Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)

1926-09-11 / 109. szám

6. oldal. Komáromi Lapok 1926. «September 11. „Tungsram“ 33 lámpa .m '-•'v a leggazdaságosabb és legtSkélefesebb. ül i isi (Az emlékmű leleplezése.) Tatabánya elesett hősei emlékét 1926 évi szeptember 5-én leplezték ;e lélek­emelő ünnepségek keretében. Az ün­nepségen a bányatelep összes lakos­sága részt vett. A 7—8000 főből álló tömeg oly méltóságteljesen viselkedett, mely bizonyságául szolgál annak, hogy az ünnepség jelentőségét a bányatelep apraja-nagyja megértette és átérezte. József főherceg leplezte le a szobrot. A főherceg 9 óra 45 perckor érke­zett Tatabánya község határához a 3. akna elé, ahol Tatabányáról és a kör­nyékbeli községekből összegyűlt lakos­ság lelkes éljenzéssel fogadta. Komá­rom és Esztergom vármegyék közön­sége nevében Palkovics László alispán, a Magyar Általános Kőszénbánya Resz­­vénytársulat nevében Rehling Konrád bányaügyi főtanácsos bányaigazgató, a munkásság nevében Héder Károly bányász üdvözölték a katonai, csendőr és rendőrhatóságok jelentkezése után. Az üdvözlésre meleg szavakkal felelt Jó­zsef főherceg, aki a lakosság tömött sorai között kocsira ült sár. kath. temp­lomba isteni tiszteletre vonult, ahol gyönyörű zenés misét celebrált Seedoch Károly lelkész, pápai kamarás, Szász István segédlelkész pedig mindenkit magávalragrdó prédikációt tartott. Ugyanakkor a ref. templomban is ün népi isteni tisztelet volt. Az isteni tisz­teletek végezte után a főherceg s a megjelent előkelőségek a templomi közönséggel együtt a Népház meiletli parkban felállított hősi emlékszoborhoz vonult s az ünnepség 11 órakor vette kezdetét a következő sorrend szerint: 1. Magyar imádság, énekelte a dalárda, 2. Hymnus, játszotta a bányászzenekar, 3. Megnyitó, tartotta Sralay Hermann községi biró, 4. József főherceg jelt adott a leleplezésre, majd a hősi emlék elé ment és többször viharos, hosszan tartó éljenzéssel megszakított beszédet tartott, mely beszédnek bevezető sza­vai ezek voltak: ,A mélységes hála érzete az, amely ma mindnyájunkat idehozott, erre a szép ünnepe. A mélységes hála érzete azok iránt, akik az otthonmaradotta­kért és a hazárt feláldozták életüket és így Magyarországnak dicső vérta nuivá lettek. Eljöttem én is, mint volt hadvezérük és hűséges bajtársuk, ide, ehez az emlékhez, hogy letegyem ko szorumat annak talapzatára.- E-íjöüem én, aki láttam őket a legnagyobb ve­szedelmek közepette énekkel ki onulni, eljöttem én, aki láttam őket hősiesen küzdve, mosolyogva menni a halálba, eljöttem én, aki láttam elhomályosuló szemüknek utolsó fénysugarát kialudni és aki azután forró imádságot mondot­tam ott a Mindenhatóhoz, hogy adjon végre békét, igazságot.“ Uíánna Huszár Aladár főispán meg­ható ünnepi beszédet tartott Többek között ezeket mondotta: „Csak az tudja, aki együtt harcolt velük, hogy micsoda bátorság, micsoda összetartás volt a magyar katonában, aki ott élt a lövészárokban. Micsoda testvériesség­gel szerették egymást minden veszély közepette. Én nem kivánok mást, csak azt, hogy itthon is úgy szeressék egy­mást az emberek, mint szerették a harctéren. Ha látták volna, hogy az a szegény, egyszerű ember hogy véde­kezett, hogy ásta az árkot, hogy figyel­meztette társát a veszedelemre, hogy követett el mindent, hogy ne a maga, de a társa életét mentse meg. Nagy, nagy hatalmas szeretet volt ott. Arra a nagy szeretetre, arra a sok könnyre hivatkozom most. Most ennél az em­lékműnél kérem Önöket, hogy szeres­sék egymást kivétel nélkül.