Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)

1927-08-27 / 103. szám

2. oldal. 1927 augusztus 27. Komáromi Lapok ILIÉRT- divatáruház Nádor utea 19. ajánlja őszi idényre dús raktárát! ■ Kötött mellények, Pullover és Svetter, Baba gyapjú készlet, Gyermek szövet kabát és ruha, angol férfi és női harisnya, Börkezlyü. Selyem alsónadrág, Ingnadrág, Klott és Lüster kötény, Tornacipő} férfi és női fehérnemű, — Szőrme Boa kiárusítás. Esőernyők stb. Sport és Szekrény gyermekkocsi gyári raktári Olcsó, szabott árak! tehát a szesz olcsóbbá tételéről szóló híreket alaptalanoknak kell tekinteni. De ezen kívül revízió alá veszik a cu­koradóra, husadóra és az általános Haladóra vonatkozó rendelkezéseket is. Minden egyes adónem noveilálását kü­lön viszik keresztül és nem mint be­jelentették, egységes törvénnyel. Első­sorban a rendelkezések unifikálásáról lesz szó, de reformálni fogják az ellen­őrzést is, amelyet radikálisabbá és ol­csóbbá akarnak tenni. Az erre vonat­kozó törvényjavaslatok csak a jövő év­ben kerülnek a parlament elé. Erődvonal felállítása a magyar határ mentén. “’A Roihermere akció nyomán megin­dult cseh sajtókampány különböző cikkei és hírei között kétségkívül igen érdekes a Narodni Listy legutóbbi szá­mának híradása, amely szerint Szlo­­venszkó politikusai indítványt terjesz­tenek a kormány elé, hogy Csehszlovákia biztosítására a magyar-cseh határon rendes katonai erődvonalat építsenek föl. A lapok által példátlan vehemenséggel támadott revíziós akcióról a legtöbb esetben lekicsinylőén szoktak írni a cseh lapok, mint amelynek semmi ko­molyabb súlya nincsen s most mégis az a hír lat napvilágot, hogy Szlo­­venszkó biztosítására katonai erődvonal kiépítése válik szükségessé. De az Isten szerelmére, akkor minek akarják a sz!o­­venszkói politikusok újabb milliárdos kiadásokkal megterhelni az állami költ­ségvetést, ha semmi baj sincsen ?!... — Flór női harisnya tartós minőség Ke 12.- ELBÉRTNEL. 'Tízmillió magyar Komárom, — aug. 28. Magyarország kormányzója egy ün­nepélyen beszédet mondott, amelyben azt a kérdést vetette fel: hogyan van az, hogy a magyar nemzet ma tízmillió lelset számlál, az angol pádig száztíz milliót, holott az angol nemzet az Aranybulla kiadása idején egyenlő lélek­­számot képviselt. Ebből a tízmillióból is négy millió idegen impérium alatt él. A kérdésre igen könnyen meg lehet adni a választ. A magyar nemzet ott állott őrt Európa kapujában és védte annak civilizációját Ázsiával szemben. Védte a tatárokkal szemben, majd más­fél évszázadon át vérzett a törökkel szemben és feltartóztatta az orosz ex­panziót a múlt század folyamán, mely szakadatlanul dolgozott a Balkánon, hogy Konstantinápoly felé útját egyen gesse. Az angol nemzet békeben élt és fejlődött évszázadokon keresztül, ellen­ség nem lépett szintén századokon ke­resztül a földjére. Élt és gyarapodott gazdagságban, kultúrában, meghódí­totta a félvilágot azért, hogy a szigetor­szág emberfeleslegét letelepíthesse. Anglia világhatalmi állásának ez a titka. A brit nemzeti önérzet azért fej­lődött ki olyan nagy mértékben, mert az angol kormányok nem tűrik, hogy egyetlen angol polgárnak a hajsszáia meggörbüljön idegen országban. Egy­millió britt katona a nemzetek szabad­ságáért harcolt, mert az vitán felülálló valami, hogy az angol szabadságért * harcoljon, mert ez egészen magától ér­Esti bánat. Irta: Bállá Irma. A régi falusi ház tágas, nagy kony­hájában káposztát raktak el télire. A bőrkötényes inas százszor megmosda­tott lábára vadonatúj fehér harisnyát húztak, azzal jókedvűen beleugrott a káposztás hordóba, hogy a régi mód­szer szerint megtapossa a káposztát. A konyhaajtó nyitva volt. Ki lehetett látni az árnyas nagy udvarra és a hallgató messzi majorokra. Alkonyo­dat. A kósza őszi szél megrázta az öreg fák lombját. Ilyenkor aranyeső potyogott a tisztára sepert utakra. Olykor titokzatos suhogás keletkezett, mintha láthatatlan uszályokat húznának végig az utakon. Az inas taktusra szedte a lábát és egy régi tfalt énekelt közben. Minden igyekezetével azon volt, hogy meg­nevettesse a nagy, szomjasszemü kis­lányt, aki ott ült a konyha közepén egy zsámolyon, valami kopott játék­szerrel az ölében, miközben apró fo­gával egy káposzta-torzsát ropogtatott. Egy kis borzas, fekete kutya ült a lábánál, „aki“, mint jónevelésü kutyá­hoz illik, előbb biztatásra várt, hogy a jókedvét szabadjára engedje. Rajtuk kivül még ketten voltak a konyhában: az öregasszony: a mester felesége és a fiatal: a lánya. De az inas tudta, bogy azokat nem igen lehet megne­vettetni. Az öregasszony gépiesen tett­vett. Örömteien tekintetében, mozdu­lataiban az elfáradt élet tükröződött. A fiatalasszony a konyha sarkában ült. Törékeny, finom alakjára, vértelen ar­cára ráhullott a kis olajmécs rőt világa és halvány pírba vonta, fölragyogtatva egy egy percre egykor diadalmas szép­ségét, melyet még nem tudott teljesen megsemmisíteni a korai hervadás. Ál­modó kék szeme messze nézett, le­mondó, szomorú nézéssel, mig kis keze serényen rakosgatta a szép ősszihar­­matos káposztafejeket. Az inas mind sebesebb tempóban járta a hordóban és olyan furcsán hangzott hozzá ajká­ról a régi dal: Anyám, a fátylam elveszett És holnap lesz az esküvőm,.. Jaj, messzeszáilt, a réten át Anyám, anyám, édes szülőm,,. A kertre már kék cinke száll S kint a Katalinrózsa nyit... Fehér kar-ingben vár a pap S a nászmenet nem érkezik... Anyám... anyám... Az inas piros Garibaldi inge kivil­logott a konyha mélybarna homályából, amint bohókás bakaugrásokkal, furcsa, érzelmes fintorokat vágva kisérte az éneket. A kislány hangosan felkacagott. A konyha hátterében halkan, egészen halkan, mintha a fiatalasszony dúdolná a dalt és a szeme úgy rémlik, egy kicsit fényesebb a rendesnél. A kis­lánynak tetszik a játék. Mosolyogva az anyjához bújik és úgy magához szoritja egy percre, csak úgy lopva, mintha minden gyengédség ki volna tiltva a nagy, kongó régi házból. Kivülről dön­­gő léptek közelednek. Az inas abba­hagyja a dalolást. Az öreg mester jön a műhely felől. Nagy, hatalmas öreg­ember, de görnyedező a tartása. Azokra a görcsös vén fákra emlékeztet, melyek rendesen egyedül álldogálnak a határ­ban. A szakálla kenderszürke. A né­zésében rideg szigor és meg nem alkuvó becsület. Tenyerét rosszul fizetett be­csületes munka kérgesitette meg és talán a szivét is épp úgy megkérgesi­­tette a mostoha élet. Bütykös mutató­ujjával megbökdösi a káposztafejeket. Néha utasítást ad a fiatalasszonynak, de sohasem egyenesen hozzáintézve a szót. Mintha egy harmadik személynek beszélne. A fiatalasszony szolgálatkész alázattal siet ilyenkor eleget tenni az tetődő valami. A magyar katona a saját szabadságáért és a saját országáért harcolt és mi lett a vége a harcnak: az, hogy az országot négyfelé darabol­ták és területének meghagyták nem egészen egyharmadrészét, négy millió magyart pedig idegen államok alattva lóivá tettek megkérdezésük nélkül. Ha Anglia magát ezt a tényt vizs­gálja azzal kapcsolatban, hogy felelős volt-e a magyar nemzet a világháborúért, meg kell állapítania ennek a feltevés­nek a teljes tarthatatlanságát. Mert van­nak elméletek, amelyek tarthatatlanok lesznek idővei. Ilyen Binesnek az az elmélete is, hogy mi most bűnhődünk a fehérhegyi csatáért, ahol 1622 ben a cseh nemzet önállósága szállt sírba há­romszáz esztendőre, pedig aki a törté­nelmet ismeri, annak tudnia kell, hogy a fehérhegyi csatában nekünk, magya­roknak nem volt részünk. El kell jönnie annak az időnek, amely objektive fogja szemlélni a világtörténelem eseményeit és azokból kihámozza az igazságot min­den elfogultság nélkül. Azt hisszük, hogy a magyar nemzet számára elérkezett ez a történelmi pil­lanat, vagy e! fog érkezni rövidesen, A világ közvéleménye fog érdeklődni ennek a nemzetnek a jelene és ezzel kapcsolatosan múltja iránt is. Ennél a vizsgálatnál a magyar nemzet nyugod­tan nyújthatja ái történelmének könyvét a számonkérőknek és ezok lapozhatnak benne kedvük és tetszésük szerint, mert abban nem találnak semmi kivetnivalót, ami miatt ennek a nemzetnek szégyen­keznie kellene. Európa keletén a civili­zációnak és a kuliurának volt a zászló­tartója évszázadokon keresztül. A turáni sikró! beköltözött lovasnép az emberi­ség egyetemes történetének is gazdag ejándékokaí adott nagy köiíők, nagy művészek, tudósok és feltalálók szemé­lyében, a szabadságnak és a demo­kráciának mindenkor volt olyan előhar­­cosa, mint azok a kis nemzetek, ame­lyek a világháború után nagyokká let­tek, mint például Nagy Románia. Magyarországgal szemben ellenségei mindenkor a demokráciát hánytorgaiják fel. De ugyanezek az ellenségek soh­­sem kritizálják a Brafianu féle demo­kráciát, amely a parasztpártot letiporja, ha úgy hozza magával a politikai helyzet és a titkosan megnyomott gomb pogromokat rendez. Magyarország, amely a háború után is meg tudta állítani a kommunizmust és ezzel ki­érdemelte Európa háláját, ellenségeinek külföldi aknamunkájára a fehér terrór A világhírű kolozsvári 3 HE IN RICH-féle SZENT LÁSZLÓ fertőtlenítő és gyógy­­szappanok minden szaküzletben újból kaphatók. országának hírébe került Ezeket a hí­reket persze azok terjesztik, akik az emberi jogok nevében elfeledsexnek tiltakozni azok ellen a kivégzések ellen, amelyek ezer és ezer számra történnek az orosz tanácsköztársaságban. A demo­krácia talaja a magyar főidőn is eléggé meg van munkáivá, de természetesen nem a főiforgatás szellemében, amelyet Károlyi és a vele egyhuron pendülők szerettek volna. Ez a nemzet ma négyfelé darabolva teszi ki a tízmillió lélesszámot. A száz­­tizmiüió angolnak lelkiismerete a feltett kérdésre azzal vá aszol, hogy megis­merni kívánja ennek a nemzetne« a helyzetét, a muiiját és a jövő terveit, amelyekhez talán segítő kezét is haj­landó nyújtani. A történelem azt tanítja, hogy a nagy igaztalanságok jóvátétele mindig megérik az évek telésével éa a megsértett érdekek kiegyenlítésének be kelt következnie, mert enélkül nincsen igazi békesség. A magyarság tízmilliós száma Euro­pe lelkiismerete előtt nagy és súlyos Kötelezettséget jeleni, amelyet teljesíte­nie kell ezzel a nemzettel szemben mert ennek a népnek, ha az aszimilá­­ció elvét csakugyan elfogadta volna, úgy ma nem tízmilliónak, hanem legalább harminc milliónak kellene lennie. A történelem azt bizonyítja, hogy a l magyar nemzet a letelepült idegenekkel | szemben, mint a szepességi és a király­­; földi szágzok, nemcsak emberségesen ■ bánt el, hanem azok részére autonó­miát is biztosított, olyan kulturális auto­­f nómiát, amilyent ma a fájáról lelépett j magyarság szívesen elvállalna. De nem ; járt el igaztalanul egyik nemzetiséggel ' szemben sem, mert azoknak nyelvét, j szokásait és nemzeti jellemét mindenkor respektálta és bizonyíték erre az, hogy ezek a nemzetiségek az „elnyomás* ellenére is mint kész államalkotó nem­zetek jelentek meg Európa szine előtt. apai parancsnak. Valahol, egy messzi majorban kakas szól. Elnyújtott kakas­szó. Olyan, mint egy reménytelen, szomorú hívás, mely tudja, hogy vissz­hangra hiába vár ... A gyermek a zsámolyon kifelé les az udvarba. Ilyen­kor . . . alkonyaikor olyan titokzatos lesz minden ... a fák ... a kert... A kislány mindig szerette ezt a nagy titokzatosságot. Úgy képzelte, hogy egyszer, a nyárfasor végéből, mely kint, a régi háznál kezdődött, megér­kezik majd valami tündér, vagy valami ékes, ismeretien vendég, aki nagyszerű ajándékot, vagy hirt hoz valahonnan és akkor kézen fogja őt a szomorú fiatalasszony és ők elmennek innen, a fojtó, nyomasztó csendből messzire .., vissza a fénybe . .. ahonnan eljöttek egyszer. Vagy csak úgy álmodja az egészet?... Milyen szépek is a piros­­levelű őszi fák, mint biborpalástu kirá­lyok ... és az elhagyott kerti pad alatt aranycsigába kunkorodó levelek, mint a törpék kincse .. . Olyan jó vol­na kint hancurozni az aranyavarban. De fél a nagyatyja szemétől. És a régi bútoroknak is mintha szemük volna. Szúró, hideg, megrovó nézésük. A szobaajtó félig nyitva áll. Brekelenkam régi képein van olyan hangulata a szobáknak, A kispolgári, boldogulni nem tudó, kopott tisztesség. Es a sö­tét szobákban lappangó titkok, elte­metett álmok és ravatalok emléke . .. A kislány egyszerre összerezzen. Kí­vülről hirtelen kocsirobogás veri fel a csendet. Szinte hihetetlen: egy hintó! Mikor járt errefelé hintó ? Talán még soha. Egy urifogat állt meg a régi ház előtt, kint a nyárfasorban. Őszülő ha­­lántéku, magas, karcsú férfi jelenik meg a konyhaajtóban és megszólal zengő, mély hangon: — Itt lakik az ácsmester? Az öreg tisztességtudóan felemelke­dik ültéből. — Kedves mester, eltört a kocsim rudja és sietős az utunk. Segítsen raj­tam. Az idegen nagyon előkelő ur lehet. Finomszabásu ruhájából kölnivíz illata árad. A szeme sötét, álmodó, de pa­rancsoló, gőgös a nemes metszésű szája. A fiatalasszony a konyha sarká­ban fölnéz egy pillanatra. Ebben a percben az egész testében megrázkódik, mintha villámütés érte volna. A fej­kendőjét mélyen az arcába huzza és az árnyékba menekül. A keze úgy reszket, mint a nyárfalevél, de senki­­sem veszi észre, az idegen sem. Nem látja senki, hogy gyűl ki két tüzes folt az arcán, milyen különös fény lo­bog a szemében ... Az öreg ács becsületesen elvégezte a munkát és az idegfen búcsúzik. A kisleány kioson utána ... Ott áll a gyönyörű fogat a nyárfasorban. Már megy. Elmegy a vendég, elmegy az álom gyönyörű fogatán és ők itt ma­radnak megint. Egyszerre, ahogy az idegen megfordul, a kisleányra esik a tekintete. Közelebb lép. Az arcán félig meglepetés, félig emlékezés fénye de­reng. — Hogy hívnak, kisleány? — és ápolt kezével maga felé emeli a kisleány virágarcát. — Virginiának. — Virginia ... Az idegen elgondol­­kova simogatja meg a kisleány selymes haját. Csend van, csak a fák zugnak halkan. Erjedt must és égett tömjén illata feihőzik a dérkönnyes avar felől ... Az égen bágyadt kék zománc, mint tűzben edzett régi porcellánokon . . . Őszidők . . . Emlékezés ideje... Finom szivarfüst terjeng. A bársony­fekete paripák türelmetlenül kapálják már a porondot. Aranyos szerszámjuk «csillog az alkonyatban. Virginia úgy vágyódik fölülni a drága ülésbe, ha csak az idegen ur invitálná . . .

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom