Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-12-04 / 145. szám
IÖ26 december 4. ■H’»1 ..........■■ Komáromi Lapok 9. óidat. Nagy vasúti szerencsétlenség Hetény vasúti állomáson. ÖMzetSrt a két mozdony és a két szolgálati kocsi. — A gyors* vonat egyik kocsija Is megaérült. — Nyolc könnyű sebesülés* Egyelőre átszállással folyik a közlekedés Hetényen át. — Kiküldött tudósítónktól. — Pénteken este súlyos vasúti szeren esétienség történt Heiény állomáson' ahol a Komáromból este 11 órakor Prága felé induló gyorsvonat este 11,08 perekor összeütközött az Érsekújvárból Komárom felé haladó vegyes vonatba. A késő éjjeli órákban történt szerencsétlenség óriási pánikot kellett úgy a G yorsvonat, mint a vegyesvonat utasaian, szerencsére azonban haláleset nem történt és a vonatok masai közül mindössze 8-an sebesültek meg könynyebben és pedig 6 an a gyorsvonat és kelten pedig a vegye&vohüt utasai közül. A szerencsétlenség helyszínén. Reggel borzalmas látványt nyújtott a hetényi vasúti állomás. Lokomotivok és vasúti kocsik roncsai borították el a pályatestet és megállapítható, hogy úgy a gyorsvonat, mint a személyvonat mozdonyai, szolgálati kocsijai össje törtek és romokban hevettek. A sebesültek állapota nem volt o'.y súlyos, hogy sz első orvosi segély után útjukat ne folytathatták volna. A hetényi vasúti állomáson óriási erővel folyik a munka a pályatest szabiddá tétele érdedében, úgy, hogy a a komáromi vasú i áliumás főnökségétől veit szóbeli értesítés szerint a pálya délután 4 — 5 óra körül szabaddá iesz téve. Átszállással folyik a közlekedés. Mivel a hetényi állomást a kocsiknak roncsai borítják és a pályatest is megrongálódott, ennélfogva a forgalom Hetényen átszállással történik Érsekújvár felé. A reggel 1/27 órakor Prágából Komáromba érkezni s-zoko t gyorsvonatot kivételesen Párkánynánán keresztül irányították Budapestre és így Komáromba sent a hírlapok, sem pedig levélposta a rendes időben meg nem érkezett. Ugyanez a sors érte az esti gyorsvonat postáját is amely szintén késéssel ment to/ább Érsekújváron és Pozsonyon keresztül Ssiovenszkó és Prága ?oié. Á szerencsétlenség oka. A megejtett vizsgálat szerint kétségtelen, hogy a szerencsétlenséget hibás váltóállítás idézte elő. Ebben az irányban a vizsgálat teljes érővel folyik. N yilttér. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen drága halottunk Joachim Kálmán nov. 27-én végbement temetésén megjelentek, vagy részvétüknek virágok küldésével és egyéb utón kifejezést adtak, ez utón mondunk hálás köszönést. Komárom, 1926. dec. 4 h68 a gyászoló család. 1 Hl 15. EQÍ ŰlVSttSfiHS. Minden hölgy figyelmébe ! Sok pénzt* Lkspil meg ha őszi é3 téli női és leányka ruházati szükségleteit a hölgyközönség nálam *zer*aci he. Raktáron tartom: a legutolsó divat» i’é»* női én leányka kabátokat a legnagyobb választékban márjTOKé. reklám ártól miseden árban. Úgy mérték utáni megrendeléseket a legutolsó párisi modell rajzok után, úgy a hozott, mint a saját anyagomból a legolcsóbban és a legszebb kivitelben vállalom. 634 A szerkesztésért a főszerkesztő a telelő*. Lapkiadó: Spitzer Béla. Syomatott Spitzer Sándor kőnyvnyamdájábar Komárom. átátne zastupitel'stvo v Komámé, Prez. 1246 10 e /26.. Árlejtés. DIVATLAPOK nagy választékban kaphatók Spitzer Sándor könyvesboltjában, Nádor utca 29. Cfalo: E. 1804/1925. Az államügyészség nyilvános árlejtést hirdet a törvényszéki fogház részére szükséges: 1, marhahús, füstolt szalonna, nyári szalámi, amerikai zsir; 2. tej; 3. külömböző fogyasztási cikkek u. m. törmelék rizs, bab, lencse, hámozott borsó, köleskása, árpakása s ezenfelül petróleum; 4.1. oszt. bükk hasábfa szállítására, 1927. január 1-től december 31-ig. A lepecsételt s 5 Ke okmánybélyeggel ellátott ajánlatok 1926. december 10 ik napjának d. e. 9 órájáig adandók be az államügyészség irodájában, ahol ugyanaznap d. e. 10 órakor bizottságilag fognak felbontatni. Közelebbi felvilágosítás kapható á fogházfelügyelő irodájában. Komárno, dna25. novembra 1926. Moesz 873 vezető Áihmügyéiz. Komárom wr ros tanácsától. 18866/1926. A városi közkórház 1927 évi marha, borjú és sertés hús, zsir, tej, liszt és kenyér, sütemény szükségletének szállítása, Szál!itási-f elhívás. Komárqm város tanácsa az Emberszeretet közkórház 1927 évi marha, borjú és sertéshús, tej, liszt és kenyér, sütemény szállítására 1927. Januar 1 -töl kezdődőleg pályázatot hirdet. A szállítandó cikkek a kórházban vétetnek át s havonkénti számlázás után fizettetnek. 1. A marha és borjúhús egységára kg.-ként teendő. Havi szükséglét kb. 550 kg. marha és 200 kg. borjúhús. A marhahúsból nem szállítható hasfal, pofa, lebernyeg, tógye, máj, szív, alsó f lábszár. Leves hús és felsál 15% csonttal, rostélyos és ramsztek csont nélkül szállítandó. 2. A sertéshús egységára nyomaték nélkül kg.-ként teendő, havi szükséglet kb. 160 kg. Sertés zsir tiszta, elsőrendű szálli andó, évi szükséglet kb. 1000 kg, 3. Tej elsőrendű, lefölözetlen állapotban legalább 3% zsírtartalommal szállítandó, egységár literenkint teendő, havi szükséglet kb. 4000 liter. 4. Finom liszt, főző liszt, búzadara, egységára kg.-ként teendő. Évi szükséglet 4000 kg. főzőliszt, 1000 kg. finom liszt és 1000 kg. búzadara. 5. Kenyér 5 sz. búza lisztből és süte* mény tiszta fehér búzalisztből előállítva szállítandó. Egységár a kenyérre nézve kg.-ként, a süteményre vonatkozólag pedig frisi és száraz minőségben^ darabonként teendő meg. Havi szükséglet kb. 1250 kg. kenyér, 6400 drb, sütemény (6000 drb. friss, 400 drb. száraz). Ajánlatok szabályszerűen lezárt és lepecsételt borítékban Komárom város starostai hivatalában 1926. december hó 18-ik napjának déli 12 órájáig adhatók be a következő címzéssel; Ajánlat a kórház részére 1927=évben szállítandó _______________ (a szállítandó cikk neve.) Komárom város tanácsának 1926. évi december hó 2 ik napján tartott üléséből. Csixmazia 871 starosta. Licitacny óznám. Podpisany vyílaDjt súdny exekútor tymto na známost dáva, te následkom vfroku kemárnanskéko okresnebo *údu őíslo E. 44^/26 k dobra exebventa Garancia poist. úc. spot, v Bratislave zastupovantho pravotárom dr. Lengyel Árminom Y Komárne oproti exekvoranému obyvatel’ovi a Csallóközaranyos následkom uüradzovacej exekúcie, nariadenej do vyíky 408 kor. 2b hal. poziadavky na kapilále a prísl., na movitosti obíalovanemu zhabané a na 800 kor. odhadnuté vyrokom komárnanského okr. súdu őíslo E. 449)1926. licitácía sa nariadila. Tito aj do vysky poht’adárky predoslych alebo supersekvestrajucicb — nakol’ko by Utó zikonného zálozného práva boli obsiahli — na byte obáaloraného y obei Csalióközaranyos t lehotou o 7*9 hüdine dna 6. docarabra 1926 3a bude odbyvat’, kedZe súdobne zhabané 1 jalovica a iné moYitosti najriac sl’abujúcemu pri plmteni hotovyjni, y pádé potreby aj pod odbadnoucenou budú vypredané. Vyzyrajü sa váetci, ktori z kúpnej ceny drazobnych movitosti nároky májú na zaspokojenie prtd pohl’adávkou extkventa, te — nakol’so by sa pre nich exekvovanie prv bolo stalo a to z exekuönej zápisnice nevysvíta, — aby zahláseme svojej prednosii do zaéiatku drazby v podpísanébo exekűtora vybavit’ nezameskaii. Zákonná lehota sa odo dna po vyveseni ozsamu na tabuié súdu poííta. Dacé v Komárne, 27. oktobra 1926. Gábriel Ragályi 874 ___ _____________________súdny exekútor. Cisto 44611925. Licitacny óznám. Podpisany ryslany súdny exekútor tymto na známost’ dáva, áe následkom vfroku «komárnanského okresného súdu tíslo E. 446/1925 k dobra exekventa imy Haas a Mády sstapovaného pravotárom dr. Lengyel Árminom y Komárne oproti exekvovanému obyvatel’ou t Csallóközaranycsu následkom ubradzovacej exekúcie nariadenej do vfáky 600 K poíiadavky na kapitale a prísl. na movitosti obíalovanému zhabané a na 12.0 korún odhadnuté, vfrokom kománianskóho okresného súduéislo E. 2163/1926 ticitácia sa nariadila. Táto aj do vyáky pohl’sdávky predoílych alebo supersekvestrujúcich — nakol’ko by Utó zákonnébo zálozného práva bob obsiahli — na byte obíalovaného v Csallóközaranyos s lehotou o 9 hedina dna 6. decembra Í926 »a bude odbyvat’, kedze súdobne zhabané cementové rúry a iné movitosti najriac sl’ubujúcemu prí plmteni hotovymi, v pádé potreby aj ipod odadnou cenou budú rypredané. Vyzyvajú sa váetci, ktori t kúpnej ceny draiobnjich movitosti nároky májú na saspokojecie pred pohl’adávkou evekventa, ze — nakol’ko by sa pre nich exekvovanie prv bolo stalo a to a exekuCnej zápisnice nevysvita, — aby zahlásenie svoje prednosti do zaéiatku draiby u podpisaného exekútor» vybarit’ necameikali Zákonná lehota sa odo dna po vyveseni osnauu na tabule súdu poííta. »2^^ Q Hazai Általános Biztosító r. t. Bratislava Előnyösen biztosit, gyorsan és kedvezően likvidál. Komáromi fő ügynökség a Kollégium épületében. 64 iö!j!/19.o végrü. sz Árverési hirdetmény. Aiulirott bírósági végrehajtó az 1831. évi LX. t. c. 102. § értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a komárnoi járásbíróságnak 1926. évi E. 449/26. sz. végzése következtében dr. Lengyel Ármin komárnoi ügyvéd által képviselt Garancia biztosító r. t. bratislavai cég javára egy csallóközaranyosi lakos ellen 40ö K 28 f s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és íeiütfoglalt és 800 kor.-ra becsült következő ingóságok, u. m. 1 üsző nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a komárnoi járásbíróság Csallóközaranyos községben leendő megtartására 1926. évi E. 449/26. sz. végzése folytán 1926. évi decambor hó 6. napjának 7*9 órája határidőül kitüzetik és abhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érintett ingóságok az 18sl. LX. t.-c. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. g értelmében ezek javára is elrendeltetik Komárno, 1926. október 27-én. Gábriel Ragályi bir. végrehajtó. 416 Í92&. végreh. sz Árverési hirdetmény* 876 Dáné v Komárne, 5. nov. 1926. Gábriel Ragályi, súdny exekútor. Aiulirott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX t. c. 102. § értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a komárnoi járásbíróságnak 1925. évi E. 446)1926. sz. végzése következtében dr. Lengyel Ármin komárnoi ügyvéd állal képviselt Haas és Mády cég javára egy c»allóközaranyosi lakos ellen 600 kor. s jár. erejéig foganatosított kielégítési végreoajtés utján te- és felülfoglait és 1210 K-ra becsült következő ingóságok u. m. cemetcsövek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a komárnoi járásbíróság 1926. évi E 2163|23. gz, végzése folytán Csallóközaranyos községben leendő megtartására 1923. évi december hó 6. napjának 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 LX. t-c 107. és 108. §-a értelmében készpénaGzetéa mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is ei fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is te- és felillfogialták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezea árverés az 1881, évi LX t-c. 120. § értelmében ezek javára is elrendeltetik. Komárne, 1926. évi november hó 5-én. Gábriel Ragályi búr. végrehajtó.