Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-05-03 / 53. szám
19 28 májas 3. Komáromi La^ck 3. oldal. HÍREK. — Májusi ájtaioscágok a Szent András templomban. Hétfőn, május havának előestéjén megkezdődtek a Szent András templomban a katolikusok körében nagy kedvellségnek örvendő májusi ájtatosságok, amelyek Máju3 Királynéjának, Szűz Máriának tiszteletére Bzokták a katolikus híveket összegyűjteni. Az első ájtatosságot Majer Imre dr., apátplébános, költői képesben gazdag, lendületes szentbeszéddel vezette be és teljes papi segédlettel végezte. A gondosan es ízlésesen gazdag virágdíszbe öltöztetett májusi oltárnál a leánykongregációk tavaszi lelkű csapa'a állott díszőrséget. A kongreganista énekkar pedig az irgalmas nővérek által betanított és vezetett uj Mária énekek szép előadásával emelte a hívek áhítatát és Szűz Mária tiszteletét. — A li tániák egész május havában — vasár- és ünnepnapok kivételével — naponként este fél 7 órakor kezdődnek. A szerdai és szombati litániák előtt szentbeszédek is lesznek, amelyeknek tárgyát Szűz Mária óiestamentumi előképei (Judit, Mirjam, Eszter, A paradicsom, A makkabeusok anyja, A frigyszekrény, A szunamita, A szivárvány, Dávid tornya) fogják alkotni. A szentbeszédeket Lestár István dr., Severn Károly és Csányi Márton dr, segédlelkészek felváltva fogják mondani. — Május elsejének megünneplése Komáromuan, Borongós, csúnya esős napra virradt idén május elseje, a munka ünnepe, mely egyúttal a csehszlovák államban hivatalos ünnep. A csehszlovák szociáldemokrata párt komáromi frakciója 9 órakor tartotta meg felvonulását a város főutcáin, ami után a Dózsa-féle Vigadóban népgyülés volt, amelyen Fehér Ferenc központi titkár és Benes vasutas szakszervezeti titkár mondották el május elsejei beszédüket. A csehszlovák nemzeti szocialisták d e 9 órakor a Klapka-téren tartották ülésüket gyérszámu közönség előtt, ahol magyar beszéd is hangzóit. A kommunista párt tiz órakor tartotta meg felvonulását majd a Kossuth téren gyüléseztek, ahol Zamek, a Munkás kommunista újság szerkesztője tartotta meg beszámolóját. Délután a dunaparfi Munkásotthonban előadást rendeztek a kommunisták. A május elsejei hangulat azonban igen elmaradt a városban, mivel az esős idő kedvüket szegte az embereknek. — Az első szentáldozás, a gyermekek nagy napja Komáromban az idén is Áldozócsütörtökön, május 17-én lesz. Az első áldozók száma a mostani évben meghaladja az átlagos nagyságot, ennek következtében többen vannak az anyagi támogatásra szoruló szegény gyermekek is. A komáromi katolikus publikum minden esztendőben megmutatta nemes szivét az első áldó?ók segítésevei és öröméhez való hozzájárulásával. Bizalommal várják a boldogan reménykedő gyermekek, hogy ők is tapasztalni fogják majd az irgalmasság megnyilvánulásának egyik legszebb formáját. A jólelkű hivek szíveskedjenek akár pénzbeli, akár ruhabeli adományaikat az Irgalmas Nővérek zárdájába eljuttatni. — Temetés. Amint részvéttel értesültünk, az alistáli r. kaih. híveket súlyos csapás látogatta meg. Elköltözött az élők sorából a vallásbülömbség nélkül szeretett, tisztelt és becsült lelkipásztoruk, Jankó Ernő, római katolikus plébános. Hogy milyen nagy szeretet tűzte őt az alistáli hívekhez éB viszont, azt leginkább megmutatta az a nagy részvéttel lefolyt temetése, amelyen résztvett Alistál, Felistái, Padány, Tönye községek apraja, nagyja, felekezeti különbség nélkül. Lelki üdvéért a gyászmisét Alistálon Herbszt József szentmihályfai esperes végezte dr. Hegyi Jenő alsónyárasdi esperes és Tölgyessy Jenő vásáruti plébános segédlete mellett. A gyászmisén felhangzott Gladich rekviemje, majd ezután a hivök ajakán a magyar szövegű libera. A délutáni beszentelést Rudnay nagy prépost végezte a teljes számban megjelent kerületi papság segédletével. A