Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-02-02 / 14. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 14. szám. Kedd, 1096, február 8. E15fiieté*i ár csehszlovák értékben: Helyben ég vidékre postai szétküldéssel: Kgésx évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. — Külföldön 160 Kö. Egyes szám ára t 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAT JÓZSE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 89,, Megjelenik hetenkint háromszor i kedden, csütörtökön és szombaton. Komárom, —febr. 1. A koalíció gyönyörű egyetértése a politikai aréna színfalai mögött igazán megindító látvány. Amit a szociáldemokrata párt és a néppárt müvei, az valóságos cirkuszi előbirkózás látványosságát nyújtja. A szenátus elnöksége körül folyik az ádáz viaskodás már a választás lezajlása óta, most pedig a harcba újabb csatakiáltások vegyülnek a tisztviselő törvényjavaslat miatt, amelyen s^m a tizenkettes, sem a huszon^yes bizottság nem tudott megegyezni és a törvényjavaslat, amelyet január elsejére Ígértek a tisztviselőknek, még februárban sem kerül tető alá. A tisztviselő törvényjavaslatnak nincsen fedezete. A cukor fogyasztási árát kellene felemelni húsz fillérrel, hogy az adóemelést a közönséggel fizettessék meg, de erre nem hajlandók a szociáldemokraták, akik, úgy látszik, szeretik a cukrot, mert a húsos fazekak körül megjött a jó étvágyuk. A nemzeti szocialisták, akik nem állhatják a papokat, azért k?ptak hajba a néppárttal, mert a tisztviselő javaslatban a papok fizetésének rendezését is felvették. Svehta tudománya is fe'mondja a szolgálatot, pedig a kompromisszumok mestere öt esztendő alatt ugyancsak megtanult minden politikai manirt. ígéreteket tett jobbra, Ígéreteket tett balra és igazat adott mindegyiknek. Pedig hát az igazság csak egyféle lehet, ha pedig nem egyféle, az csak olyan koalíciós igazság. A szenátusi elnökség ügyében makacsul néznek farkasszemet a szocialistákkal és szociá'demokratákkal és ezeknek a derék uraknak a háta ludbőrzik, amikor arra gondolnak,hogy az örd >ngős Svehla az agyafúrt eszével ki t^ái egyezni Hlinka pártjával és ők a koalíció mostoha gyerekei találnak lenni, akik a kenyerükre nem kenhetnek olyan vastagon vajat, mint a néppártiak. Kitelik tőlük, hogy összekapnak a vajaskenyéren. A parlamentet igy nem lehet összehívni sem január 26-ára, sem február 16-ára. A német szociáldemokraták pedig már 120 aláírást gyűjtöttek össze és kérvényben követelik a parlament összehívását. Ez a parlamenti ülés pedig ismét viharosnak Ígérkezik, hacsak a néppártot le nem tudja szerelni a Hradzsin. Szóval a belpolitika vizei tajtékos hullámokat hömpölygetnefe. Nem működik a parlament, nem működik a hatos, a tizenkettes és a huszonnégyes bizottság Svehla akarata szerint. Rosszul kezdődik az uj hat esztendő. Hát még a jövő év, amikor az elnökválasztás is előreláthatólag napirendre kerül. Ez a koalíciós kormányzásnak a tükre, amely szerintük a demokráciát egyedül képes biztosítani. Ezt a demokráciát nyögjük mi, akik nem igy képzeltük el a demokráciát. A koalíció csendes marakodása közben jönnek létre a kompromisszumos törvények, az egyiket áteresztik a másikért. Kiegyeznek néhanapján egymásközt a koalíciós testvérek, hogy ismét hajbakapjanak. = A képviselőhöz azonnali összehívása. A német szociáldemokraták tudvalévőén indítványt szerkesztettek, amelyben kérik a kép dselőháznak azonnali összehívását. A javaslatot az ellenzék tagjai már aláírták, de hogy az összes k pviselők kétötöde együtt legyen, szükség voit még több aláírásra. Az ellenzéki javaslattal foglalkozott a szlovák néppárt is és egyhangúan csatlakozott ahhoz, úgy hogy most már a szlovák néppárti képviselők aláirásá/al biztosítva van a szükséges aláírások száma. Hlinka pártjának ezen határozata nagy meglepetést keltett a kormánypártok köreiben, mert ezek azt hitték, hogy mivel előzőén arról is határozott a szlovák nép párt, hogy a kormánnyal felveszi a tanácskozásokat, a képviselőház össze hívásának kérdésében az ellenzék nem számith t Hliakáékra. A csehszlovák sajtóiroda ugyan azt írja, hogy az ellenzék javaslatára nem volt szükség, mert a képviselőház elnöksége önként máris egybehívta a képviseiőhazat, ez azonban téves, mert noha február 16 ra össze is hivták a pirlamentet az ellenzéki javaslatra a házszabályok 40 § ának értelmében most már azonnal kellene összehívni a képvise'.