Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-04-16 / 46. szám

14. oldal. Komáromi Lapok 19*7. április 16. évben felépül a pesti Gyapjú utcai németszinház palotája, a magyar színészet feje telett pedig elárvere­zik a Rondellát is. Kultsár azon­ban nem csügged. A Barátok klastroma mellett telket vásárol színháznak és kiadja röpiratait a magyar nemzeti színház építése ügyében. Lapjában buzdít, társa­dalmilag agitál ennek az érdeké­ben. Tervét Pestvármegye karolja fel és országos gyűjtést indít a megyék utján. 1814 decemberében magának a nádornak is átnyújtja színházépítési tervét. Majd ismét röpiratot ad ki a nemzeti színé­szet pártolása ügyében a Hazafiui Javallás után a Buzditás-t. 300000 forintot akar összegyűjteni kamat­mentes kölcsönökből a nemzeti színház, céljaira, amelynek Pestvár­­megye már meg is vásárolta telkét a Hatvani utcában, közei a Hat­vani kapuhoz. KuHsárnak hervad­­hatlan érdemeit elismerték minde­nütt az egész országban a nem­zeti színészet pártfogása és segítése körül, gyönyörű terve azonban csak később, negyedszázad múlva, 1839- ben valósul meg, amikor már Kultsár régen halott. 1820-ban megjeleni* Katona Bánk Bánja és Kultsár lapja a lehetséges kezdőt melegen ajánlja a közönség támo­gatásába. Katona darabjai azonban már korábban is színre kerültek. Kultsár éveken át jó szelleme, ta­nítója, pártfogója és bankárja a pesti színtársulatnak, amelyekről tudjuk, hogy sok pénzt nyelnek el ma is, amikor a mecénások már régen kihaltak. Kultsár jelszava a kultúra ne­mesítette nemzeti lélek. Bejárta és megismerte az előrehaladottabb mü­veit nyugatot és ennek miveltségét akarja átültetni a magyar hu­muszba, Széchenyi nagy magyar parlagjába. Ennek első eszköze a nemzeti nyelv kiművelése, ennek viszont az irodalom fellenditése lehet egyedüli útja. Mindezt vilá­gosan látta és érezte, tehát életé­nek is ez volt a programja. Mikor az alkony közelgett feléje, akkor már az irodalom terén hajnalodott. Vörösmarty, akinek Pesten állást szerzett, kiadta a Zalán futását, melyről Kultsár lapjában azt írja, hogy „a munka a nyelvnek tiszta sága, érett válogatása és ékes csi­nossága által is magát jelesen meg­­külömbözteti“, tehát megérezte, hogy itt valami rendkívüli történt és a magyar nyelv is gazdagodott valami eddig ismeretlen és fel nem becsülhető kinccsel. Kultsár a Bessenyeiek és Révaiak utóda és egy láncszem a nemzeti irodalom felvirágoztatásának a céltudatos munkájában, melyet a régi iroda­lomtörténet eddig kizárólag Ka­zinczy érdeméül tüntet fel Ennek a folyamatnak azonban a lelkes Kultsár is tettekkel tényező részese, hervadhatlan érdemei vannak nem­zeti irodalmunk, tudományos éle­tünk és nemzeti színészetünk meg­alapozásában. Kultsár, mint említettük, füg­getlen és jó anyagi helyzetet biz­tosított magának lapja révén. Er­szénye nem volt ebszijjal bekötve és abból minden jeles cél bőséges támogatást talált. Hivatkozunk a saját költségén kiadott munkákra, kitűzött pályadijaira, lapjának gaz­dagnak mondható mellékleteire, a színészet helyzetéhez mórt bőkezű támogatására, amelynek számára hajlékot is vásárolt. Vendégszerető asztalánál a pesti irók ülnek és kedélyes borozgatások közben iro­dalmi terveket szőnek. Innen indult ki nem egy szép \állalkozás, töb­bek közt Kisfaludy KárolyAurórája, Igaz Sámuel Hébé-je, az akkori almanach-irodalom és költészet e két elismert reprezentánea. De szívesen segítette a fiatal Írókat is. Lelkesült ée lelkesített és ez volt Kultsár István életének a végcélja. Híresek voltak szentistvánnapi ösz­­szejövetelei, melyeket Zerge utcai szép kertjében rendezett, ahol ma paloták állanak. Tömérdek adat maradt reánk arról, hogy milyen kitűnő házigazda és vendégszereiő férfiú volt Kultsár és őt ezekből joviális kedélyű, derült világnézetű embernek tarthatjuk, aki nem ve­tette meg a jó adomákat és a vidám ékeket sem baráti társa­ságban. Élete végén máj baj kínozta és 1827. évben halálát közeledni érez­vén, egy szép gondolatát valósította meg. Nagy könyvtárát, mely 3-4000 darabot számlált, szülővárosában akarta felállítani és ez év október 4-én Komárom vármegyéhez igen szép Ajánlás-t intézett. Kultsár előre érezte haiálát, mely 1828 máicius 30-án 68 éves korában következett be. Hü ba­rátja Horvát István, a későbbi egyetemi professzor Írja a gyász­keretbe foglalt Hazai és Külföldi Tudósitások-ban; „A hü barátság­nak legszentebb, de egyszersmind legfájdalmasabb kötelességét telje­sítem, midőn azon halhatatlan ér­demű férfiúnak, ki e nemzeti új­ságot a legjobb fejedelem atyai ke­gyelméből először Hazai- azután Hazai és Külföldi Tudósitások-nak nevezete alatt Pesten 1806-ban alkatta és 22 esztendeig példás jobbágyi hivséggel, szivet emelő hazafiusággal, fáradhatatlan s csüg­gedni nem tudó erős lélekkel és munkássággal folytatta, Böjtmás havának (március) 30-dikán déli 12 órakor életének 68. esztende­jében máj és lépdaganatbó) szár­mazott sorvasztó hideglelésben tör­tént váratlan, gyászos halálát hir­detem.“ Yégső tisztessége április 1-én ment végbe, melyen az egye­tem tanári kara az ifjúsággal együtt testületileg vett részt, a pesti Írók­kal együtt, özvegye a budapesti belvárosi templomban, Ferenczy magyar szobrászművész vésője alól származó síremléket emelt számára. Kultsár azonban még életében emelt magának emléket, a kőnél is tartósabbat a magyar irodalom­ban. A Kultsár-kodexet árverésen váltotta magához, ma a Nemzeti Múzeum tulajdona ez az értékes nyelvemlékünk a mohácsi vészt követő évtizedből, könyvtára pedig itt áll a komáromi kultúrházban és annak 8591 kötetével könyv­gyűjteményének magvát alkotja Kultsár István tehát Komárom vá­rosában egy nyilvános közkönyv­tárat akart felállítani, amivel igazán megelőzte korát. Az ajánlatot kihez intézte volna, ha nem a nemes vármegyéhez, mely akkor a nem­zeti elhaladásnak hatalmas védő bástyája volt. Komáromvármettye örömmel fogadla az ajánlatot és a könyvtárat elfogadta. A bibliotéka éuitésére mindjárt gyűjtést is ren­delt el. Pár száz forint gyűlt össze erre a c^lra, az is elkallódott idő­vel és könyvtár csak nem épült belőle. Ez a könyvtár éveken át sokat hányódott és hetven esztendő leforgása után. melyben károk is érték, végre a vármegye levéltárába került. Itt legalább őrizték, de ez a hely sem vott méltó sem a könyv­tárhoz, sem az alapitó nagy emlé­kéhez. Kilenc évtizednek kellett elmúlnia, mig a könyvtár végre oda került, ahova méltó: egy könyv­tári palotába, ahol mindenki hoz­záférhet és mindenki használhatja, szóval közkincs. Kultsár könyvtára mai szemmel nézve elavult, anyagát alig lehet már száz év után használni, de bibliográfiái értéke mégis igen nagy és mindenképpen méltó arra, hogy kegyelettel őrizze meg az utókor. A múlt század első felében olva­sói sorában egy Czuczor Gerg ly és egy Ghyczy Kálmán nevét ol­vassuk a régi elsárgult papiroso­kon. Katalógusa 1828-ban készült, amikor Kultsár özvegye a könyv­tárat megküldi a vármegyének, mely Komáromi János tiskális gondviselésére bízza A könyvtár a megyeháza nagytermében hányó­dik azután sok évtizeden keresz­tül és sorsa a rosszul kezelt könyv­tárak közös balsorsa: könyvét meg­dézsmálják lelkiismeretlen olvasók. A Bach-korszakban idegen tiszt viselők foglalkoznak vele, de köz­ben egy derék, lelkes bencéstanár, Nyulassy Antal költő-pap kezébe kerül, aki számbaveszi újból és pontos katalógust készit róla. Ez az utolsó előtti feldolgozása a könyvtárnak, melyet 1911. évben a modern bibliográfia tudományá­nak elvei szerint e sorok írója dolgozott fel, megírván Kultsár Istvánnak életrajzát és könyvtárá­nak történetéi, irodalmilag feldol­gozva könyvtárának címjegyzékét a hetes szakfeldolgozás rendszere alapján. A munka a háború ne­hézségei folytán eddig meg nem jelenhetett, utolsó ivei voltak csak hátra, most ez is pótolva van már és a munka Kultsár István cen­ten náriumára Isten segedelmével megjelenhetik. íme rövid dióhéjba szorítva el­vonult előttünk Kultsárnak irői pályája, annak kulturális indítékai­val és hatásával. Ha végigpillantunk rajta, látjuk nemes önzetlenségét, nagy kitartá­sát, bámulatos lelkesülését, cso­dáljuk fiatalos lendületét, vas kö­vetkezetességét és nagy küzdel­mekben meggcélozódott erejét. A kicsiny mustármag, melyet elültetett, hatalmas eidővé szélese­dett száz és egynéhány esztendő alatt. A magyar sajtó ma hatalom, a mívelődés és haladás terjesztője és - a közvélemény hőmérője. A külömbséget egy technikai hason­lattal tehetjük szemléltetővé: déd­apáink száz év előtt olajmécsessel és mártott faggyugyertyával vilá­gítottak, unokáik pedig ivlámpák vakító fénye mellett rádióval szó­rakoznak. Kultsár nemes törekvései is rendre megvalósultak: a Magyar Tudós Társaság, melynek alakuló ülésein még résztv^tt a régi Curia vendégfogadó külön szálájában, hatalmas kőpalolában székel a Duna partján, előtte a lánglelkü, legnagyobb magyar ember szobra. A Nemzeti Teátrum hajléka het­ven esztendőn keresztül állott a főváros legszebb helyén, de lebon­tották, hogy szebbet és a magyar színművészeihez, szinműiráshoz méh óbbat és monumentábsabbat építsenek helyére, amely méltóbb lesz a magyar nemzeti lélek gé­niuszához is. A magyar nyelv csodálatos fej­lődésen ment át; hajlékonysága, zengzetessége, bája Vörösmarty, Petőfi, Arany lantjain soha nem sejtett módon és formák közt zen gett fel. És ebben a kis városká­ban, ahol néhaivaló Kultsár István született, az ő élete alkonyán már ott játszadozik a komáromi fő d porában egy szőke, kékszemü kis tiucska, gügyögve tanulja a magyar beszédet, hallgatja a magyar mesét, hogy azután később nemzetének legnagyobb mesemondójává legyen a magyar nyelv legnagyobb mű­vészévé és a költők fejedelmévé. Egyben mindkettőjük pályája egyezik ; mind a kettő Komárom­ból indul el újságot irni, mind a kettő az úttörők sorából való, az egyiknek pályája még a cél előtt szakadt félbe, a másik jelen van a magyar sajtó felszabadításánál és annak' tevékeny részese. Soha vissza nem tért egyik sem szülő­városába. Ott pihen mindkettő az ország szivében. Kultsár István látnoki szemekkel megsejtette és megálmodta azt a hatalmas fejlődést, mely később évtizedek múlva teljesedésbe ment. Amit éles szemével meglátott bi­zonytalan körvonalaiban, tollával még bátortalanul, de a meggyőző­dés erejével hirdetett: „Pestet úgy kell tekinteni, mint hazánk fővá­rosát, mely Budával összekaptsolva, a Nemzet találkozó helye, a keres­kedés központja,“ — fényesen, ment teljesedésbe. Tündérpaloták emelkednek ki a földből pár év­tized múlva és a német Pest nem­csak magyarrá változott teljesen, hanem hatalmasan és messze vilá­gítótornyává válik a magyarságnak. A legnagyobb magyar, akinek nevét még hallotta említeni a pozsonyi diétával kapcsolatban, a p^st-budai rozoga hajóhíd helyére kőből és vasból lánchidat emelt. A gőzvasut mind Budapest felé rohan és innét viszi szét a kis ország minden részébe ipart, kereskedelmet, kultú­rát, sajtót, a gondolat távírón repül, telefonon beszélni lehet vele a legtávolabbi vidékekről és a hírek rádión, vezeték nélkül villannak szét ebből a metropolisból. Milliárdokat érő nemzeti vagyon halmozódott itt fel műkincsben, hihetetlen gazdagság az ipar és kereskedelem termékeiben, müvé­­: szetek ezer és ezer jeles alkotása. Itt vannak azok az első tárgyak is, amelyeket a Hazai Tudósítások gyűjtöttek a Magyar Nemzeti Mu­zeum számára. Az irók százai élnek Budapesten, ebben a szépséges vi­lágvárosban és a tudomány, iro­dalom virágzó egyesületében és intézményekben tömörül. A magyar szó nem ritka vendég, de korlátlan ur ezen a hatalmas területen, mely elfoglalta már a Rákos homokját is. Kultsár István álmodol-e mind­erről belvárosi csendes kriptádban, melynek mélyére nem hallatszik le a világváros dübörgő zaja, ahol nem vettél tudomást, hogy Magyar­­ország függetlenné és önállóvá lett, miközben szolgaságra akarták taszí­tani. Nem hallottad a sok jajszót, mikor az akasztófákat ácsolták szerte szét az országban, amelyek­ből kivirult a szabadság fája, hogy beárnyékolja ezt a szép országot. Nem hallottad a rémület és bor­zalom irtózatát, mely a világháború után támadt. Sírod mélyébe nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom