Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-04-03 / 40. szám
V928. április 3. Komiromi Lawk 3. oldal. S* legyezze meg magának ELBERT flivatáruliáza Nádor-utca 19. tavaszi szenzációs uj árait I Poupplin divat iifg 2 gallérral 38'— Munkás zephir ing \ 16'— la Kemény dupla gá.'lér 4 80 la Félkemény < » 4‘80 Kötött divatzokni v 2*60—3'— Kötött divat selyemzokni 6'50 la Köpper alsónadrág hosszú 12 50 Rövid alsónadrág zephir 13'50 Selyem magánkötő 8'60 Gumi nadrágtartó \ 7'50 Dús választékban szekrény'- és sport-gyermekkocsi, selyem férfi ing, színes nadrággomb me, bőr retikOI, flór férfi harisnya és sokni, francia batiszt zsebkendő, sétabotok stb, 242 Selyem harisnya 11*— Mosó Berber selyemharisnya 21—24 Selyem alsónadrág la 22'60 Gyermekzokni Gyermektrikó Gyermek trikóalsóuadrág Manzsettás cérnakeztyO Rádió gyermekharisnya Tavaszi dlvatpuiover Flór harisnya női H'— 5 — 5'— 12'- 3- 70 — 10-Ö volt az egyetlen, aki még a szovjet fétisének, a munkásnak is szemébe mondta az igazságot s gúnyolódott azon, hogy „a rongyosfenekű orosz munkásra tisztelettel néz fel az európai munkás“. A bolseviki rendszert állandóan üldözte, de mert a „fehéreket“ is gyűlölte s félt a visszatérésüktől, a nyugati szocialisták államformáját s az egyéni szabadság biztosítását követelte. Annyira nem azonositotta magát a bolsevizmussal, hogy még a „diadalünnepein“ sem akart résztvenni. A bolsevizmus uralomrajutásának negyedik évfordulóját ezekkel a szavakkal utasította vissza a meghívást: „azon az ünnepen, amely a nyerserő deszpotizmusának a győzelmét fogja dicsőíteni, nem leszek jelen. Amig a személyes szabadságot elnyomják, addig nem lesz ünnepem“. A bolsevizmus tízéves jubileumán (1927.) sem jelent meg, pedig őt is ünnepelni akarták. Gorkij az 1917-ik évi forradalom előtt állandóan gúnyolta az úgynevezett polgári társadalom íróit, a müveit értelmiséget s különösen az egyoldalú szaktudósokat. Még Dosztojevszkiben és Tolsztojban is a nép ellenségét látta s a nyárspolgárok íróinak nevezte őket, mert elitélték a forradalmat s ellenségei voltak minden erőszakos rendszerváltoztatásnak Most megváltoztatta véleményét s kijelentette, hogy a kultúrát többre becsüli a forradalomnál s a kultúra megmentésének szentelte élete hátralévő éveit. Világnézletre s politika pártállásra való tekintet nélkül védte az Írókat és a tudósokat. 1920-ban megalapította a Tudósok-házát, ahol menedékre találtak a tudomány üldözött munkásai. A legnehezebb időkben, a bolsevizmus harcos éveiben küzdött az emberi jogokért s népszerűségét s minden befolyását felhasználta, hogy a bolsevízmusütötte sebeket enyhítse. Hat éven át harcolt szóval és tollal s amikor kissé javult a helyzet (1923-ban), elhagyta hazáját, hogy Olaszország kék ege alatt gyógyulást keressen előrehaladott tüdőbajá a. Az emigráns oroszok ma is gyűlölik s a bolsevisták csatlósának nevezik. Szemére vetik, hogy miért nem hagyta el ő is akkor a hazáját, amikor százezrek vándorbotot vettek a kezökbe. Szerintük ez lett volna a legbeszédesebb tiltakozás a mm uralom ellen. Csakhogy elfelejtik, hogy Gorkij nem hagyhatta el a hazáját a legválságosabb időkben. Terhes öröksége volt, viselnie kellet a keresztet. A mezítlábasok között nevelkedett, közöttük töltötte élete virágkorát, az ő írójuk volt. Személyesen ismerte a forradalom vezéreit, tisztában volt jellemükkel, tudta, hogy távozásával semmit sem használ, mig ha marad, sokat segíthet, hisz mezitlábas volta s forradalmi múltja mindenki előtt ismeretes s ezért a kormány nem zárkózhat el minden követelése s kérése előtt. Az utókor bizonyára hálás lesz neki sok szellemi érték megmentéséért s nagyobb tettnek fogja tartani azt, hogy a legválságosabb időkben Oroszországban maradt, mintha az emigránsokkal együtt elhagyta volna a hazáját. Szülőföldjétől távol, Olaszország kék ege alatt a napokban ünnepelte meg születésének hatvanadik évfordulóját A bolsevista kormány ez alkalomból „a nép művésze“ vagy más címmel tünteti ki, a s7ovjetlapok vezércikkekben magasztalják, de nékünk az az érzésünk, hogy ez az ünneplés több fájdalmat, mint örömöt szerez neki. (B. S.) Lélekemelő ünnepség1 keretében adták át vasárnap egy erdélyi főrabbinak a komáromi hitközség egyitu legszebb tóráját, melyet a komáromi zsidóság küld a nagyváradi zsldóüidözéskor elégetett tóra pótlásárai Megható ünnepe volt tegnap, vasárnap, a komáromi zsidóságnak és a komáromi zsidóság ünnepének öröme egészen Nagyváradig rezonált. A komáromi neol. izraelita hitközség lélekemelő ünnepélyességek között teljesítette azt az Ígéretet, hogy az erdeiyi zsidó hittestvérektől a tavalyi zsidóüldözésekkor elrabolt, elégetett szent thórát pótolja s evégett a nagyváradi zsidóknak uj thórát küld, Vasárnap déli 1 órakor az itteni nagytemplomban csendben, minden előzetes készülődés nélkül megjelentek a hitközség vezetői teljes számban. Goldstein főkántor kiemelte a frigyszekrényből a szent thórát, hogy itt utoljára a hívek előtt magasra emelve, útjára bocsássa. Krausz Mór főrabbihelyettes rövid ima és könnyekre fakasztó beszéd mellett adta át a thórát a bemutatkozásra itt időző Goldstein Benjámin dr. szászvárosi (erdélyi) főrabbinak. — Vedd át lelkésztestvérem e szentségünket, vidd el sötét országodba, hogy ott világosságot,meleget terjeszszen. Majd a szászvárosi főrabbi gyönyörű beszéde következeit: — Mi, erdélyi zsidók, hálával fogadjuk a komáromi zsidók fennköit Komárom, — április 2. gondolkozására valló segitségteket s megmondhatjuk Néktek is, mint ahogy hirdetjük hangosan otthon is, hogy mennél jobban földre nyomnak bennünket a mi földünkhöz, annál több erőt szívunk e főidből gyökereinkbe s e föld nedűje táplál, rügyet fakaszt, lombot terjeszt és ősi örök hitünk gyógyító és üdítő napját annál nagyobb mértékben óhajtjuk, szomjazzuk. Emtán megindult a menet. Elől a papság teljes ornátusban a szent thórát maguk előtt hordva, utána a képviselőtestület zárt sorokban s az utcára érve pillanatok alatt nagy tömegre szaporodva fel. A Királypüspök-ufcától a Baross-ut cán át a nagyhid felé, a magyar határig kisérte a közönség a hitközség szent könyvét, ott a ma yar komáromi zsidó hitközség nagyszámú küldöttjei várták a menetet. A magyar komáromi hitközség lelkésze szép beszéd kíséretében vállalta a thóra továbbkisérését s a szászvárosi főrabbival együtt kocsikra ülve, a főpá yaudvarra mentek, hogy a délután kétőrai gyorsvonattal Budapesten át Nagyváradra vigyék a thórát. Felejthetetlen, magasztos volt, csendben, az aktushoz méltóan folyt le az ünnepség. Jobb ma^egy állás, mint holnap egy vőlegény. A vőlegény nyolc évi fizetést ad az elhagyott menyasszonynak. [A budapesti kúria szenzációs Ítélete. L . > vi-V-ví. -Ví >(1— április 2.-án. Sok gyöngyszem került már fel az ítélkezés mélységeiből, az elmondandónál szebb azonban nagyon kevés. Az elhagyott menyasszony, ez ma már nem fehér holló, sőt, hogy úgy mondjuk, intézmény. A szerelem gyorsan jön, gyorsan megy s ma már az életviszonyok nehézsége sok kezdődő frigyet tép össze. Budapesten a magyar királyi Kúria érdekes ügyben hozott itéletetet P. III. 4667/27/34 sz. alatt egy vőlegény ellen, aki nagy gazdasági üzem tulajdonosa, több mint egy tucat női alkalmazottat foglalkoztat, két budapesti ház felének tulajdonosa, négy hold budapesti háztelek ura. A menyasszony állami hivatalnoknő. A perben a Kúria megállapította, hogy az alperes — a volt vőlegény — három gyermekkel özvegységre jutott s ismeretséget keresett házasságkötés céljából. Megismerkedett a felperes tisztviselőnővel, megismerkedik a szüleivel s engedelmükkel látogatást tesz náluk. Rövid ismeretség után megkéri a bájos leányt s 1924 év október 27 én megtartják az eljegyzést. A vőlegény ekkor arra kéri a menyasszonyát, hagyja ott az állását, neki erre nem lesz szüksége, úgy is el lesz a gazdaságban túlontúl foglalva, aztán — három gyermeket is kell gondozni A menyasszony fogai rosszak, az udvarias vőlegény egymillió korona aján dékkai kedveskedik, csináltassa meg ezen a fogait. A fogas kérdés ezután jön. A vőlegény kijelenti, hogy az esküvőt még karácsony előtt meg szeretné tartani s a leányt ösztökéli, mondjon le az állásáról. A menyasszony szót fogad s december 2 án benyújtja az illetékes minisztériumhoz a nyugdíjazási kérvényét, amit nyomban elfogadnak s a leányt, minthogy nem voit teljes tízévi szolgálata, hanem csak 8 évig és 10 hóig működött, az 1912 LXV, törvénycikk s az az 5100,1924. h. k. számú rendelet 48. § a értelmében végkielégítésben részesítik. Havi 85 7 pengő fizetése volt, végkielégítésül kétévi fizetést, 1776 aranykoronát kapott, vagyis körülbelül huszonötmillió koronát. Az alperes volt vőlegény az esküvő tervezett időpontja előtt megismerkedik egy másik leánnyal s anélkül, hogy menyasszonyát erről értesítette volna, távirati gyorsasággal december 3 án már megesküszik az uj menyasszony- Dyai s az elhagyott első menyasszony másoktól tudja meg, hogy a vőlegénye időközben megházasodott. A megoldást Ibsen vagy Molnár Ferenc helyett a Kúria teljesítette. Az elillant szerelmet egy hosszú polgári per váltotta fel, amelyet a budapesti kir. törvényszék előtt az elhagyott menyasszony kártérítés iránt indított a volt vőlegény ellen. Elmondotta, hogy nyomban, mikor tudomást szerzett róla, hogy a vőlegénye megházasodott, viszsza akarta vonni a nyugdíjazási kérvényét, de már késő volt, a kérvény el volt intézve, kenyérhez pedig a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett minden igyekvése ellenére sem tud jutni. Kára tehát az, hogy elesett a kenyéradó állása jövedelmétől, mig vőlegénye élvezi nagy vagyonát továbbra is, A vőlegény arra hivatkozott a perben, hogy a házassági törvény, az 1894 évi XXXI. te. 3. §-a igaz, hogy azt mondja, hogy az a jegyes, aki az eljegyzéstől alapos ok nélkül visszalépett, a másik jegyesnek „a kötelező házasság céljából tett kiadás erejéig kártérítéssel tartozik“, de csak ennyivel és nem többel, a kiadásokon tűi tehát kártéritést nem köteles fizetni. Még a fogak megcsináltatására adott ajándékot is visszakövetelte a perben. A Kúria Westermayer-tanácsa Tóth György kúriai bíró előadása mellett a volt vőlegényt kötelezte most, hogy helyezzen az elhagyott menyasszony javára 8230 pengőt — és pedig 1928 március 1., április 15. és junius 1. napján lejáró három részletben — birói letétbe s feljogosította a volt menyasszonyt, hogy abból 1927 január 1-től 1934 december 31-ig minden hónap elsején vegyen fel 85.13 pengőt mindaddig, amig 85.73 pengő fizetést biztosító állásba nem jut, kisebb havi fizetéssel járó állás elnyerése esetében pedig a különbözet felvételére mondotta ki jogosultnak. A menyasszony tudniillik tízévi fizetésért perelt. A nagy szociális jelentőségű, a nővédelem terén korszakos jelentőségű Ítéletet a Kúria azzal indokolta, hogy: A házassági törvény 3. §-a nem zárja ki azt, hogy az eljegyzéstől alapos ok nélkül visszalépő jegyes a másik jegyesnek azért a kárért, amit ennek a házasság Ígéretével kapcsolatos egyéb cselekményeivel vagy mulasztásaival szándékosan okozott, a magánjogi srabályok szerint felelősségre vonható ne legyen. Már pedig az alperesnek szándékos cselekedete volt a felperes hivatali állásáról való lemondatása és kétségtelen mulasztása volt, hogy mással tervbevett házasságáról a felperest kellő módon nem értesítette, aki okozott kárért tehát kártérítéssel tartozik.“ A nagy feltűnést keltő ítélet memento a vőlegénynek számára s megerősíti az eljegyzés erkölcsi jelentőségét. Régi utazások Komárom vármegyében. A legrégibb időktől a múlt század közepéig. Irta: Dr. Baranyay József. (Folytatás) Drabik jóslatait cseh nyelven irta meg és Konenius A. Jánost, a mo dern neveléstudomány atyját kérte fel, hogy latin nyelvre fordifsa le. Komenius Drabik kérését teljesítette és a „Lux in tenebris“-t kiadta. A munka kapós lévén, több kiadást ért. Komenius egyik bizalmasa, a zürikvidéki Redinger Jakab utján küldött egy példányt XIV. Lajosnak is. Redinger Jakab is hitt Drabik jóslataiban, de hiába csinált nekik propagandát. Se Franciaországban, se Svájcban, se a Palatinálusban nem áltak vele komolyan szóba, Redinger erre megboszankodott s elhatározta, hogyha már a keresztények be nem veszik Drabik jóslatait, a törökök és a zsidók közt fogja hirdetni. Csakugyan útnak is indult, hogy a zsidók és törökök közé julnasson s erről az utazásról naplót vezetett, amely egyéb írásaival együtt a züriki állami levél tárban van elhelyezve, ahol az 1910. év nyarán Balogh Elemér pozsonyi ref. püspök megtalálta s a benne levő adatokat közzé tette. Én az ő közlését használom itt fel. Redinger Jakab Frankfurtba. Er furtba és Lipcsébe ment először s alkalmat keresett arra, hogy szidó rabbikkal találkozhassék és nekik Drabik jóslatait bemutathassa A rabbik azonban kétkedve fogadták ezeket: Redinger tehát Drezdán és Prágán keresztül Bécsbe jut s itt 20 font vegyiszert vett s olyan orvosságot csinált (pulvis sympatheticus). amellyel minden vérző sebet, legyen az bár ütödésből, szúrásból avagy lövésből származó, rövid idő alatt fájdalom nélkül be lehett gyógyítani. Redinger azt állítja, hogy ilyen orvossággal Párisban egy Prägier Benedek nevű svájci embernek lövésből származó két sebét öt nap leforgása alatt begyógyította. Az volt a szándéka, hogy ezzel az orvossággal való gyógyítást használja fel ürügyül, hogy a magyarországi csapatokhoz juthasson. Felült tehát Bécsben egy élelmiszert szállító hajóra s a Dunán eljutott Pozsonyba, ahol az elővárosban az utcákon sok beteg katonát látott aki, ápolás hiányában nyomorultul pusztultak el. Az utazás többi eseményeit kallgassuk meg Redinger saját szájából: Komáromban nyolc napon át vesztegeltem s azon törtem a fejem, hogyan juthatnék át a törökökhöz. Nehogy tehát az őrség avagy a la-
