Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-04-26 / 50. szám

1927. április 26. Komáromi Lapok 3. oidal. sok Ízben emelte isteni tiszteleteink fényét és számos alkalommal kisérte el halottainkat utolsó útjukra. Megemlékezett Bencsát Flórián egyesületi tagról, aki 32 éven át volt az Énekkarnakpéldás szorgalmú tagja és Komáromból távozni volt kénytelen. Működésének emlékét jegyzőkönyvébe irta,valamint jegyző­­könyvi köszönetét szavazott az Ének­kar hölgytagjainak is a közgyűlés. A közgyűlés a tagoknak meg­küldött számadást vita nélkül fo­gadta el és Kalabusz István pénz­tárosnak a felmentést megadta. Majd a tisztujitásra került a sor és az egyházi elnök indítványára az Egyesület világi elnökévé újra dr Witausek Károly ügyvédet, Komárom vármegye nyug tiszti főügyészét választotta meg nagy lelkesedéssel, akit dr. Mayer Imre egyházi elnök meleg szavakkal üdvözölt, vázolva az Egyesület érdekében kifejtett áldozatos munkásságát. Alelnökké Lenhardt Mihályt, pénztárossá Kala­busz Istvánt, jegyzővé Veleba Fe­rencet és zászlótartóvá Krajczár Istvánt választotta meg egyhangú lelkesedéssel a közgyűlés bizalma. A választmány tagjaitTörök Jánossal és a működőkarból Pataki Józseffel egészítette ki. A közgyűlés megállapította a tisz­tikar tiszteletdijait és Witausek Ká roly dr. elnök megválasztott tisztvi­­selótársai nevében is meleg hangon mondott köszönetét megválasztá­sukért, ezzel a közgyűlés az elnök éltetése közben véget ért. Befejezé­sül az énekkar Révffy: Aldás-át énekelte Molecz Tivadar karnagy vezetése alatt hatásosan, érzéssel és fegyelmezetten. _____________ így fiatalít és szépít a Minden gyógyszertárban, drogériában és parfümériában kapható. FSlerakat Csehszlovákia részére: „VÖRÖS RÁK“ GYÓGYSZERTÁR Bratislava - Pozsony. Alapítva: 1312. IIM. Hiúsági Egyesi! tözgyili. Komárom, — április 24. A hárem évtized óla működő Komá­romi Református Ifjúsági Egyesület vasárnap, április 24 én délután tartotta ez évi rendes közgyülé ét a Kollégium nagyteimében Füssy Kálmán nemzet­gyűlési képviselő, egyesületi elnök ve­zetése és a tagok impozáns részvétele mellett. A közgyűlésen tekintélyes nagy számban megjelent férfi és leánytagok élénk érdeklődése fényesen igazolja az egyesület elismerésremékó működését, amelyet, dacára a nagy nehézségeknek, az egyháztársadalmi téren és a köz­művelődés érdekében kifejt. Flissy Kálmán elnök megnyitó be­szédében őszinte örömét fejezte ki a nagy számban megjelent tagok érdek­lődése feled és lelkes szavakban mu ta'ott az egyesüld nemes, vallásos és kulturális céljaira, amelyeknek eléréséért három évtizeden át nagy odaadással fáradozott. Meleg szavakkal buzdította SZ egyesület tagjait az egyházhoz és az egyesülethez való tántoríthatatlan, önzetlen ragaszkodásra és üdvözölve a megjelenteket, a határozatképesség megalapítása után a közgyűlést meg nyitotta. A jegyzőkönyv vezetésére id, Farkas Béla es Szabó Dénes jegyző két, hitelesítésére pedig Kecskés Béla é§ Pongrátz Sándor egyleti tagokat kérte föl. Az egyesület 19 6 évi működéséről Kollár Lajos másodelnök formás jelen tésben számolt be, amelyben részvéttel emlékezett meg Szivanyó Irma és Szeat­­endrey István egyesületi tagok elhuny­téról, Az egyesület az elmúlt évben is rendezett több vallásos estélyt, valamit műsoros estéket tartott és megtartotta műsorral egybekötött farsangi estéiyét is. A másodelnök jelentését a közgyűlés egyhangúan tudomásul vette és az abban foglalt javaslatokat határozottá emelte. A közgyűlés az elhunyt tagok emlékét megörökítette és jegyzőkönyvileg mon­dott köszönetét Parais Árpád s. lelkész­nek, Tóth István kántornak, Édes J inos és id. Farkas Béla tagoknak, az egye­sületi zenekar tagjainak, az estélyeken és a farsangi estélyen közreműködött valamennyi szereplőknek. Az 1926 évi zárszámadásokat 8723 K. 11 f. bevétellel. 8637 K. 74 f. kia­dással és 85 K 37 f, maradvánnyal a közgyűlés elfogadta és a pénztárosnak, valamint az ellenőrnek a felmentvényt megadta. Az egylet vagyona az 1926 év végén 35526 K. 64 f. t tett ki, amit tudomásul vett a közgyűlés, amely az 1927 évre szóló költségvetést Pongrátz Sándor és Vály Lajos hozzászólása után 5280 K ban állapította meg A régebb idő óta üresedésben levő tiíkári állásra a közgyűlés Parais Ár­pád s. lelkészt egyhangú lelkesedéssel választotta rneg, aki Füssy elnök üd­vözlő beszédére kijelentette, hogy a megtisztelő bizalom arra kölelezi, hogy a Ref. Ifjúsági Egyesület érdekében kifejtendő munkálkodással a legn agyobb készséggel álljon az egyesület rendel­kezésére. Sajnálattal vette a közgyűlés tudo­másul Dózsa László könyvtárosnak e tisztéről történt lemondását és több éven kifejtett önzetlen, buzgó és érdé mes munkálkodásáért a közgyűlés el­ismerő köszönetét nyilvánította. A könyv árosi liszt ellátására a közgyűlés ideiglenesen Édes Jánost kérte föl. A közgyűlés végül a választmány tagjait választotta meg egy évre, akik a következők lettek: B.hary Ferenc, CzikeZsigmond, Csukás Sándor, Csukás József, Fekete Gyula. Hegyi Zsigmond, ifj Kaszás János Kecskés Béla, Pongrátz Sándor, ifj. Szabó István, Tóih Lajos (asztalos), Vály Lajos, Bertha Jolán, Csukás Ilona, Gö ti Erzsébet, Göttí Etelka, Mike Ida, Sebestyén Jolán, Tár­nok Etelka és Tóth Ilona egyesületi tagok. |hirkk. — Képviselőink Prágában. Füssy Kálmán és ifj. Koczor Gyula magyar nemzeti párti nemzetgy. képviselők, a kedden megnyíló képviselőházi ülésekre az éjjeli gyorssal utaztak föl Prágába. — A Mária Kongregáció köréből A lelki gyakorlatokat, — amelyek iránt máris nagy érdeklődés nyil­vánul meg a komáromi katolikus társadalomban, kivált a leányifjuság körében, szépen kiállított plakátok hirdetik, melyek a katolikus templo mok ajtain és a város forgalmas üzleteinek kirakatában vannak el­helyezve. A plakátok szövege a következő: Szent áldását adja ránk Gyermekével Szűzanyánk! A Mária Kongregáció felnőtt leányok számára 1927 április 28—május 1. napjain szent lelkigyakorlatokat rendez, hogy azok, akik az élet tava­szán járnak, az uj életre ébredő ter­mészettel versenyezve, Isten dicsőségére és saját üdvösségükre az erényeik vi­rágait bontogassák és fehér lélekkel köszöntsék égi Édesanyjukat, Szűz Máriát, hónapjának első napján, má­jus elsején. A lelkigyakorlatok veze­tője P. Kása Szalvútor, pozsonyi fe­rences áldozó pap, missziós atya. Szentheszédek: április 28 csütör­tök, este V27 órakor a Szent András templomban; április 29 én, péntek: reggel 7 órakor a Szent András templom oratóriumában ; délután 5 órakor ugyanolt munkás- és háztar­tásbeli leányok számára ; este 1/27 órakor a Szent Anlrás templom ban ; április 30. szombat: reggel 7 órakor a Szent András templom oratóriumában: délután 3 órakor kongreganistáknak ugyanott; (vele egyidejűleg megkezdődik a gyóntatás a templomban); este l)27 órakor a Szent András templomban az első májusi ájtatossággal kapcsolatban; május 1. vasárnap dg^előtt 10 óra­kor befejező szentbeszéd a temp­lomban. Reggel közös szentá'dozás, délután 3 órakor pedig ünnepélyes szentséges körmenet a Nádor-uica és Vármegye utca vonalán. Az összes komáromi katolikus leányok és a kedves szülők felkéretnek a rész­vételre. M. J. N, D. — A kamocsaiak Karsék Jéaos sír­emlékére. A nemrég elhunyt nagyfe­­hefségü szlovenszkói magyar költő, Kersék János sokkal mélyebb gyö­keret vert a magyar lelkek mélyén, amint hinnők. Olyan sok kedves dallal, nótával, énekkel, verssel, szín­darabbal gazdagította a