Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-05-05 / 54. szám
6. oldat Komáromi Lapok 1927. május 5. ezeket a gyengeségeit arra használta, hogy kivonta magát a munka és felelősség alól. Nem v°lt képmutató : ebben Britt tévedett. Természetétől fogva nagyon vallásos volt. Lelke időnkint epedett a magasztos dolgok után, Nagyon érzékeny volt a fájdalmak iránt és mindig belegessen félt a haláltól ? Bárme y szegény szenvedő ember látása, rögtön mély és melankolikus szánalmat keltett benne. Egv döglött bogár az utcán, egy pók hálójába akad légy, egy vihar vert és megtépázott vörösbegy már gyermekkorában is, megrendítette s szomorú és kérdezgető szemmel tűnődött rajta még akkor is. mikor fiatal pajtásai már rég elfelejtették. Hova lett a fény a szemükből ? — kérdezte magában. Nem talált örömet egy élőlény megölelésében s akárhányszor latba vetette csekély erejét, hogy megvédjen egy macskát a megköveztetéstől. Másrészt meg ismeretes volt róla siheder korában, hogy szülővárosa leghaszontalanabb suhancaival aljas csapszékekben ténferget s a hazug és alattomos jelzőkre tett szert. Tizenhét éves korában az ital utáni vágy mármár teljesen úrrá lett fölötte, de egy hires alkohol ellenes prédikátor hatása alatt megtért s 23 éves korában megkezdte teológiai tanulmányait. (Folyt, köv.) A szerkesztésért a főszerkesztő a felelőt. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer S&ndor könyvnyomdájában Komárom. Gabonapiac. — máj. 4. Az amerikai és liverpooli tőzsdék lovábbi megszilárdulása a budapesti és bécsi piacon az árak hossz-szerű emelkedésében iufott kifejezésre. A jugoszláv elsőkezü ajánlatok igen gyérek és az árutulajdonosok a búza árát 5 fillérrel, a magyar rozst pedig újabb 3 fillérrel emelték. Tengeri a nehezebb elhelyezési lehetőségek miatt, szilárd jellege ellenére csak alig egy ponttal emelkedett. Mai árkövetelések: 75 kg-os 2 százalékos magvar búza 215 korona Komárom MÁV., 75 kg-os 3 százalékos hecskereki búza 212 korona Komárom. 70—71 kg-os pestvidéki rozs 193 Pozsony, prompt lengeti 115, májusi 116. júniusi 117 ex Pozsony, 308 eladó mely áll 2 szoba, konyha, fürdő, szoba, éléskamra és két pincehelyiségből, Közép-út 20. szám (Erzsébet szige'), hozzá egy szép gyümölcsöskerttet. Érdeklődni lehet G&lgóczy Jánosnál Komárom, II. Rákőczy u. 5 sz Gfa. 113/1927. exek. Licitacny óznám. PodDisany vyslany súdny exekútor ttfmto na známost’ dáva. ie následkom vfroku komárnanského okrosnébo súdu őíslo E. »713/1926 k dobru exekyenta dr. Erdélyi Voitecha obyy. z Komárna nproti exekvovanému obyv. z Komárna následkom uhradzovacei exekúcie, nariadenej do vvíky 277 K 90 h poiiadavkv na kapitále a prísl., na movitosti ohialovanému zbabané a na 800 kor. odhadnuté v^rokom komárnanského okresného súdu őíslo E. 1718119®!' licitácia sa nariarfila. Táto aj do wSky pohl’adávky predoslych alebo supersekvestrujúcícb — nakol’ko by títo zákonného zálozného práva boli obsiahli — na byte obzaloyaného v Komámé s lebotou o 15 hodine dna 9. mája 1927, I ta bude odhfvat’, kedze sódobne zhabané 2 pisacie stoly a iné movitosti najviac sl’ubujucemu pri platen! hotovymi. v pádé potreby aj pod odhadnou cenou budú vypredané Vyzyvajú *a väetei, ktorí z kupnej cenv draáobnfch movitosti nároky májú na zaspokojenie pred pohl’adávkou exekventa, ze — nakol’ko by sa pre nicb exekvovanie prv bolo stalo a to z exekninej zápisnice npvysvíta, — abv zahlásenie svojej prednosti do zaőiatku draiby n podpfsaného exekűtora vybavit’ nezameskali. Zákonná lebota sa odo dna no yyyeseni oznamu na tabule súdu poőita. Dáné v Komárne, 8. aprfla 1927, Gábriel Rsoájl 340 súdny exekútor. c5to : E. 100/1927. Licitacny óznám. Podpísmny vyslanV súdny exekútor tfmto na známosf dáya, ie následkom vjfroku komárnanského okresného súdu őíslo E. I8q,27 k dobru expkventa Weisz Alexandra zastupovaného pravotárom dr. Boinitzer Jozefom, Dun. Streda oproti exekvovanému obyv. z Komárna následkom uhradzovacei exekúcie, nariadenej do vy.íky 600 kor. poiiadavkv na kmpitále a nrfsl.. na movitosti obzalnvsnému zbabané a na 1200 kor. odhadnuté vyrokom komárnanského okr, súdu őíslo E. 183|1927. licitácia sa nariadila. Táto aj do vyäkv pobl’adávky predoSlych alebo supersekvestrujúcicb — nakol’ko by títo zákonného zálozného práva boli obsiahli — na byte obíalovaného v obei Ekeő s lebotou n 14 horiinn dna 18 mája 1927 sa bude odbyvat’. kedze súdobne zhabané 1 gramofon a 1 stroj na siatie a iné movitosti naiviac sl’ubujúcemu pri platen! hotovfmi, v pádé potreby aj pod odhadnou cenou budú vypredané. Vyzyvajú «a vSetci, ktorf z kúpnej ceny drazobnych movitost! nároky májú na zaspokojenie pred pobl’adávkou exekventa, ie — nakol’ko by sa pre nicb exekvovanie prv bolo stalo a to z oxetnCnei zápisnice nevvsvíta. — abv zahlásenie svojej prednosti do zaőiatku drazby u podpísaného exekűtora vybavit’ nezameSkali. Zákonná lpbota sa odo dna po wvesení oznamu na tabule súdu poőita. Dáné v Komárne, 26. áprlla 1927. Gübrhl Ragályi 3S9 súdny exekútor. élslo: 232/1926. Exek. Apró hirdetések. Külön bejáratú, tiszta hónapos szoba kerestetik. A címet kérjük lapunk kiadóhivatalában (Nádor utca 29.) leadni. Mosónőt, takarítónőt keresek. — Cim a kiadóban. Félárva jeligére levél van a kiadóhivatalban. (Nádor-utca 29.) Majdnem uj Steewer-Record Írógép jutányos árban eladó. Cim a kiadóban. 342 WERNER zongoragyár és kere «•> kodéi Bratislava Paiáaky-tér 82, Tllfin 184. Képviselet és raktár: F&rmtmv. Petvof, Rachae, Sokain ém Koch Mt Karcolt xomsorék és picninok. Tfl PB ÁGA PRAG-vm Eladási hely t w BRATISLAVA, — Kolben Telefon 24—64. Divatos és legelegánsabb klfitelil és a legrosszabb utakra Is alkalmas személy- és teherautók. 113] 1927. végrh. sz. Árverési hirdetmény, Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. 102. §. értelmében ezennel közhirré teszi * *°m,árn°: Íárf8i>irósá<a>ak 1936- évi E- 2713- s*. végzése következtében dr' Erdélyi Béla komárnoi lakos javára egy komárnoi lakos ellen 277 K 90 f s jár ereiéigfoganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 800 K-ra becsült következő ingóságok, u. m. 2 író asztal nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a komárnói járásbíróság 1997. évi’ E. : 1718. sz. végzése folvtán Komárnóban árverést szenvedő lakásán leendő megtartására Y 1927. évi május hó 9. napjának 15 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érintett ingóságok az 1881. LX. t. c. 107. és 108. g-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. . Amennyiben ez elárverezendő ingóságokat mások is le- és felütfoglalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Komárno, 1927. évi április hó 8. napján. 100/1927. végrh. sz Gábriel Ragályi bír, végrehajtó. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. § értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a komárnoi járásbíróságnak 1927. évi E. 183. sz. végzése következtében Dr. Boinitzer József Dun. szerdahelyi ügyvéd által képviselt Weisz Sándor javára egy ekecsi lakos ellen 500 K s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehaitás utján le- és felülfoglatt és 1200 kor.-ra becsült következő ingóságok, u. m. 1 gramafon és 1 vető gép nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a komárnoi járásbiróság 1927. évi E. 183 sz. végzése folytán Ekecs községben leendő megtartására 1927. évi május hó 18 napjának 14 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érintett ingóságok az 18^1. LX. t.-c. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizető* mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. § értelmében ezek javára is elrendeltetik Komárno, 1927. április hó 26-án. Gábriel Ragályt biz. végrehajtó. Licitacny óznám. 