Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-01-07 / 3. szám
7. Komáromi Lapok 3. oldal 7 w r r? • # rr f / Kittejiberger Kálmán'* \ dasz es uyujtoutón # A r .* r1 —rz£h926~: Kdct-A.jnkaban ényképpel, két rajzzal és egy tájkép melléklettel. pszebb magyar könyv vadászoknak és természetbarátoknak! A könyv ára 208 ckorona. Ztttízáuuom I Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban, Komárom j csak Ved részét 1,952 000 K. Komáromcsehiben od részt, vesztesége ajos Baromiakon egy hacéritést kapott, vesztesége W. :gi cukor- és szeszgyár egy jszt kapott kártérítés fejében, .égé 5,800 000 K idy- Vásárhelyi Árpád Komárompéteren csak egy tizedét kapta a .okértékének, vesztesége„400.000 K. Sümeg Hugó Ogyallán. Ő is csak egy tized kártalanításban részesült, vesztesége 237.000 K. Baranyay Géza Kurtakesrín. A földbirtokhivatal által lefoglalt birtok értékének egy ötödét kapta, vesztesége volt a nem rég elhunyt földbirtokosnak másfél millió K. Schnabel Róbert és Kesztler Mihály Komáromszemerén. Kártérítésül a birtok értékének a negyed részét kapták, veszteségük 2,585 000 K. Boronkay Márton Vajkon egy ötöd rész, vesztesége 2,417.000 kor. Dióssy Imre Szentmihályon egy ne gyed részt kapott 286 000 kor. veszteséggel, Különösen nagy veszteség érte Csallóközben a Pálffy és az Esterházy grófokat. Pálffy Adél Alsónyárasdon egy hatod részt kapott, vesztesége 4,548.000 korona. Pálffy Duan gróf szintén alsónyárasdi földbirtokos. Öt az a szerencse érte, hogy 6,400.000 kor. értékű földbirtokát megvásárolta dr. Bella, pozsonyi főjegyző, 2 millió koronáéit. A Pálffy gróf tehát az előkelő vevő eile nére is 4,400.000 koronát fizetett rá erre a jó üzletre. Esterházy Ceresetto Mária grófnőt nádszegi nagybirtokosnöt két helyen érte veszteség. Urfőldepusztán és Királyréven. Az előbbi helyen 4 milréből villant felém a szeme. Azt sem tudtam, hogyan kezdjem. — Már nem vagyok olt... már nem vagyok a lapnál.. . othagytam .,. olt — liheglem. Viola végignézett rajtam. — Én nem tehe’ek róla — mondta hidegen és elbiggyesztette a száját. — De hát... én .. . teérled ... értsd meg, ne légy gonosz hozzám, nekem fáj ez nagyon — hebegtem, de ö ismét csak amúgy félválról válaszolt. — Most nincs időm. Ha társalogni akarsz, színház után jöjj a Nibelungba. Én vártam. Másnap délig váriam a Nibelurigban Violát. Nem jött.., Ekkor borult rám az első boldogtalan éjszaka, Végigjártam az előkelő éttermeket, álkutatlam az elegáns szállók halijait, szédülve suhantam egyik utcából a másikba és közben mint a nehéz igában elgyötört állat, le-lerogytam egy-egy söntés asztala mellé. Itallal csüitgaltam a szivem riadozását. És ettől kezdve jöttek a szörnyű, lázas éjszakák, a boros, abszintes gyönyörű mámorok, amelyekben zengő üvegház vette körül a Viola alakját. Részeges leltem és fűszeres illat csapódott or romba már a legkomiszabb borból is, melyet mindig a legsötétebb lebujokban ittam. De közben tiszta, világos napjaim is vollak, Valahogy magamhoz lértom. Egy előkelő rokonom beprotezsált hivatalnoknak ... Adótiszt lettem ... Pénztárt kezeltem. De a hivatalos órák alatt is úgy muzsikált idegeimben a Viola emléke, mint a méla szárnykürt, melynek hangját egyre közelebb hozza lió, az utóbbin 2,770,000 koronát, összesen kö?el 7 milliót vesztett. Puchner József György és felesége Várkonyban, Kártérítésül egy ötöd részt kaptak, veszteségük 680.000 K. A Bohemia által felsorolt nevek között legnagyobb veszteség érte Károlyi Lajos grófot Stomfán, akinek vesztesége 18 és fél millió korona. Legkevesebb kártérítést kapott a bécsi Alliance, akinek 5,600.000 koronát érő birtokát rövid utón kártalanítás nélkül kisajátították azon a citnen, hogy adóhátralékban volt a birtok. A prágai magyar diákok ingyenebédje. Kérelem Komárom ts vidéke magyarságához. A magyar ifjúság igen nagy része ma Prágában kénytelen egyetemi tanulmányait végezni, idegen városban, idegen nemzet közt élnie, nagy részének pedig anyagi gondokkal küzdenie. Ezek részére hivta létre a magyarság lelkes szeretete a diákmenzát, ahol öt koronáért jut jóizü ebédhez a magyar egyetemi ifjúság. Minden nemzetnek van menzája, melyet társadalmának nagylelkűsége tart fönn: a magyar is erre szorul. Száz diákot akar ebben az esztendőben ingyen ebédhez juttatni a menza vezetősége és azt úgy én eJ, ha mindenki havi egy ingyenebédet, vagyis tiz hónapon keresztül öt koronájával évi ötven koronát áldoz. Magyarok! Sorstestvérek! Ifjúságunkról van szó, melynek ma súlyosabb gondokkal kell megküzdenie, mint nekünk annakidején. Ifjúságunkat nehéz küzdelmében nem szabad magára hagynunk. Álljunk melléjük a szellő. Felverte a nyugalmamat újra meg újra ez a hang........az emlék. Este, ha lefeküdtem, mindjárt fel is keltem és lesuhanlam az utcára. Szemem alávillant a nők kalapjának I és szimatolva figyeltem a nyomukban párázó illatot. Violát kerestem. Szakadatlanul, egyre kutattam. Pedig csak a színházba kellett volna elmennem, ott megtaláltam volna. De én már a delirium délibábos világában éltem, én már féltem a valóságtól, csak áltattam, hitegettem, csaltam magamat. Azzal, hogy egyszer visszajön. És éjszakánként csodálatos érzé sek skáláit játszotta végig idegeimen az alkohol . . . Egyszer, késő éjszakán az Örömvölgyutcában valami nagyon sötét szurdikba botlottam be. Csakúgy bevágódtam, ahogyan a részeg ember a pincekocsmákba szokott. Szétnéztem. A dróthorogra akasztott lámpa alatt egy rettenetes ember ült Egy szurtos, gonoszképü, öreg csavargó. Körgallér lógott le a válláról. Roskatagon, az asztalra borulva ült a széken, a haja, szakálla, bajusza és szemöldöke kócos és bozontos volt s mikor rápillantottam, hátamon végigfutott a hideg. De mégis mellé ültem. Inni kezdtünk. Borzalmas illatú szeszt ho zafolf, amely marta a torkomat és könnyet csavart a szemembe. Hajnalig koccintgatlunk. Én akkor már sírtam és elzokogtam mindent ennek a misztikus szörnyetegnek. Kajánul, vigyorogva nézett rám, majd közelebb hajolt hozzám és kacagva súgta a fülembe.,. —Tajó szóval és tettekkel. Adjon, aki adhat és kétszeresen adakozzék az, akinek gondtalan volt boldog ifjúsága. A szives adományokat köszönettel nyugtázzuk és rendeltetési helyére juttatjuk, a prágai diákmenza vezetőségéhez. Havi egy ingyenebéddel segitsünk a magyar ifjúság súlyos kenyérgondján! Dr. Alapy Gyula■ Öt vaggon gépfegyver a magyar határon, amely egy ládáTá zsugorodott össze — avagy hogyan lesz a szúnyogból elefánt. Komárom, januír 6. A csehszlovák kormánylapok minden nyelven hatalmas cimirásokkal cikkeznek a szentgotthárdi állomáson »felfedezett“ fegyvercsempészésről. A gyengébb idegzetüek felvilágosítása céljából közöljük csak velük, hogy a legyőzött Magyarországnak le kellett szerelnie, gépfegyereket nem vásárolhat, csinálni még feevésbbé csinálhat, míg azonban szomszédai állukig, vagy azon felül is fegyverkezhetnek. Ez a béke számokban kifejezve annyit tesz, hogy Magyarország 35 OCO zsoldos hadseregével szemben pont ö* millió katonát hívhat fegyverbe 24 óra alatt csak a kisaníant. Ezek után ugyebár teljesen érthető az a szörnyű ijedelem, melyet az öt vaggon gépfegyver okozott a egyes szerkesztőségekben. Hiszen annak fele sem tréfa, mert az legalább is ötszáz gépfegyver. Ha ez elkezdi a kattogást, de juj, ne is beszéljünk erről... Mi is megilletődiünk a gépfegyverek miatt, mert mi tetszik tudni, antimilitaristák HBTfTimr BBWMBEBS nuld meg, cimbora, hogy akit szeretünk, az mindig velünk van...— Mikor az utolsó szót kiejfefetíe, hirtelen a nyakához nyúlt és inge alól aranyláncocskára fűzött ódon medaillont húzott elő. Elém farlolfa. Egy arckép moíolygott rám. Szivem, mint valami pokoli dob, olyat dobbant. — Viola! — ordítottam — ez a Viola képe 1 Hol van Viola ? Beszélj, te íudod, neked tudnod kell, hogy hol van Viola ! Reszketve, félőrülfen ugrottam fel és elkaptam a rettenetes ember torkát, De az varázslatos erővel, köny nyen lódított el magától. Lihegve, félénken, érfelien arccal bámultam rá. Majd felfigyeltem a piszkos lámpára ... világosságot kerestem.,. szétpillantoffam ... a korcsma szögleteiben összegubbancolódolf, züllött emberrongyok borulták az asztalokra és részegen, félelmesen horlyogva aludtak. Ismét a vén csavargó felé fordultam. — Beszélj hát, beszélj, ne tagadj el semmit, én halálosan szeretem Violát! — kiabáltam, majd mikor a gúnyos mosolygásától belémdermedt a szó, rimánkodni kezdtem A szörnyű ember megszólalt: — Ne heveskedj pajtás. Én is Viola miatt jutottam ide, én is Viola miatt züllöttem el, pedig én nem láttam őt soha Én csak az arcképét ismerem. De nekem elég volt rápillantani erre a földöntúli, csodálatos arcra, hogy lángbaboritsa a véremet, felperzselje az életemet, felemeljen az égig és ledobjon a sárba Valami ujságlapból vágtam ki én ezt a kévagyunk és a most forgalomban lévő gépfegyverek számát is sokaljuk. Vártuk a híreket, végre azok megérkeztek. Az első hírek egy hősies osztrák fináncról zengedeztek dicshimnuszokat, aki bátor szívvel bontotta ki a ládákat és óh borzalom 1 azok egyikében gépfegyvert talált, Nosza telefonhoz rohan és kifulladt lélegzettel teszi meg jelentését a bécsi szociáldemokrata pártközpontnak, mert hát a jó szocialista elsősorban a szakszervezet tagja, ő persze a fináncok szakszervezetének. A megriadt fináncot nem lehetett már utolérni, hogy nézzen bele a többi ládába is, - mert még most is szalad. A szakszervezet felcsengette a pártvezetőségit, az a pártsajtót, azután lett belőle igazi bécsi világszenzáció. Az igazság pedig a kővetkező: Egy magyar határpénzügyőrnek gyanús volt a feladott gépalkatrész és kibontotta a ládákat. Egyikben csakugyan gépfegyveralkatrészeket talált. Ezt lefoglalta, be is jelentette a hatóságnak, az meg tovább jelentette. Körülnézték jól a vasúti kocsikat. De egy ládánál több ilyen veszedelmes gépalkatrész nem akadt. Most már az a kérdés, hogy kié a gépfegyver. Keresik a gazdáját Lengyelországban és mindenhol. Mivel pedig olyan bolond nem igen akad, hogy vállalja az apaságot, tehát a gépfegyver gazdátlan marad és elküldik Genfke a leszerelési bizottsághoz, melynek Benes az elnöke. Az majd hoz egy alkalmas határozatot felőle, de egy jegyzőkönyvet mindenesetre felvesz róla. A kormánylspok időközben már leszálltak az öt vaggönról három vaggonra, némelyik m r kettővel is beéri, de Magyarország igen sajnálja, csak egy ládával szolgálhat. Az is biztos őrizet alatt van. Mi lesz ezek után a magyar gyalázó Igorokkal és Igorkákkal? Semmi. Jól esett nekik egyet rúgni és hősiesen ütni a fegyvertelen Magyarországon. pel és most ennek a bűvös mosolya kisér a nehéz utakon, velem van és velem marad a koporsóig. Értsd meg hát jól cimborám, én csak egy képet imádtam, egy élettelen fotográfiát, amelyre ráképzelfem a hellén istennők minden szépségét, az angyalok örök jóságát és a szeplőtlen élet minden liszlaságáf. Költő vagyok én édes cimborám, képzelgő, szomorú, szánalmas alak, aki nem szedtem versbe az érzéseimet, hanem viharosan, őszintén, lobogva végigélfem, kiéltem azokat. És ez lett az én tragédiám ... Érted, cimborám? Az utolsó szavakat már a korcsma ajtajából suttogta vissza, ahol mindjárt el is nyelte a tragikus alakját a fülledt, iszapszinü homály. Én összeroskadva ültem a széken. A lelkem legbelsejéből egy két meleg vigasztaló gondolat derengett elő ... — íme, ez a rongyos, szomorú ember szerencsétlenebb féreg nálam is. Én legalább a közelében élhettem Violának, a haja illatát ma is érzem és a csókja izét is ellophattam emléknek. Én a forró, lázas életét szerettem annak a nőnek, aki miatt ide jutottam. A többi már sablónos, természetes, emberi dolog. Köznapi történet... Violából nagy színésznő lelt, belőlem csavargó. De én azért most is, mindig, örökre szerefem Violát. « Engem meghatott ennek a zülöft embernek a tragédiája. De ő nem hatódott meg. Égy hajtásra kiivott három deci bort és cinikusan, fanyarul kacagott