magyar iro­dalmat, hogy nevét kitörülhetetlenül beírta a magyar irodalom lapjaira. Alkotásai azonban nemcsak jók, ér­tékesek és becsesek, hanem nép­szerűek is és a nép lelkét megkapok, 1 elragadok. A költő halálakor már kiadtuk a jelszól, hogy méltó sírem­léket kell állítani a köl őnek és erre megindult a gyűjtés Ennek a nemes mozgalomnak az elősegítésére moz­dult meg Kamocsa község derék népe is és Boross Kálmán kamocsai ref. lelkészé az érdem első sorban, hogy egy lélekemelő ünnepélyt ren­dezett Kersék János síremléke ja­vára. A nagysikerű ünnepély értékét különösen az emelte, hogy a váltó zatos müsorszámok legnagyobbrészt az elhunyt költő alkotásai voltak. A magas szárnyalása lelkeket ma­gával ragadó emlékbeszédet Boross Kálmán ref. lelkész mondotta, amely­ben méltatta a költő elévülhetetlen érdemeit. Kersék János gyülekezeti énekével kezdődött a szép ünnepély. A Ruyter admirális álma cimü Kersék verset Boross Kálmán VIII o. fög tanuló szavalta nagy átérzéssel. Kurucz István káníortanifó igen szé­pen és hatásosan énekelte el Kersék Miatyánk ja cimü gyönyörű énekét. Kersék Édesanyám imakönyve cimü versét végtelen kedvességgel sza­valta el Csémi Gizella. Horváth Ka­rolina tanítónő nagy átérzéssel sza­valta el A falusi tanitónö-t Kersék Jánostól, Egy másik Kersék verset, A fehér ruha címűt Halász Janka adta elő szép sikerrel. Boross Poldi mindvégig lebilincselte igen szép szavalatával a közönség figyelmét, amikor Kersék hatásos versét, az Uj karácsony cimüfelszavalta. Nem akarunk ismétlésekbe esni és csak a végén Írjuk meg, hogy mindegyik szereplő oszlatlan és nagy sikert aratolt egészen szép és dicséretes előadásáért. — Magyar-Komárom plébánosa apát lett. A győri megyéspüspök a Szent Keresztről nevezett vérteskereszturi címzetes apátságot lelkipásztori téren szerzett kiváló érdemei elismerésed! Surányi Ferenc komáromi plébános­nak adományozta. Az egyházközség képviselőtestülete f. hó 25-én délelőtt V2Í2 órakor tisztelgett az uj apátnál Alapy Gáspár m. kir. kormányfőta­nácsos, polgármester, egyházközségi világi elnök vezetésével. A képvi­selőtestület tagjai ugyanaznap tiszte­legtek Alapy Gáspár polgármester, egyházközségi világi elnöknélPungor Lajos nyugalmazottmáv.felügyelő ve­zetésével és köszönetét mondtak neki azért, hogy az egyházközségnek Su rányi Ferenc kitüntetésére vonatkozó kérelmét hathatósan tolmácsolta a megyéspüspöknél. — Eyy erdemes pedagógusnő ün­neplése. A tiszteletnek és szeretetnek őszinte s meleg megnyilatkozása lesz az az ünneplés amely május hó 7-én este 7 órakor fog Budapesten a Spo­­larich-étteremben lefolyni Érdemes pedagógusnőt, a komáromi állami pol­gári leányiskola feledhetetlen emlékű volt igazgatóját, ÖZV. Komjáthy Jenőné született Márkus Gizellát fogják e napon volt tanítványai és tisztelői ün­nepelni abból az alkalomból, • hogy most tölti be életének 70-ik évét. A kiváló pedagógus komáromi tisztelői és nagyszámú volt tanítványai, szivük igaz szeretetének meleg érzésével kö­szöntik a távolból is az érdemes ün nepeltet. — Új Plébánia felállítása Mint ér­tesülünk, Fetser Antal győri rom. kath. megyéspüspök a Komáromra egyében fekvő Duoaszeotmiklös községben uj plébániát létesített és a plébánia fel­állítása körül nagy érdemeket szerzett EÖri János helyi lelkészt nevezte ki a püspök Dunaszentmiklós első plébáno­sává, — A komáromi katolikus nőeayUtek, nevezetesen az Oltáré ^yesü'et, Szent Erzsébet Nőegylet, Szent Szív Tár­sulat vezetőségei ez utón is felhív­ják tagjaik figyelmét ifjabb testvér­társulataik, a leánykonjjregációk által szervezett lelkigyakorlatokra. Szí­veskedjenek a tagok nemcsak sze­mélyes részvételükkel, hanem csa­ládtagjaiknak, ismerőseiknek és al­kalmazottaiknak