Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-09-02 / 105. szám
W^ffyvPuhetedUí évfolyam, 105. tízéin. Cstttörtök, 10Se. szeptember Ä. KOMAROMI LAPOK POLITIKÁI LAP, BlSfiietéai ár c*eh szlovák értékben: Helyben é* vidékre postai isétkflldéiael: Igét! évre 80 K, félévre 40 R, negyedévre 20 R. - Külföldön ISO Ke Cvyet nán éra t 80 fl>l£r. Komárom, —szeptember 1 Az őszi politikai arénában nagy vadra megy a vadászat Az öreg Kramár Benes skalpját akarja övére tűzni, mint legnagyobb ellenfeléét. Megindul tehát a h aj rá, felhangzik a hallali ! Benesnek pusztulnia kell a politika küzdő teréről, akkor is, ha a szocialisták vérüket ontják érte, mint szerelmükért, akkor is, ha a Hradsin tekintélye áll mögötte. Kramárt nem abból a fából faragták, amely ellágyul a sóhajtásokra, bedől a hízelgésnek és meghajlik az átkok előtt. Kramár fejét akarja venni Benesnek nemcsak Gajdáért, de azért az egész hét esztendőért, mely alatt őt skartba szorította és tétlenségre kárhoztatta. Kramár a köztársasági elnökségre tör és útjában van ez a miniszter, aki nemcsak a külpolitikában minden lében kanál, de intrikáival itthon is állandóan nehéz helyzeteket teremtett a belpolitikában. Benes rovásán szerepei a kisantant megalakítása, mely elidegenítette tőle a nagyhatalmak közül Olaszországot és — last not least — lehetetlenné tette Magyarországgal a megegyezést. Meg fogjuk érni, hogy Kramár, aki nyíltan kijelentette, hogy egy negyedszázad óta gyűlöli a magyarokat, még melléjük áll és szószólójuk lesz a parlamentben, mikor felelősségre vonja Benest a kisantantnak Magyarországot bekerítő politikájáért. A politika termel ki magából ilyen furcsaságokat, melyeket csak szubjektív alapon lehet megérteni. De számadás készül a Vatikánról is, melyet Benes sértett meg halálosan tapintatlan politikájával. Ez a vágás aligha szól kizárólag Benesnek, hanem éri Masaryk köztársasági elnököt is, aki műveiben a pápaság ellen foglal állást és azt tanította, hogy Rómát el kell ítélni. Csakhogy itt Benes nagy fába vágta fejszéjét, az ő tehetséges kezdő diplomáciája szembe helyezkedik a római kúria kétezeréves tapasztalokban gazdag külpolitikájával, mely a világ első diplomáciája. Benes elfelejtette, hogy a diplomatának félre kelt tenni a nemzeti szocialista demagógiát és meg kell tanulni a politikai és diplomáciai ildomot. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BAR ANY AY JÓZSEF dr. Amikor egy általánosan elierj'dt és az állam legnagyobb vallásfelekezetét séitette meg, ezekre a szabályokra nem gondolt. Viszályba keveredett Mussolini O'aszországával, hangzik tovább ellene a vád és erre a nemzetre szüksége van a csehszlovák köztársaságnak, mert egy fiatal állam nem lehet el egy régi nagy nemzet baráti jóindulata nélkül. Ezek a vádak, mint éles kardok, szegézednek BeDes mellének Kramárék oldaláról. És Benes,aki eddig a lömjénezéshez volt szokva, aki ridegen el tudott haladni a nemzeti kisebbségek, a németek, magyarok kritikája mellett, most saját nemzete kritikája zuhogását halija maga körül. Idegesen, gorombán nyilatkozik, de ez csak helyzetét íü lyosbilja. Olyan idők járnak, hogy Csehországban is beteljesedhélik a régi közmondás: a fák sem nőhetnek a magasságos égig. == A n agyér csehszlovák ideiglenes egyeriréry ■ e be'epietese. A hivatalos lsp közlése szerint a magyar- I csehszlovák ideiglenes kereskedelmi j egyezmény szeptember elsején élet- | belépett s így azok a megáilapodá- J sok, melyeket a két állam kormánya egymással kötött, ez év december 31-isr érvényesek A magyar delegáció elutazott Prágából, hogy Budapesten előterjesztést tegyen a magyar kormánynak a végleges szerződés üt yében. A tárgyalásokat, mint értesülünk, szeptember köze pén újra folytatják. = Ettetlepes új választások ? Amikor a tavalyi képviselőválasztások [ következtében a koalíciós kormány megbukott, egyes koalíciós cseh nacionalista lapokban már megjelent a hír arról, hogy csakis uj vá asztásokkal lehet a helyzeten segíteni. Az uj választási hírek ismét felszínre kerültek. Politikai körökben úgy vannak értesülve, hogy Svehla tárgyalásai nem végződtek olyan eredménynyel, amely a válságot megoldaná, egyelőre megmarad a hivatalnok kormány Csehszlovákiában. A hivatalnokkormány egy ideig való megmaradásával kapcsolatosan a nemzeti demoktata „Mór. H. Dennik“ azt Írja, hogy szavahihető helyről nyert értesülése szerint az összes szocialista pártok prágai központja a kerülettitkárságoknak bizalmas körrendelei tét küldött, amelyben felhívják a pártok intézőit arra, hogy legyenek felkészülve az esetleges uj választásokra. A körrendelet azt is mondja, hogy különböző meglepetések nincsenek kizárva. A cseh és német szociáldemokraták egymáshoz való közeledéséből szintén arra lehet következtetni, hogy az uj választások kiírása nem lehetetlen. = A Msgyar Nemzeti Párt javesle-1 főt terjesztett be a föld birtok reform j i u* e#yoe vpgreh .jtaea erdőkében. A Magy r Nemzeti párt sajtófőnönsége fözii: Kuczor Gyula és társai magyar nemzed párti k pvUeők törvényjavaslatot terjesztenek a képviselőház elé, amellyel az 1920 január 30 án kelt 81 s/an u fötdosztasi törvényt kívánjak kiegészíteni azzal, hogy a német magyar vagy lengyel kisebbség által lakott területeken az összes felosztásra I kerülő főid az illető község illetve járás fö dmiveseinek a legutóbbi n» pszamláiásnái m> gállapitolt nemzetiségi számarány. alapján osztatik ki. Egy község, illetve járás területén minden nemzetiség tehát akár örökáron, akár bériét alakjában csak oly mértékben része*ülhet a fe osztásra kerülő földben, «»mennyi számaránya alapján az öszszts felosztandó földekből százaléksáét üen megiheíi. A bérbeadott föld a bérlőnek vagy a földbérlő egyesülések nek, amennyiben a bérleti feltételeknek megfelelnek fel nem mondhatók. A bér; lettől visszalépők földjei azonos nemj 2eti»-égü bérlőknek adandók bérbe vagy I f dh i ók el örökáron. A földhivatal kö tees az elhatározott földosztást az ig nylök nevének, lakhelyének és az odri éit föld ki erjedésének megjelölésével az érdekelt községekben megfeleőés 14 napon át kifüggesztendő hiidetmény utján közhírré tenni. A földhivatalnak földosztás! határozatai elten a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz van panasznak helye. — Magysrorszag és Jogoszlávla vls on>a Eurép3szerte nagy feltűnést ‘eltelt Hunhy Miklós, Magyarország kormányzójának az a beszéde, amelyet a mohácsi vész négyszázados évfor dulója alkalmával tartott gyászünnepélyei mondott a Cseiepafek torkolatánál emelt emlékműnél. Hor hy kormányzó megemlékezvén arról, hogy a törökök, kik egykor ellenségei voltak Magyarországnak, mrst jó barátai a magyar nemzetnek. Azon jó baráttal viszont, akivel oly soká össztfűzött bennünket a déli vidéken a közös védekezés életbevágó kérdése, az u óbbi időkben, s jnos, mélyreható ellentétek választottak el Azonb n hiszi és reméli hogy itt is hamarosan visszatérhet a régi barátság és megértés. A beszed nagy feltűnést kelteit, mert a kormányzó nyilatkozatának második része Jugoszláviára vonatkozott, amelyből azt a következtetést vonják le, hogy Magyat ország és Jugoszlávia a közei jövőben megér téssel fognak egymáshoz közeledni. Sőt egyin budapesti reggeli újság értesülése szerint, ezek a jelek már is észlelhetők azokon a tárgyalásokon, amelyeket a két allam gazdasági és keres kedelmi szerződés előkészítése céljából megkezdett, amelyen a legteljesebb mértékben a kölcsönös megértés lépett előterbe. A szerb lapok is részletesen számolnak be Honhy nyilatkozatáról és kiemelik a magyar-jugoszláv közeledés tényét. = Ftlsaieges miniszter unok mec- S'Gntptóse. Az évek folyamán több olyan minisztérium vált feleslegessé, amelyeknek eredete a háborús viszonyokból származik s amelyek a he yzet konszolidálódása folytán feleslegesekké váltak. Ismeretes a mi-Sxerkesxtóség éi kiadóhivatal: Nidor-o. Megjelenik hetenkint háromszor! kedden, csütörtökön és szombaton. nisztertanácsnak az a határozata amely szerint a közegészségügyi és a közélelmezési minisztériumokat megs üntetik, de a likvidálást egyelőre még- nem vihetik keresztül. A közegészségügyi minisztériumot két osztályra osztják és aláfoi»ják rendelni a népjóléti minisztériumnak. Az 1927 évi költségvetés már számol is ezzel a változással. Később teljesen beolvad majd a népjóléti minisz ériumba. A közélelmezési minis tóriumnak is meg vannak számlálva napjai ezt is a népjóléti minisztériumhoz csatolják, de ennek a likvidálása tovább fog tartani, mint a közegészségügyi minisztériumé, mert jelenleg még igen túl van halmozva munkával és igy legfeljebb csak 1928-ban mehet végbe a teljes fölosztása. = A cseh polgári kisebbség kormánya. A sok kombináció között nem utolsó helyen említendő a cseh nemzeti demokrata pártnBk az a gondolata, amely szerint a válságot csak a cseh polgári kisebbség kormányéval lehet megoldani. Szerinte a német—cseh polgári kormány lehetetlen és pedig egyszerűen azért, mert abba a nemzeti demokrata párt soha sem egyezne bele. A cseh polgári kisebbség kormánya esetröi-esetre szerezne magának löbbséget, amellyel azután a törvén) hozásban keresztül vinné azokat az ügyeke*, amelyek cseh nemzeti szempontból szükségeseknek mutatkoznak. = Visszafeiá sült e< a magyarok és németek ellen hozott törvény. Prágából jelentik: Beran Rudolf agrárpárii képviselő érdekes beszédet tartott Borován községben 8 többi közt a következőket mondotta: A köztársaságot védő törvényt a németek és magyarok ellen hozták. Nem hitték volna akkor, hogy saját embereik ellen fog kelleni azt felhasználni. Konstatálja, hogy a németek és m?gyarok a parlament mébóságával szemben több megértést mutattak és a csehszlovák pártok szégyenére ők keltek a védelmére azoknak a csehszlovák képviselőknek, akiket saját kollégáik fenyegettek. = A Benes ellenes akció. A „Pravo Lidu“ úgy értesül, hogy Kramár Károly dr. a közeli napokban több külpolitikai cikket fog írni, amelyekben azokat az uj irányokat fogja ismertetni, amelyeknek alapját a Mussolinival folytatott megbeszélései szolgáltatják Kramár latba akarja vetni minden befolyását, hogy lefegyverezze és hatalmától megfoszsza Benes dr.-t. A lap úgy tünteti föl Kramárt, mint aki a Benes elleni akció legfőbb vezére volna és aki a fasiszták politikája kedvéért fel akarja a külügyminisztert áldozni. Honor Gyala Diagyarneinzeli pírtl kifliéig inilla az Mamit uallOzi vita. A Magyar Nemzeti Párt sajtófőnöksége közli: Az aratási munkálatok befejezése után bontakozik ki a maga valóságában annak a katasztrófának képe, amelyet a nyáreleji esőzések és árvizek okoztak a Csalló-Komárom és vidéke legnagyobb bútoráruháza: Hír Andor Komárom 939 Jókai-utca 16. Óriási választék a legfinomabb kivitelű bútorokban, u. m. háló-a ebédlő-, uriszoba-, szalonberendezésekben! saját műhelyemben készült bőrgarnitúrák, scheslonok matracokban.— Az előkelő közönségnek művészies kivitelű bútorok készítését hoxott és saját tervek szerint vállaljuk. 'Vidékre díjtalan csomagolás!