“ 6. A kö­vetkező intézmények és testületek he­lyeztek le koszorút: a magyar honvé­delmi miniszter képviseletében vitéz Szabó Béla ezredes, vitézi szék kép viseletében vitéz Pongrácz Barta Jenő ezredes, a tóvárosi helyőrség nevében Bittó Dezső őrnagy, a vármegye kö­zönsége nevében Palkovics László alis­pán, a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat nevében Vida Jenő vezérigazgató, a báayatársulati tiszt­viselő kaszinó nevében Rehling Konrád bányaigargató. Koszorút helyeztek el még a következők: Tatabányai Olva­sókor, Altisztek és felvigyázók köre, Tatabányai iparosok köre, a hadirok­kantak, a hadiözvegyek és árvák, a tatabányai munkásság nevében Hlinka András, a Tatabányai Sport Klub, a tatabányai tűzoltóság, Felsőgallai Ke­reskedők és Iparosok köre, a tatabányai r. kath. Legényegylet, a magyar bánya és ipari munkások szövetsége és a ke­resztény szocialisták nevében Fodor József bányamunkás, a tatabányai Mária leányok stb, stb. 7. Magyar imádság, énekelte a dalárda, 8. Szózat, játszotta a bányászzenekar, 9, A főherceg a vi tézeket és volt katonáit maga köré gyűjtötte, akikkel hosszasan elbeszél­getett. 10 A tatabányai leventék a főherceg elölt diszmenetben elvonul­tak és ezzel a szobor előtti ünnepség véget ért, A hősi emléken 67 hősi halott neve van megörökítve, közülük 3 bányamérnök s a többiek mind mun­kások. A műemléket Ligeti Miklós or­szágosan ismert nevű kiváló szobrász­­művész mintázta. A hősi emlék leleplezés után 70 terítékes bankett volt a tatabányai tisztviselői kaszinóban. A banketton Huszár Aladár főispán a kormányzót, Palkovics Lász*ó alispán József főher­ceget, aki viszont a tatabányaiakat társadalmi különbség nélkül, Vida Jenő vezérigazgató a magyar tisztviselő kart köszöntötte fel. Ebéd után a főherceg kíséretével Vida Jenő vezérigazgató síkvölgyi kas­télyában tett látogatást. A vendégek dél­után 5 órakor utaztak el Tatabányáról. FEBRONIA ELEKTROTECHNIKAI VÁLLA­LAT ES MÉRNÖKI IRODA. Xuvé Ziiiaky(Krsi'kojvár) K nmromwi. 1«. Tervek mérsékelt díjazás mel­lett, költségvetések és szak­szerű felvilágosítások díjtala­nul,eszközöltetnek. Ugyanott iSáüBÓ felvevő állomások beszerelése és javítása. Legjobb anyagok 1 Szsíid árak I wssm Cégtárak: 578 Dip!. Ing. Mandier I, Schmidt 6y. és Szénássy I. A tiz új magyar szópályázaí eredménye. Ezerhétszáz levél érkezett be. — Csak hét szóra találtak megfelelő magyar kifejezést. Egyik budapesti nagy lap pün­kösdi számában pályázatot tűzött ki tiz idegen, de a magyarban nagyon használatos szó magyar kifejezésére. A tiz szó : sztrájk, garde des dames expedíció, fantasztikus, optinrzmus, pesszimizmus, reklám, incidens, in­kognito, laikus és szenzáció. A nyel­vészek körében valósággal forradal­mat jelenteit a páiyázat és özönével érkeztek a levelek a pesti lap szer­kesztőségébe, amelyek mind uj sza­vakat találtak. Érdemes volt pályázni, mert minden eltalált szóra egy millió korona volt a jutalom A pályázat eredményét most hirdették ki és az nem járt kellő eredménnyel. Össze­sen 1700 levél érkezett be a szer­kesztőségbe és mindegyik pályázó mind a tiz szóra talált kifejezést. A tudósokból és nyelvészekből álló zsűrinek nehéz feladata volt és hosz­­szas tanácskozás után csak hét szóra fogadtak el megfelelő magyar szót, A sztrájk, gardes des dames és szenzáció szavakra nem talállak ju­talomra érdemes szót. A többi hét uj magyar szó a következő: Expedíció: raj, tudományos raj, felfedező raj, büntető raj. Jó kife­jezésnek találták még kutatóul, bu­­várut és Körösi Csorna Sándor ne­vére való utalással csomaut, cso­­mázás szavakat. Fantasztikus: fellegjáró és elké­pesztő. Mind a két szót érdemesnek találták a jutalomra. Megdicsérték még a képzeletes, képzeletkergető, mesefurcsa, csodafurcsa szavakat. Optimizmus-pesszimizmus: derű­látás-borúlátás és bizvasejtés— balsejtés. Itt szintén mind a két ki­fejezést jutalomraméltónak találták. A bizottság mint érdekességeket fel­említi a széplátás, rutlátás, jótlátás, rosszatlátás, gyászpengető és kuvi­­koskodó szavakat. Reklám: kelletés. Itt nagyon furcsa szavak kerültek a bizottság elé. Töb­bek között: hírverés, hirharang, hir­­kürf, cégérezés, hirkeités, hlrcsóva, hirszórás, hircserdités, hirhühó. Incidens : zökkenő, zökkenek bár egyiket sem találták kifogástalannak. Inkognito: rangrejtve és magarejtve Érdekes szavak még: álmezben, rejtömezben, cselmezben, leplezetten álcázva, suttyomban, suba alatt. Laikus : séjditő, sejlős. Itt bö tere nyitott a humornál?, mert a bizottság ilyen szavakal talált a levelek hal­mazában : Konyiíonc, szakvak, szak­mafla, csakcsacsi, künfentes, A sztrájkra beküldték a pályázatra dac, munka dac, huj a, csököny, mak­­ranc és torpanás szavakat A garde des damesre: nőr, (nő őr), ördeinő, őrnönne, órányi, védike csőszike, csösző, csősznéni pletykafal, sza­vakat A'szenzációra pedig: nagy­eset, hirbomba, ujcsoda, villámhir, égedelem, csodahir, kifejezéseket, ’ de egyet sem találtak alkalmasnak jutalomra. Miután mind a tiz jutal­­| mat kiadják, a három szó eredmény­­: télén pályázatát három, másodszor \ legjobb szó kitalálójának s pedig: ) az elképesztő, bizvasejtés—baísejtés | és magarejtve szavak képzőinek. 1 Érkezett egy olyan levél is, amely \ ben egy tanár minden szóra 21 ki­­j fejezést szedett össze, közöttük vol­­\ tak teljesen értelmetlenek is, mint I például recs, velez, béres, gördöuény zuma, és béka szavak Egy kassai költő váltig hajtogatta, hogy a gar­dedám helyett a ‘bájbojtár szót fogja ajánlani, de ugylátszik, hogy elfelej­tett pályázni. A tízmillió koronát már ki is fi­zették. A nyertesek nagyobbára ta­nárok az ország minden részéből, de van eqy nyugalmazott közjegyző és egy hírlapíró is. melyeket a kisiparosság a szervez­kedés terén elkövetett. Számoltunk a kisiparosság helyzetével. Nagyon csekély áldozatot kérünk, havonta nem többet, mint amit egy tanonc szakszervezetének hetenkint befizet. De igy hisszük, hogy nem akad kis­iparos, aki ezt a csekélységet is meg­tagadja tőlünk. Egyetlen szervezet sem dolgozhat anyagi eszközök nélkül s mi ezeket igyekeztünk a legalacsonyabban megállapítani. Egy évi tagsági dijunk, melynek fejében minden tagunk havonta egy­szer kapja szövetségünk hivatalos lapját, a „Közérdek" havi számát, csak 12 korona. Ez a lap lesz az állandó kapocs a szövetség és a tag között ez lesz hivatalos orgánumunk, mely mellett azonban a napisajtót is igyekezünk igénybe venni, hogy a kisiparos kér­déseket napirenden tartsuk és bele vigyük a köztudatba a kisiparosság küzdelmének jogos és igazságos voltát. A tagdíj a lap nélkül évi 6 K., de nekünk szükségünk van a tagok és a Szövetség között fennálló állan­dó kapocsra, nekünk szükségünk van arra, hogy egy erős sajtóorgá­numot teremtsünk magunknak, miért is mindenkit kérünk, hogy a 12 ko­ronás évi tagdíjjal lépjen be. Ezt annál inkább is megteheti mindenki, mert igy évi 5 koronáért egy havi lapot kap, melyet a szövetség ezen összegért úgy sem tud előállítani, melyhez még a sajátjából pótol csak azért, hogy minél jutányosab­­ban adhassa tagjai kezébe hivata'os lapját. Felkérjük tehát a kisiparosság minden öntudatos tagját, legyen se­gítségünkre nagy »munkánkban, le­gyen segítségünkre annak a nagy közönynek és nemtörődömségnek eloszlatásában, mely a kisiparos­ságra nehezedik, hogy azután jól kiépített szervezeteink segítségével a Szövetség mindenütt megfelelő súllyal és tekintéllyel léphessen fel, ahol iparos érdekekről van szó. Taggyüjtő iveket a Szövetség (Kassa Mészáros u, 63.) vagy a Szövetség elnöki hivatala (Komá­rom Nádor u. 30.) készséggel bo­­csájt azo‘< rendelkezésére, kik mun­kánkban részt óhajtanak venni. Napról-napra mindenütt hallani lehet a kisiparosok panaszát. A tö­megek mai harcában, tülekedésében elveszik azonban az egyén hangja, ereje s csak ezrek és tízezrek^ ki* vánságáról vesznek [tudomást. Értse meg tehát a kisiparosság is la szer­vezkedés szükségességét, csatlakoz­zon sorainkhoz, hogy majdan tizezrek hangja kiássa jogos sérelmeinket és meg nem tagadhatóan követelje azok jóvátételét. Fogjunk a munkához erős hittel, kitartással és e csekély áldozatkész­séggel, akkor munkánk nem lesz hiábavaló. Iparostársi üdvözlettel: Szlovenszkói Iparosok Országos Szövetsége. Dr. Uhrinydk Lajos ifj. Koczot Gyula titkár. nemzetgyűlési képviselő. III R E K, — Személy! hir. Richter János, a Magyar Nemzeti Párt köztiszteletben áiló szenátora csütörtökön Komárom­ban tartózkodott és meglátogatta a párt komáromi képviselőit. Ma ml ii iái adjiS. Szlovenszkói Iparosok Országos Szó vétségének közleményei A súlyos megpróbáltatásokat élő kisiparosság megmozdult a késmárki kongresszuson és erős elhatározással felveszi a harcot a létért. E nehéz küzdelem sikere azonban az erőben rejiik, ezt pedig1 egyedül szervezke désünk biztosíthatja. Szövetségünk szervezési munkálatait, mely hivatva van ezt az erőt létrehozni és a kis­iparosság érdekeit megvédeni, meg­indítottuk. Most csak a kisiparossá­gon múlik, hogy tagságával meg­­akarja-e szervezetét erősíteni. Felhívjuk tehát a kisiparosságot, hogy álljon sorainkba és segítsen pótolni azokat a nagy mulasztásokat, — A holnapi nsyy kőnaenat és a szsntávi búcsú. A komáromi rőm, kát. plébániához tartozó katolikus hívek vasárnap nagy jubileumi búcsú könne­nde! rendeznek, amely a Szent András templomból indul 8 órakor és a Rozália és helyőrségi templomokban tart állo­másokat, shol a szentaiya szándékára és a mexikói vaílásü.dözés megszünte­téséért imákat mondanak. Akik vasár­napon meggyőnnak és áldoznak, teljes búcsúban részesülhetnek, ha a Körme­ndben részi vesznek. A körménél impo­záns nagyságúnak ígérkezik és abban az ipartársulatok, a katolikus egyesüle­tek is résdvesznek testületileg zászlóik alatt. A körménél rendje teljesen azonos ■az urnapi körmendivel csak az uiirá­­jiiya más: a menet a Megye utcán, UK^apkaíérre, Városház ulcán és a Jókai

Next

/
Oldalképek
Tartalom