Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-11-17 / 138. szám
1927. november 17. Komáromi Lapok 8. oldal. feller eladta kis üzletét és mint aktiv vállalkozó vetette magát az olajüzletbe. Társult Andrewssel és a cég neve ez lett: Rockefeller & Andrews. Két éve állt már fenn Rockefellerek vállalkozása, mikor én az olajszakmához kerültem. A Pratt & Co. olajvállalatához léptem be, mint eladó. Az olajüzlet gyermekkora. Ez az idő nemcsak az olajszakmának', hanem az egész amerikai üzletnek is ifjúkora volt. Akkor kezdte a petróleum a gyertyavilágitást kiszorítani. Egyéb praktikus célokra azonban a petróleumot akkor még nem igen használták fel. Én a gépolaj|al foglalkoztam. Az üzletnek ez iránt az ága iránt Rockefeller éveken át nem érdeklődött Annakidején még nem a petróleumot használták fel gépolajhoz, hanem a gépnek legnagyobb részét állati zsirral, bálnaolajjal vagy növényi olajjal kenték. Az amerikai olajtermelőhelyek akkor Titusville pennsylvániai város körül csoportosultak. Az olajfinomitó üzemek egészen kicsinyek voltak a mai arány hoz képest. Azt hiszem, 8z egész országban mindössze 250 petróleumfinomitó üzem működött. A Rockefeller és Andrews cég csak 'egy volt a sok között. Igaz, hogy nagyon h mar előretörtek. Az évi olajtermés 5 mii ió hordót tett ki. Ma egy hét alatt többet terme lünk. Rockefelleré volt abban az időben a clewelandi finomított olajtermelés egyötöd része — napi 1500 hordónyit termelt. Akkoriban a mai rendszertől teljesen eltérően vezették az üzemeket. A füg getlen kisvállalkozók divatja uralkodott. Még a bankok is kicsinyek voltak. Newyorkban néhány bank büszkén hirdette, hogy 150090 dollár alaptőkéje van. Az Egyesült Államok lakossága nem volt több 38 milliónál. Nem maradtam sokáig a Pratt- cégnél. Abban az időben kezdte néhány vállalkozó szellemű ember kihasználni az olaj melléktermékeinek konjunktúráját. Gyerekember voltam, de máris vezetője lettem egy kis gyárnak és piacra dobtam egy c kket, amely azóta a legnépszerűbb háztartási és orvosi cikkek közé tartozik — a vazelint. Én szállítottam a Colgate-cégnek először vazelint, amit ők kis fémdobozokban terjesztetek tovább. Később belép’em a Boyd & Tomphson-céghez, majd 1872 ben cégtárs lettem. Eknvr a cég a Tomphson & Bedford nevet vette fel Ilyen néven szerepel még most is, mint a Standard Oil Company gépolajosztálya. Rockefeller megmenti konkurenseit a maga számára. Akkor már Rockefeler és társai letették a társascég firmáját és Standard Oil Company néven jegyeztették be magukat. Egymillió dollár alaptőkéjük volt. cégük veze'őszerepet játszott sz olajszakmában. Rockefeller maga előtt látta élete célját: a hatalmas, okosan vezetett, helyesen finanszirozott világ organizációt. Már akkor hozzáfogott e I hatalmas szervezet felépítéséhez. Kéz detben azonban nagyon kevesen értették meg, hogy tulajdonképpen mire is törekszik Rockefeller. A legtöbben gyanakodtak és azt hitték, hogy valami gonosz, bűnös támadást tervez az akkori gazdasági rendszer ellen Két nagy akadállyal kellett Rocke fellernek megküzdenie: az egyik a saját szakmájabeliek ellenállása, a másik pedig a pénzszűke volt A Standard felépítése Rockefeller hatalmas szervező tehetsége mellett még annak a képes, ségének is köszönhető, hogy bámulatos vakmerőén tudott pénzt kölcsön venni i Később gyakran mondogatta, hogy igen | sokszor úgy feküdt le aludni, hogy £ sejtelme sem volt róla, miképpen fogja viszafizetni a fölvett kölcsönt, Akkoriban igen veszélyes volt az £ üzlet Szinte hazárdjátékszámba ment £Túlsokan vettek részt benne. Nagy * részük közönséges kalandor volt. Igen p nyers és kíméletlen módszerrel doip goztak. A termelés módja igen If primitív és pazarló volt, a kon v? kurencia könyörtelen. Rockefeller át Ilátta, hogy véget kell vetni az ádáz konkurenciának és az abból fakadr visszaéléseknek és egyesíteni kell a/ egész szakmát. Álialában sokat^beszéltek arról, hogy H hogyan tüntette el Rockefeller a föld Jezinéről a konkurrenseit. De ezek a szóbeszédek még mindig nagyon messze vannak az igazságtól Mindazok, akik ma vezetői a Standard Oil Co.-nak, Rockefeller konkurensei voltak valamikor. S amidőn visszavonult az aktiv vezetéstől, a vállalatok olyan emberek kezében voltak, akik egykor harcoltak ellene Rockefeller ahelyett, hogy kiír tóttá volna konkurenseit, megmentette őket a maga számára. Példázat a gilisztáról. Az utóbbi éveiben a közönség gyakran látta John D. Rockefeller fényképét az újságokban. Ezek a képek kis, sovány öregurat mutatnak. Az emberek általában azt hiszik, hogy Rockefeller mindig kicsiny ember volt. Ellenkezőleg. Igen magas növésű férfi volt, de sohasem volt kövér. Külseje az évtizedek során ismételten ment át feltűnő változásokon. Fiatal korában nagy bajuszt és pofdszakállt viselt. Idővel teljesen simára borotváltatta magát. Minél idősebb lett, annál jobban hasonlított anyjára, akiről különben mindig a legnagyobb szeretettel beszélt. Szemei nem nagyok, de ragyogóak és szúrósak. Széles, összeszoritott szájának rideg kifejezése gyakran eltűnt, mi«or ajka két szögletét mosolyogvt felhúzta. Azt mondták róla, hogy egyáltalaban nem voltak indulatai Sohasem hallottam haragosan, hangosan beszélni. A lürelem volt Rockefeller egyik legna. gyobb erénye. Sokáig tudott várni egyegy eredményre Sohasem felelt a támadásokra. Titkárja a következő esetet meséli róla Egy alkalommal együtt sé tált Rockefellerrel és séta közben megkérdezte tőle, hogy miért nem méltatja soha válaszra az ellene intézett támadásokat. — Látja azt a gilisztát ? — mutatott Rockefeller egy kis, fűben mászó féregre. — Ha békében hagyom, elmegy és eltűnik. De ha rálépek minenki látni fogja. Sohasem határozta el magát fontos lépésre, társai egyhangú helyeslése nélkül. Ha társai nem osztották nézetét sohasem haragudott meg. Végtelen türelemmel magyarázgatta az ügyet Egy alkalommal fontos újítást akart beve zetni, ami körülbelül 3 millió dollárba került volna. Összes igazgatói a terv mellett voltak, egy kivételével. Egymásután tartották a üléseket, vitatkoztak, de az illető keményen kitartott álláspontja mellett. Rockefeller mindenképpen meg akarja győzni ezt az embert a maga igazáról. Így szólt hozzá; — Szóval, ön azt hiszi, hogy ez az újítás fölösleges és hogy csak veszíthetünk rajta. A mi véleményünk más. Én tehát a következőket javaslom. Megcsinálom az újítást a magam külön pénzén és két éven át fogom finanszírozni. Ha két év mu va a dolog beválik a vállalat megtéríti költségeimet. Ha nem válik be, akkor viseljem én az egész veszteséget. Ez leszerelte az ellenkezőt. — Hát ha ön megkockáztatja, akkor én is megkockáztatom, mondotta és a dolgot nyélbeütötték. Takarékosság. Nagy ellensége volt a pazarlásnak* Legendákat mesélnek takarékosságától amelyek néha már nem felelnek meg a valóságnak. Kevés ember él olyan takarékos életet, mint ő Mikor még gázvilágitás volt, mindig haragudott, ha túlságosan magasan lobogott agáz'áng. Nem mintha a pénzt sajnálta volna, hanem mert egyszerűen fölösleges anyagpocsékolásnak tartotta. Gyakran előfordult, hogy miközben az egyik oldalon milliókat adott ki, a másik ol dalon egészen triviálisnak látszó módon takarékoskodott. Mindig pontosan tudta az üzlet őszszes eseményeit és konstellációit, mindig lelkiismeretesen meghallgatott mindenkit. Hí valakivel együtt volt, azt mindig sokat beszéltette. Mi sose ♦udtuk, hogy ő mire gondol, ó azonban mindig tud'a, hogy mi mire gondolunk. Egy alkalommal Európában járt.Mikor visszajött, alighogy kiszállt a hajóból, belém botlott. — Na, hogy van? — kérdezte barátságosan, aztán rögtön hozzátette: Egyébként hallom, hogy óriási viaszkészletünk van. Mik a tervei vele ? Hallatlanul meglepődtem. Nem hitem volna, hogy kívülem valaki tudjon a dologról. Rockefeller, aki egy félórával ezelőtt érkezett vissza Európából, már tudta. Kevés olyan alapos ember van a világon, mint Rockefeller. Mielőtt egy tranzakcióra elhatározta magát, a leggondosabb előtanu'mányokat folytat a. Nagyon megbecsülte a mások szolgálatait. Megkérdezték tőle, hogy minek köszönheti nagy sikerét. — Másoknak köszönhetem,— mondta. — Rockefeller milliós ajándéka egy Palesztina! muteum lóteeltesére. Londoni jelentés szerint a palesztinai kormány ifjabbik John Rockefellertől két millió dollár adományt kapott arra a célra, hogy ezzel a pénzzel archeológiái múzeumot létesítsenek Palesztinában. Interjú „Zoro és Huru“-val vagy másképen Pat és Patachonnal A világhírű dán égimeszelő és gömböc-társa lelépett a mozivászonról ás Berlinben vendégszerepei. — november 14, — Schönström és Madsen urak már a teaszalónban várják a szerkesztő urat. Nem túlságosan értelmes pillantást vetek az „Adlon* uevarias portására. — Kicsoda vár ? — Hát a két ur, akit már tegnap keresni tetszett . .. Carl Schönström és Harold Madsen. Egy pillantás a teaszalónba, megoldja a rejtélyt. Ahogy észreveszem a két rejtélyes ismeretlen közül az egyiknek derűsen gömbölyödő, kopaszranyirt fejét, megkönnyebbülten lélekzem föl... Ja u?y 1 , Es máris együtt ülünk a faragott aranyasztalka körül. Bemutatkozás. Fel áll a hosszú fekete, meghajol és mormolja a nevét. — Carl Schönström . . . Pat. Feláll a tömzsi rőthaju és mormolja a nevét: Harold Madson . .. Patachon . . Ez mind szép és jó, kedves Pat és Patachon urak, de vájjon tudják-e önök, hogy hogyan hivják magukat minálunk általában : Egyszerre felelnek mind a ketten. Pat : — Zoro . . . Patachon : — Huru .. . Igen, ez a két komolynevfl, komolyképű ur nem más, mint a világ ma talán legnépszerűbb két komikus színésze, öt világrész körülrajongott kedvence, a két dán moziszinész, akit a közönség Zoro és Huru néven zárt szivébe. Ez a két ember a maga sajátságos művészetével elérte, hogy fogalommá vált. Ha egy magas ember a világ bármely részében együtt sétál egy alacsonnyal, számtalan mosolygó száj suttogja, mondja vagy kiáltja : Pat és Patachon ! . . Zoro és Huru 1.. . Hát kérem, Zoro és Huru az életben nem oly mulatságosak, mint a mozivásznon. Nem éppen rosszkedvűek, de nem is éppen jókedvüek, csak — hogy Zoro ur szavait idézzük (kissé gyengén beszél németül): — Én olyan ordináré ember vagyok... Nem kell megijedni, Zoro úr azt akarta csupán kifejezni, hogy ő olyan, mint egy átlagos ember. Eey a sok közül. Jól szemügyre vesszük őket. Kissé gyűröttek, kissé fáradtak még mind a ketten Nem csoda, hiszen csak néhány órája érkeztek Kopenhágából a német fővárosba és mindjárt megkezdődött a hajsza : bemutatkozás a tomboló moziközönség előtt, fogadtatás, interjúvolás és a világhír egyéb örömei . . . Hát ez a világhír egyáltalában nem ártott meg nekik. Szerények, végtelenül udvariasak és ami a legkedvesebb: büszkén és szívesen emlékeznek vissza arra az időre (nem is volt olyan régen), amikor még világhírtől, Adlontól és vagyontól nagyon, de nagyon messze voltak. Mert hát mi is volt nyolc évvel ezelőtt ? Pat, azaz Zoro, intelligensarcu, szomoruszemü, nyúlánk úriember; a groteszk bajuszkának, nevetésszuggeráló frizurának, komikusán hosszú orrnak nyomai — csak a kellékektől kiduzzadó kabátzsebben látszanak. így mesél. — Tíz évvel ezelőtt még könyvkötő voltam. Bizony nem a legfinomabb fajtából. Vándorlegény módjára kóboroltam egyik faluból a másik faluba, egyik városkából a másik városkába ... Ich war Landstreicher . , . — Landstreicher .. . szól közbe Huru és meg van győződve arról, hogy nagyon szeli meset mondott. Szemrehányólag végigméri Zoro és . . . most ráismerünk, Az akaratlanul is bus bambasággal elmeredő szemeken akarat lanul is nevetni kell. Aztán folytatja: — Áronban akár könyveket kötöztem, akár az országutakat róttam, vágyódtam,nagyon vágyódtam a színpadra. Végre, magam sem tudom hogyan sikerült, — operettszinész lettem. — Hang? — Nincs . .. Táncolni tudtam és bolondozni. A színpadról kerültem a mozihoz Először egyedül, majd . . . — Majd velem, — veszi át a szót Huru (A tömzsi testen lehetetlenül gömbölyű fej himbálod/ik, az arc sárgásán csillogó bőréből két derűs naivitásu gyerekszem ragyog ki) — Véletlen volt, hogy összekerültünk. Ez a véletlen egy dán rendező jó ötletében nyilvánult meg. Én, kérem clown voltam. Igen . . . egész egyszerű és egész közönséges cirkuszi bohóc. Felléptettek egy rövid kis filmben. Az a bizonyos rendező látott engem és látta Patot, aki abban az időben . . . haha . . . még komoly szerepeket szeretett volna játszani. Eszébe jutott, mi lenne, ha a kettőből egyet csinálnánk. Megpróbálta . , . sikerült 1 így született meg Fűrthorm és Biwgen . . . — Kicsoda, kérem? — Világítótorony és Pótkocsi . . . így hivnak bennünket Dániában. Németországban Pat és Patachon a nevünk. Franciaországban Double-Pat és Patachon. Észak Amerikában Öle és Axel. Középeurópában Zoro és Huru így van ez. Lassanként elfelejtjük, hogy polgári nevünk is van. — Bizony — mondja Zoro — megszoktuk, hogy minden országban más névre hallgassunk. Kopenhágában minden gyerek kiabál utánunk, Berlinben viszont úgy oldom meg a kérdést, hogy nem megyek Huruval az uccára. — ? ? ? — Engem nem ismernek fel, én a zsebemben hordom a maszkomat, de evvel a szerencsétlennel mit tegyek ? Ő állandóan a képén hordja a maszkját. És ha együtt megyünk, szaladnak utánunk. Huru egyáltalában nem sértődik meg kollégája megállapítása felett, sőt boldog büszkeséggel mosolyog: tudja, hogy groteszk arca milliókat ér. — Én vagyok a jobbkedvű ember, — mondja később Huru. — Talán meg is figyelte, hogy minden filmben Zoro bizonyos felsőbbséges megvetéssel kezel. Éz a természete. — Annyi tény, — elmélkedik a hosszú Zoro — hogy az embernek a játékban sem lehet megtagadnia önmagát. A mulattatás titka az, hogy a problémáinkat komolyan vegyük. Huru: nK02fTJS" hangszóró torzításmentes, élvezetes hangátvitel.
