Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-03-25 / 36. szám
I 1926. március 25. Komáromi Lapok 3. oldal. nak, lakosait pedig jólfizető vevőknek tekinti, akiket a nagytőkés gyáros szociális frázisokkal teletűzdelt reklámjaival s egyéb az üzleti életben szokásos, de csak a nagytőke által megfizethető felhívásaival elvon a kérgeskezü, család jának kenyeret kereső kisiparos műhelyétől, melynek eddig a közönség tisz tes megélhetést tudott biztosítani. A dezindusztriális hangzatos jelszavak, s a kormánynak a kisipar megfojtásához vezető államszociálisia izü kísérletei a legnagyobb elkeseredést váltják ki a megélhetésüket kereső kisiparos társadalomból, mely joggal követelheti, hogy munkaalkalmait ne csökkentsék, ellenkezőleg szaporítsák. A Bata cégnek, a hatalmas gyárnak a kisipar területére való újabb terjeszkedését az iparhatóságok maguk is előmozdítják s mig a kisiparos iparba jelentésénél a törvénykövetelte minden kellék igazolásától teszik függővé az iparjogositvány kiadását, a Bata cég eseteiben mindenkor kivételes előzékenység és elnézés tapasztalható a hatóságok részéről. A gyáriparnak ezrek és ezrek existenciáját fenyegető terjeszkedésére vonatkozólag tisztelettel kérdem a Miniszter Urat: 1. Hajlandó e az illetékes hatóságokat utasítani, hogy gyári cégeknek bármely szlovenszkói vagy ruszinszkói városban vagy községben gyári lerakat felállítását célzó bejelentésénél a legszigorúbban követeljék meg az ipartörvény előírta kellékek igazolását. 2. Hajlandó e törvényhozás utján gondoskodni arról, hogy gyári vállalatok eltiltassanak oly javítóműhelyek felállításától, melyek minden vonatkozásukban a kisipar jellegével bírnak, még az esetben is, ha e műhelyek kizárólag a gyár készítményeinek javításával foglalkoznának. 3. Hajlandóé gondoskodni arrói, hogy a már felállított cipőipari műhelyek azonnal lezárassanak, hogy a kézműves kisiparosok megélhetése az egyenlőtlen verseny által ne veszélyeztessék. 4. Hajlandó-e gondoskodni arról, hogy a kézműves kisiparosok az egyébként is súlyos gazdasági viszonyok között az eddigi értéktelen gépsegély akció helyeit komoly állami támogatással munkagépeket kapjanak, hogy a minden téren erősbödő gyári versenynyel szemben teljesítőképességük fokoztassék. m . ■ n Nem kell a fővárosba menni I! II i M * 4* N ■ « mikor r POLLÍK JULISKA Wt 1 \ S ► utódánál & s M Komáromban, Nádor-utca 17. sz. 5 olcsóbban beszerezhetők a leg-B B fé « § újabb és kényelmes gummi és 3 halcsont nélküli hasfüzők és mellt 1 tartók orvosi rendeletre is. » 8 JA 2 Tavaszi bőr- és cérnakeztyük l M « nagy raktára 1 Keztyük tiszlitása er » B £ és javitása! Selyem és flór haris-II nyák nagy választékban! i 1 52 ■ Ahol egy tv izázbaMgy tutuM es egy nap mindössze gyeit in. Két dorpáli csillagász érdekes megfigyelései a Neptunról. A drpáti hires obszervatórium két fiatal csillagásza, Ölik és Livander doktorok tegnap tették közre közös megfigyelések eredményeit. A két csillagász igen érdekes méréseket és számításokat végzett a naprendszer legtávolabbi pontján lévő bolygónk, a Neplunnak viszonyairól. A két fiatal csillagász igen elmés fényképezőgépet konstruált, amelynek segítségével megállapították, hogy a Neptun fénye periódikusan változik. Ez a periódikus fényváltozás, amint az a mérések segítségével kitűnt, a Néptunnak saját tengelye körüli forgásával van összefüggésben. A obszervatórium refraktorának időmérőjével sikerült megállapítani azt is, hogy a Neplun körülbelül nyolc földi óra alatt fordul meg saját tengelye körül. így a Nepiunon egy nap a földn^p egyharmadrészének telel meg. Minthogy a Neptun egyenlítője a korábbi mérések szerint ötvenezer kiloméíer, egyenlítőjének hat kilométeres másodpercenkénti sebessége van, mig a földi* egyenlítőnek mind össze 460 méter másodpercenkinti sebessége. E szerint a Nép un több mint tizenkétszer gyorsabban forog saját tengelye körült, mint a föld. A Neptunnak egy bolygója van, a Toilon, amelynek egyenlítője épen akkora mint a hold egyenlítője, de sebessége tizenkétszer nagyobb a holdénál. A földhöz hasonlóan a Neptun is végez még egy irányú mozgást, ami megfelel a napV.