Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-12-07 / 146. szám
3. oldat Komáromi Lapok 1926. december f. = Az állam határainak megrövidítése. A szenátus költségvetési bizottságában szombaton tárgyalták a nemzetvédelmi minisztérium költségvetését, amelynél Udrzal nemzetvédelmi miniszter is felszólalt. Beszédében aggályosnak mondotta, hogy a tárca költségvetését redukálják. A miniszter szerint minden párt örül a redukciónak, viszont azonban egyes esetekben az érdekelt pártok raunkásküldöttségeket vezetnek a miniszter elé, követelve, hogy a nemzetvédelem részére több évre előre rendelje meg a készleteket. Ez az őszinteség hiányát jelenti. Majd reflektálva Modracek képviselő szavaira, elismeri, hogy Csehszlovákia határai igen ked vezőtlenek, a diplomácia feladata, hogy megfelelő szerződésekkel megrövidítsék az állam határait. Ebben a tekintetben már sok minden történt és a miniszter is azt kívánja, hogy Svájc mintájára Csehszlovákia is érinthetetlen állámot alkosson. Az érinlhetetlenség azonban a gyakorlatban igen furcsán fest és láthatjuk, hogy végül is mindenkor a hatalom és az erő a döntő. Udrzal érdekes kijelentéseit politikai körökben is élénken pertraktáiják. = A megtámadott államok vádelme. Broucquere belga szenátor javaslatot terjesztett a Népszövetség Tanácsa elé, amely a kölcsönös segélynyújtás meggyorsítására vonatkozik. A tanács a javaslatot jóváhagyta és elfogadásra ajánlotta. Ismeretes, hogy ugyanazon időben a finnek részéről is benyújtottak egy javaslatot, amely a megtámadott állam pénzügyi támogatásáról szól. Ezt a javaslatot a Nemzetek Szövetségének pénzügyi bizottsága vizsgálja felül. A jogi osztály a gazdasági preszszió eszközeinek békében való alkalmazására szolgáló jogi helyzetet vizsgálja meg. Az egyes államokat fölszólítják, hogy katonai és egyéb szakértőiknek névsorát előre juttassák a Nemzetek Szövetségének kezéhez, hogy azokból a tanács adott esetben kivá laszthassa megbizottaif és elküldhesse azokra a területekre, ahol konfliktus kitörése fenyeget. A Népszövetség Tanácsának bizottsága tárgyalta a népszövetségi egységókmány XI. cikkének fenyegető háborús veszély esetére való alkalmazását és jelentőségéi. De Brouequere kiegészítő jelentésében javasolta a tanács közvetítő és mérséklő közbelépései; a tanács ugyanis fenyegető konfliktusok békés megszüntetése céljából elrendelheti a hadielökészilletek megszakítását, a csapatoknak a határról való visszavonulását és a Nemzetek Szövetsége által elrendelendő külön vizsgálatnak végrehajtását. A belga indítványok megszövegezésével albizottságot bíztak meg, melynek tagjai Robert Cecil lord, de Broucquere és Titu- Iescu. A Népszövetségnek most ilyen tervei vannak a „világbéke* föntaríására. Csak ez a kérdés, hogy miként lehet e terveket a gyako;latban megvalósítani. Az elbocsátott közalkalmazottak érdekében. — Holota János ár, a Magyar Nemzeti Pirt képviselőjének felszólalása. — A nemzetgyűlés költségvetési vitájában felszólalt Holota János dr. nemzetgyűlési képviselő, a nyugdíjazott és elbocsátott közalkalmazottak érdekében megindított magyar nemzeti párti akció lelkes vezetője is, aki hatalmas érvekkel követelt a közalkalmazottak részére a kormánytól igazságos elbírálást és a koldussorsra kárhoztatott nyugdíjasok fogainak elismerésére hivla föl a kormányt. A nagyszabású beszéd kapcsán a Magyar Nemzeti Párt nevében .előterjesztett javaslatok a következők voltak. Az elbocsátottak kérdésének rendezése érdekében a Magyar Nemzeti Part még ez év februárja folyamán törvényjavaslatot terjesztett be, mely 177 sz. alatt ki is lett osztva. Ezszerint javas latba hoztuk, hogy mindazon állami, vármegyei és a városoknál alkalmazott tisztviselők és alkalmazottak, valamint az egykori osztrák és magyar s közös véderő katonai havidíjasai, úgyszintén a községi és körjegyzők, kik Szlovenszkó teljhatalmú miniszterének vagy bármely más hatóságának rendeletével nyugdíj illetve végkielégítés iránti igényük épségbeniartása mellett vagy anélkül, jogerősen el lettek bocsátva, illetve átiásuktól felmentve, amennyiben csehszlovák állampolgárok, tekintet nélkül az 1920 évi 269 sz. valamint 1920 évi 233 sz. 1920 évi 210 sz. törvény s az 1920 évi 514 sz kormányrendelet, illetve az 1920 évi 211 sz. törvény idevonatkozó rendelkezéseire, jelen törvény hatálybalépésétől számított 3 éven belül j'ogosultak a csehszlovák köztársaság hatósága előtt nyugdíj, illetve végkielégítés iránti igénylikét érvényesíteni s igényükkel a fenthivaíkozott törvények, illetve azok végrehajtási rendeletéi megfelelő szakaszaiban előírt folyamodást illetve szolgálattéielre való jelentkezési kötelezettség elmulasztása okából el nem utasíthatók. Sajnos, a párt ezen törvényjavaslata nem jutott még a bizottsági tárgyalásokig sem. Ezekből okulva, a közelmúltban elhatároztuk, hogy az elbo csátottakra vonatkozó anyagot összegyűjtjük, memorandum alakjában feldolgozva az érdekelt szakminiszterekhez és magához a kormányelnök úrhoz is eljuttatjuk. Ez meg is történt. Ezen memorandumnak alapján követeljük, hogy I. a csehszlovák államhatalom által az államfordulat után állásukból megelőzőleg szabályszerűen lefolytatott és befejezett fegyelmi eljárás avagy jogerős bírói ítélet nélkül elbocsátott volt magyar közalkalmazottak a községi elöljáróság utján jelentkezésre felhivandók s megfelelő jelentkezési lapok alapján 1926 dec, 31-ig hivatalból összeirandók. II. A fenti összeírást anyag revízió alá veendő és megállapítandó, kiknek volt elbocsátásuk időpontjában az akkor fennálló nyugdíj rendelkezések aiapján nyugdijillet’ményekre igényjogosuitságuk. Az eme megállapítás szerinti nyugdíjjogosultok elbocsátásuk napjától számított^ visszamenőleges hatállyal a jelenleg fennálló és a velük egyenlő kategóriájú nyugdíjasokra vonatkozó nyugdíjtörvényekben megállapított nyugdijilletményekben részesitendők. Ugyanez vonatkozik az esetleg elhalálozott igényjogosultak özvegyeire és árváira is. Mindazon elbocsátott volt magyar közalkalmazottak részére, akikről a revízió során megállapítást nyert, hogy elbocsáttatásuk napján nyugdíjigényjogosultak még nem voltak, ideértve a vasúti nyugdíjpénztár tagjait is az általuk nyugbér avagy nyugdijjáruték címén szolgálati éveik során befizetett össze gek kamatos kamataikkal együtt mint végkielégítés visszafizetendők. Minthogy pedig ezen kérdés rendezésénél a legnagyobb akadályt mindig a pénzügyminiszter ur ama ellenvetése képezte, hogy a rendezéshez szükséges fedezettel nem szolgálhat, javaslom, hogy az elbocsátott alkalmazottak ügyének rendezéséhez szükséges összegek fedezetéül az 1927 évi állami költségvetés 20 milliónyi feleslege szolgáljon. Addig is pedig,^amig a revízió lebonyolitást nyer, az elbocsátottak részére még a karácsonyi ünnepek előtt gyorssegély folyóstttassék. ^ 269/920 évi törvény pedig hatályon kívül h Nyertessék. „Tungsram" D lámpa a !egf$azda@áffo$§ib&> é® legtökéletesebb. ez ipAéuj ahpelni üönös tekiatettel a klptss feltétele. Irta: dr. Wlralk Sándor iparkamarai titkár j (Folytatás.) j Ha azt kérdezzük, hogy mily mó- í dón, mily formában lehet általában í képességet igazolni, két elvi módszert találunk, amelyet iparjogi el- [ veink is ismerek, ugyanis a képesi- í tés alaki és anyagi igazolását. Ve?- 1 elemzésben a két módszer határai u?yan el vannak mosódva, nagyjában mér is el lehet mondani, hogy l anyagi képesítés alatt azt a módot értjük, hogy a folyamodó képességét közvetlenül igazolja például vizsga letételével, ahol eltekintünk attól, hogy azt hogyan szerezte ; ezzel szemben van az alaki képesítés, mely csak közvetett utón kívánja meg annak a valószinüségnek . igazolását, hogy a foíyamodó bir a j me v kívánt képesítéssel (iskolák végzésének igazolása, valamely bizo- ; nyos ideig tartó álkalmaztatás iga- í zolása). \ Bármely képesség igazolásának az állam által történő megkivánása az ' egyéni szabadság korlátozását je- r lenti, tekintet nélkül arra, hogy az annak az egyénnek, avagy a társadalom egészének érdekében törté- f nik-e vagy sem. Oly intézkedés ez, mely kívül esik az oly u. n. jog- ; állam keretein, mely elvből az egyéni szabadságjogoknak lehető legkisebb mértékben való korlátozására szorítkozik. Az ilyen jog- j állam nem tévesztendő össze a kö- i zépkor úgynevezett „jogállamaival“, ! mely csak szükségszerűségből viselte magán ezen jelleget. Nem ta- j Ián azért hagyott annyi intézményt | szabályozatlanul, mert azt szabá- j lyozni öntudatosan nem akarta volna, hanem mert nem volt arra képes, nem volt arra berendezkedve. Ezzel j szemben szuverén központi közigazgatásra berendezett modern államnak meg van a hatalma ahhoz, hogy az egyéni jogokba való beavatkozásnál megelégedjen a legkisebb mértékkel, illetőleg, hogy tudatosan legyen jogállam. Ez tehát a jelen speciális kérdésünknél kb a következők megfontolását jelenti • A társadalmi élet minden vonatkozásában, tehát a gazdaságiban is a legjobban önmagát szabályozza. Azért a társadalomnak az egyedhez való viszonyának elvi politikai problémáját az egyed javára, illetőleg szabadságának érdekében kell megoldani. Ebből azt következnék, hogy oly személytől, aki valamely kereseti vagy egyéb foglalkozást óhajt űzni, nem kellene ehez való képesi- f tésének igazolását kérnünk. Ezen ügynek a jogrenddel való pozitív szabályozásától teljesen eltekintve is, fennáll a mondás, hogy eredménynyel valamely foglalkozást csak az fog űzhetni, aki annak üzését érti is, ami annyit jelent, hogy bir az ahoz szükséges képesítéssel Az ily szabadelvű világnézetben az egész képesítésnek igazolása „ex post“ vagyis utólagos jellegű. Ezen szabadelvű felfogás mindenesetre az egész és különösen a társadalom átlagos észszerüségének feltételezéséből indul ki. A társadalom észszerüsége nevezetesen abban mutatkozik, ha az észszerűden egyén az előbbi mondást figyelmen kívül hagyván, valamely kereseti tevékenységbe fog, anélkül, hogy ahoz bírna képesitéssel. Az észszerű társadalom tőle és ipari termékeitől elfordul, ami által önmagától gátolja,meg annak további üzését-Amit itt említettem, nem vonatkozik csak az úgynevezett kézműiparokra, hanem általában. Aki következetesen szabadelvű és következetesen hirdeti a jogállam ideálját, ezen elvet következetesen minden szakmára nézve, tehát általában kellene hirdetnie. És valóban az oly államokban, amelyek határozottan, sőt lehetőleg fenntartás nélkül követik a szabadelvűséi igéit, az iparképesités intézményével sem tesznek kivételt. Mindjárt az első tekintetre világos, hogy a képesítés igazolásának megkövetelése nem vonatkozhatik tán egyedül illetőleg nem lehet valamilyen különlegességük azon tevékenységeknek, melyeket az ipartörvény nevez kézmüiparszerüeknek. Igazolja ezt maga az ípartörvény is az által, hogy azonos képesítés igazolását kéri némely szabad-, valamint engedélyhez kötött ipar megkezdésénél. De vonatkozik ez a többi kereseti foglalkozás azon beláthatatlan sorozatára is, melyek az ipartörvény értelmében vett „iparoktól“ lényegükkel abban külömböznek, hogy ezen törvény azokat hatálya alól kiveszi. Pl. a földmíves, orvos, ügyvéd. De vonatkozik ez végeredményben oly tevékenységekre is, melyek „iparnak" még a szó tágabb értelmében véve sem tekinthetők, mert azoknál hiányzik a keresetszerüség. (Folyt, köv.) A hetényi vasúti szerencsétlenség, amelyről lapunk múlt számában már beszámoltunk, érthető izgalmat keltett a szélrózsa minden irányában és természetesen a valóságot túlszárnyaló hírek kaptak lábra és több halottról és sok sok sebesültről keringtek a riasztó hirek. De ha vesszük, az első pillanatban nem is látszottak ezek a hirek olyan túlzottaknak, mert hiszen Isten csodája, hogy csak ilyen kevés baj történt, hiszen képzeljük csak el, hogy ha egy gyorsvonat bele rohan egy másik vonatba, mennyi ember áldozatot követel az ilyen szerencsétlenség. Elmondhatjuk, hogy a vasúti katasztrófák történetében ritkítja párját a hetényi összeütközés, amely hála Isten, nem kivánt emberáidozatoi. Alább közlünk a szerencsétlenségről két hivatalos jelentést. A balesetről szóló hivatalos jelentés. A déli órákban az államvasut hivatalos jelentést adott ki a baleset sérültjeiről. Eszerint súlyosan megsérültek: 1 Beban, a gyorsvonat vezetője, 2. Holesitz Ferenc, a gyorsvonat fűtője. 3. Osypanik Ignác, a tehervonat fűtője. 4. Kessler, a tehervonat mozdonyvezetője és 5. Frauenberg, postai hivatalnok. Könnyebben sérült Sherworth londoni utas is. A vasutigazgatóság nyilatkozata. Benes mérnök, vasutigazgató a sajtó képviselőinek a balesetről szobaton a következő felvilágosítást adta: — A vasúti szerencsétlenség úgy történt, hogy a gyorsvonat mozdonyvezetője átfutott a vonattal a megállást