232|1926. végreh. sz. Podpisanf vyslany súdny exekútor tymto na známost’ dáva, ie následkom vyroku komárnanského okTesného súdu őíslo E. : 276/1928 k dobru exekventa Fleischmann Sámuela zastupovaného pravotárom dr. Erdélyi Vojtecha v Komárne oproti exekvovanému obyvatelovi z Komárna následkom ubradzovacej exekúcie nariadenej do vyáky 2C56 K poiiadavky na kapitále a prlsl., na movitosti obfalovanému zbabané a na 900 K odhadnuté vyrokom komárnanského okresného súdu őíslo E. 276/1926 licitácia sa nariadila. Táto aj do vysky pobfadávky predoálycb alebo supersekveetruiúcicb — nakoíko by títo zákonného zálozného práva boti obsiahli — na byte obzalovanébo v Komárne s lehotou o 14 hodine dna 9. mája 1927 sa bude odbyvat’, kedie súdobne zhabané hostinské tariadenie a iné Árverési hirdetmény. sl’umovitosti najviac bujúcemu priplatení hotovymi, ▼ pádé potreby aj pod odhadnou cenou budú vypredané. Vyzyvajú sa váetci, ktorí z kúpnej ceny draiobnfch movitosti nároky májú na zaspokojenie pred pohl’adávkou exekventa. ie — nakol’ko by sa pre nicb exekvoranie prv bolo stalo a to z exekuőnej zápisnice nevysvíta. — sby zahlásenie svojej prednosti do zaőiatku draiby u podpísaného exekűtora vybavit’ nezarreákali. Zákonná lebota sa odo dfia po vyvesení oznamu na tabule súdu pocita. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102 § értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a komárnoi járásbíróságnak 1926. évi E : 276. sz. végzése következtében dr. Erdélyi Béla komárnoi ügyvéd által képviselt Fleischmann Sámuel javára egy komárnoi lakos ellen 2056 K. s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- ég felülfoglalt és 900 kor.-ra becsült következő ingóságok, u. m. korcsmái berendezés nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a komárnoi járásbiróság 1926. évi E. 276|26. sz. végzése folytán Komárnóban leendő megtartására 1927. évi május hó 9. tápján 14 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Dáné v Komárne, 8. apríla 1927. Komárno, 1927, évi április hó 8-án. 339 ÖUlo 101,1927. Gábriel Raoáfyi súdny exekútor. Gábriel Ragályi bir. végrehajtó. 10111927 végrh. sz. Licitacny óznám. Árverési hirdetmény. Podpísanf vyslany súdny exekútor tymto na známost’ dáva, ie následkom vfroku komárnanského okresného súdu őíslo E. 182-2/ k dobru exekventa Weisz Alexandra zast. pravotárom dr. Boinitzer Jozefom, Dun. Streda, oproti exekvovanému obyv. v obei Ekeó následkom uhradzovacej exekúcie, nariadenej do vysky 1090 Ke poiiadavky na kapitále a prísl, na movitosti obíalovanému zhabané a na 1200 korún odhadnuté, vfrokom komárnanského Okresného súdu őíslo E. 182/27 licitácia sa nariadila. Táto aj do vysky pohl’adávky predoálych alebo supersekvestrujúcich — nakol’ko by títo zákonného záloiného práva boli obsiahli, — na byte obialovaného v obei s lehotou Ekeői o14hodma dna 18. mája 1927 M bude odbyvat’, kedie súdobne zhabané 1 gramophon a 1 stroj na íiate a iné movitosti najviac sl’ubujúcemu pri plateni hotovymi r pádé potreby aj pod odhadnou cenou budú vypredané. Vyzyvajú sa váetci, ktorí * kúpnej ceny draiobnych movitosti nároky májú na zaspokojenie pred pohl’adivkou exekventa, ze — nakol’ko by sa pre nicb exekvovanie prv bolo stalo a to s exekuőnej zápisnice nevysvíta, — aby zahlásenie sroje prednosti do zaőiatku draiby u podpísaného exekűtora vybavit’ nezameákali. Zákonná Iehota sa odo dna po vyvesení oznamu na tabule súdu poőíta. Dáné v Komárne, dna 26. aprila 1927. Gábriel Ragályi, súdny exekútor. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX t. c. 102. § értelméber ezennel közhirré teszi, hogy a komárnoi járásbíróságnak 1927. évi E—182. sz. végzése következtében dr. Boinilzer József dunaszerdahelyi ügyvéd által képviselt Weisz Sándor, javára egy ekecsi lakos ellen 1090 kor. s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felül foglalt és 1200 K-ra becsült következő ingóságok, u. m. 1 gramofon és 1 vetőgép nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a komárnoi járásbiróság 1927. évi E. l82|27. sz. végzése folytán Ekecs községben leendő megtartására 1927. évi május hó 18. napjának 14 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak mos. hogy az érintett ingóságok az 1881 LX. t-c 107. és 108. g-a értelmében készpénzfizetés, mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX t-c. 120, § értelmében ezek javára is elrendeltetik. Komárno, 1927. évi április hó 26-án. Gábriel Ragály) bir. végrehajtó. 338