Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)

1928-03-27 / 37. szám

1$*8. március 27. Körnet»mi Lapok oida1. robbanás, amikor felrobbanik az •ütő és az egész kocsi porrá ég. JiyiloU auláknak az az előnyük, hogy az utasok hamar kiugorhatnak, de Jaj szegény utasoknak, ha zárt az autójuk, mert amíg a szűk helyről kimásznak, addigra elégnek. Az autóbuszok, ha zártak is, de nem olyan szükek és az utasok le tud­nak ugrálni. Ilyen gyors leugrálásnak köszönhetik életüket az alábbi eset szereplői. Horváth Béla és társai autóbusza, amidőn Perbetérői Sző­­gyénbe akartak vele menni, Perbete és Kürt között felrobbant és azon­nal lángba borult és porráégett Az autóbuszon nem volt más, mint a soffőr és a kalauz. Ezeknek sikerült leugraniok és igy megmenekültek a biztos és borzalmas haláltól — Aki elveszti a c’osiagját. Nigy kár érié Font id ír Paulát aki a ki uj falusi és bátorkeszi i ors?águ’on koc-in haladt és menet közben leesett a ko­csiról egy csomag, amelyben kétezer korona értékű ruhanemű volt. Amikor a kárvallott észrevette a csomag elvesz té8ét, nyomban visszahajtatott, de már a csomagot az időközben valaki föl­vette. Most csak az a kérdés, hogy az illető becsületes megtaláló é vagy sem. — Aki fitülteti az orvosokat. Kel­lemetlen kalandban volt része az összes dunaszerdahelyi orvosoknak. Vig Károly hegybenétei bognár gyen­geelméjű felesége bement Dunaszer­­dahelyre és azzal az ürüggyel, hogy a férje nagy beteg, egymásután küldte ki autón az orvosokat az urá­hoz. A dolgot úgy osztotta be, hogy minden órában egy kávéskanállal orvosságot adott be a férjének, aka­rom mondani minden órában egy-egy dunaszerdahelyi orvost küldött ki az urához, akinek persze semmi baja sem volt és kint dolgozott a határ­ban Amikor az ember-orvosokkal végzett az elmebajos asszony, akkor az a rögeszméje támadt, hogy az állatjaiknak van valami nagy bajuk és az állatorvost is kiküldte. A gyen­geelméjű asszonyt feljelentették. R-Á-D-I-Ó M-Ű-S-O-R. „Holtak 8?igeíe“ es Rsvec: „Tuledöi pásztoróra“ című operáinak bjmu'ató előadásai 22 00: Pontos időjelzés,hírek, üge’őverseny-eredmények. Uiána: A Dunap-Iota-nagyszállébói Bichmann­­jazz band Dia-. 1600: Dlu’árri time verseny i 17 00: Ifjúsági sziRpid. 1937: Pof. Dr. L K Böhm népegészségügyi elő­adása. Pozsony. 19 05: Gramofonzene. 1000: Átvitel Prágából. Szerda, március 23. Budapest: 9 30: Hírek, közgazdaság 1200: Pontos időjelzés, hírek, közgaz­daság, 13 00: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 15 00: Hírek, közgazdaság, élelmi­szerárak. 15'30: A Magyar RidióÚjság »Morse“ tanfolyama. 1600: M darassy Erzsébet mesél a gyermekeknek. 16 45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés, mozik műsora. 17 00: Szim­­íonii us zenekari hangverseny a Zene művészeti Főiskola kupolaterméből. 1815: Az Országos Cserkész Leány­­szövetség előadása. Lindenmeyer Antó • nia felolvasása: „A cserkészleányok a nemzeti eszme szolgálatában“, 19.00: A Statisztikái Hivatal előadása. 19 45: A Bichmann szalóntrió hangversenye a S udióban. 20. 45 Előadás a Stúdió­ból. 22 00: Pontos időjelzés, hírek. Utána: Az Emke-kávéházból Kurina Sírni és cigányzenekarának hangver­senye. Bécsi 1615: Délutáni hangverseny. 