Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-03-10 / 30. szám
2, oldal. Kom&romi Lapok 1928. március 16 Régen bevált gyógyvíz vese és hólyagbajoknál, anyagzavaroknál, terhességnél, valamint szoptatós anyáknál. — Vértisztító és savoldó. — Legkitűnőbb ízű frissítő asztali viz. 815 zési javaslatot. Elintéztek 75 mentelmi ügyet, benyújtottak 51 sürgős és 164 rendes interpellációt, a kormány 175 interpellációra válaszolt. Az államügyészségek összesen 179 esetben kérték egyes képviselők mentelmi jogának a felfüggesztését. Két nemzetközi egyezményt is ratifikált a képviselőház. Az egész ülésszak alatt összesen 229 szónok szólalt föl A szenátus ugyanezen idő alatt összesen 19 teljes ülést tartott 77 órás tartalommal. A bizottságok 60, az elnökség 6 és a klubelnökök 6 ülést tartottak. A kormány két törvényjavaslatot terjesztett be, a szenátorok 9 kezdeményező javaslatot nyújtottak be. 11 mentelmi ügyet intéztek el az őszi ülésszak alatt, amelynek ülésein össze sen 38 szónok beszélt. Benes megy-Svehla jön Komárom, —március 9. A csehszlovák sajtóban két rövid hír jelent meg egyidőben, néhány sornyi hirecske, amelyben félhivatalosan azt jelentik, hogy B ines Eduárd dr., Csehszlovákia külügyminisztere Géniből DM- franciaországba utazott — betegszabadságra, de ugyanazon napon Svehla miniszterelnök befejezte betegszabadságát és megjelent hivatalában, hogy átvegye a kormány vezetését. Több hónap óta nélkü'özle a köztársaság a beteg miniszterelnök munkásságát, akiről igen aggasz'ó h'rek terjedtek el a hónap elején, úgy, hogy már uj miniszterelnökről beszéltek, amikor váratlant egészségesen megérkezett hivatalába és megkezdte újra munkáját. Ez a váratlan megjelenés egy kissé kon sernálta is a politikai köröket, ahol a benfentesek mosolyogva állapítják meg Sveh'a visszaérkezése és Benes elutazása között az összefüggést. Nos, igen, azon a napon, amikor a külügyminiszter a népszövetség székhelyét elhagyta, hogy gyomorbajának gyógyítása végett D'lfranciaországegyik kies üdülőhelyét keresse föl, megjelenik a miniszterelnök Prágában egészségesen és szolgálatra alkalmasan — ez olyan poliiikai esemény, amely sok következtetésre adhatna okot, még akkor is, hogyha a köztársaság e két vezető államférfia között telj volna az egyetértés valamennyi kérdésben, tekintet nélkül arra, hogy az a^ár belpolitikára, akár pedig a külpolitikára vonatkozik. Mivel azonban nyílt titok, hogy S /ehla a u'óbbi időben nem nagy lelkesedést mu'at a Bines által irányított külpolitika iránt, egészen megérthető, hogy amikor Benes távol van, Svehla újból akcióképesnek érzi magát. Benes kü’ügyminiszter ur politikája évek ót a semmiféle eredményt sem tud felmu'atni. Kudarc kudarcra jön és el lehet mondani, hogy amibe csak belefog, minden hátrafelé sül el, koncepciói fiaskóval végződnek és a legfőbb fórumnál, a népszövetség előtt is mintha teljesen elvesztette volna befolyását. A legu óbb megindított akciója, a szentgo Ihírdi affér is csúfos kudarccal végződött és valóban nem lehet csodál kozni azon, hogy belebetegedett és cső • mört kapott a történtek következtében. De azon mindenkinek csodálkozni kell, hogy még mindig nélkülözhetetlennek j tartja magát a külügyminiszteri székben, í holott más államban ennyi vereség • u'án a politikai rezon valóban úgy j hozná magával, hogy távrzna helyéről és nálánál alkalmasabb politikunak ; adná át a köztársaság külpolitikájának | vezetését. Ő azonban makacsul ra- I gaszkodik a bársonyszékhez és nincs j I az a hatalom, amely kimozdítaná onnan. \ Ei az, ami Sveh'a miniszterelnökre irányi ja a közfigyelmet, akinek nem lehet közömbös dolog, hogy a veze- i lése alatt álló kormányban olyan férf.u foglaljon helyet, aki bár régebben í nagy szerencsével oldotta meg a feladatokat, de m3 már a nagyhatalmak többsége előtt eljátszotta minden befolyását s aki a szó legegyszerűbb ér telrnében lejárta magát és megérett arra, hogy helyét más foglalja el. Svehla ezt már régebben észrevette, próbálkozott is a legfelsőbb helyen a kicseréléssel, azonban igyekezete meghiúsult a legmagasabb akarattal szemben. Benest még mindig tartják, magasabb poliiikai érdekből és azt tiszteletben kell tartani. Hogy azonban Bines külpolitikai j fiaskói mennyire bénitólag hdnak a j kormányzatra, az más kérdés, amelynek ■ megoldása a mai polgári koalíció alatt j igen nagy nehézségekbe ütközik. Ha Sveh'a oiyan kormánytöbbséggel rendelkeznék. amelyre mindenkor és minden irányban számítani lehetne és amely tényleg a köztársaság igazi képviselete volna, akkor egy határozott gesztussal szerencsés operációt végezhetne. De amíg a kormánypártok között is csak kompromisszumokkal lehet az egyafcaratot fönlariani és a többséget biztosítani, addig a csehszlovák köztársaság miniszterelnöke nem gondolhat egyébre, mint a napi politika követelményeinek végiekn tárgyalások utján megszerzett kielégítésére. Ezért van az, hogy Svehla szinte fellélegzik, ha Benes távoliétében szabad kezet nyer és ezárt történik, hogy amikor Benes megy — Svehla meggyógyultan érkezik vissza hivatalába, hogy egyidöre a maga koncepcióinak megvalósítása érdekében működhessék. (•-) Tovább húzódik az optánspör. —március 10. Az op'ánspör genfi tárgyalásának első napján egy lépessel se ju'ott előre. Valószínű, hogy a felek kőit megindul majd a közvetlen tárgyalás, amit Chatnber'ain felszólalásából is lehet következtetni. Egy másik kombináció szerint a Népszövetség Romániának nagyobb kölcsönt szavazna meg az op'ánsok kielégítésére, mig a magyar kormány odahitna, hogy az optánsok igényeiket a minimumra csökkentsék. SZÓMBA T. A szentpétervári ellenforaddlmárokat a szovjetunió legfelsőbb bírósága az amnesztia alkalmazhatása nélkül h dalra Ítélte. Azzal vádolták őket, hogy ellenforadalmi leniográdi kormányzóság területén lévő dubrovszkai papírgyárat felgyújtották. * Nádosy Imrének megkegyelmezése érdekében az amnesztia rendelet 7. pontja értelmében Gál Jenő dr. beadványt adott a törvényszékhez. Az amnesztiát a védő Nádosy megromlott egészségi állapotára va'ó hivatkozással kéri. * Bécs és Berlin között fog járni a legnagyobb német repülőgép, a német légi Hanse G, 31. jelzésű repülőgépe, amely 15 utasra van berendezve és ezidőszerint a lipcsei tavaszi vásárra viszi az utasokat. * Ausztria és jCsehszlovákia között legkésőbb április végén megszüntetik a vízumkényszert. Az intézkedés azért szenved még pár heti eltolódást mert még néhány adminisztratív természetű kérdést kölcsönös tárgyalás útján kell megoldani. A magyar államvasutak részére a kormány 120 milliós kölcsönt vesz igénybe. A kölcsönt a Rotschild cég bocsátj a rendelkezésre. Az Élet. Irta : Bozzay Margit. Niczky István ur volt. Talpig ur. Az alakja magas, finom, a keze keskeny, nőies, csak a szorításában izzott a férfierő. Sötétszőke haja sürü volt és ruganyos, a szeme kék és simogató pillantásu. Leszólt a magas homokfutóról és gyalog indult a park fái közül kifehérlő uriház felé. A szeme fsíitta a puha, halaványan zöldelő vetést, a hófehér, apró, kábító virággal borított kökénybokrokat a magas karcsú nyárfák üde lombruháját és a tölgyek alatt itt-ott kigyulladó ibolya foltokat. Az ut mellől egy hosszú barkás faág lenyúlt hozzá és végigsimitotta az arcát. Felnyúlt, letört egy pici, halványzöld gályát és a gomblyukába tűzte. Azután ibolyát szedett. Sokat. Lassan, vigyázva egymásmellé rakta a finom, bársonyos, melegszirmu virágot és az asszonyra gondolt, akinek az ibolya a legkedvesebb virága. Mikor az ujjai már alig tudták átfonni a sötétzöld törékeny virágszárakat, felegyenesedett és a fák árnyékából kilépett az útra. Az út fehéren simán futott a ház felé és eltűnt a glicinával befuttatott oszlopos veranda lépcsői előtt. A ház minden ablaka sarkig tártan nézett a napsütésbe. Az emeletről halk szordinós Grieg-zenét hozott a csend és mint egy finom csipkefátyolt, leteritette a közeledő férfi elé. A férfi megállt. Képzeletében látta az asszonyt, a karcsut, a szőkét, aki úgy élt itt a pusztai ház tágas, komor, boltíves szobáiban, mint egy álomjáró. Látta a meleg mosolyt az ajkai körül és érezte, hogy az asszony e mögé a mosoly mögé rejti igazi énjét, az igazi arcát. Az igazit, amelyet nem lehet látni, nem lehet megismerni . . . Erőset, hangosat, követelőt dobbant a szive. — De én .. . én látni akarom . . . látni akarom . . . mert szeretem . . . A Grieg-zene elhallgatott. Pár pillanattal később, amikor a férfi mögött lehullott az asszony szobáját eltakaró perzsafüggöny, az asszony már a hintaszékben ült és olvasott. — Hozta Isten, Niczky, — fogadta meleg mosollyal a férfit. A férfi odalépett a hintaszékhez, az ibolyát tartó jobbkezét fölemelte és a friss, hosszuszáru, lila virágokat lassan, egyenkint az asszony ölébe hullatta. — Milyen szépek, — nézett fel mosolyogva az asszony és karcsú, hajlékony útjaival az ibolyák közé kúszott. — Rengeteg virágom van — intett azután körül a tágas, virággal tömött szobában. A férfi követte a pillantását. — Látja, — mondta újra az asszony, — mindenem volt már, amit a tavasz adhat, csak ibolyát nem szedtem eddig. Nem szedtem, mert tudtam, hogy magától kapok. A férfi a hintaszék fölé hajolt. — Mindene volt, Eta ? Igazán ? Mindene ? Az asszony meleg, eleven, márványszinü arcára árnyék borult. De azért a szokott csendben, halk hangján felelt a férfinak. — Mindenem, István ... A szépségeket, amelyeket elérhettem, összegyűjtöttem itt magam körül s két aj lóval odébb megtalálja a két csillogószemű, rózsásarcu fiamat is, akik úgyis tudja, egészen betöltik az életemet. — Tudom Eta ... de . .. de nem hiszem ... Nem hihetem, hogy ez az élet elég magának. Hiszen maga úgy él itt a képei, szobrai, szőnyegei között, mintha nagyon öreg volna, vagy mintha, — meghalt volna a szive. Az asszony ujja még mindig az ibolyákkal babrált és a férfi látta, hogy a keskeny, finom ujjak megremegtek. Központ: Bratislava. Alaptőke: Ke.- 70,000.000’— Tartalékok: Ke. 51,000.-000 — Lejebb hajolt a szőke asszonyfej fölé és tovább folytatta. — Vagy tudja-e, meri-e azt mondani, hogy nem érez betöltetlen űrt a leikében és hogy nem fáj a szive, amikor a napokat elsuhanni látja maga felett. Meri e azt mondani, hogy nemcsak az anya, hanem az asszony is boldog magában. — Nem merem... — nézett őszintén a férfi szemébe az asszony, — Da hiszen ez nem is fontos, István. Tökéletes emberi boldogság nincs a földön és én igazán meg lehetek elégedve, ha a bennem rejlő két én közül az egyiket boldognak tudom. — Lassan lehajtotta a fejét és úgy folytatta tovább. — Igaz, hogy ez nem megy egyszerre. Ez a megalkuvás... Lassan-lassan jöttem cSák rá, hogy mindenért fizetni kell és hogy az asszonyi boldogságomat adtam oda az anya boldogságáért. — De miért, Eta, miért? — kérdezte hevesen a férfi. — Hiszen maga szabad és szabadon rendelkezik önmagával. Miért él igy ilyen csendben, ilyen messze az emberektől? — Hagyjuk ezt, István, — mondta Csendesen az asszony és felállt és az ölében levő ibolyákat lassan lehuilatta a szoba egyik sarkában álló fehérmárvány szobor elé. Slovenská Banka Komámtól Fiókja Lebonyolít mindennemű bankügyletet, 37 fióküzlet Szlovenszkón és Podkar. Rus.-ban.