicsek Lajos, Piroska György, Pónya Lajos, Raáb Dezső hadnagy, Rapcza László, Restár János, Sándor Mihály, Sántha István, Skabla Antal, Szabó András, D. Szabó Imre, D Szabó József, Szalai István, Szarka István, Szarka László, Szarka Zsigmond, Szénássy Imre, Szénássy Lajos tds., Szűcs István, M. Tóth János, M. Tóth Péter, Varjú József, Varjú Lajos, Végh István, Vendégh Péter, Vida István, Vida Vince, Cs. Vödrös János, Vörös Istváa, Vörös Sándor, Vörös Vince, ifj. Vörös Zsigmond. Harcok helyét idővel Elsimítja a szél, De a hősök emléke Örök s örökké él.“ A szobrot sziléziai márványból Közönség gúnyosan kacag, első férje meg a csoportban legelői állva, megvető arccal folyton azt rikoltja felé: pfuj, pfuj! Flóra napokig nem ment ki a házból 8 hogy valamiképpen elhessegesse a gyötrő gondolatokat, iparkodott valahogy elfoglalni magát. Még a szakácsnővel is szóba állt: — Mondja Teréz, mi baja van magának? Maga mindig olyan szomoiu?l A szomorú, hallgatag Teráz szeméből egyszerre kicsordult a könny s nem tudott mindjárt szólni. Flóra biztatta: — Nos. mondja meg, mi baji v^n? Teréz elfojtotta a sírást s elmondotta, hogy mi baja van: — óh, hogy ne lennék szomorú! Kereső uram tavaly hirtelen meghalt s hogy eltarthassam a kis leányunkat, szolgálnom kell s nem lehetek együtt a gyerekemmel... Flóra most gondolt először a maga kis leányára, megdöbbent s festék nélkül fakó arca el halványodott. Hát ez a szegény cseléd azért szomorú, mert nem lehet együtt a kis leányával, ő meg ... Flóra egypár nagyobb bankót adott Teréznek kis leánya tartására. Teréz kézcsókkal köszönte meg az ajándékot s hálás szavakat rebegett. És Flóra mégis úgy érezte, hogy ez a nyomot ült cseléd, aki tudja, hogy úrnője elhagyta a maga gyerekét, s azt is tudja, hogy milyen céda életet él, valami titkolt undorodással csókolt neki kezet... Mintha ez az undorodás ragadós lett volna, Flóra is undorodni kezdett magamagától. Az álmatlan éjszakák kegyetlenül megviselték. A doktor nagyobb adag Veronáit rendelt neki. A Veronái használt, csak az volt a baj, hogyha elaludt, mindig azt álmodta, hogy a kis leányával sétálgat, azzal játszik, azt babusgatja s aztán a felébredés mindig nagyon keserves voltl Flóra, hogy az egyedütvalóság keserves kínjaitól megszabaduljon, rövidesen megint a zajos élet mámorában kereste nyugodalmát. Barátnői természetesen szívesen fogadták a közibük visszatértet s bizonyosra vették, hogy a fényes zsurok, ötórai teák 8 a nagy vacsorák, a jazz band, a divatos táncok hamar feledtetni fogiák Flórával a Don-nal történt balesetet. Egy darabig Flóra maga is azt hitte, hogy a folytonos hajszában a gyönyörök majd elhódítják, de Csakhamar rájött, hogy az undor, amely a tisztességes Terézről ragadt rá, annyira elhatalmasodott lelkében, hogy most már nemcsak magától undorodott, hanem megutálta a vánnyadt udvarlókat, akiknél dolgozó férjét már most különbnek r tartotta s megutálta léha barátnőit is. Óh, milyen üres, lélekkelen bestiák ezek mindannyian, nem feleségek, nem anyák, s azok mellett az asszonyok mellett, akiknek nincs esti ruhájuk, bejárót sem tarthatnak, maguk tákolják össze a gyerekek ruháit s maguk foltozzák meg a férj rossz nadrágját, ezek gyémántjaikkal s pazar ruháikkal milyen semmik, senkik s milyen utolsók! Flóra a nagyvilági élet nemrég anynyira óhajtott forgataga elöl s önmaga elől, a doktor tanácsára, ronggyá nyütt idegeivel a tengerpartra menekült, jaj, de a tengerparton olyan sok kislány játszott, hancurozott, kacagoti a fényes napsütésben ... A megszokott altató- és kábítószerek már most nem használtak. Flóra a tengerparton játszó gyereksereg látásától szinte megbódulva, már harmadnap elhatározta, hogy hazajön. Az első expre8szel haza is robogott s még aznap délelőtt, mikor hazaérkezett, elment egykori lakásuk elé. Valami őserővel, egyre erősbödő, leküzdhetetlen vágytól sarkalva, már most mindenáron a kisleányát akarta látni 1 Fáradtan, megtörtén, bódultán s rogyadozva, órákig járt fel s alá a ház előtt. Nagysokára aztán észrevette, hogy egy kisasszony jött ki a házból egy kisleánnyal. Flóra nem ismerte meg a leányát, hiszen voltaképen sohasem ismerte s esztendők óta nem látta. Szerencsére a vicéné a kapuban állott s kérdésére meg tudta mondani, hogy az a kisleány, aki most kiment a német kis: sszonnya', az eíső emeleti nagyságos ur kisleánya s ilyenkor mindig a Dunapartra mennek ki sétálni. Flóra sietve indult volna már most a kisleány után, de az izgalmak miatt nem birta a lába. A vicénét elszalajtotta egy autótaxiért. Mig az au ó meg nem jött, rettenetes kínosat szenvedett, mert folyton attól tartott, hogy ki talál jönni egykori férje, megismeri és majd megáll elölte s jogos megvetéssel azt fogja odakiáltani neki: pfuj, pfuj! Az elrobogó gépkocsiból kipillantva, Flóra még látta a kisleányt, amint ez az utca végén a német kisasszonnyal a Duna part felé fordult. De most nem volt ereje, hogy maga is kimenjen a sétálóra, otthon összetörtén omlott össze. Éjszaka megint nem tudott aludni, megint előkerültek az altatószerek s álmában aztán egész éjszaka * kislányával sétáit a tengerparton, óh, milyen boldog volt! Anya voll! Másnap egyenesen a dunaparti sétálóra ment s ott alig leplezhető felindulással fel-ah járva, leste, hogy ki jön-e ma is a kisleánya? A kisleány nemsokára csakugyan jött a német kisasszonnyal s men hazulról odáig jó nagyot sétáltak, le is ültek mindjárt. Flóra, mintha ez csak véletlen lett volna, a leánya mellé ült, az üres székre. Egy ideig hallgatott: a vidám életben megfáradt szive olyan hevesen dobogott, hogy nem is birt volna szólni. Aztán, amikor a német kisasszony elővett egy, bizonyosan már százszor elolvasott breszlaui levelet s elmélyedt abba, halkan megszólította a kisleányt, aki székében elörehajolva, a sétáló túlsó oldala felé nézett: máromi Viktor kőfaragó mester, a szobron levő bronz díszítményt és turulmadarat pedig Török András műlakatos készítette. Mint a felekezeti jó béke tanujelét és az egyakarat szép példáját említjük fel itt, hogy a hősök emlékszobra, mely a ref. egyház kezdeményezésére készült, vallásfelekezeti külömbség nélkül együtt örökíti meg azoknak a hősöknek a neveit, akik bár nem egy hsrctéren, de egy célért áldozták fel ifjú életüket. Äz iparos-kereskedő' szaksajtó. Komárom, — május 25. Erről a témáról nem egyszer irtunk már, visszhangja volt ugyancsak nem egyszer a papirosra vetett terveztetéseknek, felvetett gondolatoknak. De sajnos, az örömmel, reménységgel hallgatott visszhang, vagy nyomdabetüvel formába öntött Írott reflexiókból érdeklődéssel olvasott hozzászólásokat elvitte a szellő, mint annyi sok más magyar nekibuzdulást. De ha nem szűnünk meg a tervezgetéseket örökösen 1 tapétán tartani s ha egyik-másiknak — Talán a mamáját várja ?... — Nem — felelte a kisleány, — azt a beteg macskát nézem, amely, tetszik látni ott a kávéház előtt ül s nyávog. Flóra odapillantott s riadtan arra gondolt, hogy leányát jobban érdekli a beteg macska, mint ő. Aztán egy pincér jött ki a kávéházból s végigment az üres terraszon. A beteg macska a pincér elöl elvonszolta magát, behúzódott a sötét pinceablakba s onnét nyávogott ki keservesen. Flóra, amikor a pincért meglátta, iszonyodva az ő szélhámosára gondolt s arra, hogy ő már olyan, mint az a nyomorult, beteg macska. A kisleány, gyerekes bőbeszédűséggel, most újra felelve az iménti kérdésre, megszólalt: — Nekem nincsen mamám, hát nem várhatom. Az én mamám meghal:! Már régen meghalt 1 Én nem is ismertem, de azért minden este benne van az imádságomban, hogy a jó Isten adjon örök nyugodalmat neki. Flóra megszédült s halotthalványan hátrahanyatlott a széken. A kisleány észrevette, hogy a néninek valami baja van, riadtan a német kisasszonyhoz húzódott, akinek sipftozására aztán a sétálgatók közül egy-két jó lélek élesztgetni kezdte az elalélt hölgyet. Flóra hamarosan feleszmélt; amint felvetette a szemét, elsőbben a gyermekét kereste, de az akkor már nem volt ott, mert a német kisasszony hamarosan elsietett vele, nehogy az idegen hölgy eltorzult arcától a kisleány megrémüljön. Flórát besegítették egy autóba s haza robogott. Otthon jajgatni kezdett s kétségbeesetten a földön fetrengve, marcangolta magát, majd a tombolából kimerültén, jóformán öntudatlanul feküdt sokáig. Este aztán felverte az a gondolat, hogy meglesi a kisleányát, amikor holt anyjáért imádkozikI Egyszerre úgy érezte, hogyha ártatlan gyerrae-