beszente lésen, amely egyben búcsú volt a 22 évig Alistálon működött és szeretett plébános porhüvelyétől, megjelent az egész község, Martsa Sándor alistáli, Szekeres László padányi ref; lelkészek j vezetésével az alistáli és a padányi ref. egyházak presbitériumai, akik koszorút helyezteti a ravatalra. A beszentelés után a beláthatatlan sokaság kikisérte a halottat a falu végéig, ahol autóra helyezték a koporsót és hat tűzoltó kíséretében Magyarbélre vitték, ahol másnap nagy részvét mellett a szülei mellé temették el. — Nyugalomban. Lengyel Béla dunaszerdahelyi járásbirót a pozsonyi tábla elnöke saját kérelmére május elsejével nyugdíjazta. Lengyel Bélát, aki évtizedek óta híven es lelkiismeretesen szolgálta az igazságügyet és ezzel egégz Csallóköz osztatlan szereidét és becsülését vívta ki magának, felettes hatósága köszönő szavakkal és sajnálkozva helyezte saját kérelmére nyugalomba. — Halálozás. Őszinte részvéttel értesülünk, hogy Kosch Bernát magyar komáromi jónevü kereskedő, aki betegségére a helybeli városi közkórházban keresett gyógyulást, tegnap hosszas ; szenvedés után elhunyt. Kihűlt porait ; május 3-án, délután fogják az itteni izraelita temetőben örök nyugalomra ) helyezni Elhunytat szerető családja és | ; kiterjedt rokonság gyászolja. \ — A komáromi díszes pénzintézetek | f. é. május hó 1-től kezdődőleg pénz- j tári helyiségeiket d. e. fél 9 tői déli 1 5 • óráig tartják a felek rendelkezésére f s nyitva. 1 — Érsekujváriak a múzeumban. Má- \ • jus elsején a fotball mérkőzés kapcsán ^ I nagyon sokan áirándultak Érsekújvár- | ról Komáromba, akik közül a gimná- = , zisták csoportja a délelőtti órákban f | meglátogatta a kultúrpalotát is, amely- j I nek gazdag gyűjteményeiben Baranyay { József dr. könyvtáros kalauzolta őket j ! szakszerű magyarázatok közben. j — a komáromi Protestáns Nűegylst j koréból. Az emberi szenvedések csök■ kentését célul kitűző emberbaráti egye- \ \ sületek sorában mindig az elsők között j S küzdött a Komáromi Protestáns Jótékony < I Nőegylet, amely most vasárnap, május hó j I 6-án délután 4 órakor tartja évi ren- 5 j des közgyűlését a Kollégium tanács- | \ termében Pap-Kovách Elemérné, az \ ! egyesület agilis elnöknője vezetésével. 1 A szokásos közgyűlési pontok (évi í | működés, zárószámadások és költség' | I vetések) mellett a közgyűlés lesz hí- jj ! vatva a tisztikart is megválasztani, mi- | 1 vei az eddigi tisztikar mandátuma lejárt. j j — Halálozás. Egy köztiszteletnek | örvendő iparosmester hunyt el a na- \ \ pókban Ebeden, Szabó Mihály jónevü jj j építész személyében, akit az egész já- i í ras ismert és szeretett. A derék iparos j í hirtelen megbetegedett és az eszter- s ] gomi kórházba szállították, ahol meg I | kellett őt operálni. Az orvosi tudomány \ i azonban már nem tudta megmenteni | I életét. Temetése igen nagy részvéttel jj ment végbe és azon a járási iparlársu- \ lat és a járási tüzolíószövetség is kép- i viseltette magát. ; — ffleghiuá. A helybeli Irgalmas ? | Nővérek óvodás növendékeikkel szom- Jí [i baton és vasárnap, május hó 5 én és í | 6-án délután 4 órakor a Katholikus | I Legényegylet színháztermében az épit* f j kezés céljaira műsoros előadást ren- í | deznek, melyre Komárom és vidékének | nagyrabecsült közönségét szeretettel | meghívja az intézet vezetősége. Műsor: | 1. Az újságárus leány álma. Gyermek- i jj színmű 1 felvonásban. Irta Ferenczy | Hugóné 2 A kis szitálok. 3, A be- jj mutató kis leány. 4. A kis gazdasszony. | 5, Hajós játék. 6. Torkos Laci. 7. p Betegspolók. A zenét a táncokhoz a 1 főgimnázium zenekara szolgáltatja Fe- | rényi József Vili. osztályú tanuló veze- 1 | tése mellett. Jegyek: 6, 4, 3, 2 és 1 1 koronás árban a zárdában kaphatók. | Felűlfizetéseket hálásán fogadunk és | hiriapilag nyugtázunk. — Hódpatkányi fogtak Bkturksszia. í Amint értesülünk Bátorkesziről, tegnap, május 2 án fogták ott az első hód patkányt, amely kisebb példány volt s úgy látszott, hogy nemrég vándorolhatott csak oda. Gépírást tanítok. Címem [ a kiadóban. 378 \ — Megint autószerencsétlenség. Su \ lyc>3 autószerencsétlenség történt megint j Csallóközben. Rosenbaum Dániel poj zsonyi gépkeresfcedő fia Alfréd üzieti | ügyben járt Vásáruion. Az utat egy ! régi szerkezetű Ford autón tette meg, amelyet Néimdh Ferdinand? soffőr vezetett. Az autó körülbelül 50 kilómeteres sebeséggel haladhatott, amikor Vasáruiról jövet Dunaszerdahely felé az autó egyik kereke eddig nem is gyanított ok miatt, hirtelen eltört, amire a z autó nyomban felborult és a kát utasít valósággal maga alá préselte. A sebesülteket dr, Kozna Róbert dunaszerda - helyi orvos látta el az első segéllyel,. Az autótulajdonost azonnal Pozsonyba szállították a kórházba, A soffőr sérülése csekélyebb, Rosenbaum Alfrédé; nagyon súlyos, de azért nem életveszélyes. — Lezárják a kis Duna hidat a kocslfórgalcm részére. A kis Dunahidon, mely az Erzsébetszigetre vese!-; mint ismeretes javítási munkálatok folynak, aminek következtében mától, vagyis május 3-tól kezdve a hidat lezárják a további intézkedésig a kocsik részére. — Panasz a kerékpárosokra. Előző számunkban megírtuk azt a'súlyos balesetet, amely városunk egy köztiszteletben álló polgárát, Schmidthauer Lajos gyógyszerészt, az igmándi keserüviz források tulajdonosát érte. A balesetet egy biciklista okozta, aki a Nádor utcán elgázolta. Azóta is hallunk panaszokat a kerékpárosokra, akik őrületes iramban száguldanak az utcákon végig és legtöbb még csak nem isjcsengetnek, vagy ha igen, úgy akkor, amikor a baj már megesett. A rendőrség nagyobb szigorral járhatna el ezekkel szemben és arra is gondot kellene fordítani, hogy az esti órákban, amikor a sétáló közönség korzónak használja a Nádor utcát, az összes jármüvek elől zárják el azt. A Nádor utcával három utca is halad egymáshoz nagyon közel párhuzamosan, tehát semmi kerülőt se kell tenni úgyszólván a jármüveknek azzal, hogy a Nádor utcán nem haladhatnak végig. Ennyi figyelmet Komárom közönsége igazán megérdemel. — Nobila a Spiízbargák falé. Odóból jelentik, hogy Nobile expediciós hajója, a Citta di Milan, Tromsőből uírakeit a Spitzbergákra. Izsap és Sárkány pusztai tea vaj. Banán és kaliforniai alma, szilva, és barack. Sajtkülönlegességek. Legfinomabb kárpáti málnaszörp és narancsszörp. Dessert bonbonok. Torta- és ostyalapok. Olajos és konserv halak, rák, kaviár, francia szardíniák, valamint a legfinomabb francia Oliva olaj. Horniman angol és orosz teák. Bal- és külföldi rum, likőrkülönlegességek. Asztali ésPaiugyay fajborok. Pezsgők Naponta frissen pörkölt legfinomabb fajkávék és Graham kenyér Berger F. Vilmos csemegeüzletében Komárom, Városházutca. — llj autóbusz járat. A napokban uj autóbuszjárat indult meg Bény-Köbölkut és Szögyén községek között. — Forradalom a háztartásban. A Schichtal valóságos ferradalmat okozott a háztartásban. Egy csapásra szétfőszlőtt a megcsontosodott előítélet, hogy minél több munkával mosnak, annál tisztább a ruha és annál jobban kímélték. A Schichtal bebizonyitoíta az ellenkezőjét, mert a vele való egyszeri főzéstől hófehér a ruha. Ez a leggyorsabb és legkimélőbb mosás, amely időt, pénzt és munkát takarít meg. — Már megint a sebesen hajtó autó az oka a balesetnek, A napokban megint autó okozta baleset történt vidékünkön. Dunamocson Hegedűs Gyula dunamocsi lakos lova egy arra száguldó és éktelenül üvöltő autótól megvadult úgy, hogy a megvadult lovat nem lehetett megfékezni és elragadta a kocsit. Az őrüíetes száguldásban aztán a kocsit nekivitte egy telefon oszlopnak. A kocsi összetörött és a ló megsérült. — elveszett tárgg. A Jánoska első szombat délutáni előadásán elveszett egy gyöngysor, A becsületes megtalálója adja át szerkesztőségünknek. — Újra fstópiíik a földrengés álfel elpusztult Korintftast. Aténi jelentés szerint a görög kormány elhatározta, hogy Korinthus újjáépítése céljából egy millió angol fontnyi külföldi kölcsönt vesz fel. A földrengési katasztrófa áldozatai javára rendezett gyűjtés Görögországban eddig harmincmillió drachmát eredményezett. — Tizenkilenc uj népiskolát építenek Szfovenszkóban. Prágai jelentés sze rint április 27-én az iskolaügyi minisztériumban miniszterközi bizottsági konferenciát taríotíak, amelyen elhatározták, hogy Szlovenszkón 19 népiskolát építtetnek államköltségen. Mi csak azt kérdezzük ezzel a hírrel kapcsolatosan, vájjon a 19 aj népiskola közül lesz-e akár egy is magyar?! — Amikor a birka eltéved a nyájtól. A napokban Báíorkeszin Payer István pásztor nyájából egy birka elmaradt és betévedt az erdőbe, ahol Szűcs Erzsébet megfogta a tévelygő állatot és nem sokat teketóriázott vele. Eivágta a szegény állat nyakát és olyan nagy lakomát csapott belőle otthon, hogy annak híre futott az egész faluban és ennek köszönhette Szűcs Erzsébet a vesztét, | mert a dolog kitudódott és most eljárás indult ellene. így fiatalít és szépít a [JMHjfjE MLLJjjj [OHl-szagpap Minden gyógyszertárban, drogériában és parfümériában kapható. Főlerakat: »VÖRÖS RÁK“ gyógyszertár Bratislava. — Alapítva 1312-i — Sauerwain fogja tartani az eisó | eiőadást a május 7-an megnyitó pragai I ujaauiró főiskolán. A prágai jelentés | szerint a Prágában lélesitett újságíró ) főiskola május 7-én nyílik meg. Az Ielső előadást Sauerwein,, az ismert francia publicista, a Matin külpolitikai szerkesztője fogja tartani. ' Hodza miniszter az iskola igazgató| jává Dvorsky egyetemi tanárt nevezte I ki. A főiskola évenkint három kurzust fog tartani. jj — Nswvorkoan 193 napilap jalanik | meg. Az Egyesült Államokban 1927- | ben 20.694 lap és folyóirat jelent t meg Ebből 2331 napilap, 12920 heti; lap és a többi időszaki. Newyorkban í 193 napilap, 941 hetilap és 862 idö- I szaki folyóirat jelenik meg. A sajtóí szabadság teljes Bármilyen nyelven | lehet lapot megjelentetni minden j előzetes vagy utólagos cenzúra l nélkül. — Újítsa földrengéseik Bulgáriában rés Görögországban. Szófiából és At! hénbő! érkező jelentések szerint a két jj országban hétfőre virradó éjjel újabb j földrengések voltak, azonban nem okoz' lak nagyobb károkat. A mentést munkálatok folyamán egy olasz orvosi bízottj ság érkezett Philipoppoiba, — Hühnefdti báró vette meg a > »Bremen“-!. Newyorkí jelentés szerint I a Junkers professzor tulajdonát képező jj „Bremen“ t féláron, 140,000 marsáért \ eiadta Hühnefeld bárónak. R-Á-D-I-Ó M-Ű-S-O-R. Péntek, május 4. Budapest. 9.30: Hírek, közgazdája ság 11.45: Hírek, közgazdaság, s Közben 12 órakor déli harangszó I az egyetemtéri templomból. Utána: - Kamarazene. (Temesváry—Kerpely í. —Polgár.) Tschajkovszky-nap, 13.00: ’i Pontos időjelzés, időjárás- és viz| állásjelentés. 15.00 : Hírek, közgaz- I daság, élelmiszerárak. 15.35: „Aszs szonyok tanácsadója". T. Arányi l Mária előadása. 16.00; Irodalomtör| téneti előadás az érettségi vizsgára | készülő ifjúság számára a tankerü- 1 leti főigazgatóság rendezésében. Balázs Sándor főgimnáziumi tanár felolvasása: Vörösmarthy: „Kétszomszéd vár". 16.45: Pontos időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés, mozik műsora 17 00: 36-ik Rácz Laci és cigányzenekarának hangversenye 18.15: Hans Göttling dr. németnyelvű irodalmi előadása: „Zum Dührerjahr“. 19 00: A m. kir. Operaház „Hoffmann meséi" előadása. 22.00: Pontos időjelzés, hírek és a magyar-norvég: Davis Cup-tenniszmérközés első napjának eredménye. 22 20: Másfélóra könnyű zene. Zenekari hangverseny. Bécs. 11.00: Délelőtti zene. 16.15: Délutáni hangverseny. 17,20: Zenés