örüü mozgásnak. Ez a pálya azonban sokszorosan nagyobb a föld napkörüli pályájánál és igy sokszorozottan hosszabb idő alatt futja be pályáját. A két fital csillagász precíz számításai szerint a Neptun ezt a pályát 164 földi év alatt futja be, tehát egy Neptun év 164 földi évnek felel meg. Ebben a Neptun-évbert azonban éppen 179580 nap van, minthogy egy Neptun-nap csak harmadrésze a földi napnak. így esik meg az, — ha ugyan egyáltalában van élet a Nepiunon — hogy mig valaki a Nepiunon három évet él, ugyanezen idő alatt a főidőn már 492 év pergett le. A Nep'un hároméves gyermeke tulajdonképen 492 éves Matuzsálem, aki annál is inkább öregebb, mert háromszor annyi napot számlált, I mintha a földön élte volna le életét. Az egészség biztos záloga a már őfldő óta közkedvelt „DIANA“ SÓSBORSZESZ Frissít, erősít, fájdalmat csillapít. Vigyázzon tehát: sárga csomagolás, vörös címke, ne fogadjon el mást! Kis ü ve sí Közép üVegr Naey üvege í959/d KO 0*50 Ko 16-— Ke 33----Kikiáltották ai uj messiást. Az egész világon mind több és több h:vet szerző teozófus mozgalom, amelynek Szlovenszkón is számos hive van, most ünnepelte meg alapításának ötvenéves évfordulóját, amely alkalommal a társulat székhelyén Ayda Madraszban, Indiában óriási ünnepségek voltak és ez alka'ommal nem kevesebb történt, minthogy a teozofus társulat vezetősége kikiáltotta uj Messiássá a harminc éves indust, Krtshamurtit. Természetes, hogy ilyen különös esemény, ha másért nem, kuriozitásánál fogva felkeltette az egész világ érdeklődését és a világlapok sietnek meg interjúvolni a nyugati metropolisok hatalmas leozófus szervezetének vezetőit az uj Messiás felől A Le Journal egyik munkatársa párisi teozófusokat kereste fel, akiknek elnöke azonban épen Madraszban tartózkodott, hogy a vilagszabaditónak hodolatát bemutassa. A teozófusok jelenlegi vetetője, Annie Besant, aki évekkel ezelőtt alakította meg a társaság keretében az úgy neveli zett csillagrendet, amelynek tagjai ren ; dületienül hitlek a viiágszabadltó közeli eljövetelében Annie Besant hallatlanul kompromittálta volna magái, ha jövendölése még életében nem teljesedik be s igy olyan módon segített az ügyön, hogy — Messiásnak nevelt fel egy tehetséges fiatal indust, — ismeri ön a Messiási? — kérdezte a teozőfustól a Le Journal munkatársa. — Igen, ezelőtt néhány nappal uta zott át Parison. Rendkívül élőn haladott spirituális szempontból és csakhamar el fogja érni az iniatio legmagasabb fokát is. Tökéletesen alkalmassá letarra, hogy a viiágszabaditó útmutatóját nak használhassa fel. Hitünk szerint ugyanis ő ugyanannak a lénynek lesz inkarnációja, amely mint az emberiség útmutatója Zarathustra, Buddha, Krisztus és Mohamed személyében már annyiszor mentejte ki a föld lakóit a tanácstalan helyzetből. A Le Journal munkatársa az uj világszabaditó tervei felől érdeklődőit. — Miután megkapta a legmagasabb beavatottságot is — amely időpontot Annie Besant fog kijelenteni isteni intuíció utján — 12 tanítványt gyűjt magaköré és elindul beutazni a világot. A teozófia danáit fogja hirdetni min denüit olyan erővel, hogy az csakhamar rövid idő alatt elterjed az egész földön és megoldja a most megoldhatatlannak látszó problémákat. HÍMEK. — Kinevezések a magyar bíróságnál. A magyar igazságügyminiszter elő terjesztésére a kormányzó Dukovics Vilmos győri ítélőtáblái bírót ehhez az ítélőtáblához tanácselnökké nevezte ki. Dr. Varjú József győri törvényszéki titkárt a zalaegerszegi törvényszékhez bíróvá, dr. Bangha István dr. budapesti törvényszéki titkár földinket a buda-I pesti munkásbiztositó pénztár választott bíróságához bíróvá nevezték ki. — Esküvő. Fáji Fáy István volt ko- 1 máromi főispáni titkár, majd tatai fő | szolgabiró, jelenleg kecskeméti főispán, március 11-én vezette oliárhoz Geréby Katalint, Geréby Gyula lajosmizsei földbirtokos és Vágó Margit leányát. Az esküvő a legszűkebb családi körben folyt le. — Szeretetvendógség. Az az osztatlan nagy siker, amely a komáromi Prot. Jótékony Nőegylet legutóbbi szeretetvendégséget kísérte, arra indította a választmányt, hogy április hó 11 én d. u 6 órai kezdettel ismét tart szereíetvendégséget a Kollégium nagytermében. A műsor nagyon változatos és nívós. A Iszeretelveneégségre még visszatérünk. — Halálozás. Amint őszinte részvétté! halijuk, Rixner Lipót a Déli vasút társaság nyugalmazott főellenöre. 82 éves korában meghalt. Temetése máicius hó 25-én- délután 3 órakor megy végbe a katholikus sirkertben. Az elhunyt egyike volt a nagy viiágösszeomlás áldozatainak, akit a tekintélyes állásából s anyagi jólétből a legsúlyosabb nélkülözésekbe sodort a n3gy változás. A legnagyobb nélkülözések között, fázva, éhezve, nyomorogva, a vallásosságban keresett lelki vigaszt a súlyos testi szenvedések közt. — Tanitú választás. A nagytétényi kántoriamtól állásra hélfőn, f. hó 23 én egyhangúlag Veszély Is'ván udvardi tanítót választotta meg az iskolaszék. A cétényiek jól választottak, Veszély István jeles orgonUta, kellemes, szép hangú kántor és kiváló tanító. — II Rákóczi Ferenc emlékének áldoz a Magyar Nemzeti Part. A Magyar Nemzeti Párt kassai körzetének elnöksége és in éző bizottsága Blanár BMa dr. elnöklete alatt nagy fontosságú ülést tartott. Az ülésen a körzeti elnökség és intézőbizottsági tagjainak számát 30-ról 60-ra egészítették ki. Az ülés e halá- i ózta, hogy II. Rákóczi Ferenc 250 éves emlékünnepén a Magyar Nemzed Part áldozni fog a nagy fejedelem iránti tiszteletének és kegyeletének, A párt nevében koszorút fognak elhalyezni a Rákóczi hamvakat tartalmazó szarkófagra. E határozta az ülés, hogy a párt törvényhozóinak intervencióját fogja kérni, a helyi ipar és kereskedelem orvoslása érdekében. — Halálozás. Mint részvéttel éttesülünk, özv. Keim Vilmosné sz. Brauer Róza életének 95 ik évében, hosszas betegeskedés után folyó hó 21-én csendesen elszenderült. A magas kort éri matróna kihűlt porrészeit március 23 án kedden délután 2 órakor helyezték a helybeli izr. temetőben örök nyugtomra. A megboldogultban Kádár Győző közs. elemi iskolai tanító édesanyját gyászolja. — A Raf. Ifjúsági Egyesülő! műsoros estje. A Komáromi Ref. lf,usági Egye sülét nagy sikerrel ismételte meg vasárnap, március 21 én műsoros estélyéi a Kollégium nagytermében. A műsor minden egyes pontja nagy tetszéssel találkozott és a n gyszámu közönség me eg tapsokkal adózott az összes köz remüködőknek. A szép fejlődésben levő egyesületi zenekarnak Árvay András vezetése mellett előadott zeneszámai igaz élvezetet szereztek a hallgatóság* nak, Tóth István ref. énekvezér felolvasása is megérdemelt nagy tetszést váltott ki az egész vonalon, Farkas Bála hangulatos magyar nótáit is lelkesen megujrázták, hasonlóképen elismerés kisérte a Mórocz Péter által előadóit müdalait és tréfás dalokat, akit Mészáros László kisért precízen zongorán. A kacagtató egyfeivonásos vígjátéknak (A hamis kérő) gördülékeny és összevágó előadásában résztvett szereplők : Götll Erzsiké, Göttl Baba, Czibor András, Bihari Mihály, Szalay Ernő és Fürjes Kálmán kitűnő játékukkal a legteljesebb elismerést érdemelték ki. — Thóraszentelós A párkányi izraelita hitközség vasárnap d. u. 5 órakor ünnepélyes thónszentelési aktust rendezett fényes külsőségek között. A felszentelő beszédet dr. Klein nyitrai főrabbi mondta. A felszentelési ünnepségekéi sokteritéküj banket követte a zsidóiskolában. — A kisiparos és kiskereskedő nem kapott képviseltet az edóbizottíágDan. Panaszoktól hangosak a kisipari műhelyek és a kiskereskedők üzletei. A három évre kinevezett adókivető bizottságban nem tudnat képviseletet nyerni. Mint mindenütt a kisiparos, kiskereskedő csak adó alanynak jó, de az adókivetés szépen bővitelt mondatában szót is vihető alliimány szerepét alkalmatlanoknak találtattak 1 így demokratizálódik „fölfelé“ minden. Már folynak is az adóbecslési munkák serényen és a kereseti alkalmaitól elütött kiskereskedő, a munkaalkalmakért lábát koptató kisiparos most szivszorongva várja, micsoda adóalappal „becsülik“ meg az üzletét, a műhelyét. Kell adót fizetni, az államnak i3 szüksége van pénzre, fizet is a kisember, amennyi tőle telik. 0 azonban csak a könyzacskóit tudja kiüríteni az adókivető bizottság előtt, őt olt nem képviseli senki, az ő érdekei vágnak igy legjobban össze az állami pénzügyekkel, mert valóban olyan adót fizet, amilyent csak kipréselni lehet beőle. Azt mondják, hogy egy igen igen n?gy ember mondta azt, hogy mindenki annyi jogot vívhat ki magának, amennyit tud. Ez a humanista tantétel végtelenül szókimondó, csak «*. egy baja van, hogy nem ad kölcsön könyököt is a gyakorlati megvalósításhoz. A kis embernek nincs könyöke, a kisembernek csak panaszkodó hangja van, a panaszhangokra pedig nem figyel senki, úgy gondolják, akiket ez illetne, hogy a szegényembereknek hagyjuk meg legalább azt a vigasztalást, hogy kisírhassa magát. A nagy adóalanyok gondoskodnak magukról, a kicsinyek végre is elégedjenek meg azzal, hogy verhessék a mellüket római büszkeséggel: „adófizető polgár vagyok.“ Már pedig úrnak lenni még ma ií pénzbe kerül 1 — Kik mennek 1928. évben katonai gyakorlatra. Az 1926. évben a katonai hadgyakorlatra a következő évfolyambeli tartalékosok kőtelesek bevonulni. A Tisztek: az 1922, 1920, 1919, 1917 és 1915 évben sorozottak. B. Az 1921 , 1918 és 1916, évben sorozott őrmesterek és mindazon tisztek, őrmesterek és legénység, akik bármilyen oknál fogva a tavalyi gyakorlaton nem vettek részt és azt 1926. évben pótolni kötelesek. A gyalogságnál a hadgyakorlatok rendje a következő: Május 5-től május 10 ig. Május 25 tői junius 7-ig Junius 12 tői ju ius 2-ig. Julius 10-től juüus 30 ig. Augusztus hó 31-ig. A tüzérségnél a hrdgyakoriatok a tüzérdandár parancsnokok rendelete szerint. A lovasságnál március 30 án kezdődnek különböző turnusokban. — A komaromi véresház egyest kapott magaviseletből. A minden jónak forráshelyén Turóczszentmártonban megtartott városok kongresszusán egy magas rangú közigazgatási tisztviselő megdicsérte Komárom város vezetőségét, amely a legkevesebb gondot okozza a keskenyvágányu szlovenszkói minisztériumnak. Köszönjük, óh köszönjük! Igazán nem is tudtuk, hogy oly példás és a minisztériumnak oly gondtalan (talán gondatlan) jómodort tanúsított a községháza. És ezért a jó viselkedésért pl. kiköiőteick eladás, s hasonlók, most megveregették a starosta úrnak, meg a jegyző úrnak, meg a városi számvevőnek vállát. És e váilakon keresztül, te boldog komáromi városi polgár, ki naponta sirod t