őházat. Bármint fogja is föl a hivatalos kormánytudósitó ezt a dolgot, az bizonyos, hogy ebben a kérdésben ismét a legimpozánsabb egységesség jelentkezik az összes ellenzéki pártoknál, amit sem letagadni, sem erkölcsi értékében kisebbíteni nem lehet. = A hivatalnobjavasiat és a kongrua. A hivatalnok és tisztviselők fizetésrendezésére vonatkozó javaslatból nyilvánosságra került rendelkezések közül különösen nagy meglepetést kelteit a lelkészek kongruájára vonatkozó intézkedés, amely különösen a cseh szociáiisíákból vádolt ki elkeseredett ellenvéleményt. A cseh szociálisták anynyira mentek, hogy Nősek belügyminisztert azzai vádolták meg, hogy önhatalmúan és minisztertársai tudomása nélkül csempészte be a javaslatba. Nősek védekező válaszában kijelentette, hogy a javaslatnak ezt a részét már Maikovics szociáldemokrata iskolaügyi miniszter működése alatt kidolgozták, de különben saját iniciativájából is kidolgozott volna hasonló javaslatot, a mely teljesen megfelel pártja vallásos szocialista irányzatának. A kongrua ügye nagy port vert föl és heves tiltakozások hangzottak el a cseh szocialista párt tagjai részéről az ellen a politikai tizenkettes bizottságban is. = A kisantant konferenciája. A kisanlant, mely az utóbbi időben sűrűn ad hirt magáról, február 20 án tartaná konferenciáját, hogyha a tagállamok között meg volna az a bizonyos egyetértés, amelyet oly nagy hangon szoktak különösen a cseh sajtóban hangoztatni. Most azonban ugylátszik, hogy Csehszlovákia is aggodalommal tekint a konferencia elé, amelyet a bukaresii jelentések szerint azért kellett elhalasztani, mert attól tartanak, hogy Románia az értekezleten szóba fogja hozni azt a mozgalmat, amely azoroszcseh-jugoszláv blokk létesítésére irányul. Az értekezlet határidejének háromizben történt elhalasztása is arra enged következtetni, hogy a különböző érdekű három állam között alapvető kérdésekben súlyos ellentétek támadtak. Szó van arról is, hogy a konfe’renciát előbb tartsák meg, e tekintetben azonban a román kormány még nem nyilatkozott. A kisántánt államai között csak egy kérdésben van egyetértés, abban, hogy Magyarország fejlődése elé minél nagyobb akadályok gördittessenek, de nem lehetetlen, hogy egy olyan nagy horderejű politikai kérdésnél, mint amilyen az orosz-csehjugoszláv blokk, Románia kényszerítve lesz revideálni a kisántánlban edoglalt egész álláspontját, ami könnyen a kisántánt fölbomlására vezethet. Érdekes, hogy a belgrádi Vreme c. lap vezető helyen foglalkozik a kisántánt konfe renciájának napirendjével és ezzel kap csolatban a lap megállapítja, hogy a külügyminiszterek első sorban a budapesti frankhamisilási afférra!, továbbá a szovjethez való viszonnyal kell, hogy foglalkozzanak. Azonban inig ez utóbbi kérdésben minden ország saját helyzetének megfele'ően járhat e>, addig a magyar kérdésben végleges és széleskörű megegyezésre kell jutniok. A lap szerint Magyarország megmutatta, hogy nem csak "szomszédainak, hanem az egész világnak(I) ellensége és a cikkíró annak a véleményének ad kifejezést, hogy az affér után a hatalmak talán több figyelmet fognak szentelni a kis ántánt jelentéseinek Ami egyéb ként ismételten nyílt beismerése annak, hogy a kisántánt nyíltan és titokban állandóan intrikái a szétdarabolt, szerencsétlen ország ellen. = Nem lesz nyelvrendelet? A legfelső közigazgatási bíróságnak ismeretes döntése következtében a cseh sajtóban elterjedt a hir, hogy a kormány elhatározta a nyelvtörvény végrehajtására vonatkozó rendelet kiadását. A kormány németnyelvű félhivatalosa úgy értesül, hogy az nem felel meg a tényeknek. A lap szerint ez az ügy a parlamenti ülésszak előkészítésére és az előkészi tett anyag terjedelmére való tekintettel jelenleg nem szerepel a koalíciós pártok megbeszélése anyagában. Az elaborálum átdolgozásáról jelenleg szó sincs — A magyar—csehszlovák kereskedelmi szerződ ás. Egyik budapesti iap munkatársa beszélgetést folytatott Vavrecka budapesti csehszlovák követtel,aki a Magyarország és Csehszlovákia között létrehozandó kereskedelmi szerző dés tárgyalásairól a