Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-07-21 / 87. szám
1927. juliii 21. 3. oldal Komáromi Lapok Mérték : 1—6000. A.M A, korona. Kapható : Spitzer Sándor könyvesboltjában Nádor-utca 29. Telefon: 80. — Háromszor azt súgom neki: torna — Mi ez? — Azt jelenti: talán, hátha... — Nem értem, mit akarsz ezzel? — Az első talán azt jelenti, talán megüti a guta három nap alatt a kalifát; a második, talán megdöglik három nap alatt a ló; a harmadik, talán mégis megtanul a ló beszélni. Ez az: taián elég bolond mindenki és komolyan veszi az utazást a föld körül, talán hamarosan összeszedünk annyit, hogy teli zsebbel hazamehetünk; talán igazán sikerül az utazás a föld körül... Talán ... talán .,. 11DEII Kintit Milling isméit füidfibely 1 Kellemes nyaralóhely, pompás vidékkel Wienből 35 perc alatt elérhető. Naponta cca 100 vasút és 80 villámos közlekedik. 4 szanatórium, 1 a középosztály részére, 1 gyermekszanatórium, 41 nagy szálloda, pensiók, számtalan vendéglő. Lakás és ellátás minden árban. Világhírű kénesfürdők! nIszapcsomagolásu Ivókúra Szőlőkura Újonnan épült strandfürdő1 Ügetűversenyek, autó-, motor- és csónakkirándulás. Magas művészi nivójd városi színház nyári színkörrel. Elsőrangú zene csodaszép parkban. Több mozgószinház állandóan változó műsorral. Villámos, taxi-autó, bérkocsi, egyfogatu. Felvilágosítással szolgál t KHDIilU BADEN BEI WIEN Telefon: Baden 243. 475 A charlestontól a revolverig. Tragédia a mai Parisból. Tipikusan mai és tipikusan párisi élettragédia filmje pergelt le a napokban az egyik párisi esküdtbiróság előtt. A vádlott: Jeanne Tasse huszonhárom éves, szép divatáruskisasszony, aki gyilkosság bűnével terhelten állott bírái elölt. Nem nehéz eltalálni, hogy egy szép fiatal divatáruslánynak mi adott gyilkos fegyvert a kezébe. A szerelem. 1923 márciusában az egyik párisi étteremben történt az ismeretség. Amint ez Párisban szokás: bemutatkozás, kacér mosoly, egy csésze kávé, majd megszólal a jazz-band, az egymást néhány perce ismerő fiatal pár vidám charlestonba kezd és a szerelmi regény már meg is kezdődött. Párisban minden szerelem körülbelül igy kezdődik, ha nem is végződik mind olyan tragikusan, mint ez és ép az, hogy a gyors szerelem, gyors szakítás megszokott románcába most pisztolylövés vegyül, adja ennek a történetnek nem mindennapi és mégis 'oly tipikusan párisi voltát. A fiatalok közt boldog szerelem kezdődött. A fiú, a huszonötéves André Bemard, egy nagy áruháznak volt a segédje, akiről főnökei áradozva meséltek kollégáiknak, a fiatal segédet mint a becsületesség és szorgalom mintaképét emlegetve. A végzetes márciusi találkozás óta azonban mintha megváltozót volna a fiatalember. Munkaideje közben állandóan a telefonhoz hívta egy női hang és gyakran megtörtént, hogy egy egy ilyen telefonhívás után izgatottan szaladt el az áruházból a fiú. Főnökei eleinte elnézték ezt a viselkedését, de mikor már valósággal munkájának rovására mentek ezek a folytonos telefonhívások és elszaladgálások, heves szemrehányásokkal illették. Barátainak is feltűnt ez a változás, akik azonban tisztában voltak azzal, hogy egy túlzottan féltékeny szerelmes nő az, aki Andrét teljesen kiforgatta valójából. Igyekeztek tehát a fiú lelkűidére hatni, rábeszélve, hogy szakítson Jeanne-nal, aki okvetlenül a romlásba fogja vinni viselkedésével. André természetesen hallani sem akart a szakításról, hanem szépen, nyugodtan, türelmesen megmagyarázta barátnőjének, hogy ez igy nem mehet tovább, ez a szerelem okvetlenül exiszlenciájába kerül, ha nem hagyja nyugodtan dolgozni. A nő, mintha hallgatott volna a fiúra néhány napig békén hagyta szerelmesét, de azután újra kezdődött minden. Ekkkor elhatározta a fiú, hogy inkább szerelmét áldozza fel, semhogy elveszítse főnökeinek becsülését és kitünően fizetett állását. A nő lakásán történt a szakítás, amely persze nem ment simán Grosavesku Nelly felmentése és a somfaival vérengzés ügyében hozott Ítélet újra az aktualitások homlokterébe állította az esküdtszéki intézményt. A bécsi lapok, de a nem közvetlenül érdekelt nyugati államok sajtója is hoss/u cikkekben foglalkozott az esküdten igazmondásával s pártállásuk szerint dicsérték vagy szapulták a népbiróságot. Csak egy visszaemlékezésemet akarom elmondani, mely helyet követel magának a liberalizmus nevében hangoztatott esküdtbiróság jellemrajzához. A nyolcvanas évek elején történt. Élt Budapesten egy Garagos János nevű borbélymester, aki régi jogon orvosi gyakorlatot folytatott. Úgynevezett kirurgus volt. Hogy-hogy nem, Garagost még kerületi orvosnak is megválasztották, amit nem annyira az orvosi tudományokban való kiválóságának, hanem inkább a községi élet terén kifejtett agitatorius tevékenységének köszönhe tett. Volt még egy jellemző tulajdonsága, amellyel kihívta a közfigyelmet: nem szerette a zsidót. — Magyarán mondva antiszemita volt és ennek az érzésének sűrűn szabad folyást engedett cikkeiben, melyek Verhovai lapjában, a „Függetlenség“ ben láttak napvilágot. A liberális lapok természetesen nem nézték tétlenül Garagos antisze mita kirohanásait s minden kínálkozó alkalmat megragadtak, hogy borsot törjenek az orra alá. Garagos állta a harcot s a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatott arra, hogy a felekezeti kérdésben elfoglalt álláspontját revízió alá vegye. Végre ütött a leszámolás órája. A liberális lapok legalább is azt hitték, hogy ütött. Egy kőnyomatos közölte a hirt, hogy Garagos Jánost éjnek idején egy súlyos torokbajban megbetegedett gyermekhez hívtak. Garagos, irta a kőnyomaíos, tökrészegen jelent meg a kis beteg ágyánál s olyan brutálisan fecskendezte a torkát, hogy a szerencsétlen gyermek megfulladt. A hirt a „Neues Pester Jurnal“ külön cikkben — Ein Barbier als Kindermörder — (Egy gyermekgyilkos borbély) címen feltűnő Lezajlottak a szokott jelenetek, könyörgés, sirás, f. gadkozás, majd fenyegetés, ájulás, de a fiú hajthatatlan maradt, mert maga is érezte, hogy helyzete mindinkább tarthatatlanná válik ha nem szakit szerelmesével. Mikor a nő látta, hogy André megmarad elhatározása mellett, látszólag megnyugodott a változhatatlanban Ekkor André csekkkönyvet vett elő zsebéből és íróasztalhoz ült, hogy a nőnek kétszáz frank nyi végkielégítést adjon. Ekkor dördült el a pisztolylövés, amely rögtön kioltotta a fiú életét. Megtörtén, zokogva, gyászban állott bírái előtt a gyilkos nő. Védőügyvédje megható védőbeszédet mondott, fölemlítve, hogy ez a nő igazán szerette azt a fiút, akit megölt és csak azért ölte meg, mert nem birta túlélni a szakítás fájdalmait és önérzetének megsértését. Ezzel szemben az ügyész azt hangoztatta, hogy Jeanne Tasse el lehetett készülve előbb vagy utóbb a szakításra, mert hiszen a meggyilkolt fiatalember nem volt első barátja. Az sem bizonyos, mondotta még az ügyész, hogy Jeanne Tasse valóban „sértett önérzetből“, tehát szerelmi bosszúból ölte volna meg André Bernardot, hanem erősen feltehető, hogy idegessége, mely a gyilkos fegyvert kezébe sdta, akkor hágott tetőfokára, midőn a fiú csupán kétszáz frankot utalt ki neki végkielégítésül, holott André Bernardról köztudomású volt, hogy gazdag családból származik, akinek ezenkívül jó fizetése és saját autója volt. A nő azonban megmaradt amellett, hogy most már halálosan bánja tettét, mert még mindig szereti azt a fiút, akit megölt. Az esküdtszék, amely mindig hajlamos arra, hogy érzelmi alapokra helyezkedjék verdiktjeiben, talán fel is mentette volna a gyilkos nőt, ha az utolsó tanuk egyike ki nem jelentette volna, hogy Jeanne Tasse neki előre megjósolta a gyilkosságot arra az esetre, ha a fiú szakítani akarna vele. így a szerelmes nőt „előre megfontolt szándékkal való emberölés“ bűnében találta bűnösnek a bíróság és két évi börtönre ítélte. helyen és belükkel közölte le. Garagos rágalmazásért pert indított a német újság ellen, mely Zeiner Ignác munkatársát nevezte meg szerzőnek. Sajtóügyekben akkor már esküdibiróság i:élt, s tekintettel a per alapmotívumára, csak természetes, hogy a vádlót és a védőt a visszavetési jog gyakorlásában a felekezeti szempont irányította. Eredmény 11:1 hez a magyarok, akarom mondani Garagos javára. Zsúfolt teremben, (a