Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-08-14 / 97. szám
1926 augusztus 14. Komáromi Lapok 5. oldal. Intézeti felszerelések legolcsóbban ELBERT divatáruházában Komárom, Nádor-utca 19., Koronabankkal szemben-Patent harisnya, fiú és leányka ing, nadrág, leányba kombiné, zsebkendő, törülköző, reggeli cipő. — Klót- és lüszter-kötény; Vulkán-fibre koffer, utazó kosár, tornacipő, stb. Továbbá nagy raktár: férfi zephir- és selyem ing, nyári alsónadrág, nyakkendő, apache ing, „Hercules" flór harisnya Ké 21*—; fürdőkosztüm, férfi zokni és harisnya stb. cikkekben. Gyermekkocsi osztály! Vászontetős sportkocsi Ke 280'— küldeni szíveskedjenek, hogy a tiltó rendelkezések megismétlését és szigorú betartásukat kieszközölhessük. Kassa—Komárom, 1926. augusztus 2. \Koczoi Gyula elnök, nemzetgy. képviselő, Dr. Uhrinyák titkár. Pályaválasztás elüt a magyar iljuság. (A magyar diákok nagyszerűen megállják a helyűket az idegennyelvű egyetemeken. — Legtöbben jogra és orvosi pályára mennek.) Vésőt és kalapácsot a magyar ifjúság kezébel Augusztus van, az érettségi vizsgák mámora eltűnt, az érettségizett diákok arcáról elmull az első boldogság nevetése. Közeledik a szeptember, az ősz, az uj utak, uj gondok és küzdelmek korszaka. Milyen reményekkel, vágyakkal, célkitűzésekkel kél küzdelmes útjára a szlovenszkói magyar ifjúság? Mit várhat az élettől az idegennyelvű felsőiskolára kényszerült kisebbségi, legnagyobbrészt szegénysorsu diákság? A súlyos kérdésre a feleletet megadják a csehszlovákiai magyar egyetemi ifjúság eddig elért eredményei. Nagy megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a magyar tanulóifjúság az összes csehszlovákiai egyetemeken az idegen tannyelv eilenére fényesen megálloita a helyét, Csodálatos az a lelkierő, szorgalom és tehetség, amely a magyar egyetemi tanulóifjúságot rettenetes nyelvi és anyagi nehézségeken keresztül a csehszlovákiai diákság első soraiba emelte. A kialakulás nem ment könnyen. Az államalakulás után az érettségizett tanulóifjúság Budapest felé tendált. A nyelv nem ismerése elriasztotta őket a prágai és brünni egyetemektől. A budapesti drágaság, a numerus clausus a diploma nosz!rifikálásának nehézségei azonban csakhamar megváltoztatták a helyzetet. Ma már Prága és Brünn utcái hangosak a magyar beszédtől. Az egyetemi városok diákságában nagy arányban vannak képviselve a magyarok. Prágában ma már magyar diákegyesületek működnek, mint a MAKK, Szent György Kör stb. A magyar diákok hire az egyetemeken igen jó s ez nem is csoda, mert közülük igen sokan teszik le vizsgáikat kitüntetéssel. Bár a magyarok eleinte inkább a német egyetemeket látogatták, ma már a cseh egyetemeken is igen sok magyar diák tanul. A pozsonyi egyetemen legkedvezőbb a magyarok helyzete. Itt az egyetem legjobb tanulói a magyarok közül kerülnek ki. A magyar egyetemi ifjúság helyzete tehát e tekintetben kielégítő. Más kérdés azonban a pályaválasztás. Tény az, hogy az intellektuális pályákon érezhető túlzsúfoltság elsősorban a magyar egyetemi ifjúság elhelyezkedését veszélyezteti. Hiszen a gyakorlatban — nagyon jól tudjuk — magyar embert nem alkalmaznak állami hivatalban akkor sem, ha tökéletesen bírja az államnyelvet A magyar tanár elhelyezkedési lehetősége igen közel van a nulla ponthoz, a magyar mérnök pedig nem jut állami építésekhez. Legmegfelelőbbek tehát az egészen szabad pályák, mint az orvosi, ügyvédi hivatás. Talán ennek tudható be, hogy az utóbbi években a magyar diákok túlnyomó része a