következőket mondotta : A kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalások tavaly őszkor szakadtak meg a második olvasás fázisá-' ban. Közben azonban választások voltak és az új átcsoportosulás következtében új gazdasági programm vau keletkezőben, ameiyrői a pártok rövidesen megegyeznek egymással s akkor azután újra foglalkozni fognak a kereskedelmi szerződés eddigi tárgyalásainak eredményével. A követ figyelemre méltó jelenségnek tartja, hogy az uj kereske delmi miniszter épen Dvoracsek lett, aki a múltban is vezette ezeket a tárgyalásokat, ez mindenesetre kezességet nyújt arra nézve, hogy a tárgyalásokat, mihelyt a kellő alap meglesz, újra megkezdjék a két állam között. Ä követ egyébként megcáfolta azokat a híreket, melyek szerint a tárgyalások megszaki tásának oka a két állam közölt fennálló feszültségben volna keresendő. — Két lókötő, hit betyár, Seifert legújabb magyar nótája, két másik dallal jelent meg. Kapható kiadóhivatalunkban. Korridor a Duna mentén Komárom, — február 1 A csehszlovák nacionalista kormánynak egyik frivol alkotása volt a földreform. amelynek a legsovinisztább szempontok érvényesülésével megalkotott tö vénye a végrehajtás alkalmával az igazságtalanságok és súlyos sérelmek egész tömegét szaporította fel s különösen a nemzeti kisebbségek vidékein hívta ki maga ellen a méltán érzett elkeseredés hangját. A nemzeti kisebbségek megsemmisítésére irányuló politikának egyetlen egy törvéi y sem nyújtóit akkora teret, mint a földreform, amely amellett, hogy az intenzivebb gazdálkodás bázisait a nagybirtokok fóldarabolásáva! szétrombolta, tisztán nacionalista elvek érvényesülésével koldusbotra juttatja azokat a gazdasági munkásokat, akik a nagybirtokon nyertek azelőtt megélhetést. Nem kell meszszire menni erre nézve példákért, a Csallóközben eddig végrehajtott földreform szomorú következményei a közel szomszédban lesújtó képet nyújtanak. Pedig Sziovenszkóban, — amint Hodzsa dr. földmivelésügyi miniszter mondja — a földreform voüaképen csak most kezdődik és egyik kormánylapnak leadott nyilatkozatában utal a szlovenszkói különleges helyzetre, ami maga uián vonja azt, hogy Sziovenszkóban a kolonizálásL másképpen keil végrehajtani, mint ahogy eddig történt. Hodzsa szerint nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontokat is figyelembe kell venni, mert „magyarok lakják Szlovenszkó Dunamr-nti részét. Államérdek tehát, korridort tenni a Duna felé Párkány és Komárom irányában. Arról van szó, hogy teljesen birtokunkba vegyük a Dunát és a dunamelléki termő földet és hogy az igy adódó lehetőségeket a legteljesebb mértékben kihasználjuk.“ Így beszél ismét Hodzsa Milán őszinte megnyilatkozásában és a magyarságnak ez a halálos ellensége újra megvilágítja a földreform tisztán politikai célját, amelyet eddig is úgy hajtottak végre, ahogyan azt a nacionalista kormány céltudatosan megalkotta. A földreformot tehát úgy kezeli a kormány, mint kolonizáló eszközt, amellyel eddig a magyar vidékeken egyes cseh szigeteket létesítettek, ezentúl azonban az egész Duna mentét kolonizációra fogják fölhasználni. Korridor kell Hodzsának, amit csak úgy érhet el, hogyha Párkánytól Komáromig a színtiszta magyarok földjét felosztja azok között, akiket „államalkotó“ elemeknek tartanak, bár az kérdéses, hogy azelőtt foglalkoztak e valamikor földműveléssel. A földreiorm a politikai érdemek megjutalmazását is felvette feladatai sorába és elképzelhető, hogy milyen módon fogják azt itt a legmagyarabb vidékeken végrehajtani, hogy kitűzött céljukat elérjék. Valóban nagy önhittség kell ahhoz, hogy az eddigi tapasztalatok után még mindig az a gondolat vezessen egyes magyargyülölő cseh politikusokat, hogy a magyarságot meg kell semmisíteni, ki kell Iába alól huzni a főidet és arra kell kényszeríteni, hogy vándorboltal kezében kényszerüljön elhagyni azt a rögöt, amelyhez ősei vére és könnye tapad s amely évszázadokon át életet adott 1 . . . Hodzsa terve ellen föl kell rázni a magyarságot és mindazoknak, akiket a magyar nép vezéreiül állított, tiltakoznia kell az újabb veszedelem ellen! Ha a kormány előtt hiába a tiltakozó szó, akkor elő kell terjeszteni az arra hivatott nemzetközi fórum előtt, hogy elhárítsák a magyarságra váró