17 40- Közlemények a „Bundeslheatern“­­ből. 18 30: Prof. Ernst Preiss sport­­előadása. 1940: E. Wolfgang: „Das Wunder der Heiiane“ cimü opera elő ■adása. Pozsonyi 18.20: Humoreszkek. 19'00: Aof Prágai 20*10: Vidám est. 21-25: Vi­dám csevegések. 21 40: Zongorahang­verseny. 22 20: Tánczene. Csütörtök, március 29. Budapesti 930: Hírek, közgazdaság. 1100: Zongorahangverseny. 1200: Pon­tos időjelzés, hírek, közgazdaság. 1300: időjárás- és vízállásjelentés. 15 00: Hí­rek, közgazdaság, élelmiszerárak. 16 00: A m. kir. földmivelésügyi minisztérium rádióelőadás8orozafa. Hutyra Ferenc dr, a m. kir. állatorvosi főiskola rektora: „A védőoltásról“. 16*45: Pontos időjel­zés, időjárás-, vízállásjelentés, mozik műsora. Utána: Győri Lakatos Fióris és cigányzenekarának hangversenye. 1815: A Magyar Cserkészszövetség előadása. Vidorszky Kálmán, a „Ma­gyar Cserkész“ szerkesztője: A magyar cserkészirodalomról. 1900: A M. kir. Operaház előadása. Zádor Jenő dr,: Közgazdaság Kedvező üzleti évről számolt be a Komáromi Első Hitelintézet vasárnapi közgyűlése. — Síját tudósítónktól, — Komárom, — március 26. Szombati számunkban ismertettük már Komárom legrégibb pénzintézeté­nek, a Komáromi Hitelintézetnek nyolc vansetledik üzielévéröl szóló eredmé­nyeit, amelyek a vasárnapi közgyűlés elé kerültek. Vasárnap déieiőtt 11 órakor tartotta meg közgyűlését a Komáromi Első Hitelintézet r. t. saját bankhelyiségéban a részvényesek nagy érdeklődése mellett. A közgyűlést Hubert Henrik a bank elnöke, illetve a Pozsonyi Első Takarék­­p'n'.tár igazgatósági tagja nyitotta meg. Miu’án rövid visszatekintést tett az elmúlt év minden tekintetben kielégítő eredményei felett, a jelenlévők felállása mellett kegyeietes szavakban elparen tálta néhai Bartal Ferenc igazgatósági tsgof, akinek emlékét és érdemeit a közgyűlés jegyzőkönyvbe örökitetie meg. Gabonapiac. — március 26. A nyugodtabb hétzárlati amerikai jegyzések és a budapesti határidőtőzs­­dén az utóbbi napokban érezhető lany­huló irányzat a mai tőzsdén nagyobb­­foku kínálat nyilvánult meg. A mamok csak a piacra került o’csóbb belföldi buzaaiánlatokat és több fillérrel mérsé­kelt kü'földi ajánlatokat vették tekin­tetbe, belföldi rozsban is a kínálat felül­múlta a keresletet. Tengeriben csak prompt vagonos tételekben voit üzlet, míg a későbbi teiminusok elhanyagol­tak maradtak. Szárazszetet külföldi vá­sárié ok következtében szilárd, a korpát és a többi takarmánycikkeket gyenge kereslet mellett változatlan árakon kí­nálják. Köiötfek 79 kg.-os belföldi búzát 238—239, 70—71 kg. os belföldi rozsot 232—234 ab feladóállomás, magyar 78 kg-os búzát 204 Komárom, tisztított ^port, Nagyszombati Rapid-KFC. 4:2 (2:1) Barátságos mérkőzés. Bíró: Lőwinger. Mindenek előtt helyreiga/itásképen közölni kívánjuk azt, hogy Nagyszom­bat csapata fennállása óta most járt első Ízben Komáromban, igy tévedésen alapul több napiiapnak azon közlése, hogy a nevezett csapat már mérkőzött KFC vei, sőt azt már 1925-ben 4:2 arányban le is győzte volna, Megérdemelt győzelmet aratott Ra­pid csapata a KFC. fölött, amelyet úgy technikailag, mint főleg állóképesség dolgában messze felülmúlt, ami külö­nösen a második félidőben domboro ■ dőlt ki érezhetően. A győztes csapat minden tekintettben jól összedol­gozott masziv együttes, csatársoruk kitünően kombinál, de legnagyobb hibája, hogy nincs szivük kapura lőni. Úgy a fedezetsor mint a védelem ke­mény munkabíró játékosokból állott, különösen a centerhalfjuk, aki egyben legjobb játékosuk. KFC csapata inkább csak az első félidőben elégített ki, ott is inkább a csatársor, amely meglepő szépen és okosan játszott, nagyszerű lövéseket adott le, de a nagy szerencsével védő kapus mentett, A második félidőben az egész csapat nagyon visszaesett, nem birta az ellenfél által diktált gyors tempót tartani. Mindjárt a játék 2 perce gólt hoz, amely a védelem hibájából születik meg. A gólra KFC nagy erővel támad, s nagyszerű küzdelem fejlődik ki, mind­két csatársor gyönyörűen játszik, ami a nézőközönséget sokszor késztette tap­sokra. Inkább KFC a támadások veze-A közgyűlés második pontja volt az 1926. reasszumár mérleg előterjesztése, amit a közgyűlés egyhangúlag elfoga­dott, majd az 1927. évi mérleg nyere­ség- és veszteség számlájának elfoga­dása következett. Barlos igazgató in­dítványára a felügyeiőbizottság jegyző könyvének fe’olvasása után szintén egyhangúan fogadtak el az 1927. évi mérleget. A közgyűlés további pontja az alapszabá'yoknak a pénzügyminisz­térium intencióinak megfelelő módosítása volt, amit tudomásul vettek. Végül Hubert Henrik elnök biztató szavakban emlékezett meg az elmúlt kedvező üzleti évről, amelynek leg­szebb bizonyítéka az voit, hogy szel­vényenként az osztalékot a tavalyi ti­zenkét korona helyett tizennégy koroná­ban állapították meg. árpát 212, takarmányárpát 168—170 ab feladóállomás, prompt tengerit 165 Ko­márom, 166 ex Pozsony. A budapesti határidőtőzsdán a buza­­jegyzések 15—20 fillérrel, májusi és októberi rozs szintén körülbelül 20 fil­lérrel zárult alacsonyabban, mig tenge­riben csak 8-10 filléres ellanyhulás volt. X Véglegesítették a oakoivépi ár­­egyezíiisnyt. A répatermelők és a cukor­gyárak képviselőinek legutóbbi tanács­kozásán a cukorgyárak elfogadják azt követelést, hogy a répatermelők az egész köztársaságban legalább 55 százaléknyi répaszeletet kapjanak 8 százalékos ga­rantált szesztartalommal. A répaterme­lők u'olsó követelésének elfogad fsa után a répaárszerződés végleg elfoga­dottnak tekinthető. A rép38zerződést ez alapon már véglegesen meg is szöve­­gezték. A répatermelőknek a cukoradó leszállítására vonatkozó akciója ettől függetlenül folyamatban van. tője, lövés lövés után megy kapura, de vagy a kapus ment gólnak látszó hely­zetekben,vagy a kapufaakadályozza meg a megérdemelt gólt, A 20 percben Len­gyel közvetlen közelről a kapus kezébe rúgja a labdát. Nagy helyzet volt. Végre a sok támadásnak megjön az eredménye is, a 24 percben Krausz merész fordulatból leadott lövésével kiegyenlít 1:1, A játék szép része ezzel be is fejeződött, mert az ezek után következőket inkább Lőwinger biró lehetetlen ítélkezései adták, a 30 perc ben KFC. ellen 11-es, nem tudni mi okból, 2:1, utána néhány percre újabb II es, de a lövés mellé megy. A csa­patot teljesen deprimálja a lehetetlen, inkább nem tudáson alapuló ítélkezés, s ami a második félidőben csak tovább folytatódik. A második félidő 5 perce újabb gólt hoz, ami könnyen védhető volt, 3.T. Rapid a gólarány javítására nagy erővel támad, KFC. inkább csak egyéni akci­ókkal kísérletezik, de eredmény nélkül A 30 percben büntetőrugás Rapid ellen, amit Ciirok 30 méterről szépen behe­lyez. 3:2. A kiegyenlítés lehetősége lázba hozza a csapatot, de eredmény nincs. A 40 percben Rapid újabb gólt ér el offside helyzetből, ami beállítja is- egyúttal a 4:2 es végeredményt. KFC csapatában Szigethy II. igen bizonytalanul, s mélyen formáján alul szerepelt, több gólt védenie kellett volna. A bekkek jól végezték munká­jukat, a fedezetsor még mindig gyenge, ami nagyban befolyásolta a csatársor eredményes játékát. A csatársor volt a csapat legjobb része, nagy kedvvel és lelkesedéssel dolgozott, kar hogy lövéseiket nem kisérte szerencse. A biró Ítélkezésein meglátszott a nagy tréninghiány és a téli pihenő, a faulok legnagyobb része mindkét csa­pat részéről megtorlatlanok maradtak. Tőrv^nylíezéái (§) Közbotrány'.okozsméizárív. Nem mindennapi botrányt okozott Bruck András köhidgyarmati mészáros, aki a templom előtt durva szavakkal támadta meg Pauer Károly köhid­gyarmati esperesplébánost és dr. Csányi Márton segédlelkészt. Drasz­tikus kifejezésekkel gyalázta a val­lást, a templomot, a két lelkipásztort és magát a köztársasági elnököt is, Az ügy most került tárgyalás alá a párkányi járásbiróság előtt, ahol Bruck elismerte, hogy az inkriminált kifejezéseketotényleg használta, de azzal védekezett, hogy nagyon be volt csipve és azt sem tudta, hogy mit cselekszik. A bíróság Bruckof az enyhítő körülmények tekintetbe vételével két havi fogházra és ezer korona pénzbüntetésre Ítélte A vád­lott fellebbezelt.__________________ A «*e!fee**te*ért » fdizercesitö a feleld». Lapkiadó: Spitcer Bála. MroKtatott Spilsei Sándor kanrrnyofsdéíik n ______________Komárom_______________ j> yilttér. I Köszönetnyilvánítás. I Mindazoknak, kik felejthetetlen If drága halottunk Maitz Rezsőné folyó hó 25-án végbement teme- I ; tésén megjelentek, vagy részvé- §8 löknek koszorúk, virágok kül I désével és más utón kifejezést p| adni szívesek voltak és fájdal- l| munkát enyhíteni igyekeztek, ez It utón mondunk hálás köszönetét. Iv Komárom, 1928. március hó 27. I 254 A gyászoló család. ^ I Köszönetnyilvánítás- B Mindazoknak, kik felejthetetlen It halottunk PITTNER PÁLI folyó hó 24 én végbement te- I meiésén megjelenni, vagy rész lit vétüknek más u‘on kif jezést If adni szívesek voltak, ez utón |f; mondunk hálás köszönetét, Pálfy István 250 és az összes rokonság. £ Hirdetések. Jő állapotban levő iejcsarnok­berendezés u. m. 10 kanna, 200 1. se­­parätor, 1 vajgyuró, 50 és 100 1. vajköpülő, eajlformák, 1 kazán 50 1. bödönnel el­adó. — Cím : Molnár József« Szilas, u. p. Bogya. 251 Siegel-Imhof Süö^atgyári gpQn|| Palaoky-u. iarakat 12 Szállít sioonal kérésre ingyen és bérmeatve fern- es női szövetek tavasziujdonság mintáit Legnagyobb választék Legolcsóbb gyári árak! 500 Ké megrendelésnél bérmentve szállít. T

Next

/
Oldalképek
Tartalom