jogra iratkozott be, de igen sokan vannak közölük az orvosi egyetemeken is. Igen örvendetes, hogy a kereskedelmi pálya iránt is nagy érdeklődést mutatnak a magyar diákok. Egyedül az ipar áll elhagyatottan és elhanyagolva, erre a pályára nem szívesen mennek az érettségi tortúrákon átesett diákok. Pedig kívánatos volna, ha ezen a pályán is képviselve lenne a jövő magyar generáció, amely intellektuális téren a roppant nyelvi hálrány ellenére is olyan nagyszerűen lépést tud tartani az ország szerencsésebb diktáival, akik saját anyanyelvükön tanulhatják az egyetemi tudományok súlyos köteteit. A magyar tanulóifjúság egyrésze amúgy is hovatovább kénytelen lesz az olcsó ipari pályára menni. Az egyetemi lanulás rendkívül köPséges s csak a kiváltságosaknak jut osztályvészül. Bár a szegény diákok helyzetén igen sokat javitatnak a különböző szociális intézmények, igy különösen az olcsó diákmenzák, segélyalapok stb., mégis a magyar egyetemi diákok jórésze igen nagy nélkülözések között él. Sokszor egyenes bámulatramélló az a kitartás, amellyel magyar diákok idegen nyelven, súlyos kenyérgondokkal küzkögve, egyetemi tanulmányaikat folytatni tudják- Helyénvaló volna a különböző diákalapitványok és szociális intézmények egyeségesitése és kiépítése. Csak igy volna elérhető, hogy azok a szegénysorsu diákok, akikben tehetség és szorgalom van, ne csak rettenetes, egészségroboló, emberfeletti munka, árán szerezhessék meg diplomáikat. Óriások voltak-e inai élőlények ősei? A régi „jó“ világ. — A régi óriásifalok teljesen kihaltak — A mai élőlények nagyobbak őseiknél. Az ember természetében rejlik, hogy a múltat más szemüvegen, vagy legalább valami rózsaszínű ködőn át szemléli. Ennek igazolására elég azokra a sokszor idézett „jó öregekre“ hivatkoznom, akik a legtisztább meggyőződés hangján unos untalan hajtogatják: — Bezzeg nem igy volt ez a régi „jó“ világban! Pedig hogyha alaposan körmére nézünk annak a bizonyos régi jó világnak, kétségtelenül kiderül, hogy abban sem hiányzott az ötöm me’lől az üröm Árvíz, aszály, drágaság, háború, adó csak úgy volt akkor is, mint ma. De nem hiányozttak a láncolások, valutázások és — lakásmizériák sem. A sok mindenféle nyavalya pedig még jobban hatálmaskodott és gyötörte az embriséget, mint napjainkban. De ha mindez igy van is, hiába van igy, mert a régibb világ mégis csak megtartja a jó jelzőjét. Mihelyt régi, közhit szerint egyúttal jó is 1 Kétségtelen, hogy itt bizonyos „távlati hibával“ van dolgunk, vagyis olyan hibás értelmi funkcióval, amelyre szervezetünk nagyon hajlamos. Mert ami képp a múltbeli jót a valósággal jóval jobbnak minősítjük, azonképpen nagy a hajlandóságunk a kiterjedés méreteinek tulozására is. S érdekes, hogy itt is inkább pozitív irányban torzítunk ; tehát nagyítunk, nem pedig kisebbítünk. így születhettek meg a népmese csillagokig nyúló hegyormai, határtalan Óperenciás tengerei, égig növő fái, lovat lovastul elnyelni tudó sárkányai, stb. De nemcsak a népmese naiv világában van ez igy. Dél-Franciaországban a XIII. században előkerült mammutcsontokat a legendás Teutobochus király csontjainak minősítették a kegyes barátok. Különben pedig az egész klasszikus középkoron át még tudós könyvirók is valósággal dédelgették azt a fölfogást, hogy történelemelőtti őseink mind óriások voltak hozzánk I képest. S ámbár első hallásra hihetetlennek tűnik föl, mégis úgy van, hogy a mai kor gyermeke sem jobb a Deákné vásznánál. Mert hiszen nemcsak a magyar, de a többi nemzetnél is a népies színvonalon megirt történelmi fejezetek nemzeti hősei lényegükben mind Góliáthok és Heraklések, Hiszen | kardjuk, dárdájuk, buzogányuk, sisakjuk, páncéljuk a leírások szerint mind olyanok, aminőt magunkfajta ember külön külön is alig birna megemelni. Az pedig természetes, hogy ekkora vitéznek lova is jóval hatalmasabb volt a mai lónál... És igy tovább. Ez a távlati hiba ütközik ki azokból a cikkekből és tanulmányokból is, amelyek a mai nemzedék általános testi satnyulásáról szólnak. Ezen a téren ugyan legújabban mintha valami javulás lenne tapasztalható! Viszont azonban a gyermekes „nagyot mondani akarás“ még olyan komoly helyen is kiütközik, mint például az egyik bécsi tanszerkesztő intézet. Ez ugyanis t egy Rhamphoshynhus nevű röpülő sárkányról még 1912 ben is olyan modellt készíttetett és hozott forgalomba, amely ezt az állatot az embernél legalább \ ötszörte hosszabbnak tüntette föl. Ez 5 a röpülő sárkány pedig mindössze csak — olyv nagyságú volt 1 S valóban, ha az élőlények anyakönyvét, a Föld réteglapjait átkutatjuk, t arra a tapasztalatra jutunk, hogy min[ den állattipus első képviselője kis ter- I metü volt. Éppen ellenkezőleg áll tehát a dolog: nem satnyul, hanem fokozatosan fejlődik és erősödik az újabb nemzedék. Hogy csak a legismertebb példákra hivatkozzam, csupán a Föld őskorában szereplő első halakat említem, amelyek apró fogaik után Ítélve, alig néhány I centiméter hosszúak lehettek. Épp igy 1 aránylag kicsinyek az ókor közepe I tájáról ismert első kétéltűek, valamint I a nem sokkal később jelentkező legelső csúszómászók is. S ezt a szabályt, — a kis kezdő típust — a madarak és emlősök első képviselői is betartják. Az első emlős, a Föld középkorának elején mutatkozó kis erszényes patkány féle s az eddig ismert és sokat emle| getett legősibb madár, a varjú nagy! ságu Archaeopteryx mind jóval kiseb- bek voltak, mint nemüknek mai reprezentánsai. Van azonban az élőlények fejlődéstörténetében olyan mozzanat, amely * látszólag mégis a közhit tételét igazolja. Való ugyanis, hogy Földünk geológiai múltjában csakugyan voltak már nagyobb halak és kétéltűek, mint a maiak. S az is igaz, hogy a középkor végén élt csúszómászók egyikénekmásikának pl, a 25. m hosszú Diplodocus nak, vagy a 35 méteres Atlantosaurusnak nyomába sem érnek a mai gyíkfélék. A legnagyobb repülő sárkány (Pterandon) kiterjesztett szárnyakkal 6*5 m. széles volt, A legnagyobb mai madár a kondor, ennek a méretnek csak felét éri el. Az ősemlősök közt pedig főként az őselefánt félék sorában találunk olyan fajokat (Mastodon, Dinotherium), amelyek a mai elefántoknál nagyobbak (A mai elefánt kb. kétharmada a mammutnak.) Az óriás szarvasnak (Euryceros) marja embermagasságnyira volt; aggancsainak csucsbogai 3*5 méternyire állottak egymástól. Súlyúk pedig akkora volt, hogy súlyemelő bajnokoknak is dolgot ad azoknak súlyzóként való fölemelése. Igen ám! Csakhogy az itt felsorolt óriás fajok mindegyike utódok nélkül, teljesen kihalt. Sőt éppen óriás mivoltuk is egyik okozója volt kipusztulásuknak. Világos tehát, hogy a mai jóval kisebb krokodilul, madár, elefánt, szarvas és más állatfajok nem egyenes leszármazottai a geológiai múltban szerepelt fajro inaiknak, hanem csak oldalági sarjai. Ezzel szemben pedig kétségtelenül beigazolható, hogy a mai lónak legelső őse csak kuvasz nagyságú és 5 patás állat volt. A harmadkor minden újabb szakaszában azonban fokozatosan mind nagyobb, nyúlánkabb testű és 3 patás, : majd végül a negyedkorban 1 patás és nagyság tekintetében minden ősén tul- i tevő állatt lett a ló. S a legelső őslónál nem volt sokkal nagyobb a harmadkor elején élt őselefánt sem. Ennek leszármazottai közül a negyedkorban élt mammuth nagyobb volt ugyan a mai indiai elefántnál, de viszont ez utóbbi semmi esetre sem a hosszú gyapjas szőrrel födött s egészen más fejáilásu mammutnak, hanem egy más, kisebb őselefántnak — nagyobb leszármazottja. A legrégibb majmok, csontmaradványaik után ítélve, szintén jóval kisebbek voltak a mai gorillánál és oráognál. Et nunc venis ad fortissimum! Az eddig napfényre került diluviális embercsontok egyetlen darabja sem igazolja azt a hiedelmet, hogy őseink magasabb termetüek voltak. Sőt inkább az ellenkezőt bizonyítják. A barlanglakó, hókorszaki, vagy „neandervölgyi ősember“ kurtább lábú, zömökebb s átlag csak 155—160 cm. magas emberfaj volt így ez a faj ma már csak „alacsony termetű“ számba menne. Szakasztott ily formán vagyunk az ősnövényekkel is. Mert igaz ugyan, hogy kivált a Föld ókorában, az úgynevezett kőszénkorszakban óriási termetű faharasztok éltek, 10 méternél magasabb zsurdók, sőt 30—40 méter magas Lepigodendronok, Sigillariák nőttek s mindezeknek ma csak jóval kisebb rokonaik tenyésznek, általában itt is azt mondhatjuk: a maiak nem a régieknek csenevész leszármazottai, hanem oldalági rokonai. íme tehát, itt a közhit a lényeget illetőleg téved. A tévedésnek az a forrása, hogy a geológiai múltban csakugyan voltak a mai elefánt, szarvas, medve, krokodüus stb. fajokhoz nagyon közel álló, de termetre nézve nagyobb fajok. A hasonlóság a régi nagy, s a mai kisebb termetű fajok közt valóban elég szembeszökő ahhoz, hogy az avatatlan egyenes leszármazás eseteit lássa fönforogni. A valóság pedig mégis az. hogy a nagy termetűvé alakult faj nem tudott később kisebb termetűvé satnyutni, hanem utódok nélkül, teljesen kipusztult. Vagyis más szóval: épp ellenkezően áll a dolog, mint a közhit tartja. Mink, mai élőlények, általában valamennyien nagyobb termetüek vagyunk fölmenő ágbeli őseinknél. Ha ez alól az általános érvényű szabály alól egyes kivételek elő is fordulhatnak, ezeket a ritka kivételeket csak az alsóbbrendű állatok (bogarak, rákok, csigák) közt és a növények közt lelhetjük föl. Ezeknél tehát kivételesen lehetséges ilyen irányú megalkuvás. Mindezekkel kapcsolatban azonban kétségtelenül megállapítható, hogy a geológiai múltban egyes növény- és állatcsoportok képviselői valóságos óriások voltak a maiakhoz képest. S bizonnal ez vezette félre az avatatlanokat, Mert általánosságban csakugyan mondható, hogy a kőszénkorszak zsurlóihoz, páfrányaihoz, korpafüveihez képest a maiak satnyák. S ugyancsak törpe epigonoknak nevezhet nők a mai csúszómászók a jurakrétakorszakbeli hatalmas saurusokhoz képest. A harmadkor vastagbőrüi közt is voltak nagyobbak a mostaniaknál Erre azonban csak azt mondhatjuk . fuerunt troesl Azok levitézlettek, s m * másokon a sor. Hogy egyéb példáka** ne is emlitsek, csak a cetekre, fiókákra1 lovakra, majmokra, s az emberre hivat-* kozom. Ezeknek a nemzetségeknek most van fönt a csillaguk. Sőt a miénk, embereké még nem is érte el a zenitet, A „satnya utókor" kifejezés tehát igen alkalmas és hatásos lehet egyes Írásművekben, s még inkább szónoklatokban, — de a ma élő állatfajokra, s főként az emberiségre vonatkoztatva alaptalaynak minősítendő Gaál István. A 9Siradőu-ra előfizetést elfogad a Spitzer féle könyvkereskedés. — A „Híradó"-t kívánatra házhoz szállítjuk.
