Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-10-13 / 123. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1927. október 13. A megmeszelt szobor. — október 12. A nagy városszépitési mozgalom, — hála Istennek — sok embert állitott munkába, s örömmel büszkélkedik a jó komáromi polgár a sima aszfalttal, kitatarozott házakkal, egymás után nyiló fényes üzletekkel. A katolikus egyház érdemes vezetősége is kinyitotta a bugyellárisát és bizony nem csekély költséggel hozzáfogott a régi hires Szentháromság szobor renoválásához is. Egyházkegyeleti vonatkozáson felül igy gondoskodott maga is arról, hogy az igazi keresztényi kötelesség parancsait követvén, kenyeret biztositó foglalatosság jusson egynéhány iparosnak is. Eddig rendben is lett volna a dolog, mert pályázatot is hirdettek a szobor-1'avitási munkára, melyre felhívták a katolikus egyház majdnem minden építési, tatarozási munkáját most már évek óta elismerést érdemlő szakértelemmel ellátó, mondhatnék, házi kőművesmestere mellett a város kitűnő munkáiról közismert kőfaragó mesterét is. Azt mondhatná az ember, hogy igy is volt helyesen téve, ha nem tudná az ember, hogy a kőmives mesterség is más, meg a kőfaragó mesterség is más. Viszont ezt nem kell tudnia min denkinek. Ugyan emberileg elképzelhető, hogy egy nagy szervezetben, mint amilyen a komáromi egyházközség, mégis csak akadhat valaki, aki ezt a foglalkozásbeli elkülönülést ismeri. Annál is inkább képzelhető ez el, mert a katolikus egyházközség tagjainak nagyobbik felét éppen az iparosság képezi. Elégedjünk meg azzal, hogy ilyen kicsinyes szempontokkal, mint a kőmives és kőfaragó mesterség különválasztása, az egyházközség vezetősége nem tartotta szükségesnek törődni, ő csak egyet akart: a Szentháromság szobrot renováltatni. Tudomásunk szerint a munkálatra egyedül jogosult (mert azért annyit legalább illett volna tudni a vezetőség világi és tudomásunk szerint iparos-vezérférfiainak a jogosultság terjedelméről) kőfaragó mester pályázati költségvetése sem állott végösszegében az egyházközség által rendesen ésjrendszeresen igénybe vett kőművesmester ajánlata mögött. De hát aki ért az épületemeléshez, majd csak ért annak a régi szobornak is a „kipuculásához 1“ így is lett. A szobor ma ott áll fehéren, kitisztogatva a hosszú évtizedek alatt rárakodott utcaportól, kéményfüsttől. A baj csak az, s ez az. amit rekriminálni kell hiányos szépérzékünk dacára is: hogy a szobrokat nem kőfaragó vésője hozta rendbe, hanem a malteros kanál és a cement — vizes pemzli 1 Fennt hivatkozott hiányos műemlék-érzékünk mondja erre, hogy ez még sincsen jól. A szobrok kijavítását a kőfaragóra kellett volna s illenék mindig bizni, mert a szobrokról nem egy helyütt darabok töredeznek le, amelyek kijavítása speciális kőfaragó ismereteket feltételez, amihez, mert nem a szakmája, a kőműves nem érthet. A márványrészek repedéseit gipsszel tömték ki, s most átolajozva e részek várják az utca porát, hogy néhány hónap múlva újra kelljen tisztogatni őket, mert ez a javítás igazán csak a szemnek való. Igen jól tudják azok is, akiket illet ez az ügy, hogy szobrot, márványt nem szokás festeni, szobrot a véső keze formálja, s adja meg természetes szinárnyalatait, s a márvány hibáit is a hozzá szakértő javítja csak úgy ki, hogy a hibák hosszú időre láthatatlanokká váljanak. A márvány rész betűsorai — tudomásunk szerint — feketére voltak valamikor festve, e betűket ma szintén csak a piszoktól takarították ki, de újra festés rájuk már nem került. Kár! Az a cementes viz, amit a szobrokra pazarolt bőkezűen a neoimpresszionista műemlék-szakértelem, egy kis fekete festékkel (persze olaj is kell hozzál) rákerülhetett volna a betűkre, legalább elolvashatnánk azt a szöveget, amely régi történelmi városemlékünk.Dehát mi közünk is van ehhez nekünk egyszerű földi halandóknak, akik úgysem értjük a latin szöveget 1 Ebbe még valahogyan belenyugszunk, de a bemeszelt szoborral — biz’ uccse — megelégedve nem lehetünk, mert nem akarjuk, hogy a jó vidékiek, mondjuk az érsekujváriak vagy hasonló kedves szomszédaink, ujjal mutassanak ránk, hogy nézzétek, ezek azok, akiknél bemeszelik a szobrokat 1 .... Aztán mégegyet. Úgy tudjuk, hogy az egyházközség a hivők áldozatkészségére appeiálva, találja majd meg a költségek fedezetét. Szívesen ad minden hivő ily célra is, de ha már költünk, elvárhatjuk, hogy a munka úgy legyen keresztülvive, ahogy kell, mert ilyen apró-cseprő 4500 koronánk majd a jövő évi ujrajavitásokhoz, újra meszelésekhez, — mert azon majd vígan rakodik le az utca pora, — már nem igen fog akadni. Katolikus iparos. A sikkasztó Hromada Sándort a tözsdemanipulációk kergették a bukásba — október 12. Legutóbbi számunkban részletesen beszámoltunk Hromada Sándornak, a Galántavidéki Hitelintézet főkönyvelőjének sikkasztásáról, akit a komáromi rendőrség elfogott a határnál menekülése közben. Hromadát azóta beszállították a pozsonyi ügyészség fogházába. Hromada Sándor beismerő vallomást tett, amelyben bevallotta, hogy az intézetet 600000 koronával ká. rositotta meg és pedig úgy, hogy az állampapirosokat az intézet tudta nélkül tőzsdemanipulációk közben eladta. Hromada vagyonára biztosítási végrehajtást rendeltek el, amely azonban nem igen fedezi az elsikkasztott összeget, amely az eddigi vizsgálat szerint a 800000 koronát is meghaladja, Hromadának havi 2250 korona fizetése volt, lakbére és évi 4500 korona remunerációja. Ebből a fizetésből tehát kényelmesen megélhetett volna. Hromada csaknem teljhatalommal volt felruházva a bankban, fontos diszpozíciókat egyszerű telefon beszélgetésekkel tehetett meg és az igazgatóság sokszor az ő tanácsai szerint igazodott. A sikkasztást még 1924 ben követte el, veszteséggel záruló tőzsdei spekulációi után, amikor negyedmilió magánvagyonát eljátszotta. A kérdéses papírokat 1924 ben október 16-án és 22-én adta el. A papirosok a pozsonyi Dunabankban voltak letétben, Hromada telefonon adott utasítást az állampapírok eladására. Részben a bank számlájára, részben a saját számlájára játszott a tőzsdén. A spekuláció eleinte haszonnal járt, de később főként a frank kontermin következtében rengeteg pénzt vesztett Hromada teljhatalmuan és önkényesen intézkedett a baftk betéteivel. Folyószámlája volt a pozsonyi Közgazdasági és Váltóbankban és a Dunabankban. Letartóztatásakor mindössze 249 koronát és 19 pengőt találtak nála. Tettének következményét édesatyja, Galánta volt városbirája is érzi, akit pártja a mostani választásokra már csak a 6-ik helyre jelölt. Komárom a nyugdíjasok városa. A nyugdíjasok kedvenc helye Komárom. — Mind több és több nyugdíjas telepedett le Komáromban —A lakásínség egyre növekszik. — Az uj tisztviselő telep megoldását siettetni kell! — A szegény nyugdíjasok nagy csalódása. ' Komárom, — okt. 12. Alig múlik el hét, hogy vagy innét vagy onnét ne kapna az ember levelet, vagy üzenetet valamelyik vidéki ismerősétől, arra kérve bennünket, hogy egy nyugdíjas ismerős részére nem tudnánk-e megfelelő lakást, amelybe azonnal beköltözhetnék, vagy eladó házat? A Komáromi Lapoknak is alig van olyan száma, amelyben ne volna kiadó lakást, vagy eladó házat kereső hirdetés. Ami a magyar nyugdíjasoknak valamikor Pozsony volt, az osztrákoknak pedig Grácz, az lett a szlovenszkói magyar nyugdíjasoknak Komárom. Komáromot ma már joggal lehet a nyugdíjasok városának nevezni, mert egész Szlovenszkóban Komárom az Határozottan megbánja, aki női vagy leányka téli kabátszükségletét beszerzi, mielőtt az alanti cég óriási nagy választékú raktárát meg nem tekinti. A meglepő olcsó árak miatt kéretik személyesen érdeklődni Kertész J. Jenő üzletében (Komárom) Komárno, Nádor-atea 25. Nagy választék női és férfi gyapjumellények és pulloverekben, harisnyák, keztyük stb. női és úri divatcikkekben. egyetlen város, amely a legtöbb nyugdíjassal dicsekedhetiif. Különösen nagyon sok Komáromban a nyugdíjas jegyző. Aki ismeri azt a rideg eljárást, amelyben a legtöbb magyar községi jegyzőnek része volt, amikor máról-holnapra nyugdíjazták, az nem csodálkozik azon, hogy ez a sok nyugdíjas jegyző városba és elsősorban Komáromba menekült. A legtöbb magyar községi jegyző nyugdíjaztatását a csehszlovák kormányok úgy intézték eí, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül kapott a szegény mit sem sejtő jegyző egy hivatalos Írást, amely tudtára adta, hogy mától fogva nyugdíjazva van. Etiől a nem várt és a nyílt égből lecsapódó villámcsapástól még magához sem téri szegény jegyzőt újabb fejbekólintás érte hamarosan. Megint kapott egy Írást, amely elrendelte, hogy a napokban megérkező uj jegyzőnek áronnál adja át a lakását. Ez az írás a kilakoliatási rendelet szigorával bírt és ez ellen nem volt sehová se felebbezés, legfeljebb a sóhivatalhoz mehetett a szerencsétlen jegyző-család, amely hivatalt szokták ajánlani a minden reményét vesztett szegény f ótássak cinikus akasztói* humorral. Uijainkon tudjuk megszámlálni azt a néhány szerencsés jegyzőt, akinek a falujában még háza is volt és ahová e gyors nyugdíjaztatás és ki'akoltatás esetén beköltözhetett, de a legtöbb igazán reménytelen jövőbe nézett. Erek riem tehettek inás egyebet, minthogy beszaladtak Komáromba és gyorsan lakás, vagy eladó ház után néztek és egymást tuligérve, nagy árakat fizettek és fizetnek a házakért és nagy lelépósi dijakat a kiköltöző lakóknak. Az egész pályafutásuk alatt összekuporgatott pénzecs\ kéjük nagyrészt erre a műveletre ment rá, mert a nagy kereslet miatt Komáromban a házbérek és a házak árai rettenetesen felszöktek és az újabb beköltözők révén ezek az árak még mindig emelkedőben vannak. A magyar nyugdíjas azért siet Komáromba költözni, mert itt mégis csak talál magyar kultúrát, magyar iskolát, magyar társadalmat és magyar testvéreket. A régi lakóhelyén nem maradhat, mert faluhelyen a lakás- és a házínség sokkal nagyobb, mint bármelyik városban. A jegyzői nyugdíjasok legnagyobbrészt azon nyugdíjasok közé tartoznak, akiknek végig kell járni a nyugdíjasok keserű könnyekkel öntözött és tövisekkel megrakott göröngyös útját. Eleinte semmi nyugdijat se kapnak és ha nagysokára kapnak, akkor a régi ku'.cä szerint állapítják meg a nyugdijat, ami igen sok esetben egyáltalában nem elég a megélhetésre. A szegény nyugdíjas tehát terveket sző és azzal az elhatározással költözik be Komáromba, hogy itt majd kosztos diákokat és szobaurakat tart. Sajnos, e tervezgetés legtöbbször CBak tervezgetés marad, mert a régebben Komáromban lakók között is olyan sok az eszkimó és olyan kevés a fóka, hogy se kosztos diák, se szobaur nem akad! A tanév kezdetének közeledtével egymás kezébe adják a tanárok kilincsét a kérelmezők, akik mind kosztos diákot kérnek, hogy nyomorúságos kis nyugdijukat valami mellékjövedelemmel pótolhassák. Sajnos azonban annyi a kérelmező, hogy igert soknak nem hozza meg szeptember eleje a régi óhajt és a fiaikat, leányaikat kosztba adó apák és anyák csak nem akarnak jelentktzni és a tervezés a reménykedés beteljesülés terminusát jövő esztendőre kell kitolni, de édes Istenem, addig is élni kell éa a nyomorgó nyugdijas család munka után néz, a család női tagjai varrás, kézimunka után néznek. A férfiak sorba járják az ügyvédi irodákat, a magánhivatalokat, hogy nincsen-e valami magánmunka, amit otthon is elvégezhetne, de sajnos, itt is a „sok az eszkimó és kevés a fóka“ közmondás jut az eszünkbe Níme yik nyugdijas az flgynökösködés, a vigéckedés szomorú kenyerére fanyalodik, de itt se igen boldogul a nagy versengés miatt. A nyugdíjasok kálváriájának nem egy hajótöröttje kopog be a szerkesztőségbe és nagy siránkozások között festi le keserves életét és arra kér bennünket, hogy mozgósítsuk a nemes sziveket, hogy segítsenek rajta. Sajnos, azonban ez se sikerül mindig és csak pillanatnyi segítséget nyújt, mert a jószivü közönség humanitása ezer és ezer oldalról van igénybe véve. Nagyon szomorú és nem egyszer szivet facsaró iünetek ezek. A komaromi magyar iskolák is nagy vonzóerőt gyakorolnak az iskoláztatni akaró gyermekekkel biró magyar nyugdijas csaladokra. Az okok, amelyek a nyugdijas családokat Komáromba csalogatják, lehetnek nagyon sokfélék, de az eredmény csak egy, hogy a lakás Ínséget Komáromban a legfelsőbb fokra emelték és ezen a bajon segíteni kellene. Sohasem volt olyan égetően fontos és sürgős a komáromi tisztviselő telep kérdése, mint most. Mir pár hónappal előbb megindult egy ilyen irányú mozgalom, de azóta nem sokat hallottunk róla. Újra meg kell indítani az akciót és talán más oldalról is mozgatni kellene az ügyet. Komáromban elég sok a pénzintézet és még újabb bankalapításodról is hallunk híreket és arról is, hogy újabb bankfiókok akarnak megnyílni Komáromban. Szóval ha sok a bank, akkor sok a pénz is. Ha pedig van elég pénz, akkor a pénz helyet keres, ahol jól gyümölcsöztetve elhelyezkedhessek. Tessék ez irányban megindítani a mozgalmat és tessék a pénzintézetek figyelmét felhívni arra, hogy itt nagyon jó helye lenne a pénznek. Ha valamelyik bank tisztviselőlakásokat építene és azt iörlesztéses kölcsönre eladná, ezekre az uj házakra úgy mennének a vevők, mint cukorra a legyek. Az építési akciót megindítani egy magánfélnek nagyon nehéz és körülményes, de egy pénzintézetnek az a könnyű és kész házaknak az eladása kedvező fizetési feltételekkel, igazán gyerekjáték. A bank pár tisztviselőlakás tervét elkészítetné kisebb és nagyobb családok részére egy szobás lakástól három, négy szobásig és ez Ízléses és praktikus tervek alapján megépíttetné ezeket a tisztviselő házakat, egyike volna a legjobb üzleti vállalatoknak és a lakást, házat kereső közönség is örömmel üdvözölné ezt a tervet. A háború előtti években egy magánvállalkozás, a Hecht-féle épitett ilyen kisebb tisztviselő házakat és igen nagy kelendőségnek örvendtek. Nos amit meg tudott tenni egy magán vállalkozó, mennyivel jobban megtehetné azt egy pénzintézet. Komáromban, sajnos, ma már nincs akkora összefüggő terület, hogy egy
