Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-11-25 / 141. szám
8. oldal. Komáromi Lapok 1926. november 25. utolérhetetlen min őségével nynjt. 3 == MINDENÜTT KAPHATÓ! —' kailag érett nemzeteknek van joguk. Vagyis világosabban szólva, a csehek nem bíznak a szlovák íestvérekbsn! A szlovenszkői minisztérium igazi teljhatalommal való felruházására egyelőre nincs kilátás. Vágy megmarad, — mint jó csaüőköziesen mondják, — továbbra is keskeny vágányának, vagy pedig egyáltalában beszüntetik, mint olyant, amire a kormány szerint szükség nincs. Legfeljebb olyan cimzetes önkormányzati jogot kap Szlovenszkó, mint Morvaország, amelynek élén egy kormányzó áli. A szlovák néppártnak ezt a feltételét nem honorálja a miniszterelnök és igy a pozsonyi miniszter még továbbra is az rnarsd, ami eddig volt: helytartója a prágai kormánynak, amelynek rendelkezéseit minden ellenvetés nélkül végrehajts. Tehát végrehajtó közeg, semmi más: „Tungsram" X> lámpa a leggazdaságosabb és legtökéletesebb* Fóti marsall és a bio Király. — Egy elmaradt visszavonulás története, vagy egy szelet élő világtörténelem. — Köztudomású, hogy a franciák egyik legnagyobb büszkesége Foch marsall. Az ö hadvszéri képességének tulajdonítják a franciák a világháború utolsó esztendejében a nyugati harctéren elért következetes antantsitcereket és igy természetesen a végső győzelmet is. Foch ekkor már az egyesült angol-franciabelga-amerikai haderők generalisszimusa volt és méltán, mert Joffre francia tábornagy nem volt eléggé energikus, az angol, belga és amerikai hadseregvezelők pedig egyáltalán nem sokat értettek a hadvezetés művészetéhez. Csak francia tábornok jöhetett szóba a választásnál. A francia vezérkari tisztek kiváló képzettsége vitán felül állt, de közöttük is kivált Foch, aki a háborút előzőén a vezérkari tisztképző hadiiskolán a külön’eges rátermettséget kívánó, tehát legnehezebb tantárgynak, a taktikának volt a tanára. Éppen csakhogy kissé túlságosan elméleti embernek tartották hazájában az akkor még fiatal Foch generálist A világháború eseményei azonban rácáfoltak erre a megítélésre, sőt bebizonyították, hogy a fölötte szőfukar Foch ezenfelül kitűnő diplomata is. Fochnak ezt az utóbbi jeles tulajdonságát domborította ki a Maiin egy munkatársa, aki lapjának egyik legutóbbi számában interjút közölt a nagy Foch-kal. Foch persze, amikor az újságíró felkereste, — mint afféle vérbeli katona — először nem akart kötélnek állni, Amikor azonban az ujságiró felvetette azt a kérdést, hogy mint generalisszimus hogyan „parancsolt*, Foch felkapta a fejét, kivetie örökkön füstölgő rövídszáru pipáját a fogai közül és hevesen tiltakozott, — Én — úgymond — sohasem parancsoltam. Csak megértettem magamat és meggyőztem a hadseregparancsnokokat, akik azután maguk ajánlkoztak arra, amit javasoltam. — A Matín-nel szemben azonban úgy látszik megfeledkezett Foch ?, diplomata óvatosságról, vagy pedig Lauzanne, a riporter eresztette meg fantáziája kantárszárát, mert az intervju miatt afféle konfliktus támadt Foch és Albert belga király között, aki tudvalévőén saját felséges személyében vezette a néhány hadosztályból állott belga hadsereget. Foch ugyanis olyasmit mondott — a Malin szerint, — hogy az 1914, év kritikus őszén, amikor az antant szénája ugyancsak rosszul állt — csak nagynehezen tudta rábírni French angol marsall! és a belga királyt, hogy ne vonják vissza csapataikat az lser folyó mögé, mert ha ez! teszik vala, szabid utat nyitnak a németeknek Franciaország szivébe. Albert belga király ezzel érvelt : — A belga hadsereg maradványait nem áldozhatom fel, mert országom alkotmánya érdekében e hadseregért felelős vagyok a népemnek. A Matin e közlése következtében azután Albert belga király levelet irt Fochnak: ... Meglepetve olvastam — irja — azt a nyilatkozatot, melyet állítólag én tettem Önnek. E szerint csak az Ön közbelépésének volt köszönhető, hogy Franciaország szerencséjére nem vonultam akkoriban vissza. Engedje meg tábornagy ur, de amikor én Önt 1914 november 16 án első Ízben fogadtam, már három nap óta a belga csapatok kezében volt a parancsom, mely árulónak bélyegzett mindenkit, aki a „viszszavonulás* szót egyáltalán ki meri ejteni s amelyben kijelentettem, hogy az her-vonalat minden áron tartani kell. A legsúlyosabb büntetéssel fenyegettem meg a belga tiszteket is, ha visszavonuló parancsot mernének kiadni. Ön, a francia marsall, aki egy előkelő nemzet nagy katonai erényeinek a megtestesülése, meg fogja érteni, ha kötelességszerüen nem engedhetem, hogy még csak a leghalványabb árnyék is vetődjék hadseregem becsületére, amely hadseregnek bizonyára utolsó sorban volt része abban, hogy az isermenti csata szerencsésen végződött. — Ez a nem kevéssé érdekes vita egy darab élő világtörténelem. — Azonban nem volna kerek egész, ha nem fflznők hozzá a nem kevésbbé érdekes folytatást, amelynek szerzője megint csak Lauzanne, a Matin riportere. Párisból érkezett híradás szerint ugyanis Lauzanne nyilván Albert király levele következtében újból megszólal a Matin hasábjain és kijelenti, hogy Foch marsall nem adott neki interjút, hanem az említett cikkben személyes felelősségre egy magánbeszélgetést használt fel, amelyet zsurnalisztikailag, de semmi esetre sem történelmi okmányszerűen, érdekesen dolgozott fel. Ezt mondja Lauzanne: Az ujságiró nem történész, nem is gyónó gyermek. Nem a maga számára kiváncsi, hanem az olvasók érdekében. Nem dolgozik a jövőnek, hanem kortársainak. Ha el tud csípni egy darabka érdekes igazságot, amelyből a történelem tulajdonképen összetevődik, haladéktalanul nyilvánosságra hozza. Tudvalevő, hogy az ujságirókat indiszkrécióval vádolják. De épp ez az indiszkréció a sajtószabadság lányege. Az újságírók ezt a saját személyükre nézve, mint elvitathatatlan jogukat, védelmezik. Nem akarunk szigorú bírák lenni, csupán azt állapítjuk meg, hogy M le redakieur Lauzanne nyilván Foch marsallnak tesz szívességet, amikor vállalja az „igazság“ ódiumát. De meg kell állapítanunk azt is, hogy először beismeri, hogy nem igazat irt, majd a nyilvánosságnak az igazsághoz való jogát hangoztatja, végül pedig újból az újságírónak az indiszkrécióra és a hazugságra való jogát vitatja. Hagy tűz Ujg^iillán. Harminchat Sakóhás pusztait e1 a melléképületekkel együtt. — Több sebesülés. — Óriási károk. — Saját tudósításunk — Kedden este hat óra után vörösödni kezdett az ég alja észskkele! felől. — Tűz van! Tűz van! kiállások halaíszottak az u'cákon és az emberek rohantak a Vágduna hidja felé, amerről a fényesség látszott. Közben a vörös fény egyre nagyobb terű etet ölelt át az égbolton es az emberek a Vágduna hidjáról szemlélték a borzalmasan szép látványosságot. A városban az a hír terjedi el, hogy a Gyulamajorban van tűz, de ez nem bizonyult valónak, mert az jóval meszszebb Ujgyalia községben volt. A tűz este 6 óra után keletkezett Habara András szérűjén és csakhamar több ház lángba borult. Ujgyalia község egy szűk kis völgyben fekszik és házsorai össze vannak zsúfolva. Ez a zsúfoltság igen megnehezítette a mentést, bár a tűzoltóság ezt megkísérelte. A sötétségben az emberek egymásba esetlenek-botlottak és érdemleges munkát Komárom, 1926, november 25, végezni nem tudtak. Mikor aztán a tűznek katasztrófáiig méretei kidemborodrak, akkor az emberek apatiku an szemlélték a rettenetes elemet, amely 35 lakóházat követelt áldozatul. Az összes mellékhelyiségek is e!pu3ztu!tak, sőt haszonállatok is estek áldozatul, a fékevcszíeít elemnek. Elpusztult sok takarmány, amely nem vo i biztosiívd ás igy a kár a félmillió koronát meghaladja. A tűznél többen megsérültek, akiket a kórházba keit szállítani. A tüzvizsgáiatot az ógyaílai járási hivatal tegnap tartotta taeg. Előterjesztést telt a zsupáni hivatalnak Nyiírára és a pozsonyi minisztériumnak is, hogy a lakosokat szükségsegélyben takarmánnyal ésépülerfával segiise ki szorult helyzetében. Elpuszlult sok gabona és dohány is. Az ujgyallai lakosság fekete tél elé tekint (Prágai utca. — Akiket kinevetnek.) Prága, — nov. 23. Már messziről meg lehet állapítani, hogy ők azok. Sötét egyenruhába Öltözőit átszellemült alakos. Nők és férfiak. Kezükben könyvek, hangszerek. Egyikük