is a lelkigyakorlat eszméjének való megnyerése által a nemes és szent ügyben közremű­ködni. — Elhonyt tanító. Mint Perbetérői részvéttel értesülünk, Matula Domon­kos róm. kath. tanító, folyó hó 19-én hosszas szenvedés után Pozsonyban, ahol sorvasztó betegségére gyógyu­lást keresett, meghalt. A megboldo­gult 16 éven át működött sikeresen a perbetei róm. kath. elemi iskolá­nál és a község társadalmi életében mindvégig élénk résztvett. Holttestét Perbetére szállították, ahol április 22-én délután a r. kath. iskolából te­mették el a község lakosságának nagy és őszinte részvéte mellett. — A komáromi katolikus háziasszo­nyok és munkaadók szívességéhez for­dulnak bizalommal a komáromi le­ánykongregációk azzal a kéréssel, hogy a náluk alkalmazott leányok­nak méltóztassanak lehetővé tenni a Szent András templomban f. évi ápriís 28. — május 1. napjain tar­tandó leikigyakorlatos beszédsoro­zaton való részvételt. Mivel azon­ban ez sok helyütt nehézséggel jár, kérik, hogy legalább arra a konfe­renciabeszédre engedjék el őket, amelyet pénteken délután 5 órakor közvetlenül az alkalmazottak szá­mára, az ő állapotbeli különös köte­lességeiket is figyelembe véve, fog tartani a lelkigyakorlatokat vezető lelkész. A lelkigyakorlatok ugyan közvetlenül a résztvevők javát céloz­zák, de közvetve alkalmazóik hasz­nát is. — Hogyan kell *z adóhátralékok esetén eljárni. Az adóhivatalok a hát­ralékos adók befizetésére fizetési meghagyás jellegével bíró befizető csekklapot szoktak küldeni. Ezeken az összes hátralékok egy összegben szerepelnek, miért is ajánlatos, hogy csekkh p kézbevétele után rögtön követeljék ez adóhivataltól az egyes adónemek szerint a hátralék részle­tes kimutatását. Ha valaki a föltün­tetett összeget teljes egészében nem tudná befizetni, az írjon 2 koronás okmánybélyeggel ellátott folyamod­ványt, amelyben az adóösszegnek részletekben fizetésére, vagy pedig a teljes összegnek egy későbbi idő­pontban való befizetésére kérjen en­gedélyt. Ebben a kérelemben az adózó hozza fel mindazokat a ment­ségeket, amelyek a részletfizetést, illetve a halasztást kellően indokol­ják : veszteségek behajthatatlan kö­veteléseknél, üzemi és elhelyezési pi­aci zavarok, az árukészlet érték­­csökkenése, veszteségek hadikölcsö­­nö.nél és más értékpapíroknál, ked­vezőtlen hitelviszonyok, haláleset, vagy hosszú ideig tartó betegség az adózó családjában üzemi tőke hiá­nya stb. Igen aján atos a kérvényhez igazoló okmányokat csatolni, ame­lyeket az illetékes községi elöl­járóság állít ki. — Ha a hátra­léknak egyszerre történő behajtása az adózó gazdasági helyzetét veszé­lyeztetné, vagy az adózó családja j fenntarthatási lehetőségének veszé- I lyével járna, ajánlatos az 1924. ok- I tóber 8-án kelt 235. gy. sz. törvény és az 1924. december hó 23-án kelt 300. gy. sz. végrehajtási utasítás alapján • kivételes adókedvezmény iránt kérelmet beadni. Az említett rendelet 2. szakasza szerint az ily irányú kérelemnek nincs ugyan ha­lasztó hatá ya a hátralék behajtására, mégis jogában van az adóigazgatás­nak, ha az azonnali behajtás az adózó existenciáját támadná mez, a behajtást felfüggeszteni vagy korlá­tozni. Ajánlatos, hogy a kérvényben az ezirár.yu kívánság is kifejezésre jusson. Általában saját érdekében cselekszik minden olyan adózó, akit vagyonával arányban nem álló hát­ralékok fizetésére szólítanak fel, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket az adómérséklés, illetve részletfizetés eng délyezése iránt, nehogy a mulasz­tásból helyrehozhatatlan kára legyen. — Férfi divatsoknik és harisnyák, női flór harisnyák és mosóselyem ha­risnyák leszállított olcsó árban Elbertnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom