Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-11-12 / 136. szám
1987. november 12. Komaromi Lapok 3. oldäl. "T Állandó raktár r.inl. flfl Á» fakereskedő és Komárom kör- f l||]|f juj Ijí építési vállalnyéke részére 1 Mill Ivfl Hl kozó cégnél, Komárom, Rákéczy utca 40. Telefon szám 51. Állandó raktár Nagymegyer és vidéké részére Nagymegyer. fakereskedő cégnél Állandó raktár Kürt és környéke részére Kűri. fakereskedő cégnél mindig el is érte. A Jókai Egyesület ; kulturháiának (elépítése körül is sokat fáradozott, míg az a jó mederben haladhatott előre a megvalósulás felé. £ A Jókai Egyesület a legnagyobb sajnálattal vette tudomásul lemondását és arcképét tanácsterme számára megfestette Komáromi Kacz Endre festőművésszel, őt pedig nagy érdemeire való tekintettel tiszteleti tagjává választotta meg. Közéleti tevékenységének másik nagy területe a szövetkezeti ügy volt, amelynek Komárommegyében egyik úttörője és hosszú éveken át elismert vezére gyanánt működött. A vármegyei Gazdasági Egyesület 1904. évben megalakította szövetkezeti központját, amelynek Baranyay Géza állott élére. Csakhamar megalakult mellette a Komárom és Vidéke gazdasági és ipari Hitelszövetkezet, amelynek szintén elnöke lesz. A nagyszabású szövetkezeti mozgalomban Komárom körül csoportosulnak messze vidéknek szövetkezetei és megalaki'ják a Felsődunai Szövetkezetek Szövetségét, ahova Komárom, Győr, Moson és Pozsonymegyék szövetkezetei csatlakoznak. Utóbb elnöke lett a Komáromvármegyei Mezőgazdák Szövetkezetének (1907) és elnöki tisztét viselte a Komárom és Vidéke Fogyasztási Szövetkezetnek is, mely 1912. évig működött. A kurtakeszii hitelszövetkezetnek is több évtizeden keresztül volt fáradhatatlan elnöke. Nagy érzékkel viseltetett a szociális kérdések iránt is és alig volt jótékony mozgalom, amely iránt ne érdeklődött volna. A Vörös Kereszt komárornme gyei fíokegyesülete választmányi tagjául választotta évtizedeken át és egyik életrehivója a Komárommegyei és Vá rosí Szanatórium Egyesületnek, amelynek hosszú éveken át viselte elelnöki tisztét, utóbb pedig elnökségét. A gazdasági kérdések közül sokkal gyakorlatilag is foglalkozott« Hires volt méhészete és a megyei Gazdasági Egyesület méhészeti szakosztálya elnöki tisztét is viselte éveken keresztül. Számos sikerült vándorgyűlés rendezése fűződik nevéhez. Az 1895—1898 évek ben Komárommegye közgazdasági elő adója, de erről elfoglaltsága miatt lemondani volt kénytelen. Tagja volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesület házak népéről jelentette, hogy csak az éhenhalókat tartja cipóval 1 Ha — írja ugyanő—végsőig elkeseredik a vitézlő nép, mindegy neki kötéllel, vagy éhséggel kell elpusztulnia, de oly dolgot cselekszik, amit sok mérő búzával sem lehet felváltatni. (1623,) 1. Lipót kerülvén a trónra, a magyar katonaság múltjának legszomorubb korszaka kezdődött. Volt végház, melynek népe tiz éven át egyetlen fillért sem kapott. Az éhen való halás mindennapi dologgá lett a végházakban, A magyar katonák — hivatalos jelentése szerint—döglött lovak husá val, fakéregből és korpából készült kenyérrel, s a mocsarakból kiásott bűzös gyökerekkel táplálták családjaikat Ha — írja Forgách generális — halálra Ítélt rabok volnának a végbeliek, akkor sem szabadna őket éhséggel megölni! (1662 ) A legjobb vitézek — jelenti Batthyány Kristóf generális, — hogy családjukat táplálhassák, a falukra kénytelenek menni s a mását elvenni. S a hazának e hű és vitéz katonáit, mint rablókat kerékbe törik vagy felakasztják. Végső romlás és pusztulás lesz ennek a következménye 1 (1662.) Isten csodája, hogy e nyomorúsággal telt esztendőkben végházaink el nem vesztek. A szentgróti és béri vitézlő rend irta volt 1676-ban „Bo tokkal s csaknem mezítelenül kőlletik őfelsége kapuit őriznünk! Csak az egy élő Isten az, ki még eddig az pogányságnakcsalárdságátmeggátolta.“ Régi magyar mondás, hogy az ember a tövist a talpában sem sokáig tűrheti, nemhogy a szemében valót szenvedje. A ruhátlan, fegyvertelen végbeliek, kiknek napokon át falatnyi falat sem volt a szájukban, végre tü relműket veszítették. A bécsi kamara a fizetésképtelenséggel addig gyújtott szikrát, míg egy napon tűz támadt belőle. Mikor a végbeliek már éveken keresztül nem kaptak fizetést s mikor a nyomorúságuk elviselhetetlenné lett, Bécsből leküldték a fizetőmestert és a mustramestereket. Ötven hatvan havi fizetés helyett azonban csak 2—3 hó napra hoztak pénzt. Mikor ezt kato náink megtudták, felzendültek s a rézdob haragos, bömbölő szavára fegyvert fogtak. Gondolhatjuk, hogy a fizető- és a mustramestereknek ugyancsak inukba szállt a bátorságuk. Ha lehetett volna, bizony szívesen árnyékká lettek volna. Efféle katonai zendülés úgy a XVI., mint a XVII. században elég akadt. Mondanuak sem kell, hogy a tisztek ilyenkor is a katonáik érdekében fáradoztak. Az 1554. évben Torda Zsigmond, mint királyi komissziáriás vetjt részt a kassai mustrán és fizetésen. Ö maga jelentette Bécsbe, hogy a kapitány (Feledy Lestár) a saját lakása előtt rendelte el a mustrát. Mikor Torda ez ellen tiltakozott, a kapitány igy ki áltott hozzá: amíg ő kassai kapitány, addig nem tűri hogy itt más parancsoljon, mint ő. Ezután megvizsgáltatta a katonák számára hozott posztót s mivel silánynak találta, megparancsolta a katonáknak, hogy senki se fogadja el. A következő évben (1555) ismét Torda Zsigmond ment Kassára a fizetőmesterekkel. Mikor a kassai kapitány megtudta, hogy a hátralékos zsoldnak csak egy csekély részét akarják kifizetni, Torda uramat a fizető- és a mustramesterrel együtt elfogatta s katonáival őriztette. A kapitány — Írja — Torda — a helyett, hogy velem együtt azon fáradozott volna, hogy a katonák minél többet engedjenek el zsoldjukból, a végsőig izgatta embereit s azok egy fillért sem voltak hajlan dók elengedni. Erre nyilt zendülés támadt, mely semmiben sem küiömbözik az összeesküvéstől. Az egész összeesküvésnek feje és indítója a kapitány volt. Segédkeztek neki Dénes seregdeák, Lozántffy Kristóf és Korláth Mihály. Kivülök a gyalogosok két ka pitánya hadakozott ellenük. E zavargó emberek még őfelségét is szidalmazni merészelték. Havo'na őfelségének elég katonája, e lázadókat mind el kéne választmányának és a Gazdaszövetségnek és ezen összekötettés révén közeli viszonyba került Darányi Ignáccai, a magyar gazdatársadalom vezérével. Az 1907. évben rendezett Vili őrs?, gazdakongresszus méhészeti szakosztálya elnökévé választotta az országos vonatkozásban is nagyon jól ismert nevű férfiút. Közgazdasági tevékenységének egyik fontos állomása volt a Gőzeke és Bérszántó részvénytársaság megalakítása Győr székhellyel, amelynek több éven át viselte elnöki tisztét, mint a mélyszántás és a többtermelés egyik úttörője, Baranyay Géza politikai téren is élénk szerepet vitt, bár kifejezetten pártpolitikát sohasem űzött. Meggyőződése az ellenzéki oldalra állította. Itt szerepel 1906 ban a emlékezetes darabont időkben mint a nemzeti ellenállásnak egyik megyei vezére. Utóbb azonban a nemzeti munkapártnak lett tagja. Rendkívül közéleti érdemei elismeréséül 1909. évben a vaskoronarend lovagkeresztjével tüntette ki a király, melyet Kálmán Rudolf főispán nyújtott át neki az egész megye társadalma bocsátani. (Torda jelentése.) Az 1554 junius 4-én a végleg elkeseredett naszádosok is felzendültek, A vajdáikkal egyetemben Zay Ferenc főkapitány házára rontottak s magukhoz vevén a sereg zászlót és a rézdobot, vad ordítás közt naszádaikra szálltak Paksy János jelentése szerint lecsillapítani őket sehogy sem lehetett. Fegyveressen Bács felé hajóztak s egy dunai szigeten megállapodtak. Lóhalálába küldték ide Bécsből Dersffy 1st vánt és Pécsy Gáspárt, (hogy ő felsége nevében alkudozzanak a naszádosokkal. Tudott dolog, hogy az örökös tartományok a maguk érdekében Kanizsát tartották a legfontosabb végháznak. De azért itt is a legnagyobb nyomorusággal kellett vitézeinknek küzdeniők. Méltán írták a szegények, hogy „köröszlyén szem könyhullatás nélkül nem nézheti őket“. Zrínyi György, (a szigetvári hős fia) mint a Dunántúl egyik legkiválóbb vitéze, nagyon jól ismerte a kanizsai állapotokat s mikor hosszas könyörgés után elvállalta a kanizsai főkapitányságot, Írásban kikötötte, hogy az őrséget fizetni kell. Mivel pedig ez nem történt meg, Zrínyi ki jelentette hogy egyezsége értelmében az 1575. év végén katonáival együtt távozik Kanizsáról. Ez év december 28 án a Kanizsa körül fekvő kisebb erősségek tisztjei már jelentették, hogy Zrínyi György — akitől Isten után se gitséget várhattak, — az egész magyar őrséggel kivonult Kanizsából. Lóhalálba kellett oda német őrséget és uj kapi tányt bocsátani. Zrínyinek, e kiváló vezérnek e cselekedete országos feltűnést keltett. Az 1574. évben a komáromi naszádosok, avagy vizi hajdúk fizetési hátraléka 56,610 ftr.-ra rúgott. Leirhatatlan volt már a nyomorúságuk s elkeseredetségük, mikor végre lejöttek a biz tosok és 6 hónapi zsoldot kínáltak nekik. Erre az egész vizihad fölzendült s a vajdákkal együtt megesküdött, hogy a hathónapi zsoldot föl nem veelismerésétől kisérve. Boldog családi életét Kesseleököi Majthényi Annával kötött házasságából négy gyermekkel áldotta meg az Ur. Ezek közül Matiid (Hilda) Fáy István volt tatai főszolgabírónak, utóbb kecskeméti főispánnak lett a hitvese, Gabriella Erdődy (gróf) Pálffy Andorné vásáruti földbirtokos felesége, Lajos kurtakeszi földbirtokos, felesége Vikarska Leonie, a fiatalon elhunyt Lili, férje Kiöckner Viktor sorhajó kapitány akik gyermekeikkel együtt gyászolják. Élő testvérei Baranyay István földbirtokos és Baranyay Mária, földbirtokosnő (Bagota). Baranyay Géza néhány évvel ezelőtt teljesen visszavonult a közélettől és birtokát is átadta fiának, Baranyay Lajosnak, maga pedig először Komáromba költözött, ahol. két kis unokájával élt, majd pedig Ogyallán telepedett le, s ahol feleségével visszavonult életett folytattak. Pár évvel előbb egészségének helyreállítása céljából Badenben keresett gyógyulást és azóta nem is panaszkodott. Még néhány nappal ezelőtt is Komáromban volt bevásárlások végett és semmi baját szik. Kielman főkapitány aztán jelentette Bácsbe, hogy aki szólni mer a naszádosokhoz, menten levágják. A bivtosokat elfogták s kijelentették, hogy addig el nem bocsátják, míg őket teljesen ki nem fizetik. Az 1578 ban a naszádosok ilyetén zendülése megismétlődött s mivel zsoldhátralékjukat nem kapták meg, valamennyien otthagyták szolgálatukat. A XVII században az eféle zendülés igen gyakran megesett. Az őrség azonban egyebet nem tett, minthogy a szolgálatát otthagyta s a szabadlegények számát szaporította. A német őrségek sokkal kedvezőbb állapotban voltak, mint a magyarok. A német katonáknak ugyanis a jóval magasabb zsold mellett még az étel és az ital is kijárt. De ha zsoldjukat nem kapták meg, ők is fölzendültek. A győri német őrség például 1577 ben fellázadt s Teuf fel András generálist fogva tartotta, az újonnan kinevezett generális: Zeltinget pedig nem engedte beiktatni. Az 1634. évben jelenti Forgách Zsigmond kerületi generális, hogy a szatmári német őrség, Istent és törvényt megvetve, a várból kiszökött. Haller várkapitány azonban a magyar őrséggel visszahozván őket, a főkolompost menten feiköttette. Erre valamennyi német fegyveres támadást intézett Haller magyarjai ellen. Haller azonban rövidesen leverte a németeket. A végházakban uralkodó nagy nyomorúság mindig több és több vitézünket űzte a szabad hajdúságra. Az a lelketlen nemtörődömség és örökös bizalmatlanság, mellyel az udvar és a bécsi kormányszékek a magyar katona iránt állandóan viseltettek, eredményezte, hogy a XVII. század végén már nyíltan hangoztatták, hogy magyar katonára nincs többé szükség. S a végbeli magyar katonákat csakugyan szélnek eresztették s végházainkat — annyi magyar dicsőséges küzdelem helyeit — lerontották.