kilép a kör közepére és beszél. Miről is beszél ? A romlottságról és a tisztaságról ; a bűnről és az erényről; a gyá moiialanságról és a segítségről. ŐK az Üdv hadsereg tagjai A tömeg körül* állja őketjés hallgatja érdeklődéssel vagy mosollyal. Ki i3 nevetik őket. Társakat, bajtársakat — testvéreket keresnek. Testvéreket, kik hirdetik elavult, de örök igéiket. A sok vallás szépségeit egybeírnád kozzák, egybenemesitik és közössé teszik. Mert a közös a szép. A közös a szép a szó tiszta értelmében és ők igy fogják fel. Ne a pénz legyen az „enyém-tied“, ne a verejték legyen az „egy“ mely egyik embernek a homlokáról meghatóan sokszor patakzik, a másikérői szánalmasan rtekán, hanem a szeretet, odaadás, a rászorulóknak az észrevevése — a Segitség. ... S az Udv hadsereg énekelni kezd. Halleluja ... halleluja... Pörsölyt visznek körül a tömegben. Csak a szegények, a koldusok tesznek beléje egy kis kenyérre valói. Pedig nekik lesz szétosztva, odaadva ... és a nép neveti őket. ők nem törődnek vele. Lelki boldogok, mert megint, újra és újra elmondhatják imájukat, szavaikat, melyek kitörnek mindég, mindenhol — még ott is, ahol kinevetik őket... Egy nő lép ki közülük. Miért ment ez hozzájuk ? Miért megy ez koldulni ? Mintha festéket látnék az arcán, mintha valami idegen illat áradna szét a közelében ... Beszél. A szivetek egy imakönyv légyen és zsoltárok legyenek belerejtve 1 Belerejtve, hogy ki ne tagadhassák azt belőle 1 Mert ma, ha megirigyelnek valamit, nem azért néznek reá ragadozó szemekkel, mert neked megvan és boldog vagy — miért ne legyen akkor nekem is meg? Hanem, hogy miért van meg neked, mikor nekem nincs ? I Csak az legyen a te szivedben, ami az enyémben 1 Zsoltár helyett heje-hujás, táncos ének, imakönyv helyett piszkos kezek fogta lomha könyv, valamilyen vad tanya elrejiett odújából. ... és a zsoltárokat osztogassátok ott, ahol kell I Ne féljelek, nem fog kifogyni; ahol van, ott nagyon sok van. Az ilyen könyv kifogyhatatlan I Halleluja . . . halleluja ... A tömeg szétoszlik. Vége az Üdv hadsereg „istentiszteletének". S a tömegnek még el-elkapott nevetése utána gúnyolódik a csendesen távozó tiszta csoportnak. S vájjon mnlyik rész a megelégedettebb ? A nevelő „gondatlan“ tömeg vagy a hallgatag, nyugodt csoport, melynek van gondja sok, nagyon sok . .. Felfedezni a külvárosok rongyosai között az éheseket; a kenyérre éheseket... a zsoltárra éheseket. Ez gond, megható, szép Gond. S miért ? Egy tiszta, imás mosolyért. Ő i bo'dcgabbak sokkal, de sokkal I Csak nevessék őkeí! Hisz egyszer úgyis abból a nevelésből mégis csak tiszta fehér mosoly lesz . .. W, Erdőházy Hugó. Szanatórium „CARITAS“ Bratislava, Torna u. 18,b. 274 Sebészet — Nőgyógyászat I. ősit. napi 80—100 koronáig, II. oszt. napi 56—65 koronáig. Szabad orvosválasztás. Külön szülészeti osztály (Both dr.) I. oszt. pausal szülés 8 napra 1600 korona. II. oszt, pausal szülés 1000 korona. Vezető orvos: FRANKENBERGER dr. egyetemi tanár. Az intézet főorvosa: BOTH JaNOS dr. egyetemi tanársegéd operatőr. — REZüCHA LAJOS dr. igazgató. n ipaiioray alapéra knlöQös teklnlettel a kÉpesités feltételeire.* Irta: dr. Wirsik Sándor iparkamarai titkár* A törvényjavaslat legfontosabb elvei voltak, hogy ipar megkezdésére feljogosított bármely nagykorú személyt, megengedte bármely személynek az iparban való alkalmaztatását, a tanoncnak és segédnek a mesterhez való viszonyát szabad egyezkedés tárgyának hagyta, rendelkezéseket csak arra az esetre állapított meg, ha nem történik kifejezett megállapodás, A javaslat törvényerőre csak az 1872, évi II- t, c. által emelkedett. Csakhamar megindul a vasúti hálózat kiépítése, a gőz- és egyéb gépek száma az ipari vállalatokban napról-napra nő, a kézműipar egyszerre uj ipari kategóriával, alacsony árakkal konkuráló gyáriparral találja magát szemben. Az adott helyzethez képest tehát felvette a küzdelmet, amelyet azután el is veszített, mert beigazolódott, hogy oly ipari termelési ágban, melyben a gyár* Sserző előadása a Komáromi Járási Ipartársulatban megtartott tanfolyamon. 12 Bi! iiadssiegä lilt.
