Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-09-08 / 108. szám
1927. szeptember 8. Komáromi Lapok 3. oldal. nehéz küzdelmeiben rendkívül nagy szerep fog jutni még. A magunk részéröl erre az eszmére még visszatérünk és már mos! jelezzük, hogy érdemleges hozzászólásnak bármikor szívesen helyt adunk lapunk hasábjain. (k. e) Mi akar venni pavillonokat P A kiállítás pavilonjait önkéntes árverésen eladják Az elmúlt vasárnap bezárult komáromi kiállítás nagy tetszést aratott Ízléses pavilIonjai a Barázda pavilion, a Hubert pezsgőgyár pavillonja, az Udvaros-féle pavilion és 3 darab pénztáros házikó 1927. szept. 8-án, csütörtökön d. u. 5 órai kezdettel a helyszínen, a községi iskola udvarán önkéntes árverésen elárvereztetnek. Átszervezik a fasisztákat Szlovenszkőn. — szeptember 7. Pozsonyban a fasiszták vezérei a napokban tanácskozást folytattak és azon megválasztották az uj szlovenszkói bizottságot Spick mérnökkel az élén. Egyúttal elhatározták, hogy egy szlovák nyelvű heti lapot adnak ki. Végül megállapodtak abban, hogy a fasiszták a községi választásokon nem lépnek fel önállóan, hanem támogatják a nemzeti és köztársasági progrsmmon álló szlovák pártokat mmm A csehszlovákiai magyar újságírók szindikátusának kassai közgyűlésén erélyesen visszautasították a diszszidenseknek azt a vádját, hogy a szindikátus szociális mozgalmi* törekvések helyet nem politikamentes tömörülés. A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusának 1927 szeptember 4-én Kassán tartott közgyűlése a legutóbbi hetek újságíró-mozgalmával foglalkozva, a következő határozatot hozta: A szindikátus tudomásul veszi az alábbi tagok kilépését: közvetlen beje lentésre: Kasztor Ernő dr„ Hornyánszky Aladár dr., Lukovich József, Duttkó Zoltán, Elek Pál, Udvardi-Spitzer Elek, Tilkovszky Béla, László Ernő, Földes Sándor, Fábry Zoltán, Kajári Sándor, Z'pser János (a Reggel munkatársai), Surányi Géza, Váradi Aladár dr., ölveczky József (Csehszlovákia Népszava), Havas Emil, Sztonovsky Sándor, Kiss László, Hegedűs Imre, Szauber Sándor, Keszthelyi Erzsébet (Uj Közlöny), Schultz Ignác (Typographia), Voith György (Az Élet), Bálint Mikós (Keleti Újság), Visnovszky Milán (Kárpáti Földmives), Strauszmann József dr. (—), Krejcsi Ferenc (Prager Presse), Garas Nándor (—); hírlapi bejelentésre: Moskovits Miklós Goldhammer Géza, Weichherz Zamek Károly (Munkás), Darvas Henry, Darvas Sándor, Antal Sándor, Halmi József, Tarján Vilmos. A kilépettek tagsági kötelezettségei az alapszabályok értelmében a kilépés bejelentésének hónapja után számított negyedév leteltével járnak le. A szindikátus fölhívja a kilépetteket tartozásaiknak iiy értelemben való kiegyenlítésére és tagsági igazolványaiknak nyele napon belüli visszaszolgáltatására. A szindikátus a legerélyesebben visszautasítja egyes kilépőknek a?_t a bejelentését, hogy a szindikátusban gyökerező poli'ikai és erkölcsi okok késztették őket a kilépésre. A szindi kátus teljesen politikamentes iestület, melynek célja az egész csehszlovákiai magyar ujságirótársadalom anyagi, szociális! és erkölcsi érdekeit szolgálni. Éepen a kilépő csoport az, amely plőször kísérli meg az újságírók átfogó szociális mozgalmába a kilépés motiválásával belejátszani az újságírók egységfrontját megosztó napi politikai szempontot. A napi politika ilyen becsempészése és az ujságtársadalom megosztása lehet egyes, ilyen irányban érdekeit iapvállalatok tulajdonosainak érdeke, de semmiesetre sem az ujságirókaré. Éppen ezért a szindikátus a hivatásos újságírók kari szolidaritására továbbra is számit, illetve őket a közös kari érdekekben erkölcsileg továbbra is támogatni kész. Amikor a szindikátus erkölcsi intaktságának emelkedett tudatában és hivatása magaslatán még a történtek után is kifejezi ezt a készséget, ugyanakkor méltóságán alulinak tartja, hogy még csak reflektáljon is azokra a kifogásokra, amelyekkel a kilépők vezetői annak erkölcsi légkörét illették, elleplezendő ezzel saját elhatározásuknak kevésbé morális valódi indokait. A szindikátus nem mehet el hallgatás nélkül egyes cseh és szlovák napilapok inkollegiális megjegyzései mellett, melylyekkel a politikai indokolással és célzattal inszcenált tömeges kilépést kommentálták. Több lap azt állította ugyanis, hogy a kilépettek egytől-egyig hivatásos és az állammal szemben lojális újságírók, mig a szindikátusban nem újságírók és az állammal szemben iliojáiis elemek maradtak túlsúlyban. A szindikátus elsősorban felháborodással utasítja vissza az alacsonylelku információra támaszkodó felelőtlen gyanusitgatást, mintha a szindikátus jelenlegi tagjai állameilenes viselkedést tanúsítanának. Hogy pedig a szindikátus mennyire a tisztán hivatásos újságírók testületé, elég rámutatni arra az egy számszerű adatra, hogy mig a hivatásos újságírókul feltüntetett 39 tagot számláló külön szervezkedő disszidens csoportban, melynek élén különben több laptulajdonos és kiadó áli, csupán három napilap munkatársai vannak képviselve, addig a 69 rendes taggal biró szindikátus éppen hat napilap (Prágai Magyar Hírlap, Hiradó, Kassai Újság, Kassai Napló, Magyar Újság, Kárpáti Hiradó) és a legtöbb hetilap (Komáromi Lapok, Szepesi Hirdadó-Szepesi Hírlap, Újvilág, Rozsnyói Hírlap, Sajóvidék, Göraör, Rimavölgye, Losonci Hírlap, Magyar Közlöny, Bars, Csallóközi Lapok, Csallóközi Hírlap, Nyitrai Lapok, Nyitramegyei Szemle, Nyitravármergye, Barázda, Magyar Néplap, Tornaijai Újság, Ruszinszkói Magyar Hírlap, Ruszinszkói Macyar Gazda, Kárpátaljai Magyar Gazda, őslakó, Határszéli Újság Haladás, Szlovenszkói Magyar Tanügy, Evangélikus Lap, Nép, Nimród, Sáros, Református Egyház és Iskola) munkatársait öleli fel magában. Mindezek a legutóbbi sajnálatos események csak megerősítik a szindikátust abban, hogy mint a magyar ujságirótársadalom kari érdekének újságírói szempontból egyedüli hű kifejezője és őre, jóváhagyott alapszabályokkal minden politikumot mellőzve, tisztult légkörben, kettőzött erővel folytassa építői munkáját a csehszlovákiai mai gyár újságírókkal anyagi és társadalmhelyzetének javítása érdekében s biztosan reméli, hogy ezt a szociális munkáját úgy a hatóságok, mint a társadalom megértése és támogatása fogja kisérni a siker felé. 11 isi iskolái kabaréja. Szombaton, szeptember 10 én rendezik meg a zsidó főiskolások és a „Deborah“ leányegylet a szokásos kabaré estélyüket. Ez a kabaré minden évben a legnagyobb érdeklődést váltja ki a közönség köréből, mert igazi szórakoztaiást, művészetet nyújt. A diákság most is törekedett a legszebbet és a legjobbat nyújtani, hogy kiérdemelje a közönség támogatását s igy biztosítsa 8zegénysorsu kollégáinak tanulmányai folytatását. Az estély tíszta jövedelmét ugyanis a szegény főiskolások segélyezésére fordítják. A kabaré jól összeválasztott műsora é3 a főiskolások műkedvelő gárdája biztosítja a jó hangulatot. Török Rezső kitűnő írása, „A krumplikapálás“ a falusi parasztélet legmulatságosabb jeleneteit tárja elénk oly kedves humorral, hogy az első szótól az utolsóig nevetésben fogja tartani a közönséget. A babatánc érdekes és szép beállítása, Zsoldos Andor rövid jelenetének a „Házi főpróbádnak pedig drámaiassága fogja mindenki figyelmét lekötni, A legutolsó szám Vadnay Lászlónak „Sarzsi“ c. rövid lélekzelü vidám Írása, mely teli s telve van szellemességgel és kiváló hangulatot fog teremteni a tánc megkezdésére. A tánc különben is sok meglepetést hoz majd a közönségnek. Nagy áldozatok árán sikerült a rendezőségnek az estélyre megszerezni Farkas Pista jóhírü cigányprímás 10 tagú zenekarát, amely már eddig íb több hires fürdőhely táncoló párjainak megelégedését érdemelte ki. A nagyszámú rendező ifjúság biztosítja mindenki számára a jó mutatást. Érsekújvárból, Nyitráról és Pozsonyból eddig már 30-an jelentették be érkezésüket, hogy ők is részt vegyenek a rendezésben. A tánc alatt megrendezik a Komáromban még nem látott roulett táncot, melyben minden táncos pár részt vehet, sőt értékes ajándékot nyerhet. A közönség előreláthatólag minden bizonnyal zsúfolásig meg fogja tölteni a Kuliurpalota termét s ezárt már mától kezdve lehet jegyeket a kultúrpalotában előjegyezteini délelőtt 10—12 órák között. Az előadás pontosan 9 órakor kezdődik, hogy minél hamarább sor kerülhessen a táncra, melyet már alig vár a város és környékének fiatalsága. igy fiatalít és szépít a [HU [fii ISLLtÉI [SMLL szapgan Minden gyógyszertárban, drogériában parfümériában kapható. Főlerakat Csehszlovákia részére: „VÖRÖS RÁK“ GYÓGYSZERTÁR Bratislava—Pozsony. Alapítva: 1312.-s«5? Befejezés előtt a Népszövetség magyar-román bizottságának munkája. — szeptember 7. A Daily Mail genfi híradása szerint a Chamberlain elnöklete alatt áiió albizottság már csaknem egészen végzett a magyar-román vitás kérdések megvizsgálásával. A kérdés még e héten a népszövetségi tanács elé kerül. A lap felsorolja a magyarok panaszait, megemlíti, hogy a magyar opiánsokat a románokkal szemben hátrányos elbánásban részesitették, elkobozták a birtokaikat, ha a birtokosok csak pár napig is voltak távol. A lap megemlíti még, hogy az elkobzott javakat nem fordították a földreform ágaira, hanem azok állami tulajdonban maradtak. Gyilkos szerelem. Ez most a legújabb tömegőrület, úgy mint egy- két évvel (ezelőtt az öngyiikosági mánia. Nincs nap, hogy az újságokban ne olvasna az ember valami itthon vagy külföldön történt esetet, amelybe füstölgő revolver (egyszerűbb körökben konyhakés és vitriol) ne szerepelne, meg egy halálra váltan lehulló hűtlen asszony, megbüntetett csapodár férj, avagy kutya módjára lepuffantott csábitó. A divatnak az a törvényszerű sajátsága, hogy a legjobb körök kezdik, a jobb körök veszik át s végül eljut a legkevésbbé előkelő társadalmi osztá lyok kezébe, ahonnan aztán végleg letűnik a feledésbe. Ez a divat fordított karriert futott be. Az úgynevezett apacsok kezdték, azok közül is az igaziak, a magukat egy ismert indián-törzs nevéről „apache“ oknak tisztelő párizsi csavargók. Ki nem látta azt a borzalmas táncprodukciót, mikor a pirosnyakkendős betörő rajtacsipi hitvesét hogy egy úrral enyeleg: táncra viszi és közben vasmarkával olyan tapintatosan fojtja meg, hogy a néző csak akkor veszi észre a szörnyűségei, mikor vége a táncnak és az asszony holtan terül végig a parketten ? S „apache“ a readingi fegyház balladájának hőse is, a kóborló matróz, rongyosruháju, szemrehuzott sapkáju, ahogy az asszony mellett találják, kit szeretett és meggyilkolt. Ha azonban még inkább a kezdet kezdetére nézünk a szerelemből elkövetett gyilkosságok terén: hát eljutunk a londoni páviánokig. Ők cselekedték meg azt, hogy egy közéjük zárt páviánkisasszony miatt való féltékenységükben egyszerűen széttépték a hölgyet s igy annak tudatában, hogy immár egyiküké sem lehet, továbbra is a legjobb barátságban maradtak. Ez az eljárás teljesen méltó a páviánokhoz s valószinüleg megfelel a pávianorszagbeh gentlemanlike és lovagiasság összes szabályainak. De emberhez nem és ezerszer nem méltó! Hiába jutott el immár a magas és még magasabb műveltségű vagy rangú emberek körébe: a szerelmi gyilkosság megcsúfolása az ember embervoitának. Wilde azt mondja: „Hisz szerelmünket mind megöljük Ki sem tesz efelől: Hízelkedő szavával ez, Az bősz szemével öl, Gyávának csók a fegyvere, A bátoré a tőr . . .“ Igen, az a szerelem, amely a readingi matrózt akasztófára juttatta, mindig gyilkos szerelem volt. Az önzés, a megvadult „Én“ zsarnoksága, amely mindig csak azt az örömet keresi, melyet kap és soha sem azt, amelyet adhat. Ez a szerelem nem érdemli meg szép nevét, amely tulajdonképpen egy a szeretet nevével, hiszen egyetlen külföldi nyelven sincs a kettőre külön kifejezés, sőt a régi magyar nyelvben sem, amely „szerelmes gyermekemnek“ nevezi a gyermeket és „Isten szerelmére“ könyörög. A szerelem éppen olyan nagy, szép és szent dolog, mint az örökegy szeretet: tele van önfeláldozással, jósággal, lemondással és azzal a vággyal, hogy a szeretett lényt tudja boldognak. A másik fajta szerelem, melyet Wilde megénekelt, csakugyan gyilkol még a csókjával is. Amint az igazi szerelemben van egy kevés az örökkévalóságból, úgy ebben a másikban már a kezdet kezdetén benne van a múlandóság, a halál lehellete. Van benne önzés, van irigység, van gonoszság és van — megvetés. Minden van, csak szeretet nem : szeretet, amely áldozathozást akar és nem áldozatot. Többet mondok: szerelem sincs benne. Mert ha volna, akkor éppen olyan gyakorinak kellene lennie az elhalt hitvestárs után való öngyilkosságnak, mint a hűtlen meggyilkolásának. Ez azonban — mindnyájan tudjuk, — a lehető legritkábban szerepel a krónikában. A legmélyebb hitvesi fájdalom is megnyugszik egy idő múlva. A szerelmes tud tovább élni a párja nélkül, föltéve, hogy bizonyos lehet benne: nem lett a másé sem. Ez idáig még emberi dolog. Éppen annyira, mint az, hogy a hűséget igen gyakran az a másik fél kívánja meg legjobban, aki maga olykor olykor letér az igaz útról. Mikor azonban ez az irigység, ez®azfuj választottra való pávián vicsorgás már olyan méreteket ölt, hogy kést vagy revolvert ragad: ez nem emberi vonás többé és ember-