tárgyalás még a várbeli Fortunában folyt le) nagy izgalom közepette indult meg a tárgyalás. Az elnök a tanultat szólította. Az első tanú, aki a bírói tribün előtt megjelent, Glück Ignác dr. törvény széki orvos volt. Ö boncolta a kis halottat s szakvéleménye Garagosra lesújtó voit. A per sorsa Glück vallomása után eldöntődnek látszott s a hallgatóság liberális tábora tízszeres kvótát kínált a fölmentésre. Jött a másik tanú: Peisner Ignác, a lap felelős szerkesztője. — Ez is Ignác I — jegyezte meg gúnyosan Garagos ügyvédje, és az esküdtek arcán a derültség kétségtelen szimptomája mutatkozott. A harmadik tanú Sipos Ignác, a lap belső dolgozótársa. Alighogy megmondta a nevét, az esküdtek hangosan felkacagtak. A per sorsa nagyot fordult s a liberális bukmékerek a kvótát jelentékenyen leszállito'ták. — Jöjjön be a következő tanú, — adta ki az utasítást az elnök, aki tudta leplezni, hogy az általános derültség az ő bírói komolyságán is rést ütött. Riadtan, félszegen cammogott be b negyedik tanú. Már tudta, hogy milyen hatást váltott ki az esküdtekben három elődjének a keresztneve s mikor az elnök kérdezte tőle, hogy mi a neve, röviden csak annyit felelt, hogy: Neuwirth. — És a keresztneve ? — faggatta az elnök. — Ignác, — szólt szégyenkezve a tanú. Erre a szóra olyan harsogó kacagás tört ki a teremben, hogy szinte rengett Öt Igfnáe egy sorba. bele az ódon épület. Az esküdtek részint egymás nyakába borúivá, részint a hasukat fogva nevettek, nevettek a bírák, nevetett minden elfogulatlan teremtés, aki a jelenetnek tanúja volt. Most már jöhettek a többi tanuk, a Garagost terhelő tanuk légió számra, az öt Ignáccal szemben súlytalan volt minden vallomásuk. Az esküdlek a vádlottat a rágalmazásban tizenegy szóval egy ellen vétkesnek nyilvánították és Zeiner Ignác nígyhónapot kapott. Másnap megállapította a liberális sajtó, hogy az esküdtszéki intézmény csődöt mondott... Térés kardpárbaj egy veszett kutyával. Izgalmas jelenet az utcán. — Amikor a döglött kutya életre kap és összemarja a kiváncsiakat. — juüus 19. Hátborzongató jelenet játszódott le Dunaszerdahelyen, amelynek részletes leírását itt adjuk. Szombaton reggel hét óra előtt, az Orbán féle épület előtt rémült sikongatásban törtek ki a munkába siető munkásasszonyok és pedig azért, mert az utcán egy merev nyakú, habzószáju, szemmelláthatólag veszett eb szaladt föl és alá. Az asszonyok sikitására férfiak próbálták a kutyát elzavarni, amely azonban egy csepp hajlandóságot sem mutatott a távozásra, hanem egyre dühösebben és alattomosabban kapkodott támadói után, végül pedig maga ment át nyiit támadásba, aminek az lett az eredménye, hogy a forgalmas utca percek alatt elnéptelenedett. A mellékutcákból jövők természetesen semmiről sem tudtak és igy éppen kapóra jött az a lovas rendőr, aki járőrre menet érkezeti ide. Hátborzongató jelenet következett. A veszettkutya rávetette magát a rendőrre, aki első pillanatban habozott, hogy a kardjával, vagy a revolverével védekezzék-e a félelmetes fogazatu, nagy vadászeb ellen. A fegyelmezetlen és gondatlan járókelők látva, hogy a rendőrrel van elfoglalva, csupa kíváncsiságból oly közel sereglettek a rend őrhöz, hogy ez a derék és bátor ember kénytelen volt a revolver használatról lemondani, hiszen a veszett ku'ya helyett könnyen embert találhatott volna. Kardot rántott tehát és úgy védeke zett a kutya ellen, amelyet jó öfpercnyi közeihirc után sikerült csak ártalmatlanná tennie. A kutya testéről ökölnyi husdarabok repültek szanaszét és a vér ide-oda fröcskölt a borotvaéles lovassági kard nyomán. Végre a kutya élettelenül terült el a kövezeten. Erre a kiváncsiak egész serege rohant oda, hogy a tetemet megnézze. A „telem“ azonban váratlanul életrekapott, felugróit és egyenesen egy mezítlábas gyerekre vetette magát. Egyetlen pillanatot se vesztegetve, a rendőr kirántotta a revolverét és agyonlőtte az összekaszabolt állatot. Éppen idején: egy fél perccel később a könnyelmű gyermek lábikrájába mart volna a veszett vadászkutya. Minden pénteken este 8 órakor HALÁSZLÉ Horváth» Étteremben Duna rakpart- 363
